XI. Pius pápa QUADRAGESIMO ANNO kezdetű enciklikája
A társadalmi rend megújltásáról és evangéliumi szellemű tökéletesítéséről
I. Bevezetés
A Rerum novarum enciklika különleges helye XIII. Leó pápa társadalmi és politikai tárgyú körlevelei között
1. Boldog emlékezetű elődünk, XIII. Leó kitűnő körlevele, a Rerum novarum kibocsátásának negyvenedik évfordulóján mélységes hála tölti el az egész katolikus világot, amely méltó megemlékezéssel készül ennek az eseménynek a megünneplésére.
2. Igaz, e lelkipásztori aggodalomról tanúskodó jeles okmány útját előkészítették már valamilyen értelemben Elődünk korábbi körlevelei is, így az emberi társadalom alapjáról, a családról és a házasság szentségéröl, [1] a világi hatalom eredetéról [2] és megfelelő viszonyáról az egyházhoz [3], a keresztények legfontosabb kötelességeiról, [4] a szocialisták nézeteiről, [5] valamint az emberi szabadság téves értelmezéséről [6] szóló és más hasonló tárgyú írásai, amelyek mind tükrözték XIII. Leó gondolatvilágát. ARerum novarumnak az adott mégis kitüntetett jelentőséget a többi körlevél között, hogy szilárd alapelveket tárt az egész emberiség elé az emberi együttélés égető kérdésének, az úgynevezett társadalmi kérdésnek helyes megoldásához, éspedig éppen akkor, amikor ez a leginkább időszerű, ennél fogva tehát elháríthatatlanul szükséges is volt.
A Rerum novarum megírását ösztönző tényezők
3. Hiszen a vége felé rohanó 19. században a születő új gazdasági rendszer és az iparosítás lendületes fejlődése a legtöbb országban oda vezetett, hogy az emberi közösség egyre nyilvánvalóbban két osztályra különült: az egyik, bár csekély számú volt, úgyszólván minden előnyt élvezett, amit a modern találmányok oly nagy bőségben nyújtottak, míg a munkások mérhetetlen tömegeit magábanfoglaló másik osztály botrányos nyomorban tengődött, s hasztalan igyekezett kitörni szorongató szegénységéből.
4. Azok, akik bővelkedtek a javakban, persze jól viselték ezt a helyzetet, és a gazdasági törvények elkerülhetetlen következményeként magyarázták azt, következésképp a nyomor enyhítésének egész problematikáját kizárólag az alamizsnálkodó szeretet körébe óhajtották volna utalni, mintha a szeretet arra lenne hivatva, hogy elleplezze az igazságnak a törvényhozás által amúgy megtűrt, sőt esetenként szentesített megsértését. A munkások ellenben egyre nehezebben tűrték még keményebbé vált sorsuk csapásait, vonakodtak továbbra is a súlyos iga alá hajtani fejüket: egyesek, elragadva hamis tanok dagályától, az egész társadalom gyökeres felforgatását áhították, mások pedig, akiket keresztény neveltetésük az efféle téves törekvésektől ugyan visszaborzasztott, amellett azért szilárdan kiállottak, hogy itt bizony a lehető legsürgősebben alapos reformokra van szükség.
5. Ugyanígy vélekedett sok katolikus is, papok és világiak, akiket csodálatos keresztényi szeretetük már régóta arra tüzelt, hogy enyhíteni próbáljanak a proletárok méltatlan nyomorán, és teljesen képtelenek voltak elhitetni magukkal, hogy a földi javak ilyen elképesztően aránytalan elosztása valóban megfelelhet a végtelenül bölcs Teremtő Isten tervének.
6. A társadalomnak erre a gyászos szétzüllöttségére ők keresték ugyan a hatékony gyógyszert és a még nagyobb veszedelmek elhárításának eszközeit, csakhogy – mit tesz az emberi elme esendősége, még a legkiválóbbaké is! – az egyik oldalon veszedelmes újítókként utasították el őket, a másikon meg még jó szándékú, de eltérő véleményen lévő társaik részéről is akadályba ütköztek: a nézetek e tarkaságában tanácstalanul ingadoztak tehát, s nem tudták, hová is forduljanak.
7. Ebben a nagy szellemi csatározásban, amikor szerte dúlt a vita, és nem is mindig békés eszközökkel, a világ szeme, mint gyakran máskor is, Péter Széke, az igazság teljességének e szent letéteménye felé fordult, ahonnan az üdvösség igéi áradnak az egész világra; Krisztus földi helytartójának lábaihoz példátlan tömegben zarándokoltak az emberek, társadalomtudósok, munkaadók és munkások is, s egybezengő szóval követelték, mutassa meg végre a pápa a biztos utat.
8. A bölcs pápa Isten színe előtt hosszan fontolgatta mindezt magában, kikérte több szakember tanácsát, minden oldalról alaposan mérlegelte a kérdés súlyát, míg végül „apostoli kötelességtudatának parancsára”, [7] mert úgy látta, „a hallgatással kötelességet mulasztana” [8] – úgy döntött, hogy Istentől rábízott tanítói hatalmának megfelelően szólni fog Krisztus világegyházához, mi több, az egész emberiséghez.
9. 1891. május 15-én felharsant hát a régóta várva várt hang, s e hangot nem rettentette vissza a tárgy nehézsége, nem gyöngítette gazdájának hajlott kora, hanem felszárnyalván, ereje új utakra vezette az emberiséget a társadalmi kérdésben.
A Rerum novarum tanításának lényege
10. Tisztelendő Testvérek, kedves gyermekeink! Nagyon jól ismeritek azt a csodálatos tanítást, amely örök időkre megmaradó emlékezetes jellé teszi a Rerum novarumot. A Jó Pásztor szánja benne a tömeget, az emberiség nagy részét, mert „méltánytalanul szomorú és nyomorult viszonyok között tengődik”, s a munkások ügyének maga kél védelmére, hiszen kora őket „magukra hagyta és védtelenül kiszolgáltatta a munkaadók embertelenségének és korlátlan nyereségvágyának”. [9] Nem vár segítséget sem a liberalizmnustól, sem a szocializmustól, hiszen a liberalizmus már bebizonyította, hogy teljességgel alkalmatlan a társadalmi kérdések igazságos megoldására, a szocializmus pedig olyan gyógymódot kínál ezekre a kérdésekre, ami még sokkal rosszabb, mint maga a betegség, s ami az emberi társadalmat még nagyobb veszélyekbe sodorta volna.
11. A pápa mármost teljes joggal, és helyesen tartva magát e jogához, kijelenti és állítja, hogy – mivel a vallás feletti őrködés és a vallással szoros kapcsolatban lévő dolgok lelkiismeretes felügyelete a legnagyobb mértékben hozzátartozik illetékességi köréhez, és mivel itt olyan kérdésről van szó, „melyből a vallás és az egyház segítsége nélkül nincs alkalmas kiút” [10] – tisztán a helyes gondolkodás és az isteni kinyilatkoztatás tárházából merített változhatatlan alapigazságokra támaszkodva teljes bizonyossággal, s „mint akinek hatalma van”, [11] kifejti „azokat a jogokat és kötelességeket, amelyeknek a gazdagok és a szegények, a munkaadók és a munkavállalók közötti viszonyt szabályozniok kellene”, [12] kifejti továbbá, milyen kötelezettségei vannak mindebben az egyháznak, az államok vezetőinek és maguknak az érdekelteknek.
A Rerum novarum visszhangja
12. Nem hangzott fel hiába az apostoli szó. Ámulva hallgatták és a legnagyobb lelkesedéssel fogadták nem csak az egyház engedelmes fiai, hanem sokan olyanok is, akik a hit igazságától és egységétől távol járnak, sőt csaknem mindenki, akit a társadalom és a gazdaság gondjai akár tudósként, akár törvényhozóként régóta aggasztottak.
13. Legnagyobb örömmel mégis a keresztény munkások fogadták a körlevelet: tudták, a legnagyobb – a földön járó, de az égből való – tekintély birtokosa vette pártfogásába és védelmébe őket; így fogadták azok a nemeslelkű emberek is, akik már régóta fáradoztak a munkások helyzetének enyhítésén, de eddig alig tapasztaltak egyebet, mint sokak közönyét és még többek gyűlölködő gyanúsítását, ha ugyan nem nyílt ellenségességét. Így hát ezek az emberek joggal tartják mindmáig akkora tiszteletben a körlevelet, hogy hálájuknak mindenfelé és minden módon hangot adva évenként megünneplik az emlékét.
14. A helyeslő hangok kórusa mellett azonban olyanokban sem volt hiány, akik igencsak megütköztek: XIII. Leó nemes és mélyre hatoló tanítása teljesen újszerűen hangzott a világ fülében; többen, köztük egyes katolikusok is, gyanakvóan fogadták, sőt megbotránkoztak rajta. Mert bizony bátran támadta és döntögette a liberalizmus bálványait, semmibe vette a megcsontosodott előítéleteket, minden várakozást felülmúlóan megelőzte korát, úgy hogy a kényelmeskedők, hogysem tanuljanak belőle, leszólták társadalomelméletét, az aggodalmaskodók meg magasára fölhágni gyávák voltak. Akadtak azután, akik fényét csodálták ugyan, de azt valami olyan eszmény tűnékeny lidércfényének tartották, mely inkább vágyálom, mint reális cél.
Az új körlevél tárgya és célja
15. Tisztelendő Testvérek, szeretett gyermekeink! Most, amikor a Rerum novarum kibocsátásának ünnepi, negyvenedik évfordulóját oly nagy lelkesedéssel ünnepli szerte a világon mindenki, különösen az Örök Városba mindenünnen összesereglett katolikus munkások, helyesnek látjuk, hogy éljünk az ünnepi alkalommal, és összegyűjtsük a Rerum novarumból az egyházra, s következőleg az egész emberiségre kiáradt áldásokat; hogy nagy tanítómesterünk társadalmi és gazdasági tanítását bizonyos ellenvetésekkel és kételyekkel szemben megvédjük s néhány témakör erejéig részletesebben is kifejtsük; végül hogy a gazdaság mai állapotával perbe szállva s e perben a szocializmus dolgát is megvizsgálva feltárjuk ezután a jelenlegi társadalmi zavarok gyökerét, megmutassuk egyúttal az üdvözítő megoldás egyedüli útját, ami nem más, mint az erkölcsi értékrend keresztény megújítása. Mindez, aminek tárgyalására itt vállalkozunk, három fejezetre oszlik: e három témakör kifejtése alkotja körlevelünket.
A teljes dokumentum megtalálható itt.
Létrehozva 2017. július 7.