A nyugati civilizáció több mint 2000 éves története során a férfiak azt állították, hogy a férfiak és a nők különböznek egymástól, és hogy a férfiak a jobbak. Az ókori Görögországban Arisztotelész azt állította, hogy a világ bináris: van jó és rossz, világos és sötét, egyenes és görbe, férfi és nő. Arisztotelész a nőket kifejezetten egyenlővé tette a sötéttel, a görbével és a gonosszal. Az amerikai nők 1920-ig nem kaptak szavazati jogot, és 1957-ig nem kaptak jogot arra, hogy szövetségi esküdtszékben üljenek.

Még 1973-ban is voltak olyan államok, ahol a nők még mindig nem ülhettek esküdtszékben. Az Egyesült Államokban még mindig gyakori volt, hogy egy házas nőtől megtagadták a hitelfelvételt, vagy akár a saját nevére szóló folyószámla megnyitásának lehetőségét, hacsak nem kapta meg előbb a férje engedélyét. A férjnek nem volt szüksége a felesége engedélyére, de a feleségnek meg kellett szereznie a férje engedélyét. Ezt a gyakorlatot csak 1974-ben, az Equal Credit Opportunity Act [Törvény az azonos hitellehetőségekről] elfogadásával tiltották be. Hosszú története van annak, hogy a férfiak azt állítják, hogy a férfiak és a nők különböznek egymástól, és a különbségre vonatkozó állításokat arra használják fel, hogy igazolják a nőkkel szembeni megkülönböztetést.

A közelmúlt történelmének nagy részében sokan úgy vélték, hogy a legjobb kiút ebből a nyugtalanító örökségből az, ha ragaszkodnak ahhoz, hogy nem számít a nem, hogy a férfiak és nők között nincsenek beidegződött különbségek.* Az elmúlt több mint 30 évben egyesek még tovább mentek, és még a férfi/női dichotómia valóságát is tagadták. Judith Butler, a Berkeley professzora 1990-ben azt állította, hogy a gender teljes egészében társadalmi konstrukció, performansz: „mivel a gender nem tény, a gender különböző aktusai hozzák létre a gender eszméjét, és ezen aktusok nélkül egyáltalán nem létezne gender.” Ezért a felismerésért tudományos kitüntetések és díjak lavinájával jutalmazták, köztük a Mellon-díjjal, amely 1,5 millió dolláros pénzjutalommal jár. (Összehasonlításképpen, a Nobel-díjjal csak 1,1 millió dollár jár.)

Az elmúlt 23 évben több mint 500 iskolában tett látogatásaim során azt tapasztaltam, hogy sok iskola ma már elfogadja Butler nézetét a genderről mint teljesítményről. Ezek az iskolák aktívan „problematizálják” és „dekonstruálják” a férfi/női dichotómiát. Néhány iskolakörzet még a „fiúk” és „lányok” szavak használatát is tiltja azzal az indokkal, hogy ezek a szavak megerősítik a heteronormatív binaritást. A „hölgyeim és uraim” kifejezés pedig még inkább sértő egyesek számára.

Megértem ezeket az aggodalmakat. Ismerem a nyugati szexizmus Arisztotelészig visszanyúló történetét. Azt akarom, hogy a lányomnak ugyanolyan lehetőségei legyenek, mint bármelyik fiúnak. A probléma az, hogy a nők és a férfiak között keményen beidegződött különbségek vannak, és ezek a különbségek számítanak. A valóság figyelmen kívül hagyása soha nem a legjobb gyakorlat.

A Stanford kutatói nemrégiben mesterséges intelligencia módszerekkel vizsgálták nagyjából ezerötszáz, 20 és 35 év közötti fiatal felnőtt agyi aktivitását. Az ideggyógyászok már évek óta tudják, hogy minden emberi agyra jellemző a nyugalmi agyi aktivitás „ujjlenyomata”, amely csak az adott egyénre jellemző. A stanfordi neurológusok a nagy adatmennyiségű mesterséges intelligencia technikákat alkalmazták, hogy meghatározzák minden egyes ilyen fiatal felnőtt ujjlenyomatát. Ezután összehasonlították a nőket a férfiakkal.

Különböztek-e a nők a férfiaktól? Volt-e jelentős átfedés?

Nézze meg a grafikont. A nők nyugalmi agyi aktivitásának ujjlenyomata teljesen különbözik a férfiakétól, nincs átfedés. Ezek az eredmények határozottan arra utalnak, hogy ami egy nő agyában nyugalmi állapotban zajlik, az különbözik attól, ami egy férfi agyában nyugalmi állapotban zajlik.

A stanfordi kutatócsoport leképezte ezután az fMRI-kapcsolódási mintázatokat olyan kognitív funkciókra, mint például az intelligencia. A férfiak agyában olyan különleges kapcsolódási mintázatokat találtak, amelyek pontosan megjósolták a kognitív funkciókat, például az intelligenciát. Ez a férfi modell azonban nem volt prediktív erejű a nők kognitív funkcióira. Ezzel szemben a női agyban olyan konnektivitási mintázatokat találtak, amelyek előre jelezték a nők kognitív funkcióit, például az intelligenciát. Ez a női modell azonban nem volt prediktív erejű a férfiak kognitív funkcióira. Ezek az eredmények határozottan arra utalnak, hogy a férfi agy intelligenciájának meghatározó tényezői alapvetően különböznek a női agy intelligenciájának meghatározó tényezőitől.

A mi kihívásunk az, hogy megértsük, sőt ünnepeljük a nők és férfiak közötti különbségeket, miközben ragaszkodunk az egyenlő jogokhoz és esélyegyenlőséghez minden lány és fiú számára.

A stanfordi kutatók mindent tudnak a korábbi tanulmányokról, amelyek kis hatásméretekre, sok átfedésre és a férfi/női különbségek kontinuumára utalnak. Arra a következtetésre jutottak, hogy az, hogy a korábbi munkák nem tudták kimutatni ezeket a hatalmas hatásokat, a korábbi kutatásokban alkalmazott „gyengébb algoritmusoknak” köszönhető. Ezt írták:

Eredményeink az eddigi legmeggyőzőbb és legáltalánosabb bizonyítékot szolgáltatják, megcáfolva ezt a kontinuum-hipotézist, és határozottan bizonyítva a biológiai nemi különbségeket az emberi agy funkcionális szerveződésében.

Gina Rippon, a stanfordi tanulmány kritikusa nemrég megjegyezte, hogy a vizsgálat legfiatalabb résztvevői 20 évesek voltak, és minden alany az Egyesült Államokból vagy Nyugat-Európából származott. Érvelése szerint ez azt jelenti, hogy minden résztvevő legalább 20 évig volt kitéve a feltételezhetően heteronormatív nyugati patriarchátusnak. Ennek eredményeképpen „pusztán a tudat, hogy az agyak fiatal női felnőttektől származnak, szemben a fiatal férfi felnőttekkel, soha nem ad teljes képet arról, hogy honnan származnak a különbségek.” Vajon a különbségek keményen be vannak huzalozva vagy társadalmilag konstruáltak? Természet vagy neveltetés? Ha a gender csak egy performansz, akkor a 20 évnyi performansz megváltoztathatta az agyakat, hogy a stanfordi kutatók által talált különbségek létrejöjjenek.

A probléma ezzel az érveléssel az, hogy figyelmen kívül hagy más korábbi tanulmányokat, amelyek hasonló eredményeket adtak, melyek az agyi összekapcsolódásban mutattak ki férfi/női különbségeket, például a születés előtt a csecsemők agyában, valamint a születés előtt a csecsemők agyában a génkifejeződésben mutatkozó drámai férfi/női különbségek. Ezek a még az anyjuk méhében lévő csecsemők agyával kapcsolatos vizsgálatok és más, hasonló tanulmányok cáfolják Judith Butler és tanítványai állításait. A férfi/nő különbségtétel nem egy önkényes társadalmi konstrukció. Ez egy biológiai valóság, amely az emberi agy születés előtti működésében nyilvánul meg.

De mi köze van mindennek a szülői és családi léthez?

Családorvosként saját tapasztalataim alapján láttam, mennyire fontos, hogy a szülők, különösen azok a szülők, akiknek lányuk és fiuk is van, tisztában legyenek ezekkel a keményen behuzalozott lány/fiú különbségekkel. Egy anyuka 18 hónapos kisfia vizsgálatakor megosztotta a fiával kapcsolatos aggodalmait. „Amikor a lányom ennyi idős volt, már be nem állt a szája” – magyarázta az anyuka:

A legtöbbször csak értelmetlen babanyelv volt, de én válaszoltam neki, yabbity biddity boo, meg ilyesmi, és ő bólogatott és visszabeszélt nekem. Fél órán át tudtuk ezt folytatni, és csak nevettünk egymáson. Megpróbáltam ezt a fiammal is, de semmi. Egyszerűen semmi. Nem beszél. Rákerestem a Google segítségével, és egy csomó weboldal azt írta, hogy ez az autizmus jele lehet.

Beszéltem ezzel az anyukával az egyéni különbségekről. Egyes gyerekek hamarabb beszélnek, mint más gyerekek, de ez különösen igaz a lányokra a fiúkkal szemben. Megemlítettem a Cambridge-i Egyetem tanulmányát, mely szerint az átlagos kislányok 18 hónapos korukban sokkal nagyobb szókinccsel rendelkeznek, mint az ugyanilyen korú fiúk.

„Ne hasonlítsa össze a fiát a lányával” – mondtam. „Ha valakivel össze kell hasonlítania, akkor hasonlítsa más fiúkhoz.” És évekkel később kiderült, hogy ez a fiú nem autista.

A szülőknek tudniuk kell, hogy a lányok gyorsabban érnek, mint a fiúk. 3 és 27 év közötti személyek 829 MRI-vizsgálatából készült tanulmány kimutatta, hogy a lányok az agyfejlődés felét 11 éves koruk előtt érik el; a fiúk majdnem csak 15 éves korukban (lásd a tanulmány 2A ábráját).

Saját szememmel láttam, hogy az átlagos lányoknak hosszabb a figyelme, mint az átlagos fiúknak, különösen az általános iskolában. Iskolalátogatásaim során gyakran találkoztam olyan 6 éves fiúval, akinek feltétlenül állnia kell, fel-le ugrálni és zümmögő hangokat kiadni ahhoz, hogy tanulhasson. Ahogy egy első osztályos tanító néni mondta nekem: „amikor ez a fiú leül, az agya kikapcsol”. Ritkán találni olyan 6 éves kislányt, akinek mozognia kell ahhoz, hogy tanulhasson. De a nemek közötti különbségek az életkor függvényében csökkennek. Szokatlan, ha egy 30 éves férfit találunk, akinek feltétlenül állnia kell, fel-le ugrálni és zümmögő hangokat kiadni, hogy tanulhasson. Sajnos, mire nyolcévesek lesznek, sok fiú már eldöntötte, hogy buta, hogy utálja az iskolát, és hogy a tanárnő jobban szereti a lányokat.

Pedig a fiúk ugyanúgy képesek kiválóan teljesíteni az iskolában, mint a lányok. Ez nem találgatás. Még 1994-ben is a fiúk jobban teljesítettek a lányoknál az amerikai iskolákban, amit akkoriban Myra és David Sadker, az American University kutatói ismertettek nagy hatású Failing at Fairness: How America’s schools cheat girls [A méltányosság kudarca: Amerika iskolái hogyan csapják be a lányokat] könyvükben.

Emlékszem a kitüntetési ünnepségre, amikor 1977-ben végzős voltam az ohiói állami középiskolámban: szinte minden kitüntetett diák fiú volt. A diáktanács elnöke is fiú volt. Az iskola újságjának szerkesztője is fiú volt, akárcsak az évkönyv és a költészeti folyóirat szerkesztője. A búcsúbeszédet mondó és az üdvözlő is fiú volt. Tavaly a régi gimnáziumomban ezeket a pozíciókat már lányok töltötték be.

A Boys Adrift [Sodródó fiúk] című könyvemben amellett érveltem, hogy a fiúk teljesítményének a lányokhoz viszonyított csökkenése nem a modernitás szinte elkerülhetetlen következménye, ahogyan azt olyan tudósok állítják, mint Richard Reeves és Kay Hymowitz. Ehelyett a nők és a férfiak közötti, veleszületett különbségek tudatosításának hiánya nem szándékoltan azt eredményezte, hogy a fiúk elszakadtak az iskolától és a való világtól. A legjobb módja annak, hogy a fiúkat visszahozzuk a játékba, az, hogy a szülőket és a tanárokat felvilágosítjuk a férfi és a nő közötti különbségek valóságáról. Hogy (részben) a néhai Ruth Bader Ginsburg bírót idézzem: „A férfiak és nők közötti eredendő különbségek, amelyeket mára már felismertünk, okot adnak az ünneplésre…”

A kihívás tehát az, hogy megértsük és valóban ünnepeljük a női/férfi különbségeket, miközben ragaszkodunk az egyenlő jogokhoz és az egyenlő lehetőségekhez minden lány és fiú számára. Ez azt jelenti, hogy egy fiúnak lehetősége van arra, hogy felnőve főállású háztartásbeli apa legyen, ha az akar lenni, és egy lánynak lehetősége van arra, hogy felnőve Army Ranger vagy egy fizikus legyen, ha az akar lenni. Ne hagyjuk figyelmen kívül a nekem közötti különbségeket, és ne tegyünk úgy, mintha nem léteznének. Használjuk fel a nemek közötti különbségek kialakulóban lévő tudományának megértését a motiváció és az eredmények fokozására mind a fiúk, mind a lányok esetében.

———————–

Dr. Leonard Sax MD PhD gyakorló háziorvos, PhD pszichológus, és a Why Gender Matters: What parents and teachers need to know about the emerging science of sex differences [Miért számít a nemek közötti különbség: amit a szülőknek és a tanároknak tudniuk kell a nemek közötti különbségek kialakulóban lévő tudományáról] című könyv szerzője. További információ a http://www.leonardsax.com/books/boys-adrift/ oldalon található.

A szerző megjegyzése: Bár a cikk címe szerint a nemek közötti különbségek be vannak kódolva, szeretném hangsúlyozni, hogy csak néhány nemi különbség van bekódolva. Minden kultúra némileg másképp konstruálja a nemeket, és a nemek kifejeződése kultúránként jelentősen eltér. Ez az új kutatás azonban egyértelműen azt sugallja, hogy nem lehet pontos az az állítás, miszerint a nem teljes egészében performanszt jelent. Úgy tűnik, hogy legalább néhány nemi különbség keményen beidegződött, és olyan veleszületett női/nemi különbségekkel kapcsolatos, amelyeket már a születés előtt is megfigyeltek.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2024. augusztus 1.