A Katolikus Egyház álláspontja Vassula Ryden „Igaz élet Istenben” üzeneteiről (2007)
A Hittani Kongregáció 2007. január 25-i belső közleménye (nem hivatalos fordítás):
HITTANI KONGREGÁCIÓ
2007. január 25.
Jegyz. sz. 54/92-24945
Eminenciás / Excellenciás Uram!
A Hittani Kongregációhoz folytonosan érkeznek kérések Vassula Ryden úrhölgy írásaival és tevékenységeivel kapcsolatos útmutatásért, különösen az 1995. október 6-i tájékoztatás érvényét illetően, valamint azzal kapcsolatban, hogy milyen kritériumokat kell követni a helyi egyházaknak a Vassula Rydentől származó írások terjesztésének tanácsosságára vonatkozó intézkedéseiben.
E tekintetben a Kongregáció a következőket kívánja leszögezni:
1) Az 1995-ös Tájékoztatás a megvizsgált írások tanbeli megítélését illetően érvényben marad (vö. 1. melléklet),
2) Ugyanakkor Vassula Ryden úrhölgy a Hittani Kongregációval folytatott párbeszédet követően magyarázatokkal szolgált bizonyos, írásaiban szereplő problematikus pontokra nézve, továbbá üzeneteinek természetére nézve is, amelyek nem állítják be magukat isteni kinyilatkoztatásoknak, hanem inkább személyes elmélkedéseknek (vö. 2. melléklet: 2002. április 4-én kelt levél az Igaz Élet Istenben 10. kötetében). Normatív szempontból tehát, a fent említett megvilágítások után, okos kiértékelést tanácsos végezni, esetről esetre, számításba véve a szóbanforgó írásokat olvasó hívők számára fennálló konkrét lehetőségeket, az adott magyarázatok keretein belül.
3) Végül emlékeztetünk arra, hogy katolikusok részvétele a Vassula Ryden úrhölgy által szervezett imacsoportokban nem tanácsos. Ökumenikus találkozók esetén a hívőknek az Ökumenikus Direktórium, az Egyházi Törvénykönyv (215. kánon; 223. kánon 2. §; 383. kánon 3. §) és az egyházmegyei ordináriusok útmutatásait kell követniük.
Jelen információt megküldve, Urunk iránti áhítatban, maradok tisztelettel
William LEVADA
bíboros prefektus
(2 melléklet)
Valamennyi Püspökkari Konferencia Elnökének
Forrás angol nyelven
Kép: Az angol nyelvű eredeti dokumentum fénymásolata, amelyet Ryden asszony hivatalos honlapja 2007. augusztus 31-én tett hozzáférhetővé, bár legalább 2007 májusa óta a birtokában volt.
Vassula Ryden – kritikai honlap (magyar nyelvű cikkekkel)
Létrehozva 2024. december 4.