Mi a célod?
Nemrégiben a Monday Manna sorozatban Lee Strobel, itthon is népszerű keresztény szerző kiváló gondolatait olvashattuk az etikai döntéshozatal öt legfontosabb tényezőjéről, az angol elnevezések után „5P”-nek nevezett szabályról.
Lee Strobel szerint ezek a tényezők a következők: Purpose, Prayer, Principles, People’s Advice és Popularity, azaz cél, ima, elvek, tanácskérés és népszerűség. Ha a sorrendet kicsit megváltoztatjuk és a magyar elnevezések kezdőbetűit összerakjuk, akár el is nevezhetjük szabályunkat „CENTI” elvnek (cél, elvek, népszerűség, tanácskérés, ima).

Az etikai szituációkban való helyes vezetői viselkedés olyan fontos a KEVE Társaság küldetésében is, hogy jelen sorozatunkban minden héten egy-egy tényezőt vizsgálunk meg kicsit részletesebben. Az első tényező tehát az  etikai dilemmával küszködő vezető viselkedésének célja. Milyen célt kell elsősorban szolgáljon döntésünk? Kinek  kell meghatároznia ezt a célt? Teljesen egyetértek azzal, hogy önvizsgálatunk első helyén ezeknek a kérdéseknek az őszinte megválaszolása kell álljon.
Számos  cél  türemkedik  az  első  helyért  az  ember  gondolataiban.  Sajnos  túl  sokszor  az  ember  egyedüli  célja  az önérdek: etikai döntésünket saját hasznunk, hatalmunk, népszerűségünk,  büszkeségünk, imázsunk (stb. stb.) határozzák meg. A legnagyobb veszélye ennek az egocentrikus felfogásnak – amellett, hogy szinte bizonyosan rossz döntéshez vezet –, hogy a vélt haszonszerzés hihetetlenül törékeny és illó. „Az összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” (Péld 16,18)
Látszólag magasztosabb cél, ha etikai döntéseiben az ember a közjót tekinti a legfontosabbnak, célja „a legnagyobb haszon  a  legtöbb  embernek”  (ld.  még:  haszonelvűség,  utilitarizmus).  Sajnos  ez  a  megközelítés  is  életveszélyes következményekhez  vezethet.  Gondoljunk  csak  konkrét  szituációkra:  a  közjó  nevében  („a  csapat  érdekében”)  milyen hamar  válunk  meg  hideg  fejjel  egy  átlag  alatti  képességű  munkatárstól?  A  közjó  nevében  („a  vállalkozás  érdekében”) milyen hamar folyamodunk  korrupcióhoz,  kötelezzük  le  valamilyen  módon  üzleti  partnerünk  beszerzőjét?  Hányszor „felejtünk el” számlát kérni vagy adni? És a történelemben a közjó nevében („a többség érdekében”) hány rendszer fordult
saját kisebbsége ellen, sokszor fizikailag is megsemmisítve őket?  
Jézus élesen elítélte ezt a gondolkodást, soha nem helyezte a tömeget az egyén fölé: „Ha egy embernek száz juha van, és eltéved közülük egy, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyekben, és nem megy-e el megkeresni az eltévedtet?” (Mt 18,12)
Ténylegesen magasztosabb cél az etikai döntéshozás során az igazság mindenáron való érvényre juttatása. Végül is a tökéletes  igazságosság  Isten  egyik  tulajdonsága.  Természetesen  nekünk  is  törekednünk  kell,  hogy  etikai  döntéseink igazságosak  legyenek,  de  ne  felejtsük  el:  Isten  esetében  ez  a  tulajdonság  párosul  mindent  tudó  voltával,  tökéletesen szeretetével és kegyelmével. Mi egyrészt sohasem fogunk minden részletet tudni az igazságos döntéshez, másrészt gyakran rontjuk  le  ezt  a  magasztos  célt  is:  az  (emberi,  azaz  vélt)  igazságból  bálványt  csinálunk;  az  igazságosságból  pedig törvénykezés lesz. Kizárólag az igazság érvényesítésének a célja sem vezérelhet tehát bennünket.  
Mi lehet tehát a tökéletes cél? Lee Strobel ismét jól idézi a Szentírást: „Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek!” (Korinthusiakhoz írt első levél 10:31).
Aki Isten megváltott gyermekének vallja magát, a fenti vers egész életének célt kell adjon, és ez alól nem lehet kivétel az  etikai  döntéshozatal  sem.  Keresztényként  akkor  hozunk  jó  etikai  döntést,  ha  azzal  Isten  dicsőségét  tükrözzük!  Nem ismerek ennél az általános célnál jobb, praktikusabb és igazabb etikai szabályt! Nem tudok elképzelni olyan szituációt, ahol ez a szabály ne lenne alkalmazható! Ezzel persze senki sem állítja és állíthatja, hogy a döntéshozás könnyű, egyértelmű vagy egyszerű lesz – de hogy Isten milyen segítséget nyújt még hozzá, a következő részekben fogjuk látni.

Két dolgot fontoljunk még meg az igazi, helyes céllal kapcsolatban: Isten dicsőítése hosszú távú cél, az örökkévalóságnak szól – de rövidtávú, konkrét cselekedetekhez kell vezessen. Vállalnunk kell felelősségünket, nem menekülhetünk el döntési helyzetekben. „…a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” (Jak 2,17).
Isten dicsőítése, mint életcél bolondságnak fog tűnni a világ szemében. Ez ne zavarjon minket! Inkább beszéljenek helyettünk  hangosan  Istennek  tetsző  döntéseink.  „Mert  a  keresztről  szóló  beszéd  bolondság  ugyan  azoknak,  akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (Korinthusiakhoz írt első levél 1:18)

Forrás: Monday Manna  (A KEVE Társaság a CBMC International és az Europartners társszervezete)

Létrehozva 2013. szeptember 5.