A férfi lánya megkérte a papot, hogy jöjjön el imádkozni az apjával. Amikor a pap megérkezett, látta, hogy a férfi az ágyban fekszik, a feje két párnával feltámasztva, az ágya mellett pedig egy üres szék. A pap azt hitte, hogy szóltak az idős embernek az ő látogatásáról. „Biztosan várt már engem” – szólalt meg.

„Nem, kicsoda ön?”

„Én vagyok az új segédlelkész – válaszolt a fiatalember.

„Amikor megláttam az üres széket, azt gondoltam, biztosan tudta, hogy jövök.”

„Ja, igen, a szék” – szólt az ágyhoz kötött beteg. „Becsukná az ajtót?”

A pap, kicsit értetlenül, becsukta az ajtót.

„Ezt sosem mondtam el senkinek, még a lányomnak sem” – mondta a férfi. „De egész életemben sosem tudtam, hogyan imádkozzam. A vasárnapi istentiszteleten hallottam a papot az imádkozásról beszélni, de az egész olyan magas volt nekem…

Aztán feladtam minden próbálkozást” – folytatta – „míg egy nap, úgy négy évvel ezelőtt a legjobb barátom azt mondta nekem: “János, az imádkozás nem más, mint egy Jézussal folytatott beszélgetés. Javaslok neked valamit. Ülj le egy székre, egy másikat tegyél magad elé, és hit által lásd Jézust azon a széken. Ez nem kísérteties, mert ő megígérte: “Én veletek leszek mindig”. Aztán beszélj Hozzá, és figyelj Rá úgy, ahogy most velem teszed.”

Így aztán, kipróbáltam ezt, és annyira tetszett, hogy minden nap néhány órán keresztül ezt csinálom. De nagyon vigyázok. Ha a lányom meglátná, hogy egy üres székhez beszélek, vagy idegösszeomlást kapna, vagy bezáratna a bolondok házába.”

Az írás elolvasható itt.