A szent tér szekularizálása (112)
Immár két éve, hogy a stuttgarti Szent Mária katolikus templomot változatos célokra használja fel a plébánia, a liturgikus szertartások mellett: a templom táncelőadásnak, kerekasztalbeszélgetésnek ad otthont, de időnként használják étteremnek, kávézónak, művészeti galériának és piactérnek is.
Tavaly a plébániakerület és más kerületek katolikus hívei mintegy hatszázan fordultak emiatt írásos panasszal előbb a Rottenburg-Stuttgarti egyházmegye püspökéhez, Gebhard Fürsthöz, majd a német püspöki konferenciához. Mint mondják, a kezdeményezésükkel nem jártak sikerrel.
A panaszra idén januárban – több, mint három hónapnyi hallgatás után – Fürst püspök annyit közölt csak, hogy “foglalkozik az üggyel”, és hogy a nem liturgikus rendezvényeknek megpróbálnak megfelelőbb helyet találni. A német püspöki kar 2019. márciusában azt válaszolta, hogy az ügy a püspökség hatáskörébe tartozik.
Közvetlenül a püspöki kar válasza után, hamvazószerda napján, a Szent Mária templomban nőknek meghirdetett táncelőadást és közös indiai “kundalini” jógát tartottak, 15 eurós belépőjegyért. Március végén a templom már bolhapiacnak adott otthont, a templomon belül étel és ital árusításával, és mozgó csocsóasztallal. Ugyanitt (ti. a templom belsejében) nemrég pedig kiállítást rendeztek be, amelyen Stuttgart város muszlim mecseteit mutatják be.
További képek a templombeli rendezvényekről a forráscikkünkre kattintva megtekinthetők.
Létrehozva 2019. július 10.