IX. PIUS PÁPA különböző megnyilatkozásaiban, tanítóirataiban már egyszer elítélt tévedéseknek a gyűjteménye

Kiadva 1864. december 8-án

IX. Pius pápa a „Quantra cura” kezdetű, korának tévedéseit elitélő körleveléhez csatoltatta 80 elvetendő tétel egybeszerkesztett jegyzékét. Az itt felsorolt tételeket különböző tanítóirataiban már megbélyegezte egyszer. A Syllabus olvasásánál nem szabad megfeledkezni arról – ez a laikusok számára nem mindig könnyű –, hogy a tételek nem állításokat, hanem ellenkezőleg, azok elvetését tartalmazzák.

I. Panteizmus, naturalizmus és abszolút racionalizmus

1. Semmilyen legfelsőbb, legbölcsebb, mindent előre tudó, gondviselő, e világ mindenségétől különböző isteni lény nem létezik;
– és Isten egyúttal a természet is, és ezért változásoknak van kitéve;
– és Isten valójában csak az emberben és a világban keletkezik;
– és a világmindenség Isten, és ő bír Isten tulajdonképpeni szubsztanciájával;
– és Isten a világgal egy és ugyanazon dolog és hatalom, tehát a szellem az anyaggal, a szükségszerű hatalom a szabadsággal, az igaz a hamissal, a jó a rosszal, és az igaz az igaztalannal.

2. Tagadni kell Isten mindennemű befolyását az emberekre és a világra.

3. Az emberi ész – egészen, a legcsekélyebb tekintet nélkül Istenre – az igaznak és a hamisnak, a jónak és a rossznak az egyedüli bírája, magamagának törvénye, s természeti erejénél fogva elégséges arra, hogy az emberek és népek jólétéről gondoskodjék.

4. A vallás minden igazsága az emberi ész természetes erejéből származik; ezért az ész a legfőbb mérték és norma, amellyel az ember mindennemű igazság ismeretét meg tudja, illetve kötelességszerűen meg kell szereznie.

5. Az isteni kinyilatkoztatás tökéletlen: s ezért annak a folytonos és vég nélküli haladásnak van alávetve, amely az emberi értelem növekvő fejlődésének felel meg.

6. A Krisztusban való hit ellenkezik az emberi értelemmel és gátolja azt, és az isteni kinyilatkoztatás nemcsak, hogy semmit sem használ, hanem még árt is az ember tökéletesedésének.

7. A Szentírásban fölhozott és elmesélt jövendölések és csodák költők koholmányai, s a keresztény hit titkai nem egyebek, mint bölcseleti kutatások összegzései; és a mindkét Szövetség könyvei mitikus koholmányokat tartalmaznak; és maga Jézus Krisztus is mitikus kitaláció.

II. Mérsékelt racionalizmus

8. Mivel a vallást közvetlenül az emberi értelemmel kell egyenlővé tenni, a teológiai szaktárgyakkal úgy kell bánni, mintha filozófiaiak lennének.

9. A keresztény vallás minden dogmája különbség nélkül tárgyát képezi a természetes tudománynak vagy a bölcseletnek; és a csupán történetileg kiművelt emberi értelmes gondolkodás képes természeti erejével és alapelvei nyomán, minden, még a legrejtettebb értelmű dogmák valódi ismeretére is eljutni; mihelyt ezek a dogmák az ész előtt tárgyi valóságként jelennek meg.

10. Mivel más a bölcselő s más a bölcselet, azért a bölcselőnek jogában áll, sőt kötelessége azon tekintély alá vetni magát, amelyet ő maga igaznak ismer el, de a bölcselet semmi tekintélynek nem hódolhat, s nem is kell hódolnia.

11. Az Egyháznak nemcsak hogy nem kell soha megfednie a bölcseletet, hanem el is kell tűrnie a bölcselet tévedéseit, sőt rá kell hagynia, hogy maga javítsa ki önmagát.

12. Az Apostoli Szék és a Római Kongregációk rendeletei a tudomány szabad előrehaladását akadályozzák.

13. Azon módszerek és alapelvek, amelyek szerint a régi skolasztikus tanítók a teológiát tökéletesítették, a legkevésbé sem felelnek meg napjaink szükségleteinek és a tudományok előrehaladásának.

14. A bölcseletet a természetfölötti kinyilatkoztatásra való tekintet nélkül kell tárgyalni.

A racionalizmus tévedései még a kölni bíboros-érseknek 1847. június 15-én írt Eximiam tuam, és a breslaui püspöknek 1860. április 30-án írt Dolore haud mediocri kezdetű apostoli levélben lettek elítélve.

III. Indifferencizmus, latitudinarizmus

15. Minden embernek szabadságában áll azon vallást követni s vallani, amelyet értelmének világossága által vezettetve igaznak tart.

16. Az emberek bármely vallás gyakorlása által föltalálhatják az örök üdvösségre vezető utat, s elnyerhetik az örök üdvösséget.

17. Legalább jóreménységgel kell lennünk mindazok üdvösségét illetően, akik nincsenek Krisztus igaz Egyházában.

18. A protestantizmus nem egyéb, mint különböző alakja ugyanazon igaz, keresztény vallásnak, amelyben mód van rá éppúgy tetszeni Istennek, mint a katolikus Egyházban.

IV. Szocializmus, kommunizmus, titkos társaságok, Biblia-társaságok, liberális egyházi egyesületek

Ezek a pestises járványok már gyakorta el lettek ítélve, a legsúlyosabbak a következő alapvető megnyilatkozásokban:

Qui pluribus enciklika – 1846. november 9-én;
Quibus quantisque apostoli beszéd – 1849. április 20-án;
Noscitis et nobiscum enciklika – 1849. december 8-án;
Singulari quadam apostoli beszéd – 1854. december 9-én;
Quanto conficiamur moerore enciklika – 1863. augusztus 10-én

V. Tévedések az Egyházról és ennek jogairól

19. Az Egyház nem valódi és tökéletes, egészen szabad társaság, és nem rendelkezik saját és állandó jogokkal, amelyekkel isteni alapítója felruházta, hanem az államhatalom dolga meghatározni, melyek az Egyház jogai, és melyek azok a keretek, amelyeken belül az Egyház ezeket a jogokat gyakorolni képes.

20. Az egyházi hatalmat nem illeti meg, hogy akaratát érvényesítse az állami kormányzat engedélye és beleegyezése nélkül.

21. Az Egyháznak nincs hivatali hatalma, hogy tantételként meghatározza: a katolikus Egyház vallása az egyedül igaz vallás.

22. A kötelezettség, amelynek a katolikus tanítómesterek és írók egészen le vannak kötelezve, kizárólag azokra a dolgokra van szűkítve, amelyeket az Egyház tévedhetetlen ítélete mint hittételeket ad elénk, mindenki hitének tárgyaként.

23. A római pápák és az egyetemes zsinatok hatalmuk határait átlépték, államvezetők jogait bitorolták, és a hit és erkölcs dolgainak a lényegi értelmezésében is tévedtek.

24. Az Egyháznak se a képessége nincs meg a politikai hatalom alkalmazásához, se nem rendelkezik semmilyen evilági közvetlen vagy közvetett hivatali hatalommal.

25. A püspöki mivolttal együtt járó hatalmon kívül a püspököknek minden más evilági hatalmat az államhatalom – kifejezetten vagy hallgatólagosan – bocsát rendelkezésre, és ezért azt az államhatalom tetszése szerint vissza is vonhatja.

26. Az Egyháznak nincs eredendő és törvényes joga a szerzésre és birtoklásra.

27. Az Egyház felszentelt szolgáit és a római pápát az evilági dolgok minden felügyeletéből és fennhatóságából tökéletesen ki kell zárni.

28. A püspököknek, a kormányzat engedélye nélkül, még magukat az apostoli leveleket sem szabad közzétenniük.

29. A római pápa adományozta kedvezményeket hatástalanoknak és érvényteleneknek kell tekinteni, ha nem az állami hatóságon keresztül kérvényezték őket.

30. Az Egyház és az egyházi személyek immunitása (az állammal szemben) a polgári jogból veszi eredetét.

31. Egyháziak világi peres ügyeinél, akár polgáriak, akár büntetőjogiak azok, az egyházi bíráskodást teljesen el kell törölni, még az Apostoli Szék megkérdezése nélkül és tiltakozása ellenére is.

32. A természetjog és a méltányosság minden megsértése nélkül megszüntethető a klerikusok személyes mentessége a katonai szolgálat terhe és gyakorlása alól; ezt az eltörlést igenis a polgári haladás követeli meg, különösen olyan társadalomban, ahol a kormányzási forma politikailag szabadon lett kialakítva.

33. Nem egyedül az egyházi joghatósági hatalmat illeti meg saját és eredendő jogon, hogy irányt szabjon teológiai dolgokban a tanításnak.

34. Az a tanítás, mely a római pápát egy szabad és hatalmát az egész Egyházban gyakorló állami vezetőhöz hasonlítja, olyan tanítás, amely a középkorban uralkodott.

35. Semmi sem tiltja, hogy valamely egyetemes zsinat vagy a népek együttes döntése által a pápai méltóság a római püspökről és Rómától egy másik püspökre és egy másik városba szálljon át.

36. Egy nemzeti zsinat döntése semmilyen további vitát és tárgyalást nem enged meg, és a polgári közigazgatás erre a határidőre követelheti a dolog elintézését.

37. Alapíthatók nemzeti egyházak, amelyek a római pápa hatalma alól ki vannak vonva, és teljesen el vannak választva.

38. Az Egyház keleti és nyugati egyházakra való szétválásához a római pápák túlságos önkényeskedése is hozzájárult.

VI. Tévedések a társadalmat illetően, mind önmagát, mind az Egyházhoz való viszonyát tekintve

39. Az állam, mint minden jog eredete és forrása, korlátlan jogokkal rendelkezik.

40. A katolikus Egyház tanítása ellenkezik az emberi társadalom javával és hasznával.

41. Az államhatalom, még ha hitetlen uralkodó gyakorolja is, a vallás dolgaiban indirekt, nemleges hatalommal rendelkezik; ezért őt nemcsak az exequatur („hivatalból üldözendő”) joga illeti meg, hanem az appellatio tamquam ab abusu („fellebbezés a világi hatósághoz az egyházi hatalommal elkövetett állítólagos visszaélés miatt”) joga is.

42. A két hivatali hatalom törvényei közt támadt konfliktus estén a világi polgári jog kerekedik felül.

43. A világi hatóságnak hatalma van korlátozni, semmisnek nyilvánítani és hatályon kívül helyezni azokat az ünnepélyes szerződéseket (ú. n. konkordátumokat), amelyeket az egyházi immunitáshoz tartozó jogok gyakorlásáról a Szentszékkel kötöttek a Szentszék beleegyezése nélkül, sőt tiltakozása ellenére is.

44. A polgári hatalom beleavatkozhat a vallás, az erkölcs és a lelki vezetés dolgaiba. Ezért ítélkezhet azon eligazítások fölött, amelyeket az Egyház lelkipásztorai, tisztüknél fogva, mint lelkiismeretben kötelező szabályt adnak ki, sőt dönthet az isteni szentségek kiszolgáltatásáról, és az azok felvételéhez szükséges követelményekről.

45. A nyilvános iskolák, amelyekben valamely keresztény állam ifjúsága nevelkedik, egész irányítását – egyedül a püspöki szemináriumokat kivéve bizonyos vonatkozásokban – a polgári hatalomnak lehet és kell alárendelni, éspedig úgy, hogy semmilyen más hatalomnak ne ismerjék el a jogát a beavatkozásra az iskolai rendtartásba, a tanulmányok irányításába, a fokozatok adományozásába, a mesterek kiválasztásába és jóváhagyásába.

46. Sőt, még magukban az egyházi szemináriumokban is alá van vetve a tanítás alkalmazott módszere a polgári tekintélynek.

47. A legjobb állami berendezkedés azt követeli, hogy a népiskolákat, amelyek minden társadalmi osztály gyermekei számára nyitva állnak, és egyáltalán általában minden nyilvános közintézményt, amely a magasabb tudományos képzés és az ifjúság nevelésére szolgál, teljesen kivegyék az Egyház befolyása alól és egészen a polgári és politikai hatalom alá helyezzék, a kormányzók tetszése és a kor általános szokásainak pontos mértéke szerint.

48. Katolikus férfiak eltűrhetik az ifjúság képzésének azt a módját, amely a katolikus hittől és az Egyház hatalmától eltér, és amely csak vagy legalábbis elsődlegesen a természeti dolgok tudását és a földi szociális élet céljait veszi tekintetbe.

49. A polgári hatalom megakadályozhatja, hogy a püspökök és a hívő népek a római pápával szabad és kölcsönös kapcsolatot tartsanak fenn.

50. A világi hatalomnak önmagától joga van püspököket kinevezni, és ezután megkívánhatja, hogy ezek a püspökök már azelőtt elkezdjék egyházmegyéjük kormányzását, mielőtt a Szentszéktől a kánoni beiktatásukat és az apostoli dokumentumot megkapják.

51. Sőt, a világi hatóságnak arra is joga van, hogy a püspököket felfüggessze lelkipásztori szolgálatuk gyakorlásában, és azokban az ügyekben, melyek a püspökségekre és a püspökök kinevezésére vonatkoznak, nem köteles a római pápának engedelmeskedni.

52. A hatóság saját jogon megváltoztathatja mind a nők, mind a férfiak szerzetesi fogadalmára egyházilag előírt életkort, és az összes szerzetesrendeknek megtilthatja, hogy bárkit engedélye nélkül az örök fogadalom letételére engedjenek.

53. El kell törölni azokat a törvényeket, amelyek a vallási szerzetesrendek védelmére, valamint jogaira és kötelességeire vonatkoznak; sőt, az állami kormányzat mindazoknak segítséget nyújthat, akik a magul által választott szerzetesrendet el akarják hagyni és ünnepélyes fogadalmukat meg akarják szegni; és ugyanígy a szerzetesházakat, a káptalani templomokat és az egyszerű papi javadalmakat, még akkor is, ha ezek kegyúri jog alatt állnak, egészen elnyomhatja, javaikat és jövedelmüket az állami közigazgatásnak és rendelkezésnek alávetheti és elkobozhatja.

54. A királyok és az államok fejei nemcsak ki vannak véve az Egyház bíráskodása alól, hanem a joggyakorlat kérdéseinek eldöntésében felette állnak az Egyháznak.

55. Az Egyházat az államtól és az államot az egyháztól szét kell választani.

VII. Tévedések a természetes és a keresztény erkölcsi törvényekről

56. Az erkölcsi törvényeknek nincs szükségük az isteni megerősítésére, és egyáltalán nem szükségszerű, hogy az emberi törvényeket a természetjoggal összhangba hozzák, vagy hogy kötelező érvényüket Istentől megkapják.

57. A filozófia és az erkölcstan tudományának, csakúgy, mint a polgári törvényeknek, el lehet és el kell térniük az isteni és az egyházi tanítástól.

58. Nem kell más erőket elismerni, mint csak az anyagban létezőket, és az erkölcsökre, a tisztességre és a méltóságra való minden nevelést a földi javak különböző módon való felhalmozásába és növelésébe és az érzéki vágyak kielégítésébe kell helyezni.

59. A jog a kézzel fogható, a nyilvánvaló tényben (factum materialis) van, és minden emberi kötelesség üres elnevezés, és minden emberi cselekedet jogerős.

60. A tekintély nem más, mint a tömeg és az anyagi erők összessége.

61. Egy sikeresen megtörtént cselekedet igazságtalansága a jog szentségében nem okoz semmilyen kárt. 62. Az ú. n. „be-nem-avatkozás” elvét (principium de non interventu) ki kell hirdetni és be kell tartani.
(Megjegyzés. Ehhez az elvhez folyamodott III. Napóleon francia császár, hogy ne kelljen megtartania ígéreteit, és ne kelljen segítséget nyújtania IX. Piusnak a pápai állam területére betörő piemonti seregek ellen.)

63. A törvényes államfőnek kijáró engedelmességet meg szabad tagadni, sőt fel is szabad lázadni ellene.

64. Bármilyen, még oly szent eskünek a megszegése, és ugyanígy minden gaz és gyalázatos, az örök törvénnyel szembenálló tett elkövetése nemcsak hogy nem kárhoztatandó, de még meg is engedett, sőt dicséretre méltó, ha hazaszeretetből hajtják végre.

VIII. Tévedések a keresztény házasságról

65. Semmilyen meggondolásból nem lehet eltűrni, hogy Krisztus a házasságot a szentségek méltóságára emelte.

66. A házasság szentsége csupán a házassági szerződés járuléka, és attól elválasztható, és maga a szentség egyesegyedül az esküvői áldáson alapszik.
(Megjegyzés: A tétel második részében kifejezett véleményhez többek között Melchior Cano véleménye járult hozzá, aki szerint keresztények között a házasság csakis az esküvői áldás révén válik sajátos értelemben szentséggé.)

67. A természetjog értelmében a házassági kötelék nem felbonthatatlan, és különböző esetekben a tényleges értelemben vett válást az állami hatóság törvényesen kimondhatja.

68. Az Egyháznak nincs hatalma elválasztó házassági akadályokat bevezetni, hanem ez a hatalom az állami hatóságot illeti meg, amelynek a fennálló akadályokat el kell törölnie.

69. Az Egyház csak a későbbi századokban kezdte el az elválasztó házassági akadályokat felállítani; nem saját jogán, hanem azzal a joggal élve, amelyet az állami hatóságtól kapott.

70. A Tridenti Zsinat kánonjai, amelyek a kiközösítés büntetésével sújtják azokat, akik tagadni merik, hogy az Egyháznak megvan a hatalma az elválasztó házassági akadályok felállítására részben nem dogmatikusak, részben erre a kölcsönzött jogra értendők.

71. A nem hatályba lépés büntetésénél kimondott tridenti házassági formula nem kötelez ott, ahol a polgári törvény mást ír elő, és a házasság érvényességét ettől az új formától teszi függővé.

72. VIII. Bonifác volt az első, aki azt állította, hogy az ordinációknál (magasabb egyházi rendek feladásánál) tett tisztasági fogadalom a házasságot semmissé teszi.

73. Keresztények között valódi házasság jöhet létre egy csupán polgári szerződés ereje által is, és hamis állítás, hogy egyfelől a házassági szerződés keresztények között mindig szentség, másfelől, hogy a szerződés semmis, ha abból a szentséget kizárják.

74. A házassági dolgok és a jegyességi ügyek természetüknél fogva állami bíróság alá tartoznak.

Ide tartozik még két más tévedés is: az egyházi személyek nőtlenségének az eltörléséről, és arról, hogy a házas állapotot többre kell tartani a szüzességi állapotnál. Az első az 1986. november 9-én megjelent Qui pluribus kezdetű enciklikában, a második az 1851. június 10-én kiadott Multiplices inter nevű apostoli levélben lett elítélve.

IX. Tévedések a római pápa világi uralmáról

75. A keresztény és katolikus Egyház fiai arról vitatkoznak egymás közt, hogy a világi uralkodás a lelkivel összefér-e.

76. A világi állam megszüntetése, amelyet az Apostoli Szék birtokol, a leg¬nagyobb mértékben járulna hozzá az Egyház szabadságához és boldogulásához.

X. Tévedések, amelyek korunk liberalizmusára vonatkoznak

77. A mi korunkban többé nem helyes a katolikus vallást úgy tekinteni, mint egyedüli államvallást, kirekesztve minden más vallásgyakorlatot.

78. Ezért dicséretes, hogy bizonyos katolikus országokban az ottani bevándorlóknak törvénnyel biztosítják saját vallásuk nyilvános gyakorlását.

79. Hiszen nem igaz, hogy a bármilyen kultusznak megadott állami szabadság, és a tetszőleges vélemények és gondolatok leplezetlen és nyilvános kinyilvánítására minden embernek biztosított teljes jog a népek erkölcsének könnyebb romlásához és az indifferencizmus (minden vallás egyenjogúsága) pestisének terjedéséhez vezet.

80. A római pápának a haladással, a liberalizmussal és a modern civilizációval ki lehet és ki kell békülnie, és egyesülnie kell velük.

IX. Pius pápa híres gyűjteményének, a Syllabusnak végére érve ismételten figyelmeztetni kell az olvasót arra, hogy ez a jegyzék a fenti tételeket nem helyesli, hanem határozottan, pápai tekintéllyel elveti és kárhoztatja.
Például a 79. pont vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a katolikus hívőknek tilos azt hinni és állítani, hogy a vallásszabadság és az általános véleményszabadság gyakorlata nem az erkölcsök romlásához és nem az indifferencizmushoz vezet.

Korábbi forrás: katolikus-honlap.hu

Létrehozva 2023. október 21.