Városon kívüli találkozások (2014)
Az európai mezőgazdasági termelőknek csupán hét százaléka fiatalabb harmincöt évnél, ugyanakkor a következő tíz évben négy és fél millió gazda vonul nyugdíjba. Magyarországon ennél valamivel jobb a helyzet, a harmincöt év alattiak aránya nyolc és fél százalék, de itthon sem fényes a helyzet: a földalapú támogatást igénylők harminc százaléka hatvan év fölötti. De vajon van-e még varázsa a gazdálkodásnak, földművelésnek a hazai fiatalok számára? Egyre több olyan programról hallani, melyeket azzal a céllal indítanak, hogy népszerűsítse, megismertesse a fiatalokkal a vidéki életet, a gazdálkodást.
De mi a helyzet, ha egy nagyvárosi fiatal ezek hatására úgy dönt, hogy gazdálkodó lesz? Van esélye egy működő gazdaság létrehozására? Egy szakértő véleménye szerint nincs: “Annak, akinek semmi köze a vidéki élethez, nagyon nehéz a semmiből virágzó gazdaságot teremtenie. Gyakorlatilag lehetetlen, eleve bukásra ítélt történet. Hihetetlen mennyiségű beruházást igényel ez a dolog, komoly tudást” Filmünkkel ezt szeretnénk megcáfolni. Olyan fiatalokat mutatnánk be, akik a menedzsertempót erre a lehetetlen küldetésre cserélték le.
Létrehozva 2024. december 20.