Robert Sarah bíboros az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció prefektusa

Szentatyám, Eminenciás és Excellenciás urak, a Szinódus tisztelt résztvevői!
A következő három gondolatot szeretném kifejteni:

1) Több átláthatóság és tisztelet legyen köztünk

Nagy szükségét érzem, hogy az igazság és szeretet Lelkéhez forduljak, aki a beszédben a parresia, a hallgatásban az alázat forrása, aki egyedül képes igazi harmóniát teremteni a sokféleségben.

Őszintén mondtam, hogy az előző szinóduson különböző témákban érezhettük a kísértést, hogy engedjünk a szekularizált világ és az individualista nyugat mentalitásának. Elismerni az ún. „életrealitásokat” mint locus theologicus-t annyit jelent, mint feladni a reményt a hit és az Evangélium átalakító hatalmában. A kultúrákat egykor átalakító Evangélium most veszélyben van, hogy a kultúrák alakítsák át őt. Továbbá néhány alkalmazott eljárásmód láthatóan nem vette célba a beszélgetés és a közösség gazdagítását, inkább azon volt, hogy előmozdítsa azt a nézőpontot, mely a leggazdagabb helyi egyházak bizonyos szélsőséges csoportjaira jellemző. Ez szemben áll a szegény egyházzal, mely a világiassággal szembeni ellentmondás vidám, evangéliumi és prófétai jele. Az sem érthető, miért kerültek be a Relatio-ba bizonyos állítások, melyek nem nyerték el a minősített többségi támogatást az előző Szinóduson, és miért kerültek be a Lineamenta–ba és az Instrumentum laboris–ba, amikor más sürgető és nagyon aktuális kérdések (mint a gender ideológia) kimaradtak belőle.

Ezért először is azt remélem, hogy munkánkban több lesz az átláthatóság, a szabadság és az objektivitás. Ezért nagyon üdvös lenne megjelentetni a hozzászólások összefoglalóit, hogy segítsük a vitát és elkerüljünk minden előítéletet vagy diszkriminációt a szinódusi atyák kijelentéseinek elbírálásában.

2) A történelem és a szellemek megvizsgálása

Második reményem: hogy a Szinódus tudatában lesz történelmi küldetésének és nem korlátozódik néhány lelkipásztori ügy megtárgyalására (mint az újraházosodott elváltak áldozásának lehetősége), hanem segít a Szentatyának bizonyos igazságok világos hirdetésében és hasznos útmutatást ad globális szinten. Ugyanis az 1980-as szinódushoz képest új kihívások merültek fel. A teológiai vizsgálat alapján korunkban két váratlan fenyegetést láthatunk (majdnem, mint a két „apokaliptikus vadállat”) melyek két szembenálló póluson vannak: egyik oldalon a nyugati szabadság bálványimádása; a másik oldalon az iszlám fundamentalizmus: ateista szekularizmus versus vallási fanatizmus. Hogy egy szlogennel éljek, a „gender ideológia és az ISIS” között hánykódunk. Az iszlamista vérfürdők és a szabados követelmények rendszeresen versenyeznek az újságok címlapjaiért. (Ne felejtsük mi történt június 26-án!). Ebből a két radikalizmusból származik a két legnagyobb fenyegetés a család ellen: szubjektivista felbomlása a szekularizált nyugaton a gyors és könnyű válás, abortusz, homoszexuális házasság, eutanázia stb. által (v.ö.. Gender elmélet, ‘Femen’,a LGBT lobby, IPPF …). Másik oldalon az ideologizált iszlám ál-családja, mely legalizálja a többnejűséget, a nők kizsákmányolását, szexuális rabszolgaságot, gyermekházasságot stb. (v.ö.. Al Qaeda, Isis, Boko Haram ...)

Számos jel lehetővé teszi, hogy felismerjük a két mozgalom azonos démonikus eredetét. Szemben az igazság Lelkével, aki előmozdítja az egységet a sokféleségben (perichoresis), ezek vagy zavart okoznak (homogámia) vagy alávetettséget (poligámia). Továbbá mindkettő univerzális és totalitárius hatalmat követel, ezért erőszakosan türelmetlen, tönkreteszi a családokat, társadalmat és Egyházat, valamint nyíltan kereszténygyűlölő.

“Mi nem a test és a vér ellen küzdünk ….” Inkluzívnak és befogadónak kell lennünk minden emberi dologgal szemben, de ami az ellenségtől jön, azt nem lehet és nem szabad asszimilálni. Nem szolgálhatunk Krisztusnak és Beliálnak! Ami a XX században volt a náci-fasizmus és a kommunizmus, az ma a nyugati homoszexuális és abortusz ideológia és az iszlám fanatizmus.

3) Hirdessük és szolgáljuk a monogámia és a család szépségét

Szemben állva ezzel a két halálos és páratlan kihívással (“homogámia” és “poligámia”) az Egyház a „család epifániáját” hivatott hirdetni. Ehhez hozzájárulhat a pápa (mint az Egyház szóvivője), de az egyes püspökök és pásztorok, akik gondozzák a keresztény nyájat, vagyis „Isten Egyházát, melyet saját vére árán szerzett” (ApCsel: 20:28).

Félelem nélkül kell hirdetnünk az igazságot, az Isten tervét, ami a monogám házastársi szeretet, mely nyitott az életre. Szem előtt tartva a fentebb vázolt történelmi helyzetet, az Egyháznak sürgősen és a legfőbb helyről, végérvényesen ki kell hirdetnie a Teremtő akaratát a házassággal kapcsolatosan. Mennyi jóakaratú és józan gondolkodású ember csatlakozna egy ilyen fényes, bátor tetthez, melyet az Egyház vinne véghez!

A legfelsőbb Tanítóhivatal erős és világos szavával együtt, a pásztoroknak is feladata segíteni kortársainknak a keresztény család szépségének felfedezésében. Hogy ezt megtehessék, először is elő kell mozdítani mindazt, ami a felnőttek igazi keresztény beavatását jelenti, mert a házassági válság lényege szerint az istenkapcsolat, a hit válsága, ezért pedig a komolytalan keresztény beavatás a felelős. Ezután figyelembe kell venni mindazokat a valóságokat, melyeket a Szentlélek már feltámasztott, hogy bemutassa a családról szóló igazságot, mint a különbözőségben való bensőséges egységet (férfi és nő), mely nagylelkűen nyitott az élet ajándékára. Nekünk püspököknek sürgős kötelességünk felismerni és támogatni azokat a karizmákat, mozgalmakat és egyházi valóságokat, melyek valóban bemutatják a családot, mint a harmónia, az élet szeretetének és az örök élet reményének csodáját, a hit bölcsőjét és a szeretet iskoláját. A Gondviselés oly sok valóságot ajándékozott, együtt a II. vatikáni zsinattal, melyekben ez a csoda megmutatkozik.

A beszéd elolvasható itt.

Létrehozva 2024. január 21.