A kiválasztott gyermekek. De utvalda barnen, SVT, 2021. Jasper Lake háromrészes dokumentumfilm sorozata.

Modernkori szentségtörés? Korunk egyik szent tehenének levágása? Mindenesetre szokatlanul bátor a svéd köztévé háromrészes tényfeltáró dokumentumfilmje a híres Järna-i Waldorf iskoláról, a Solvik iskoláról. Ez Stockholm belvárosától délnyugatra, mintegy 50 km-re található. A kiválasztott gyermekek (De utvalda barnen) című film készítője, Jasper Lake maga is ide járt. A filmben volt tanárokat és diákokat szólaltat meg.

A fantasztikusan szép képi és zenei világa miatt annak is érdemes belenézni, aki a svéd szöveget nem érti. A szép környezetben azonban szörnyű dolgok is történtek. A háromórás film nagyon felkavart. Azért, hogy amit megértettem, azt meg is oszthassam, készítettem belőle egy részletes tartalmi összefoglalót magyarul.

Az első részben a hagyományos iskolarendszer ellenében kifejlesztett Waldorf-módszer előnyeiről és hátrányairól van szó. Mozgás, művészetek, szabadság az egyik oldalról; másrészt a struktúra teljes hiánya, káosz és súlyos hiányosságok az alapvető ismeretek oktatásában. Van, aki arról számolt be, hogy nem tanult meg rendesen olvasni, számolni és későbbi életében ebből milyen hátrányai származtak. Könyvet, ceruzát csak megtévesztésül vettek elő, akkor, amikor tanfelügyelő jött. Olyankor „iskolást játszottak”.

Az alapötlet az volt, hogy a gyereknek nem kell alkalmazkodni a társadalomhoz, hanem képessé kell válnia arra, hogy megváltoztassa a társadalmat. Ez a gondolat jól illett a 68-as lázadó nemzedék életfelfogásához. A hagyományos iskolarendszert azért kritizálták, mert az, a tantárgyi előmenetel alapján hierarchiát állít fel a tanulók között.

Azonban ez az iskolatípus ugyanúgy létrehoz egy hierarchiát a maga szempontjai szerint: ki a bátrabb és mer magasabbról leugrani; ki rajzol, énekel vagy táncol szebben. Volt diákok úgy írják le az iskolát, mint egyfajta Legyek ura világot, ahol rengeteg zaklatás, bullying zajlott a gyerekek között, amelyet a tanárok időnként nemhogy megfékeztek volna, de esetenként maguk is elkövetők voltak. Vannak, akik a mai napig szenvednek ennek következményeitől.

A második részben arra keresik a választ, hogy min alapul a Waldorf-iskola diákjai közötti hierarchia és különbségtétel, amelyet egyes volt tanárok is elismertek a riportok során. Az egyik megszólaló szülő szerint, a mindig hangoztatott szabadságeszmény ellenére, határozott véleményük volt arról, hogy mi a helyes és mi a helytelen és ezek íratlan szabályokként vannak jelen a mindennapi gyakorlatban. Az egyik tanár beismeri, hogy talán valóban favorizált bizonyos diákokat, másokat pedig elnyomott, de maga sem érti, hogy lehetett ez, úgy érzi, ez annak a rendszernek a következménye, amelyben olyan fiatalon kezdett dolgozni és amelynek az ideáljait magáévá tette.

Beszélnek a „pad”-ról, ahová kiültették a problémás gyereket, akinek el kellett mondania, mi a probléma vele, aztán az őt körbeülő többi gyerek mondta el róla, hogy mi a bajuk vele. Ezek az alkalmak nagyon el tudtak durvulni és a gyerekek nagy megszégyenítésként élték meg ezeket a „kiültetéseket”, amely a megszólaló volt tanár szerint csupán egy konfliktusmegoldási eszköz volt. Egy lány elmondta, hogy a tanára egy elég vad osztálytársát szinte ráuszította, aki őt nyugodtan verhette, rúghatta. Amikor a lány szülei ezt szóvá tették, a tanár úgy magyarázta, hogy a gyermeküknek szüksége van arra, hogy megtanulja megvédeni magát, a másik pedig azért agresszív, mert otthon a családban problémák vannak és annak a feszültsége ki kell, hogy jöjjön belőle. Így tulajdonképpen mindkét gyerek jól jár ezzel a helyzettel, mindkettőnek szüksége van erre a konfliktusra. A szülők hiába fordultak az iskola vezetőjéhez, a tanár maradhatott. A filmben megszólaló egykori vezető csak annyit mondott azért maradhatott, „mert az illető spirituális karrierje érdekes volt”.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2021. június 24.