„A műveltség a helytállás segédeszköze, a kifejezés szerszáma, a vállalkozás fegyverzete.” – állította Németh László. Most, szeptemberünkben nem csak időszerűségével, de igazságtartalmával is megszólít minket, s mint talán az új évet kezdő nebulóknál, nálunk is a könyvet hívja elő. A könyv meg az olvasást, aztán később sokakban az újraolvasást, s reméljük; a szelektálás igényét is. Mit ne olvassak el, mert néhány oldal vagy egy-egy véletlen felütés után kiderül, hogy nem érdemes; illetve mely könyvek várakoznak hiába, mert az időm véges, az irodalom pedig végtelen. És mit olvassak újra, mert amikor először vettem a kezembe, a történet még egészen mást jelentett, mint amit most üzenhetne, mert nem álltam még készen rá, ezért annak egyes rétegei zárva maradtak előttem.

A nyelv csodájaként így ragyogtatja ezt Kosztolányi vallomása.

„Nincs semmi más, csak a szó, mely elzeng, s visszhangot ver az időben. Belőle ébred meg minden , ami elmúlt, ő rakja egészbe azt, ami csonka, föltámasztva a holtakat, egybefűzve őket, akik élnek. Ki azt műveled, hogy az életem másoké, és másoknak élete az enyém, és kézről kézre forog a titkos ajándék, örök cserében, az enyém a tiéddel. Te tarts meg erősen, mindig, eleven lánc!”

Akárha Joannész Damaszkénosz (Damaszkuszi Szent János –VII. sz.) esztétikája ihlette volna emelkedett sorait. Szentlelkes vallomása szerint ahogyan az imádság meghitt spiritualitása is az imádkozó kimondott vagy belső beszéde által válik személyessé, úgy az imádság szavai, szabályai is az előttünk járók által hagyományozódtak, és váltak számunkra elsajátított lelki valósággá. Így lesz az valóban „catena aurea, sokak által összeillesztett aranylánc, amely Istenhez vezet”.

Ugyanennek köznapi változata a nyelv is, s mert ugyanezt az utat járja be, ugyanúgy „aranylánc”. Nem véletlenül első számú ellensége a mai, valósággá vált abszurditások gyártóinak. Ugyanis az önmagukat „progresszívnek” becéző liberál-globál önteltség legaberráltabb elképzeléseivel az isteni rendelések felülírásáig merészkedik, s feltett szándékuk a hagyományos emberi közösségek szétverése. S ha közösség, akkor hit, nemzet, család, történelem, kultúra, nyelv és minden embert meghatározó identitás lerombolása.

Míg a kommunisták csak az osztályellenséget akarták felszámolni (és fel is számolták), a „kultúrkommunisták” az emberek lelkét és hazáját vették célba.

„Aranylánc-szaggató” eszköztáruk egyike a szavak jelentésének átértelmezése, értékrend-előjel-változtatása. Egy liberális és egy konzervatív, egy ateista és egy Isten-hívő mást ért például a házasság fogalmán, mást gondolnak a nemzetről, a hazáról és az életről is. Ez már a francia forradalom találmánya volt, rá is martak, s a mutáns liberalizmus és a politikai korrektség mindennapjaink rákfenéjévé is tette.

A tudatformálás pozícióinak birtokában teheti, mert dominálja a közösségi médiát, neki szolgálnak a multinacionális vállalatok s a bankszféra is. Ezáltal monopolizálja a tabuk és a szalonképesség határainak kijelölését.
Erről a veszélyről írta az erkölcs és a jog összefüggéseit kutató Mádl Ferenc professzor: „A jog az erkölcs minimuma. Az olyan társadalom, amely nincs kötve a morális értékekhez, pusztulásra van ítélve.” – Vajon ezért olyan korrektek és progresszívek? – „Még nem, –mondaná haladár-öntudat- majd innovációnk csúcsán; a káoszban, amikor a konzumidióták gondolattalanságának boldog vegetációjában majd mi megmondjuk, hogy mik a tények.”

És most újra mondaná Vörösmarty : „Országok rongya, könyvtár a neved.”

Gróf Klebelsberg Kunó, amikor – éppen száz évvel ezelőtt – elfoglalta a kultuszminiszteri széket, nemzetgyűlési beszédében így fogalmazott: „Szeretném a köztudatba belevinni, hogy a trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországban a kultusztárca voltaképpen honvédelmi tárca is. Honvédelmi tárca olyan értelemben, hogy most elsősorban a szellem, a művelődés fegyvereivel kell védeni hazánkat, és ezekkel az eszközökkel kell mindig, újból és újból bebizonyítanunk a világ nemzetei előtt, hogy a magyar viszontagságos életének második ezer esztendejében is életképes, erős, és hogy bántani nagy történelmi igazságtalanság.”

Száz éves szavai a mába ívelnek; nemzetünk békességszerző igyekezete a világ-egész Isten-áldotta, életigenlő karizmája, a világot összekötő örökértékű aranylánc.

Balassagyarmat, 2024. augusztus
Veres József

Létrehozva 2024. augusztus 8.