Elmúlt egy év, mióta XVI. Benedek bejelentette távozását. A számomra ez az a pillanat, amikor vissza kell tekinteni: mit vesztettünk.

Az elmúlt év a világi sajtóban valóban a Katolikus Egyház éve volt, mivel a legkülönbözőbb csoportok szeretnék mindenképpen a forradalmi változást látni Ferenc pápában.

Szerintem, ebben ugyan valóban tévednek (sokak esetében ez egyszerű wishful thinking), de kétségtelen, hogy fontos stílusbeli – és nem tanbeli – változások történtek. Ezek egy részének lehet örülni, másoktól lehet tartani.

Ám szerintem a legfontosabb veszteség az, hogy még katolikus szerzők is elfeledkeznek arról, amit öt éve, mint XVI. Benedek pápaságának legfontosabb üzeneteként ünnepeltek, ünnepeltünk (mi például itt vagy itt). Ha valaki kezében veszi XVI. Benedek enciklikáit (Deus caritas est, Spe salvi, Caritas in veritate), akkor nyilvánvaló, hogy mit állított pápasága középpontjába: a szeretetet. A szeretetet, a caritast – egész pontosan azt, hogy megszabadítsuk azt a szentimentalizmus, a romantika, a hollywoodi alkotások által ráragasztott cukormáztól. Leegyszerűsítve úgy lehetne ezt megfogalmazni: a szeretet nem szeretet, ha nem figyel arra, hogy az embernek hivatása, nem csak egyszerűen vágyai vannak. Aki szereti a másikat az nem támogatja abban, ami ebben az értelemben a személyisége kárára van – bármennyire is vágyik arra. (Ez persze nem is jelenti a “megítélés” szükségességét – sőt. Szeresd a bűnöst, utáld a bűnt!) Caritas nincs igazság, veritas nélkül.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2014. február 22.