Világgá akartam szaladni. Kimerült voltam és túlterhelt, állandóan tele stresszel. Nemrég költöztünk új városba, hogy a férjem újra munkába állhasson. Volt egy újszülött, egy kétéves és egy négyéves gyermekem. Ezen kívül még az online üzletemet is vinnem kellett.

Sosem volt elég 24 óra, hogy mindent elvégezzek. Akárhol voltam, akármit csináltam, azt éreztem, hogy mázsás súllyal nehezedik rám a lelkiismeret-furdalás, és egyfolytában suttog a fülembe. Vagy inkább sziszeg arról, mi az a másik tíz hely, ahol most lennem kellene, a másik tíz feladat, ami a figyelmemért kiált.

Állandó felfordulás volt az otthonunkban, mindig mindennel késésben voltam. Legtöbbször napokon át nem is tudtam tisztán gondolkozni, vagy befejezni valamit. Csontomig fáradt voltam az éjszakáig tartó gürcöléstől, az éjféli etetéstől, a gyermekek ébredése előtti, hajnali üzleti tevékenységtől.

De A-típusú személyiségem nem engedte, hogy elismerjem bárki előtt, mennyire rossz a helyzet. Csak toltam tovább a szekeret, igent mondtam egyik lehetőségre, igent a másik projektre, igent a következő, felelősségteli feladatra. Azt mondogattam magamnak, hogyha kicsit összeszedném magam, ha kicsit jobban igyekeznék, vagy kevesebbet aludnék, valahogy meg tudnék felelni mindenütt.

Mint Márta az evangéliumban, egyfolytában sürögtem-forogtam, szolgáltam, tevékenykedtem. Sosem adtam magamnak időt a lassításra, mert úgy véltem, értékemet az adja, ha minél termelékenyebb vagyok.

Folytattam hát a rábólintásokat a feladatokra, akkor is, ha ez károsította az egészségemet, az ép elmémet, és azzal fenyegetett, hogy magával rántja a házasságomat, a családomat, a vállalkozásomat is.

Aztán elértem erőm végére. Képtelen voltam így folytatni. Valamit kapnom kellett. Leültem hát a férjemmel, és könnyek között bevallottam neki: „Nem bírom tovább. Túlterhelt vagyok. Teljesen kimerültem. Segíts, kérlek!”

Arra számítottam, hogy magához ölel, hogy szép szavakat mond majd. Ehelyett kedvesen rám nézett, és úgy szólt: „Crystal, tudnod kell, hogy ezeknek a terheknek jó részét te magad rakod magadra.”

Hát ezt akartam a legkevésbé hallani, és a szavai mélyen megbántottak. De végül kénytelen voltam belátni, hogy igaza van. Nem kell minden alkalomra, minden lehetőségre igent mondani, ami az utamba kerül. Senki és semmi nem kötelezett mindarra, amit csináltam, csakis én magam!

Az azóta eltelt időben megkedveltem a „Nem” szót. Nem azért, mert jól esik kimondani, hanem mert azzal, hogy nemet mondok egy kisebb jelentőségű dologra, igent tudok mondani arra, ami fontosabb az életemben.

Ahogy Márta története is igazolja, Krisztus nem akarja, hogy szuperasszonyok legyünk. Nem azért jött, hogy ellásson a szükséges eszközökkel, hogy a termelékenység erőművei lehessünk. Inkább azért jött, hogy életünk, nyugalmunk, békénk, örömünk legyen bőséggel. A „nem” – bármilyen nehéz kimondani – felszabadít az „igenre” a fontos dolgokban. És ez nagyon szép dolog.

Uram, emlékeztess mindig, hogy Neked sokkal fontosabb, mi van a szívemben, mint az, hogy mit teljesítek tennivalóim listájáról. Adj, kérlek, bátorságot, hogy nemet mondhassak mindarra, ami gátol, hogy igent mondjak a legfontosabb dolgokra az életemben. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2014. január 26.