“Nem szabad összekeverni a magányt és a csendet sem. A magány tér vagy érzés, a csend viszont belső magatartás. Csaphatunk nagy zajt a fejünkben a puszta kellős közepén, és csendet teremthetünk magunkban hatalmas tömegek közepette.

Az biztos, hogy az igazi magány alakítja ki a tevékenység legnagyobb embereit, a legtermékenyebb gondolkodókat és a legbátrabb szenteket. Hogy azonban a magány valóban gazdagodás legyen, kell, hogy azt vagy az igazság utáni hatalmas szomjúság lakja, vagy valami nagy szenvedély bizonyos ügyért, vagy valódi vágy, hogy a láthatatlanra figyeljünk, vagy a szeretet titka egy megsejtett és keresett jelenlétért.”

(Michael Hubart OFM: Krisztus a mi boldogságunk)

Forrás

Létrehozva 2013. szeptember 29.