„Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli.” Zsid 12,11

Már késésben voltunk a templomból, mikor a csata kezdődött. Egyik lányom kiborult, mert a másik hazudott. Nagyot sóhajtottam. Nem járja, hogy épp most, indulás előtt! Nehéz hét állt mögöttem, fáradt voltam. De a hazugság tilos a Glasgow családban, olyasmi, amit azonnal el kellett intéznem. Odahívtam mindkét lányt a Rózsaszín Kanapéra – a gyermekeinkkel való beszélgetés kijelölt helyére a házban.

Mindketten leültek, és ki-ki előadta a maga változatát. Világos volt, melyikük mond igazat, és melyik nem. Útjára engedtem azt, aki nem hazudott, a másikat pedig megkértem, vallja be, és kérjen bocsánatot. Nem akarta. Eltelt tizenöt perc, és még mindig hajthatatlan volt. Csak négyéves volt, de ne engedd, hogy egy négyéves bolonddá tegyen, tudta ő jól, hogy azonnal indulnom kell: az ő vezetője is én voltam a vasárnapi iskolában.

Egyszerűbb lett volna sutba dobni a hazugságot, de úgy döntöttem, nem tágítok. „Dale – szóltam a férjemnek -, foglalkoznál ma az én csoportommal is? Nem mehetek, míg ezt el nem intézzük.” Mialatt a család többi tagja kivonult az ajtón, megmondtam a kislányomnak, addig marad a Rózsaszín Kanapén, míg el nem mondja az igazságot. Eltelt egy óra, majd kettő, majd három. Hogy képes az én állandóan nyughatatlan gyermekem órákon át egyhelyben ülni? Bár csak üldögéltünk, a várakozás nagyon kimerített.

Végül megtört a jég, elismerte, hogy hazudott, és őszintén bocsánatot kért. Megöleltük egymást, és attól a naptól fogva sosem hallottam hazudni.

Ma már öt majdnem felnőtt lányom van. Huhh! Felnevelésük fegyelmezés része sok munkát jelentett, de egy dolog végig nem változott, akár négyévesek voltak, akár tizennégy: a fegyelmezés mindig időt igényelt, bölcsességet, tisztánlátást és szeretetet.

Könnyebb lett volna, kevesebb energiát igényelt volna, ha hagyom az egész hazugságot. De a Biblia is megmondja: „Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli” (Zsid 12,11).

A fegyelmezés nem élvezet annak, aki kapja, de annak sem, aki adja. Valljuk be, szülőnek lenni kimerítő! De a következetesség jutalma óriási. Az időráfordítás és a mindig azonos következmények jó gyümölcsöt teremnek gyermekeink életében.

Körtefáink vannak a kertben. Némelyik évekig nem terem, de a gondozás, metszés, öntözés, trágyázás végül meghozza az eredményt.

Legtöbb szülő szeretné, ha gyermekei növekedésük, majd életük során az Úrral békességben lennének.  Pontosan ezt az eredményt ígéri a Zsid 12,11, ha nem adjuk fel már kicsi korukban. Ahelyett, hogy az adott helyzetre pillanatnyi, gyors megoldást keresnénk, úgy kell kezelnünk a kényes helyzeteket, hogy hosszútávra határozzuk meg gyermekeink lelki fejlődését.

Ahogy ott üldögéltünk a kanapén négyéves gyermekemmel, tudtam, hogy még bimbajában kell elfojtanom, ami elkezdődött, mert különben negatív folyamatok indulnak el az életében. Mostmár felnőtt nő, és szívesen elmondja nektek, milyen mély nyomot hagyott benne az a négyéves kori fegyelmezés a Rózsaszín Kanapén.

Hihetetlen energia kell a keresztény gyermekek felneveléséhez. Ti is tehetitek azt, amit én tettem: lélekben éjjel-nappal térden állva imádkoztam, és elmélkedtem az Igén, hogy biztatást, energiát, bölcsességet kapjak gyermekeim neveléséhez. Kimerítő lehet, de hatalmas jutalom jár érte!

Uram, adj bölcsességet, tisztánlátást, időt és szeretetet gyermekeim fegyelmezéséhez, amire szükség van, hogy olyan emberekké neveljem, amilyennek Te szeretnéd látni őket. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2013. augusztus 12.