A világszerte ismert művészettörténész könyvében a kereszt ikonográfiájának és teológiájának összekapcsolódó sajátosságait, vagyis az ábrázolás és a tanítás egymásnak való megfelelését mutatja be, az apostoli időktől kezdve az első ezredév végéig.

A kereszt a legősibb kultúrákban is elterjedt díszítő- és üdvösségjel, az ősi mítoszok egyik hordozója, az emberiség üdvösséget jelképező szimbólumai közé tartozik. Jelképezi az istenséget, a világmindenséget, a világtájakat és az évszakokat. A kerék-kereszt a napkorong, az élet és a termékenység jele.

Dávid Katalin emlékeztet rá, hogy a kereszténység átvette a körbe rajzolt kereszt jelét, jelképezve, hogy „Krisztus a világ fénye és üdvössége, ugyanakkor, mint kerékforma, Istennek a világfeletti uralmát jelzi. A másik az ún. füles kereszt, eredetében egy egyiptomi hieroglifa, és mint ilyen a Nap erejéből áradó termékenységet jelöli, amely életet és boldogságot ad.” A keresztény-kopt értelmezés a feltámadásba vetett hitet fejezi ki vele, ezért gyakran tették sírokba, halottaik mellé, és tekintették a Paradicsom kapujának kulcsaként. Ám a tudós szerző rámutat: a kereszténység alapjele és -ereklyéje az egyetlen olyan keresztjel az összes közül, „amely egy valóságos tárgyból született, az egyetlen olyan kereszt, amely személyhez kötött történelmi valóság volt, és így és csak ezért válhatott szimbólummá. Nem a formájából ered jelentése, nem a formájából következtethető elmélkedések adják gondolati értelmét, hanem az a történelmi szerep, amelyet egykor mint létező tárgy töltött be: a jeruzsálemi Golgotán, Poncius Pilátus helytartó idején rajta feszítették fel a Betlehemben, Dávid családjában született názáreti Jézust. Ezért a keresztény kereszt az egyetlen, amely jel és ereklye egyszerre… A kereszt… mint jel, Krisztus történelmi keresztjével lesz azonos: a jel és ereklye eggyé válik, a jel által hordozott minden jelentést ettől kezdve Krisztus keresztje örökli.””

Dávid Katalin idéz Szent Pál apostolnak a galátabeliekhez írt leveléből, amely szerinte olyan mélységekben érinti meg a kereszt lényegét, hogy azzal kijelöli az Ószövetség és az Újszövetség találkozási pontját: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével” (6,14). A könyv írója hozzáteszi: „Dicsekedni a krisztusi szeretettel nem más, mint a megalázó, gyötrelmes keresztfát, a bűnös méltó büntetésének ezt a rettenetes eszközét a dicsőség méltóságában részesíteni. Talán a legmeghökkentőbb a keresztnek mint új jelképnek értelmezésében ez az elem, a dicsőség fogalma.” A kereszt dicsősége pedig azt jelenti, hogy hordozója volt „a Háromszor Szentnek, hogy rajta teljesítette be Isten irántunk érzett szent szeretetét… Krisztus kereszthalála az isteni szeretet fenséges kiteljesedését jelenti, és a kereszt ennek a szeretetnek a dokumentuma.”

Dávid Katalin emlékeztet rá: az őskeresztények korában a kereszt jelentette az isteni erőt, a bölcsességet, az egyik legszentebb jelentése pedig az áldozat volt: „Ez teszi érthetővé, hogy a kereszt ott áll az Ószövetség és az Újszövetség határán, általa lép át az emberiség és vele az egész teremtett világ története a megváltottság, a beteljesülés korába… Beteljesedett Krisztus megváltói akarata.” A krisztusi áldozatot jelképező kereszt pedig „valóban egyetlen, mert történelmi megvalósulása pillanatában a teremtett világ létének teljes idejét átfogta, a teljes múltat és a teljes jövőt megváltva, megszentelte.” A kötet szerzője figyelmeztet: az ember, „életének célját csak a krisztusi kereszt segítségével érheti el, tökéletességét, boldogságát, Istenhez jutását csak általa valósíthatja meg.”

A Magyar Kurír könyvismertetése itt olvasható el.

Létrehozva 2012. március 12.