November 26-án mutatták be a Vatikánban Ferenc pápának az Evangelii Gaudium (a Szentírás öröme) című apostoli buzdítását, amely a pasztorációs szolgálatról, az egyház reformjáról és a pénzügyi-gazdasági világrendről is szól, utóbbit nagyon keményen bírálva. A 223 oldalas dokumentum 45. oldalán egyenesen azt írta, hogy a mai gazdaság embereket „öl”, és hogy a zabolátlan kapitalizmus egy „újfajta zsarnokság”.

Az amerikai pénzügyi sajtó – nehéz erre más szót használni – őrjöngött. December 3-i cikkében a vezető amerikai üzleti magazin, a Forbes a dokumentum említett részét támadó véleménycikke így kezdődik: „Mindannyian azt reméltük, hogy ez a krapek (guy) más lesz.” Itt azonnal felmerül a kérdés: vajon a Forbes más vallások vezetői közül bárkit lekrapekozna? Vagy akár haverkodva bírálná Ben Shalom Bernanke-t, az amerikai szövetségi bank elnökét, ha a jegybank kivételesen nem a szájuk íze szerint lépne?

Bill Frezza, a Forbes-cikk szerzője kijelenti, ami a gazdaságot illeti, „a főpap szakértelmére nemigen érdemes hagyatkozni”. Valóban? És a görög vagy a spanyol lakosságnak mi a véleménye a trojka (az Európai Központi Bank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap) szakértelméről, beleérve azokat, akik az őket ért iszonyatos csapások hatására öngyilkosságot elkövetett családtagjaikat gyászolják? És mi a véleménye a strasbourgi Európa Tanácsnak? A testület emberi jogi biztosának, Nils Muiznieksnek december 4-i nyilatkozata szerint „a nemzetközi hitelezők által a tagországokra kényszerített megszorító intézkedések aláássák az emberek szociális és gazdasági jogait”. Nyilván ő sem ért a spekulációhoz.

Egyrészt. Másrészt a múlt hét végén a spanyol törvényhozásnak olyan törvényjavaslatot nyújtottak be, amely harmincezer euróval bünteti azt, aki kormányzati tisztségviselőt sérteget vagy engedély nélkül a Parlament előtt tiltakozik. Sőt, ugyanennek a tervezetnek az értelmében a spanyol bírók akár hatszázezer euró (!) összegű büntetést is kiszabhatnak arra, aki atomerőmű vagy reptér közelében tüntet. Miközben Brüsszel dézsaszámra hullajtja krokodilkönnyeit az erőszakot alkalmazó tüntetők elleni kijevi bánásmód miatt…

Az amerikai üzleti körök globális lapja, a Wall Street Journal szintén december 3-i száma a legsunyibb szövegösszefüggésben bizonygatja, hogy Ferenc pápa ostobaságokat beszél, amiért az állam szerepét bővíteni akarja. A pápa, az állam és Venezuela című cikkében a Nicolás Maduro elnök által valóban gyalázatosan vezetett dél-amerikai állam rothadását, áruhiányát állítja bizonyítékként arra, hogy mennyire rossz, amikor a pápa az államnak nagyobb szerepet akar juttatni, és arra, hogy a pápa azt állítja, a világon a rettenetes szegénység a piac abszolút autonómiájának a következménye – és „a pénzügyi spekulációnak” is, csak Ferenc pápa mondatának végét a cikk szerzője elfelejti idézni.

De mi van azzal a kínai állammal, amely az elmúlt évtizedekben emberek százmilliót emelte ki a szegénységből? Amely államra leselkedő egyik legnagyobb veszély éppen az, hogy Kínában pontosan úgy nőnek a szegények és gazdagok közötti egyenlőtlenségek, mint az Egyesült Államokban.

Rush Limbaugh, az amerikai módon konzervatív rádiós beszélgetőműsor-vezető Ferenc pápának a kapitalista világrend elleni kemény bírálatát „tiszta marxistának” nevezte, majd hozzátette, az „drámaian, kínosan, rejtélyesen helytelen”. A 15 milliós hallgatótábort maga mögött tudó Limbaugh-nak nagyon nem tetszett, hogy a pápa azt írta, „a pénz imádata egy újfajta zsarnoksághoz vezet”.

Az alakulása óta zakkant és lázas állapotban lévő, a lehető legkisebb állami szerepet követelő Tea Party-s republikánusokat is vadul támogató Fox News tévéállomás episzkopális hitű Stuart Varneyja Ferenc pápa buzdítására reagálva kijelentette: az elolvasás után templomba ment, hogy megmentse saját lelkét. Reméljük, sikerült neki, ha már azután nem rohant imádkozni, hogy a Tea Party mozgalom e világi szentje, Sarah Palin még republikánus alelnökjelöltként elmondta, ő tudja, milyen veszélyes Putyin elnök, mert alaszkai házuk hátsó udvarából odalát Oroszországra. Arról a Palinről van szó, aki december 3-án a Huffpost Live vele készült videós beszélgetésén azt mondta, neki az Evangelii Gaudium „túl liberálisnak tűnik”. Netán liberális marxistának?

A brit The Week című hetilap amerikai kiadása ezzel a címmel írt a pápai buzdítás gazdasági részéről: Ferenc pápa gyűlöli a lecsorgó gazdaság elméletét, de nem liberális. (A „lecsorgó” jelző itt azt jelenti, hogy csak gazdagodjanak a gazdagok, mert az ő költekezésük nyomán majd a szegények is jól járnak.) A cikk szerint a pápai buzdításban olvasottak közül az olyan mondatok, mint például „az a pénzügyi rendszer, amely uralkodik, ahelyett hogy szolgálna”, remekül beilleszkedne a „Foglald el a Wall Streetet!” mozgalom mottói közé. Amely mondatnál az amerikai olvasó szeme előtt megjelenik a kép, ahogyan a New York-i Zuchotti téren a rendőrök a hátukon fekvő tiltakozókat húzgálnak el a helyszínről. Az amerikai lapok azzal nyugtatgatták magukat, hogy gazdasági-pénzügyi kérdésekben Ferenc pápa nem csalhatatlan, mert a pápai tévedhetetlenség dogmatikailag csak a hit és erkölcs területére vonatkozik.

E támadásokat olvasva nem egészen világos, hogy mi lepte meg az amerikaiakat a katolikus egyházfő tanításában? Mi volt a szokatlan abban, hogy az egyház az egyenlőséget, a szegények iránti irgalmat és a felebaráti szeretetet hirdeti most is? Arra vártak, hogy Ferenc pápa azt mondja, teljesen egyetért az olajóriásokkal, mert Nigéria érintetlen, egykor idilli területeit is totálisan és örökre elszennyezték, miközben a profitot a multikon kívül a tolvaj uralkodó osztály fölözte le, az életüket ott tengetők pedig arról gondolkodnak, hogy miért jó az, ha országuk olajban gazdag? Vagy arra, hogy elmondja, teljesen egyetért a Magyarországon a devizahiteleseket kiszipolyozó külföldi bankok lerakataival, amelyeknek adósai már ki tudja, hányadszor fizetik vissza a felvett kölcsönüket úgy, hogy közben több pénzzel tartoznak, mint amennyi kölcsönt felvettek?

Amúgy mit vártak Ferenc pápától azután, hogy a szardíniai Cagliariban szeptember 22-én 300 ezer ember előtt tartott miséjén azt mondta: „Nem kell nekünk ez a globalizált gazdasági rendszer, amely oly sok kárt okoz nekünk. Egy gazdasági rendszer középpontjában az embereknek kell lenniük és nem a pénznek.”

A buzdítás 47. oldalán az olvasható, hogy „míg egy kisebbség jövedelme exponenciálisan nő, úgy az a szakadék is, amely a többséget e kevés boldog ember által élvezett jóléttől elválasztja. Ez az egyensúlytalanság olyan ideológiák eredménye, amelyek megvédik a piac és pénzügyi spekuláció abszolút autonómiáját. Ennek megfelelően azok elutasítják a közös javak iránti éberséggel megbízott államok jogát, hogy bármilyen irányítást gyakoroljanak. Így egy új zsarnokság születik, amely láthatatlan és gyakran virtuális, és amely egyoldalúan, de folyamatosan kényszeríti másokra saját törvényeit és szabályait. Az adósság és a kamat felgyülemlése nehézzé teszi az országoknak, hogy kibontakoztassák saját gazdaságaik potenciálját, és polgáraikat visszatartják, hogy valódi vásárlóerejüket élvezhessék.”

Aki szerint „ez a krapek” nem találta fején a szöget globálisan, kontinentálisan és Magyarországra vonatkozóan is, az cikkírás vagy tőzsdei tranzakciói elvégzése előtt ne episzkopális és egyéb imahelyekre rohangáljon, hanem feleségéhez vagy férjéhez, megkérve, tépje le a szemén felejtett kötést.

Vajon a görög vagy a spanyol lakosságnak mi a véleménye a trojka (az Európai Központi Bank, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap) szakértelméről, beleérve azokat, akik az őket ért iszonyatos csapások hatására öngyilkosságot elkövetett családtagjaikat gyászolják?

Magyar Nemzet, 2013. december 6.

Létrehozva 2013. december 7.