ALAP-VETÉS

„Mindaz, aki hallgatja szavaimat és tettekre váltja azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jött az áradat, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták.” (Máté evangéliuma 7,24-25)

Kedves Testvéreim! Templomba jöttetek – és ezzel máris hitvallást tettetek. Megéreztétek, megértettétek, hogy közös életeteknek valódi, biztos alapra van szüksége. Ha ez hiányozna, egy-kettőre elsodorná az áradat, s akár egy kósza szél is romba döntené.

Hitünk tanítása szerint a házasság szentség: vagyis az Isten és ember találkozásának kitüntetett helye. Egy sorba kerül a keresztséggel, a bűnbocsánattal, az eucharisztiával! Mit jelent ez? Mindenképpen jelzi, hogy a Jóisten szándéka szerint való; két ember szerelmében az Isten végtelen szeretete tükröződik. Minden földi, minden emberi öröm forrása az Ő szeretete: „Benne élünk, mozgunk és vagyunk” – amint Pál apostol mondja areopágoszi beszédében (Apostolok Cselekedetei 17,28). A Biblia első lapjain mindjárt arról értesülünk, hogy „megteremtette Isten az embert a maga képére és hasonlatosságára” – s a Szentírás egy szuszra azt is kimondja: „férfinak és nőnek teremtette őket” (Teremtés könyve 1,27). Vagyis arról van szó: a férfi és a nő együtt, közösen formázza Isten titkát! Hiszen az Isten nem magányos, felhők fölött trónoló zord fenség, hanem legbensőbb lényege szerint szeretet, kapcsolat, ha úgy tetszik, család: teológiai műszóval Szentháromság. Minden szeretet, minden kapcsolat, minden család fundamentuma. Nem véletlen, hogy a kettős szeretetparancs oly szorosan összetartozik; Isten- és emberszeretet egymás nélkül, netalántán egymás ellenében elképzelhetetlen: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat!” (Lukács 10,27) A szeretet e két iránya föltételezi, kiegészíti és erősíti egymást.

         Isten otthon van a családban. Ahogy a Szent Család élete Jézus köré rendeződött, úgy legyen Jézus a ti családi életetek középpontjában is! A II. Vatikáni Zsinat ecclesiolának, kis egyháznak nevezi a családot, s joggal. Mert az Egyház élő sejtje a család, és persze az egész társadalomé is. Az egyes ember és a társadalom épsége, egészsége az ép és egészséges, boldog családokra épül. A jó család, a kiegyensúlyozott közösség alapja pedig a jó házasság.

         Bíró László püspök úr is arról beszél egy vele készített riportban, hogy a házasságban egymásra találó, és egymást feltétel nélkül vállaló két ember szeretete az az alap, amelyre a család épülhet. Isten akarata szerint két ember szeretete és teljes odaadása az emberi élet forrása. Az ő kapcsolatuk az, ami családdá bővül, s amelynek akkor is meg kell maradnia, ha a gyerekek már kirepülnek a házból. „A családok szétrobbanását mindig a házasságok tönkremenetele előzi meg. Gyakran kapcsolatuk kimerüléséről, elfáradásáról beszélnek ilyenkor az egymástól elidegenedő házastársak. A létfenntartás vagy éppen az előbbre jutás gyilkos hajszájában nem fordítanak kellő időt és figyelmet egymásra: előfordul, hogy mindketten a családért küszködnek, s közben hagyják fölmorzsolódni annak alapját. Éppen a családnak tartoznának annyival, hogy ápolják házasságukat. Csak egymást szerető, boldog házaspárok képesek kiegyensúlyozott embereket nevelni.”

          Mi kell tehát a jó házassághoz? Hit és hűség. Először is: hit. Hit Istenben és hit egymásban. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember hivatásának, szentháromságos szeretetének megélése, aprópénzre váltása. Újra csak Bíró püspök atyát idézhetem: „A hit család-barát. Olyan értékrendet közvetít, amelyben a személy áll a középpontban. Ha a hit fogyatkozik bennünk, elsősorban is a dolgokkal követnek el az emberek házasságtörést: amikor figyelmük a társuk helyett anyagi javak felé irányul… Az ember boldogságának kérdése, hogy merjük-e a személyért feladni a dolgokat. Az embernek a másik emberre van szüksége, és nem tárgyakra.”

         A hit és a szentségi házasság mély és misztikus összefüggéséről elmélkedik Rainero Cantalamessa: „A házasság mint a nő és férfi közötti szeretet az alázatból születik… Úgy kezdődik, hogy odamegyünk egy eredetileg vadidegen emberhez, és azt mondjuk neki: nem vagyok elég önmagamnak, nem vagyok nélküled teljes, szükségem van rád. Mintha koldulnék, mintha alamizsnaként kérnék egy darabot abból a másik emberből… Isten nélkülöző, kolduló embert teremtett, testébe írta be az alázatot, amikor férfinak és nőnek, vagyis nem egészen teljesnek teremtette őket. Olyan mozgásban lévő lényeknek, akik önmagukkal örökké elégedetlenül egymást keresik sóvárogva.”

         Bárdosy Éva szerint a házasság lényegét egy ellentmondással fejezhetjük ki: két különbözőség eggyé válik. Ez az eggyé válás nagy átalakulások révén megy végbe. Igazi házasságban minden férfi és nő átalakul. „Nemcsak azáltal, hogy természet-adta MI-formában élne, hanem azért is, mert a házasságban természetfeletti erő munkálkodik. Ennek tulajdonítható az átalakulás, a házasok kölcsönös benső formálódása, és az az állhatatos fáradozás, hogy egymást a teljességre juttassák.”

         Hit és hűség. Szóltunk a hitről, beszéljünk egy kicsit a hűségről. Valójában ezt is pedzegettük már, hiszen az állhatatosság, a teljesség édestestvérei a hűségnek. Ez a hűség szintén Istenből táplálkozik: Ő maga a Hűség, a Szeretet teljessége. Az üdvösség történetén Ózeás prófétától egészen Pál apostolig végigvonul egy szent metafora: Isten és a választott nép, Krisztus és az Egyház kapcsolatát a szerelem, a jegyesség, a házastársi hűség képeivel írja le. De gondoljuk csak végig leghétköznapibb emberi viszonylatainkat: a kölcsönös bizalom, a hűség ad belső biztonságot, védelmet, elrejtettséget. A felnövekvő gyermek számára éppolyan fontos, mint az élet első hónapjai során az anyaméh. Ám maguknak a házastársaknak is szükségük van rá. Ki-ki számtalan példát tudna hozni ismeretségi köréből a hűtlenség kegyetlen rombolására és a hűség megtartó erejére egyaránt. Csupán két megrázó esetet hadd említsek itt. A fiatal anyuka néhány hetes gyermekével fekszik a klinikán. Nemrég derült ki: a pici maradandó károsodást szenvedett a szülés során. Egész életében nyomorék marad. Az apa látogatás helyett beüzen a kórházba: elválik, új életet kezd. A másik történet. Vadászbaleset éri az ifjú édesapát. Tolókocsiba kényszerül, a háromgyermekes család élete is „megbénul”. Az édesanya azonban hősiesen helytáll: a magáé mellett átveszi a férfi, a családfenntartó szerepét. S még ő tartja a lelket a helyzetét földolgozni képtelen emberben is. Ez a „talpig nehéz hűség”. A mindennapok tevékeny hűsége. Amiről a házassági eskü szól. Jóban-rosszban. Holtomiglan-holtodiglan.

         A hűség persze nemcsak a krízishelyzetekben fontos. A házastársaknak nap mint nap meg kell hódítaniuk egymást! Ezt soha nem szabad elhanyagolni. Soha nem szabad másodrangú kérdésként kezelni. Soha nem szabad más, „fontosabb” tennivalók miatt megfeledkezni róla. És nem csupán az új házasoknak kell erre tudatosan figyelni, hanem mindnyájunknak, akik házasságban élünk.

         Kedves testvéreim! Nagyon figyeljünk tehát az alapozásra! Korántsem mindegy, miféle alapot vetünk. Döntő jelentősége van annak, hogyan, milyen lélekkel, milyen elhatározással vágunk neki közös életünknek. Mindez azonban még édeskevés! Hiszen nem elég a boldogságban sorsközösséget vállalni: bizony, a nehézségekben is ki kell tartani egymás mellett. Márpedig a nehézségek előbb vagy utóbb óhatatlanul bekövetkeznek. Jelentkezik majd az öregség, a betegség, a tehetetlenség. Az esketési szertartás erre is kitér, erre is előkészít: Jóban-rosszban. Holtomiglan-holtodiglan. Súlyos, kemény szavak ezek. Aztán az élet olykor még annál is súlyosabb terheket rak a vállunkra, mint amire valaha gondoltunk volna. A hűség viszont még ezeken a reménytelennek tűnő helyzeteken is képes átlendíteni. Így juthatunk el az igazi, a teljesebb boldogságra. Így érlelődünk meg lassacskán az örök életre.

         Testvérek! A boldog családi élet, a szeretet megőrzése és folytonos megújítása, az áldozatvállalásban, a hűségben való összeforrás, a gyermekek egészséges, szeretetteljes légkörben való fölnevelése: remekmű! Minden tárgyi művészetnél értékesebb és hitelesebb. Ez a művészet egész embert, tökéletes odaadást kíván. De megéri! Ehhez a nagy elhatározáshoz kérjük számotokra a Jóisten áldását. Hogy nálatok is mindig otthon érezze magát az Úr!

Létrehozva 2013. július 9.