Az Istennel való személyes találkozás következtében sok katolikusnak újult meg a hite, vagy eltávolodott hívő tért vissza a templomba újra felfedezve a szentségek és a közösség értékeit. Hitetlenek, közömbösök tértek meg rövid időn belül, megtapasztalva, hogy Isten valóban él. Közbenjáró imára betegek gyógyultak meg visszafordíthatatlannak tűnő betegségekből. A Jézus Krisztus mellett való tudatos döntés a szentgyónás értékének felfedezésével párosult. A beszámolók szerint újra megelevenedik a Szentírás, hiszen tapasztalatok igazolják azt, amit Jézus ígért az Őt követőkkel kapcsolatban (csodás jelek, gyógyulások Mk 16,17) . Érthetővé és követhetőkké válnak az addig annyiszor hallott szentírási idézetek. Az Istennel való találkozás hatása óhatatlanul kisugárzik a hétköznapi életre is, megmutatva a Lélek gyümölcseit, amelyek a szeretet, öröm, béke, szelídség (Gal 5,22). Rengeteg azoknak a tanúságoknak a száma, ami az emberi kapcsolatok (például házasság) rendeződéséről és az emberek közötti megbékélésről szólnak.

A karizmatikus közösségekben nagy hangsúlyt fektetnek a Lélek adományaira, azok használatára. A nyelveken való ima a kívülálló számára a legszembetűnőbb jelenség. “Valamennyien elteltek Szentlélekkel és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, amint a Szentlélek szólásra indította őket” (ApCsel 2,4). Ebben az imaformában az Isten iránti hála és dicsőítés jut különleges módon kifejezésre. Hasonlóan gyakori a prófétálás is, amire Pál apostol is buzdít: “Törekedjetek a szeretetre. Keressétek buzgón a lelki ajándékokat, különösen pedig azt, hogy prófétálhassatok” (1Kor 14,3). A prófécia Isten gondolatainak kimondása (R. Grandis teológus szerint), mellyel Isten közli szeretetét az egyház és az emberek épülésére, vigasztalására és buzdítására (1Kor 14,5).

Az Istenbe vetett bizalom egyik kifejezése a közösségekben a betegségek konkrét gyógyulásáért való közbenjáró ima. “Hirdessétek Isten országát, és gyógyítsátok meg a betegeket” – mondja Jézus az apostoloknak (Lk 9;2). E sorok írója tanúja volt Linzben (több ezer ember jelenlétében) Emiliano Tardif szerzetes atya gyógyító istentiszteletein a több tucatnyi gyógyulásnak, ami ott rögtön imádság hatására történt. Az Istennel való találkozások eseményeiről evangelizációs alkalmakkor számolnak be a hívők, ami egy nagy lehetőség a belterjessé válás elkerülésére. A Lélek munkájának meg is vannak a gyümölcsei. A megújulás imacsoportjai a világ minden táján a legkülönbözőbb közösségi és szolgálati formákban újították meg az egyház belső életét (miközben a karizmatikusoknak is sokat kellett tanulniuk!). Egyesek a plébánia keretein belül alakítottak imacsoportokat, s szervezték meg a gyarapodó hívők számára a katekézist (Anglia) .

A lelkigyakorlatok, evangelizációs és gyógyító alkalmak mellett Isten elképesztően sajátos utakat is mutatott, mint El Pasoban (Texas, USA), Rick Thomas jezsuita atyának. Ő a legszegényebbek, a szeméttelepen élő koldusok között kezdett evangelizálni. A Lélek kiáradt, a koldusok megtértek, az Evangélium összes csodája megtörtént a halott feltámadást is beleértve (lásd a híres teológus, R. Laurentin: Csodák El Pasóban című könyvét). A világiak munkája mellett szerzetes közösségek is létrejöttek, mint a Nyolc Boldogság Közösség, amely sok országban, így hazánkban is, alapított házakat. Medjugorjéban, Mária jelenéseitől nem messze a súlyos kábítószerfüggő fiatalok számára rendeztek be és vezetnek otthont.

Magyarországon a hetvenes években alakultak meg az első közösségek. A legjelentősebbek közül az Emmanuel és Emmausz közösség lelkigyakorlatokat, szemináriumokat szervez, kórházlátogatást, börtönszolgálatot végez. A Hét Láng Szövetség az elmélyültebb imára helyezi a hangsúlyt, míg az ökumenizmusra is nyitott Új Jeruzsálem Közösség nyilvános evangelizációkat rendez. A Nyolc Boldogság szerzetesközösség lelkigyakorlatos házaiban fogadja az érdeklődőket (Botfa, Homokkomárom) . A közös imádság, liturgia és ünnepség szép példája az évente megrendezésre kerülő Országos Karizmatikus Találkozó. A megújulás eseményeiről, életéről a Marana Tha című lapjukból értesülhetünk.

A karizmatikus összejövetelek, istentiszteletek újszerű imastílusa (például taps, felemelt kezek), az érzelmek katolikus körökben szokatlannak, idegennek tűnő megnyilvánulásai – érthető módon – főleg kezdetben sokakat óvatosságra, kritikára ösztönzött vagy egészen egyszerűen zavart. Eleinte ez a jelenség a protestáns szabadegyházakban tűnt fel, ezért vezető egyházi körökben a katolicitás kérdését is felvetette. Egyesek az érzelmek túltengésétől tartottak, másokat éppen a mozgalom gyermekbetegségei ábrándítottak ki. Az elismerő szavak mellett a főpásztorok az Egyházzal való egységre is figyelmeztettek.

Yves Congar amellett, hogy óvott a karizmák látványos megnyilvánulásokra való leszűkítésétől, fontosnak tartotta, hogy az egyénileg megújult hívek ne elkülönülve, hanem az egyház “intézményes” részével együtt, mintegy összefonódva dolgozzanak, ami növeli a közös hit erejét.

Ratzinger boros szerint figyelni kell az egyensúlyra, vagyis a helyes irány megőrzésére az intézmény és karizma, az egyetemes egyház hite és a személyes tapasztalat között.

Ugyanakkor kétségtelenül a mozgalom erőssége a közvetlenség, élményszerűség, készség a tanúságtételre, a hit és imádság sajátos megragadása, amely nagyon sok embert vezetett már Istenhez, vissza egyházához. A megtett út, a fejlődés tapasztalatait összegezve állapította meg Katona István atya, az Emmausz közösség vezetője, hogy az elmúlt évek nagy tanulsága, hogy az élményhez és az örömhöz az önmegtagadás is hozzátartozik a lelki növekedés érdekében. Kereszt nélkül nincs előrelépés, megújulás. Ez összhangban van a nemzetközi irányokkal is, hiszen egyre nagyobb hangsúly kerül az istentiszteleteken a belső gyógyulásra, az ima esetében pedig a csendes, belső elmélyülésre is, ami az összeszedettségre, jellemfejlődésre ad lehetőséget.

A személyes megtapasztalás mellett egyre több szó esik az Egyház nagy szentjeinek, lelki mestereinek példáiról, mint például Loyolai Szent Ignác, Szienai Szent Katalin, Avilai Szent Teréz, Szalézi Szent Ferenc, Bosco Szent János; Keresztes Szent János, Viennay Szent János. Pünkösd ünnepén hálásak lehetünk a Léleknek egyházunk gazdagságáért, sokszínűségéért. Mindnyájunk számára “örömhír”, hogy ma is bizalommal fordulhatunk Istenhez, aki megerősíthet minket jelekkel, csodákkal, amire nekünk földi zarándokutunkat járó embereknek olykor igen nagy szükségünk van.

(Marana Tha, 2002. május-június)

Létrehozva 2011. május 18.