A pápai tévedhetetlenségről szóló katolikus tanítást manapság kétszeresen is fontos megértenünk: egyrészt, hogy tudjuk mire vonatkozik a tévedhetetlenség, és mit kötelező hinnünk katolikusként, másrészt azért is, hogy tudjuk mire nem vonatkozik a tévedhetetlenség. 

Az “ex cathedra [Petri]” (latin, ‘[Péter] tanító székéből’) dogmatikai szakkifejezés, az Egyház tévedhetetlenségének az az esete, amikor a pápa ünnepélyesen, Péter székéből szólva hirdet ki egy tételt. 

Tévedhetetlen tanítóhivatali döntést hozhat a pápa, ha: 1) egy hitbeli vagy erkölcsi tanítást, 2) mint az összes hívők legfőbb pásztora és tanítója, 3) véglegesen elfogadandónak jelent ki. Az I. Vatikáni Zsinat dogmaként hirdette ki, hogy “a pápa, amikor ex cathedra szól, azaz az összes keresztény legfőbb pásztora és tanítójaként legfőbb apostoli hatalmával hit és erkölcs területén egy tanítást úgy határoz meg, hogy azt az egyetemes Egyháznak el kell fogadnia, a Szt. Péternek ígért isteni segítség által azzal a tévedhetetlenséggel bír, mellyel az isteni Megváltó Egyházát a hit és erkölcs dolgában ellátni akarta. Ezért a római pápa ex cathedra meghatározásai önmaguktól és nem az Egyház beleegyezéséből fakadóan reformálhatatlanok.”

A tévedhetetlenség definícióját akkor értjük helyesen, ha a pápát nem állítjuk szembe az Egyházzal, és nem két tévedhetetlenségről beszélünk. A pápa csak akkor tévedhetetlen, ha mint az Egyház feje teljes hatalommal nyilatkozik, vagyis amikor az egyetemes Egyházat képviseli, illetve személyesíti meg. Csak olyan tételek kerülnek ex cathedra megfogalmazásra, amelyeket már az egész Egyház a hitében hordoz, és ezzel indokolja kinyilatkoztatott voltukat.

A megfogalmazás ünnepélyes formulájából világosan kitűnik, ha a pápa ex cathedra beszél. Hit dolgában a legutóbbi ex cathedra megnyilatkozás XII. Piusz pápáé volt, amikor 1950. november 1-én kihirdette a Boldogságos Szűz mennybevételének dogmáját a következő formulával: “… a mi Urunk Jézus Krisztus, Szt. Péter és Pál apostol és Önmagunk tekintélyével kihirdetjük, kinyilvánítjuk és meghatározzuk, hogy isteni kinyilatkoztatású dogma: a szeplőtelen Istenszülő mindenkor Szűz Mária földi életének végeztével testben és lélekben fölvétetett a mennyei dicsőségbe. Ezért ha valaki – amitől Isten óvjon – szánt szándékkal tagadná vagy kétségbe vonni akarná, amit mi meghatároztunk, tudja meg, hogy elveszítette az isteni és katolikus hitet”. 

Erkölcs dolgában Szent II. János Pál pápa nyilatkozott ex cathedra 1995: az “Evangelium vitae” enciklikájában a gyilkosságról: “… azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott Péternek és utódainak, közösségben a katolikus Egyház Püspökeivel, megerősítem, hogy az ártatlan emberi élet közvetlen és szándékos kioltása mindig súlyosan erkölcstelen. E tanítást – mely azon íratlan törvényen alapszik, amelyet az értelem világosságával minden ember megtalál a saját szívében – megerősíti a Szentírás, folyamatosan továbbadja az Egyház Hagyománya és hirdeti a rendes és egyetemes Tanítóhivatal.” 

Szent II. János Pál pápa ugyanezzel a formulával ítélte el az abortuszt és az eutanáziát is.
Sem XVI. Benedek pápa, sem Ferenc pápa “ex cathedra” megnyilatkozást (ezidáig) nem tett. 

Forrás: Magyar Katolikus Lexikon

http://lexikon.katolikus.hu/E/Egyház%20tévedhetetlensége.html

Az írás a Katolikus Válasz blogon jelent meg itt.

Létrehozva 2018. január 22.