Tisztázzuk – nem utálom a Facebook-ot és nem fogom azt mondani, hogy száműzd, mint ahogy néhány cikk utalt erre. 2004 óta vagyok Facebookon és az évek során volt pár igen szép változás. Az elején nem tudtam, mire számítsak. Két-, háromhetente néztem fel. Elképesztő, hogy egy olyan weboldallá vált, amelyet ebben a generációban a legtöbb felhasználó naponta többször látogat.

Igazán megváltoztatta az információ és élet megosztásának módját. Szeretem érezni, hogy ennyire kapcsolatban tudok lenni a családommal és a barátokkal szerte a világban – valóban egy kiemelkedő eredmény! Az érem másik oldala azonban az, hogy utálom látni, amit a Facebook művel az életemben és mások életében… az örömünk teljes elvesztését.

Az aggodalmam ilyen megjegyzések hallatán kezdődött, ,,Próbálok kevesebb időt tölteni Facebookon.” vagy ,,Nagyböjtben leteszem a Facebookot.” vagy akár ,,Deaktiváltam a Facebookom egy időre.” Mélyebben beleásva ezen megjegyzések okaiba egyértelművé vált, hogy ők úgy gondolták, a Facebook nemcsak túl sok idejüket veszi el, hanem üressé, iriggyé és kissé depresszióssá tette őket, miután időt töltöttek rajta.

Elkezdtem gondolkodni a saját életemen és láttam egy ijesztő sémát előtűnni. Otthon vagyok, vagy a munkában akad egy kis szabadidő, elunom magam vagy egyedül érezem magam és elkezdek Facebookozni, a következő dolog, amit tudok, hogy a szorongás és a nyugtalanság fojtó érzését érzem. Elkezdtem ezt más emberekkel beszélni és nekik is eszükbe jutottak olyan pillanatok, amikor ugyanezt érezték. Mint kiderült, emberek milliói kezdték beismerni ezeket az érzéseket és cikkek tűntek fel a témával kapcsolatban.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2013. szeptember 6.