Kedves Testvéreim,
Virágvasárnappal elkezdődött a Nagyhét, a liturgikus év szíve, amikor felidézzük azt a nagy eseményt, amely legerőteljesebben fejezi ki Isten szerető tervét minden férfi és nő iránt.

Jézus belép Jeruzsálembe, hogy totálisan odaadja önmagát. Odaadja testét és vérét nekünk, és megígéri, hogy velünk marad. Szabadon adja
át magát a halálra az Atya akarata iránt való engedelmességben, és ezáltal megmutatja, hogy mennyire szeret minket. Arra vagyunk meghívva, hogy a nyomába lépjünk. A Nagyhét kihívása számunkra, hogy annyira kilépjünk magunkból, hogy felfigyeljünk mások szükségeire: azokéra, akik együttérző szívekre vágynak, azokéra, akiknek vigasztalásra vagy segítségre van szükségük. Egyszerűen nem maradhatunk meg a mi biztonságos világunkban, ami a 99 bárányra hasonlít, akik sohasem tévelyegtek el, hanem ki kell lépnünk Krisztussal, hogy keressük az egy elveszett bárányt, akármilyen messzire is tévedt volna el.

A Nagyhét nem a szomorkodás, hanem sokkal inkább annak az ideje, hogy rálépjünk Krisztus gondolkodásmódja és cselekvése szerinti útra. A kegyelem ideje ez, melyet a mi Urunktól kapunk, hogy így túllendüljünk az unalmas és mechanikus életmódunkon és hitünkön, és ezek helyett megnyissuk a szívünk ajtaját, az életünket, plébániáinkat, a mozgalmainkat, közösségeinket arra, hogy elinduljunk mások keresésérés, hogy Krisztusban elővezessük őket a fényre és a hit örömére.

Köszönet Ágnes testvérnek a nyersfordítás elkészítéséért.

Létrehozva 2013. március 27.