III. rész: Az Emmausz faktor

Bernard: Ebben az interjúban arról fogunk beszélni, hogy az új világrend és az Egyház jelen helyzete milyen hatással vannak az egyházközségek papjaira és családjaira. Megbeszélhetjük azokat a taktikákat vagy stratégiákat, amik segíthetnek, hogy megbirkózzunk azzal a helyzettel, amibe belekerültünk. Először is, a kérdésem a következő: Olyan a helyzet, hogy nem lehet menekülni az új világrend elől? Mondjuk, nem költözhet el valaki az ország egyik részéből a másikba, hogy megszabaduljon a problémáktól, amiket az új világrend okozott?

Martin atya: Lehet, hogy el tudunk szökni helyi problémák elől, és ideig-óráig az általános problémák elől is, de az utóbbiak utol fognak érni. Nem menekülhetünk az új világrendtől, különösen, ha gyakorló katolikusok vagyunk. Akárhová megyünk, és akármelyik templomba járunk, valamilyen módon bele fogunk keveredni azokba a vitás ügyekbe, amiket a Rómában uralkodó zűrzavar eredményez. Tehát az első tanácsom mindenkinek az, hogy tudja, mi történik. Jó katolikusok, akik engedelmesek, mondják a rózsafűzért, járnak misére, rendszeresen gyónnak, tisztelik a papságot és a pápát, és a legjobb tudásuk szerint nevelik a gyerekeiket, gyakran ezt gondolják: „Az Egyház bajban van a sok gonosz, korrupt ember miatt, akik belülről támadják, de valamikor majd eltűnnek ezek a rossz emberek, a dolgok jóra fordulnak, a jó emberek áhítatosabbak lesznek, az iskolák jobbak lesznek, végre visszatérhetünk a régi katolikus vallási gyakorlatunkhoz és valódi katolikus közösségeinkhez.” Megjegyzem, gyakran hallom, hogy nincsenek katolikus közösségeink. Ez igaz. Ma nincsenek katolikus közösségek. Nem léteznek.

A helyzet ennél is rosszabb, de egyúttal jobb is, ha ez egyáltalán lehetséges. Először is, a legfontosabb hír az, hogy a zűrzavar nem fog elmúlni. Süllyedünk lefelé, az a kérdés, hogy meddig. Az biztos, hogy a katolikusok életében további zavarok várhatók. Elszigetelt közösségekben, kicsiben tanúi leszünk a katolikus életerő megnyilvánulásának, de nagy nemzeti vagy nemzetközi katolikus újjáéledést nem fogunk tapasztalni. Nem. Legalábbis az én életemben nem, de a magáéban sem, pedig maga fiatal ember. Valami egészen más jövő felé megyünk. Olyan időszak áll előttünk, ami a katolikus idők vége, és a pogány idők kezdete lesz. A katolikus idők vége azt jelenti, hogy a Római Egyház politikai, kulturális, társadalmi és vallási hatása csökken.

A katolikus Egyház befolyása csak annyiban fog számítani, amennyiben a mormon egyház befolyása, vagy a Holy Rollerek[1] befolyása, vagy a mennoniták[2] befolyása. Csak egy leszünk a sok közül. A tekintélyünk és a befolyásunk eltörpül. A diplomáciai hatalmunk eltűnik. Jelenleg körülbelül száz külföldi országnak van követsége a Vatikánban, és a pápának is körülbelül száz országban van diplomáciai képviselete. Ezeket mind vissza fogják vágni. És az egyházi emberek ezzel egyet fognak érteni, mert azt mondják, hogy be kell olvadnunk a világba, olyanokká kell lennünk, mint mindenki más. És a katolikusok hamarosan olyanok lesznek, mint mindenki más, nem különleges emberek, nem Krisztus választott népe. Ezért lesz ez a katolikus idők vége, és a pogány idők kezdete. Nem szabad meglepődnünk azon, hogy az Egyháznak esküdt ellenségei vannak. Vannak emberek, akik a kezükbe akarják venni az Egyházat, és jelenlegi formájában meg akarják semmisíteni. Szekularizálni akarják az egyházi szervezetet, hogy az uralkodó kormányok és az új világrend számára hasznos társadalmi és kulturális eszközzé alakítsák. De nem fog nekik sikerülni.

Párhuzamot kell vonnunk az Egyház és Krisztus között. Nagypéntek estéjén az apostolok és a tanítványok tudták, hogy Jézus meghalt, az utolsó csepp vérét is elvesztette, és a tüdeje összeomlott. Jézus összeroskadt, és egy hangos kiáltással meghalt. Eltemették egy sírba, amit a gazdag Arimathiai József [3] vásárolt. Micsoda végzet! Arimathiai József életpályája nagyon érdekes. Amikor Krisztus meghalt, ott állt körülötte Szűz Mária, Mária Magdolna, és még néhány szegény, szánalmas asszony. Apostolai és tanítványai ezt gondolták: „Jézus jó ember volt. A mesterünk és vezetőnk volt. Tanított minket.” Néhányuk, mint János, hitték, hogy Isten volt. Bár ezt csak kevesen tudták. A legtöbbje nem volt tudatában, hogy Isten volt. Azt tudták, hogy ő volt a Messiás, hittek benne. És most meghalt. Tehát úgy gondolták, hogy gonosz emberek összefogtak ellene. Ezek a papok közül való gonosz emberek kiszolgáltatták őt a rómaiaknak, azok pedig megölték őt a zsidó hatóságok parancsára. Ez alapjában véve ugyanazt a gondolkodásmódot tükrözi, ami az Egyházzal ma történik. Ami ma történik, az az, hogy gonosz emberek összefognak az Egyház ellen, és próbálják megsemmisíteni. Meg kell próbálnunk tenni valamit ez ellen. Jézus követői, az utolsó vacsora termében rejtőzködve biztosan azt kérdezték maguktól: „Most mit csináljunk?” A párhuzam tökéletes. De rosszul ítélték meg a helyzetet.

Történt valami Jeruzsálem határában, amikor két tanítvány úgy döntött, hogy kimegy a városból. Nem volt maradásuk Jeruzsálemben. Túlságosan csüggesztő volt a helyzet. Sok tanítvány azt hitte, hogy Jézus elűzi a rómaiakat, és megalapítja az izraeli államot. Azt gondolták, hogy tizenkét trónon ülve rendelkezni fognak a tizenkét törzs felett. Azt gondolták, hogy Izrael szabad lesz, a rómaiak eltűnnek. Akkor az ő száműzetésük, a szenvedéseik, a fájdalmaik és az adóik, amiket azoktól a ronda idegen rómaiaktól elszenvedtek, mind megszűnnek. Úgy érezték, hogy Urunk teljes kudarcot vallott. Elkapták, mint egy nyulat a kertben. Elfogták. Halálra korbácsolták. Kigúnyolták. Átküldték Heródeshez és nagyokat nevettek rajta. Fehér ruhába öltöztették, ami őrülteknek jár, és visszavitték Pilátushoz, aki azt kérdezte: „Mit akartok csinálni vele?” Azok azt üvöltötték: „Feszítsd meg!” És Pilátus belegyezett, hogy keresztre feszítsék. Az a két tanítvány erről beszélgetett, amikor találkoztak az idegennel. Az idegen velük ment a falu, Emmausz felé, ahol meg akartak húzódni. Valószínűleg voltak barátaik vagy rokonaik Emmauszban. Az idegen boldognak látszott. Megkérdezték tőle: „Mi újság veled?” Ő visszakérdezett: „Mi van veletek? Miért lóg az orrotok?” Elmondták: „A názáreti Jézusról beszélgettünk, aki nagy hatalom és nagy tettek embere volt. Az gondoltuk, hogy ő a Messiás. Azt gondoltuk, hogy fel fogja szabadítani Izraelt, elűzi az idegeneket és újra szabadok leszünk, és visszakapjuk a templomunkat. És most meghalt. Meghalt, eltemették, és most mindennek vége.”

Akkor az idegen megkérdezte, hogy olvasták-e valaha Mózest? „Persze! Olvastuk őt a zsinagógában.” „Olvastátok Izaiást? És Jeremiást? Olvastátok Ezékielt?[4] Mindet olvastátok, ugye? Mit mondtak a Messiásról?” És aztán végigvette mindegyiket egyenként: Dávidot, a zsoltárok íróját, Izaiást, a szenvedő szolgát, Jeremiást, aki a keresztre feszítésről írt, és Malakiás prófétát. Mindegyiken végigment, és azt mondta: „Nem világos, hogy a Messiásnak meg kellett halnia? Meg kellett szégyenülnie. Olyan sírba kellett temetni, ami nem is az övé volt. A csontjait meg kellett számlálni, az oldalát lándzsával átszúrni. Ki kellett őt nevetni, és el kellett ítélni.” A tanítványok válaszoltak: „Mind igaz.” Döbbenetükben nem tudták, mit gondoljanak. Mindezek sosem fordultak meg a fejükben. Az idegen továbbra is velük tartott. Megkérdezték: „Nem innál velünk egy pohár bort és ennél egy darab kenyeret? A nap már lemenőben van, és nem tudunk már sokkal tovább menni. Hamarosan sötét lesz.” Az idegen tehát velük tartott. És a kenyértöréskor hirtelen ráeszméltek, hogy Jézus volt az.

A lényeg mindebből az, hogy szükséges volt, ez volt kiszabva rá, így kellett meghalnia. Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?”[5] Kereszthalála előtt ezt mondta tanítványainak: „Jeruzsálembe megyünk, ahol a főpapok és a főurak keresztre fognak feszíteni engem.” Erre Péter azt mondta: „Keresztre feszíteni téged? Óh, nem, ez lehetetlen!” Mire Jézus így korholta Pétert: „Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.”[6] Jézus tulajdonképpen ezt mondta: „Úgy kell történnie, hogy keresztre feszítsenek. Meg kell halnom, hogy beteljesüljön az akaratom. Azután én fogok uralkodni.” Ugyanez áll az Egyházra is.

Bernard: Tehát a mai krízis helyzet az isteni terv része.

Martin atya: Úgy van. Meg kell történnie, hogy elsüllyedünk. Meg kell történnie, hogy elveszítjük a szervezetet. Helyénvaló, hogy a föld alá húzódunk. Úgy van rendjén, hogy kinevetnek, és a társadalom peremére szorítanak. Úgy van rendjén, hogy csak favágók és vízhordók legyünk.[7]

Bernard: És meg fogjuk érteni, miért, amikor eljön az ítélet napja.

Martin atya: Pontosan. Addig nem. Nem jobban, mint eleinte a tanítványok Emmauszba menvén. Később vissza tudtak rohanni Jeruzsálembe, hogy elmondják: „Láttuk az Urat. Ezt ne feledjük.” Látták a feltámadt Krisztust. Nekünk is itt van a feltámadt Krisztus, de láthatatlanul, az Oltári Szentség fátyla mögé rejtve. Amit az Egyház állapotáról mondani akarok, az, hogy nem tekinthetjük egyszerűen gonosz emberek sikeres tevékenységének. Tényleg tönkretették az Egyházat? Sikerült lerombolniuk? Nem, nem sikerült. Egy isteni terv részei voltak. Úgy van rendjén, hogy az Egyházat megszégyenítsék. Megjegyzem, az Egyház szervezetéről beszélünk, nem a purgatóriumban, a mennyben és a földön levő lelkek misztikus testéről. A szervezet nem szolgálja többé Krisztus célját. Úgy tűnik, hogy habozás nélkül felszámolja. Hagyta, hogy elsüllyedjen Európában és Amerikában. Hol nem süllyedt el? Mindenhol elsüllyedt. Ő engedte, hogy így legyen. Tehát mi is történik az Egyházzal? Ami történik, az az Egyház tönkretétele, az Egyház kudarca, a pápák kudarca, a püspökök és a papok árulása. Urunk tudja mindezt, és hagyja, hogy ez történjen.

Borzasztó, hogy Szűz Máriának, amikor nézte, hogy korbácsolják a fiát a Kálvárián, még akarnia is kellett, hogy ez megtörténjen. Nem csak állt ott, mondván „Ó, ezek a szörnyű emberek! Hogy merik ezt csinálni!?” Nem, akarta, hogy ez történjen. Nem mondta, hogy álljanak meg. Nem mondta. Isten akarata volt, hogy így legyen, és ezért ezt el kellett fogadnia. Érthető ez a koncepció? Ez tulajdonképpen egy rejtély. Az agónia a kertben ugyanilyen volt. Akarnia kellett, hogy Jézus elszenvedje a gyötrelmeket, mert ez volt Isten akarata. El kell fogadnunk Isten akaratát. Ő szabad kezet adott a pápáknak, püspököknek, papoknak és laikusoknak, és ők visszaéltek vele. Ő engedte, hogy ez a krízis kialakuljon. Természetesen harcolnunk kell az egyházi emberek helytelen magatartása ellen. Mindent el kell követnünk, hogy felülkerekedjünk a válságon, és kijavítsuk a kárt. De el kell fogadni, hogy a krízis az Ő akaratából történik. Ő akarta, különben nem történne. Ez az, amit én Emmausz faktornak hívok.

Semmi kétség, szenvednünk kell. Úgy rendeltetett, hogy a Messiást keresztre feszítsék, meghaljon, és eltemessék. A korabeli zsidók közt elvesztette jó hírnevét. Megszégyenítették, és gonosztevők között végezték ki. Embertelen volt az egész. Ellentétben állt azzal, amit kívántunk volna neki akkor. Hadd mondjak pár szót, ami megvilágítja az egész borzalmat. A római irodalomban vannak leírások a keresztre feszítésről. Az egyik író elmondja, hogy a rómaiaknak mindig volt egy helyük, egy magaslaton a város falain kívül, ahol a keresztre feszítéseket végezték. Azt is mondja, hogy annak a helynek a legfőbb jellemzője a „sanguis, sanguis, ubique sanguis” volt, azaz vér, vér, mindenütt vér. A keresztre feszítések helye bűzlött a vértől. Mindig véres volt, soha nem mosták le. És varjak lepték el, és vadállatok ólálkodtak körülötte, amikor nem voltak ott emberek. Jézust ilyen helyen feszítették keresztre két ember között. Az átkok, a szagok, a hörgés, a fájdalom és az egészet rettentően élvező katonák nevetése hátborzongató volt. A megfeszítés borzasztó halál. Borzasztó! A keresztre feszített test minden része fáj egyszerre. Rettenetes volt! Urunk vére beborította a római katonákat, akik megfeszítették.

A keresztre feszítéshez az elítéltnek egy keresztgerendát kellett odacipelnie. Aztán földre lökték, és a kezeit odaszögezték a gerendához. Egy katona ült a hasán, hogy nyugton tartsa, egy második a lábán, egy harmadik az egyik kezén, amíg a másikat odaszegezte. Ez azután cserélt, odaült az átvert kézre, hogy a még szabad kezet is odaszegezze. Azután felemelték a keresztgerendát a felfeszített emberrel együtt, és beleillesztették egy állandóan ott álló, függőleges oszlop foglalatába. Azután odaszögezték a lábakat, egyiket a másik után. Mindenki csupa vér volt. Jézus keresztre feszítésekor az Ő vére borított mindent. „Sanguis, sanguis, ubique sanguis”. Vér, vér, mindenütt vér. És a vérszag! És a tetejébe az elítéltek a kereszten függve még maguk alá is piszkoltak, és hánytak és öklendeztek. Semmit sem tudtak tenni ellene. A katonák pedig ott ültek, és nézték őket, közben kockáztak. A katonák úgy nézték Jézust, mintha egy állatot figyelnének. Így halt meg Ő! Mégis ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy Isten akarta így.

Ugyanígy el kell fogadnunk az Egyház szenvedését is. El kell fogadnunk a szenvedést, amin mi magunk is keresztülmegyünk: a fájdalmat, a megaláztatást, a rendbontást, a megszégyenítést, a tiszteletlenséget, az istenkáromlást és minden szabályunk megszegését. Minden szabályunkat felrúgják: a házasság, a keresztség, az áldozás szabályait; a gyerekekre és a tisztaságra vonatkozó szabályokat is. Mindezt Isten akarja és engedi. Ezt el kell fogadnunk, mert ezen keresztül juthatunk el az üdvösségre. Mire tanít minket ez a szenvedés? Arra, hogy Krisztus már nem tudja mire használni ezt a szervezetet. Nem küld egy földrengést, hogy eltemesse az egészet, nem. Hagyja, hogy elpusztítsa önmagát. Korrupt, és maga likvidálja magát. Mi lesz ennek az eredménye? Valami, amit én már nem fogok látni, és valószínűleg maga sem. Nem tudjuk, milyen lesz az új szervezet. De Isten létre fogja hozni, ahogy egy szövőmester egy teljesen új szövetet készít. És egy új ember nem fog uralkodni a mi kiégett, bűntől átitatott fajunk helyett.

Bernard: Úgy tűnik tehát, hogy ami történik, nagyon hasonlít Urunk keresztre feszítéséhez és feltámadásához.

Martin atya: Így van. Mi is történt? Pünkösd után az Egyház szó szerint a föld alá költözött, és ott működött körülbelül 300 évig. Az Egyház olyan volt, mint a makk. Egy kis makk hatalmas tölgyfává nő, de ez 80 évbe is belekerül. Isten türelme végtelen. Nem számít, hogy mi milyen türelmetlenek vagyunk, Isten várni fog.

Bernard: Lehetséges, hogy az Egyház összeomlása annak a kis magnak az elültetése, ami az újjáéledéshez vagy a feltámadáshoz kell, és mindez esetleg a földalatti egyházon keresztül fog történni?

Martin atya: Igen, egyáltalán semmi kétségem sincs efelől. De közben, amit meg kellene csinálnunk, nem fogjuk megcsinálni. Amit meg kellene csinálnunk, az a II. vatikáni zsinat felülvizsgálata. A zsinat kibocsájtott legalább öt olyan dokumentumot, ami ellentmond a hagyományoknak.

Bernard: Tehát problémák vannak mindjárt a zsinat dokumentumaiban.

Martin atya: Egy: a II. vatikáni zsinat azt mondja, hogy jogunk van ahhoz, hogy tévedjünk. Sajnálom, de az Egyház ezt mindig elítélte. A hibáknak nincsenek jogai. Tehát nincs jogunk tévedni, és nem lehet a tévedés jogát védeni, ha nincs jogunk tévedni. Kettő: Az Egyház mindig azt tanította, hogy a házasság elsődleges célja utódok létrehozása. Csak másodlagos cél az egymás segítése. Csak másodlagos! A II. vatikáni zsinat mást tanít. Azt mondja, hogy a szülők kölcsönös szeretete és az utódok létrehozása egyenértékű. Ez ellenkezik a katolikus dogmával. Három: Az Egyház mindig azt mondta, hogy egyedül a pápának van általános törvénykezési joga mindenki felett. Pont olyan hatalmas egy kis egyházközségben az argentínai pampákon, mint New Yorkban. A II vatikáni zsinat azt mondja: nem. Szerinte a püspökök osztoznak a pápa univerzális törvénykezési jogában. Sajnálom, de ez ellentétes az egyházi doktrínával. És végigmehetünk más zsinati dokumentumokon is, és bizonyítani tudom, hogy ellenkeznek a tradíciókkal.

Lássuk, hogy mit kellett volna tennie II. János Pálnak. Le kellett volna ülnie, és összhangba hozni ezeket a dokumentumokat a hagyománnyal. Ezt kellett volna mondania: „Így kell értenünk ezeket a dokumentumokat, mert mindig így mondta a hagyomány.” Nem csinálta, és az elődje, VI. Pál sem. Ebben mind a ketten hibásak. Később a teológusok majd javítanak a dolgon. Az Egyház sohasem mondja, hogy a pápának nincs igaza, de korrigálja a tévedéseket. Az Egyház ki fogja javítani ezeket a dokumentumokat, mert ez az a mód, ahogy az Egyház működik. Egy későbbi generáció ki fogja javítani ezeket a dokumentumokat, ha hamisak. Az Emmausz faktor tehát az a hit, hogy ami az Egyházban történik, Isten kezének műve, hogy megtisztítsa Egyházat, megtisztítsa a szervezetet, hogy megtisztítsa a katolicizmusnak otthont adó valóságos házat arra az időre, amíg az a jobb napokra vár. Ezt a kilátást kissé megkomplikálja a Szűzanya jövendölése, miszerint Isten büntetés képében meglátogatja majd az emberiséget bűnei miatt. A Szűzanya ezt az Egyház által elismert jelenéseiben mondta.

Bernard: Tehát most talán egy ószövetségi szituációban vagyunk, mint Noé az özönvíz előtt. Az emberek gonoszsága miatt Isten valamilyen büntetést fog küldeni az emberiségre.

Martin atya: Így van. Isten így intéz el dolgokat. Nem lesz egy egyszerű özönvíz vagy egy pestis járvány. Annál sokkal rosszabb lesz. Nagyon nehéz más következtetésre jutni, hacsak nem vagyunk teljesen cinikusak, és nem fogadjuk el a Szűzanya egyházilag jóváhagyott jelenéseit. Vélekedhetünk így, de egy nap esetleg keserves csalódásra fogunk ébredni. Én tehát azt hiszem, hogy a Szűzanya eléggé nyilvánvalóan figyelmeztetett minket, hogy még a mi életünkben, tehát néhány évtizeden belül bajok lesznek.

Bernard: A Szélsöpörte házban Cesi[8] javasolja egy földalatti egyház létrehozását. A valódi életben milyen szerepe van a földalatti egyháznak?

Martin atya: Az a szerepe, hogy egy bizonyos számú embernek érvényes miséket és érvényes szentségeket biztosítson. Ez nagyon fontos. De csak korlátozott számú embernek tudja nyújtani ezt a szolgáltatást, mert a földalatti egyháznak kevés papja és püspöke van. A földalatti egyház méreteiben nem számottevő, viszont bosszantja a zsinati Egyházat azzal, hogy egyre több embert vonz magához, amikor az nem képes magához csalogatni embereket. A földalatti egyház számos hivatást támaszt, míg a zsinati Egyházban kevés a hivatás. Persze, tudjuk, hogy vannak püspökök, akik nem akarják, hogy több hivatás legyen. Inkább elriasztják a hivatásokat, mert nem akarnak többé papokat. Ezek hitehagyott püspökök. Azzal, hogy elbátortalanítják a papi hivatásra készülőket, Lucifer kezére játszanak.

És mi fog történni? Az fog történni, hogy az Egyház egyre inkább háttérbe szorul. A hivatalos Egyházban ott lesz a szokásos tömeg, nem túl nagy. Nem lesz jelentős vallási hatása. Nagyon kevés természetfeletti kegyelemben részesül. Egyre kevesebb hivatás lesz, tehát egyre több lesz a pap nélküli egyházközség. Már most is van jó néhány. Így az Egyház mind létszámban, mind bevételben csökkenni fog. A vallási rendekben továbbra is hiány lesz hivatásokban. A jezsuiták száma egyre csökken. Ugyanez igaz más rendekre, például a dominikánusokra és a karmelitákra is. Az apácákat ne is említsük. Körülbelül húsz év, és nem lesz egyetlen apácarend sem. Alig vannak új ápoló nővérek vagy missziós nővérek. Az apácák kihalóban vannak. Kihalnak!

Tehát az idő majd megmutatja, mi történik, de, azt hiszem, a döntő tényező az lesz, ami az égben történik. Hadd magyarázzam meg, mire gondolok. Szerintem a „Tartsd a szemedet az égen!” egy bölcs jelmondat. Azt hiszem, hogy a Szűzanya jele hamarosan meg fog jelenni az égen. Azt hiszem, hogy ez mindenki számára nagy sokk lesz. Mindenkit ráébreszt majd, hogy van Isten, és mi felelősséggel tartozunk neki. Sajnos, senkit sem fog megtéríteni. Nem fogja hívőkké változtatni a hitetleneket, de megerősíti hitükben a hívőket. Talán segít azokon, akik bizonytalanok a hitben. Senkinek sem fog hitet adni, csak megmutatja mindenkinek, hogy Isten szemében hol áll. Azt gondolom, hogy ez a jel hamarosan megmutatkozik. Nem hiszem, hogy a jelen helyzet, amiben az Egyház lassanként haldoklik, ahogy a pápája is lassanként haldoklik, meghatározatlan ideig megy, addig, amíg az Egyház végül kihal. Azt gondolom, hogy az Egyházat valami kemény csapás éri majd az égből. Fogadni mernék, hogy így lesz.

Bernard: A Szűzanya csinált ilyeneket a múltban. A második világháború előtt egy mennyei jel tűnt fel az égen, mutatva, hogy jön a háború.

Martin atya: Ez többször is megtörtént mielőtt a háború elkezdődött, de kevesen méltatták figyelemre. Az egyik olyan ember, aki felfigyelt rá, Hitler volt. 1939. augusztus 23‑án Hitler berghofi nyaralójában, a farkasbarlangban volt. Ekkor volt a nagy Aurora Borealis, vagy északi fény éjszakája. Rendkívüli erősségű vörös fény gyújtotta fel az eget. Hitler a főembereivel, Göringgel, Göbbels-szel Himmlerrel nézte a jelenséget. Az emberei megkérdezték: „Führer, was denken sie?” azaz „Führer, mit gondol?” Hitler ezt válaszolta: „Mostantól vér fog folyni.” Akkorra már lerohanta Ausztriát és Csehszlovákiát minden emberáldozat nélkül. Így folytatta: „Eddig nem folyt vér. Egyetlen német sem halt meg. De most kezdődik a vérontás.” Ő ezt olvasta ki az égi jelből. Amerikában úgy vélték, hogy egyszerűen az Aurora Borealis jelent meg az égen. Hitler tudta, hogy nem az volt, hanem valami különleges jel. De ezt akkor nem írta meg a New York Times. Az egészet eltitkolták.

Ugyanígy volt 1986-ban, amikor a fatimai csoda történt Rómában. Ezt a csodát az olasz televízió lefilmezte, de Amerikában nem mutatták. Európa szerte játszották a felvételt, de Amerikában nem. Ez is bizonyítja, hogy a Szűzanyával kapcsolatos híreket a média eltusolja. Ez a csoda Tre Fontane-ban[9] történt, ami egy Mária kegyhely, minden évben nagy ünnepség színhelye április 12-én. A kamerák ott vannak, mert kardinálisok is mindig részt vesznek benne. Nagy ünnepség volt ezúttal is. A média filmezte az eseményeket: a misét, a körmenetet, a prédikációt, és így tovább. Egyszer csak a nap elkezdett táncolni körbe-körbe, a kamerák követték és felvették az egészet. Nekem megvan a felvétel, nagyon ijesztő. Olyan, mint Fatimában: táncol a nap, egyre közelebb jön és változtatja a színét. Az európaiak látták, de az amerikai emberek nem.

Bernard: Mi most tehát talán egy Fatimához hasonló szituációban vagyunk, ahol nem nagyon beszélnek a jelekről és a média sem jelenti őket.

Martin atya: Igen, ebben a szituációban vagyunk. A média nem publikál mennyországról és égi jelekről szóló híreket. De jön majd egy jel, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert mindenki látni fogja, függetlenül attól, hogy hol van, legyen az a nepáli Katmandu, vagy a Mount Everest csúcsa, vagy a Góbi sivatag, vagy az argentin pampák vagy Alaszka. Mindegy, hol vagyunk, látni fogjuk ezt a jelet. Látni fogjuk! Egyenesen nekünk személyesen fog megjelenni. Azután pedig a csoda következményeit fogjuk látni. Ha rövidesen feltűnik az égi jel, mondjuk még a tavasz folyamán, akkor a változás is hamar eljön. Különben a jel sokkal később jön.

Bernard: Az Írásból vett példa azt mutatja, hogy a tanítványok nem ismerték fel az Urat. A hithű katolikusok ma szintén szembekerülnek a felismerés problémájával. Hogyan bizonyosodhat meg egy hithű katolikus arról, hogy a temploma még valóban katolikus?

Martin atya: Megmondom. Az emberek, akiket én ismerek, és akiket maga ismer, vannak annyira intelligensek, hogy ezt ki tudják deríteni, ha akarják. Ha az egyházközség papja azt mondja, hogy ma már nem szükséges gyónni, akkor tudjuk, hogy nem katolikusként gondolkodik. Ha valami furcsát mond a vallásról, és az ellenkezik azzal, amit tanítottak nekünk, akkor azt ellenőrizni kell. Vannak emberek, akiket meg lehet kérdezni, könyvek, amiket el lehet olvasni, helyek, ahová írni lehet, és szervezetek, amiket fel lehet hívni. Mindig van rá lehetőség, hogy kiderítsük. A különbség köztünk és elődeink között az, hogy nekik nem kellett ellenőrizni semmit. Megbízható papjaik és megbízható egyházi embereik voltak. Nekünk nincsenek. Nekünk olyan problémáink vannak, hogy nem tudjuk, vajon katolikus-e még a papunk. És egy olyan egyházi hierarchiával állunk szemben, Kanadában is és Amerikában is, akik eltűrik a szexuális oktatást az iskolákban. Világos, hogy nem bízhatunk ezekben az egyházi emberekben. Akárhogy is, egyetlen szavukban sem lehet bízni. Ellenőriznünk kell mindent, mert elvesztették a sensus catholicust, vagyis azt az érzéküket, hogy mit jelent katolikusnak lenni, és elveszejtettek két generációnyi gyermeket a szexuális nevelés és a pornográfia révén.

Bernard: Tehát valójában a válasz az, hogy nekünk most kissé keményebben kell dolgoznunk a megváltásunkért, mint azoknak a katolikusoknak, akik, mondjuk, az 1950-es években éltek.

Martin atya: És senkinek sem lehet az a mentsége, hogy „A pap mondta.” Most már tudjuk, hogy egy papot megbízhatatlannak kell feltételeznünk, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Azt is tudjuk, hogy a püspököket megbízhatatlanoknak kell feltételeznünk, amíg be nem bizonyosodik, hogy megbízhatóak. Félelmetes helyzet. Azt is figyelmesen kell hallgatnunk, amit a pápa mond, nehogy beadjon nekünk valami olyat, ami nem igaz, mert néha mond olyanokat, ami nem igaz. Ez a pápa nem szűnt meg pápának lenni, de feltétlenül kijön néha olyan tanítás a száján, ami nem katolikus, tehát résen kell lennünk, hogy észrevegyük.

Bernard: A Szélsöpörte ház foglalkozik a mise kérdésével. Vannak problémák az új misével?

Martin atya: Olyan problémák vannak az új misével, hogy lehetetlen érvényes új misét mondani, hacsak nem vagyunk nagyon elővigyázatosak. Ha a rendes instrukciókat követjük, a mise érvénytelen lesz. Ennek persze félelmetes következményei vannak. Megjegyzem, magának kérdeznie, nekem pedig válaszolnom kellene, hogy miért lesz érvénytelen. Két okból. Érvénytelen lehet maga a rítus, azaz a szertartás, amit használ. Érvénytelen lehet a pap szándéka miatt is. Tegyük fel, hogy én egy szeminarista vagyok. Egy bizonyos szemináriumba járok, és a tanár, aki a szentségeket tanítja nekem, sohase mondta, hogy a megszentelt kenyér és bor Jézus teste és vére. Nem hisz a transzszubsztanciációban, azaz az átlényegülésben. Valami másban hisz, amit transzszignifikációnak neveznek. Ez azt jelenti, hogy a kenyér és a bor Jézus jelenlétét jelzi, de valójában nem Jézus teste és vére van ott. Ne feledjük, hogy nekünk, katolikusoknak hinnünk kell, hogy a megszentelt kenyér Jézus teste és a megszentelt bor Jézus vére.

Bernard: Az érvényességnek tehát feltétele, hogy a pap szándéka helyes legyen.

Martin atya: De hogy lehet a szándéka helyes, ha nem ismeri a doktrínát? Ez a dolog lényege. Tegyük fel, hogy nem tanították neki a hittételeket, hanem pont fordítva, eretnekségeket tanult, tehát nem hiszi, hogy a megszentelt kenyér és bor Jézus teste és vére. Nem azzal a szándékkal készíti a szentséget, hogy Jézus teste és vére van ott. Nincs meg a helyes intenció, következésképpen nem szenteli fel a kenyeret és a bort. Ismernie kell a doktrínát ahhoz, hogy ezt megtehesse. Tudnia kell! Hogyan lehetne meg a szándéka, ha nem tudja? Lehetetlenség. Az intenció fontos az érvényes megszenteléshez.

Vannak kivételes esetek, amikor valaki készíthet érvényes szentséget anélkül, hogy hinne. Például tegyük fel, hogy egy anya vagyok, haldoklom, és van egy gyerekem, aki épp, hogy megszületett. Nincs a közelemben senki keresztény, csak egy pogány asszony, a szolgám, aki különben jó ember, és, mondjuk, Ritának hívják. Azt mondom neki: „Rita, végy egy pohár vizet, öntsd a baba fejére, és mondd a következő szavakat: ’Megkeresztellek téged az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.’ Tedd ezt azzal a szándékkal, ahogy az én egyházam teszi.” Ez egy más eset. Ha a pogány asszony a gyerek fejére önti a vizet, és elmondja a megfelelő szavakat azzal az intencióval, ami az anya egyházának intenciója, akkor a gyerek megkapta a keresztség szentségét.

Más a helyzet, ha a pap, aki veszi a kenyeret és a bort, nem hisz. Először is: nem tudja, hogy a kenyérnek és bornak Krisztus testévé és vérévé kell válnia. Nem tudja, hogy csak akkor csinálhatja ezt, ha fel van szentelve. Nem szándékozhat olyan dolgot csinálni, amiről nem tud. Nem a jót tanították neki. Ez egyike a problémáknak. Másodszor: Lehet, hogy a pappá szentelése nem is volt érvényes. Még ha a legjobb szándéka van és a megfelelő szavakat használja is, ha nem érvényesen felszentelt pap, a szentségei sem lesznek érvényesek. Nem készíti el a szentséget. Nem változtatja a kenyeret és bort Jézus testévé és vérévé. Tehát kettős csapásban lehet része. Tovább menve, előfordulhat, hogy azért érvénytelen a pappá szentelése, mert a püspököt is érvénytelenül szentelték fel. A modern Egyházban a problémák halmozódnak. A modern Egyházban sok dolog van, amit nem tudunk. És senki, még a pápa sem tudja, hány pap van érvényesen és hány érvénytelenül felszentelve; és hány püspök van érvényesen felszentelve, és hány érvénytelenül. Nem tudjuk. Az egyház nem vizsgálta meg ezt az ügyet. Ez egyike azoknak a dolgoknak, amiket ki kellett volna vizsgálni a II. vatikáni zsinat után. Ki kellett volna vizsgálniuk a betegek szentségét is, vagy utolsó kenetet, ahogy régen nevezték, amit haldoklóknak szolgáltatnak ki. A jelenlegi szertartás, véleményem szerint, érvénytelen. Nem bocsátja meg a bűnöket.

Bernard: Tehát a probléma az új misével és az új szentségekkel az, hogy kétséges az érvényességük, ami visszavisz bennünket a földalatti egyház témájához. Ha valaki biztos akar lenni afelől, hogy érvényes szentséget kap, a földalatti egyházhoz kell fordulnia.

Martin atya: Így van. Sokszor felhívnak, hogy megkérdezzék: „Atya, vannak itt X. Piuszos[10] papok a közelemben. Mehetek hozzájuk gyónni? Mehetek a miséjükre?” Én azt mondom: „Igen, érvényes a miséjük. Mehetsz hozzájuk. És nem is szakadárok.” Sok embernek komoly aggályai vannak a Szent X. Piusz Papi Testvériséggel kapcsolatban, de azt legalább tudják, hogy a miséik érvényesek.

Bernard: Nézzük a földalatti egyház összetevőit. A Szent X. Piusz Papi Testvériség része a földalatti egyháznak?

Martin atya: Igen, része a földalatti egyháznak. A földalatti alatt azt értem, hogy nem hivatalos, hanem az egyházi hatóságok jóváhagyása nélkül működik. Ott van még azután az V. Piusz társaság[11], amelyik ugyanebben a státuszban van.

Bernard: Vannak a földalatti egyházban visszavonult papok és püspökök, akik titokban szeminaristákat képeznek?

Martin atya: Igen, van ilyen. Létezik egy szeminárium, amelynek tanári kara teljes egészében olyan nyugdíjas papokból áll, akik professzorok voltak. Nyugdíjba küldték őket, de még 75 éves korukban is tele vannak energiával, és eszük ágában sincs visszavonulni, tanítani akarják a jó teológiát. És meg is teszik. Vannak még kisebb szervetek is, mint például Feeney atya[12] követői, akik azért földalattiak, mert nem illenek bele a hivatalos Egyházba. Eltűrik őket, de nem tartoznak a hivatalos Egyházhoz. A régi misét használják, nem az újat.

Bernard: Ismerek olyan papokat, akiknek van egyházközségük és dolgoznak is benne, de titokban tartanak hagyományos misét kisebb csoportoknak.

Martin atya: Persze. Sok pap csinálja mind a kettőt.

Bernard: Nem volt ilyesmire példa a reformáció idején, amikor néhány anglikán pap titokban tovább szolgálta a földalatti katolikus híveket?

Martin atya: Igen, és sok pap csinálja ezt ma is. A földalatti egyháznak egyik jellegzetes problémája az Oltáriszentség őrzése. Az emberek ott tartják a házaikban, amelyeket utazó papok látogatnak. Ezt mondják: „Nekünk nincs Oltáriszentség a templomunkban, nem látogathatjuk meg. Nem tarthatunk szentségimádást.” Ezekben a kis mise-központokban lehet szentségimádást rendezni, de csak kevés ember számára, és nehéz megtalálni őket.

Bernard: A modern Egyházban a lehetetlenséggel határos a hit gyakorlása, mert ha odamegyünk, hogy az Oltáriszentség elé járuljunk, rendszerint zárva találjuk a templomot.

Martin atya: És ha be is tudunk menni a templomba, néha nem tudjuk, hol van az Oltáriszentség.

Bernard: Igen, néha valahova oldalra dugják el.

Martin atya: Vagy egy dobozban van valahol a sekrestyében, nem is a templomban. Ez baj. Nos tehát, terjeszkedik vajon a földalatti egyház? Igen, lassan, nagyon lassan. Lehet, hogy a földalatti egyház sokkal jobban fog nőni, amikor a Szűzanya jele feltűnik az égen. De jelenleg is folyamatosan nő, kis ugrásokkal, kis lépésekkel. Ha az Egyesült Államok püspökei tudnák, hogy milyen nagy a földalatti egyház hatása, nagyon idegesek lennének.

Bernard: Isten talán számunkra érthetetlen okból nem hagyja nagyra nőni a földalatti egyházat. Az Ószövetségben többször is előfordult, hogy nehéz időkben csak egy kis töredék maradt hűséges a hithez.

Martin atya: Azt hiszem, ma is így van. Mostanáig a katolikus Egyház szerint a megváltottak kisebbségben voltak, nem többségben. De ha erről beszélünk a helyi püspöknek, vagy papnak, nagyon ingerültek lesznek, mert ez egy nagyon népszerűtlen doktrína manapság.

Bernard: De nem Jézus maga mondta ezt?

Martin atya: Igen. „De Urunk annyi mindent mondott. Most a mi Egyházunk jobban tudja ezt.” Ez az érvük. Az egyházi emberek többsége azt mondja, hogy a hívek többsége, sőt, az emberek többsége üdvözülni fog. A jelenlegi pápa szerint minden ember már a fogantatása idején üdvözül, megkapja a kegyelmet. A pápa valóban ezt mondta! Ezeket a hibákat majd korrigálni fogják idővel, de egyelőre végig kell szenvednünk ezt a bizonytalanságot. Vegyük például a Római Katolikus Egyház Katekizmusát, az új katekizmust. Minden dogma benne van, hibátlanul. De mellettük és közöttük egy jó adag kétértelműség is ott van, ami, természetesen, könnyen kétségbe vonhatóvá teheti a dogmát.

Van egy régi latin mondás, amit az egyházdoktorok használtak: „Sacramentum dubium, nullum sacramentum,” vagyis a kétséges szentség nem szentség. A kétséges szentséget meg kell ismételni. Ha tehát valaki kétségbe vonja a keresztségét, újra meg kell keresztelkednie. Néha a mise közben a fáradt pap megkérdezi magától: „A helyes szavakat használtam?” Azután visszamegy, és újra elmondja a megszentelés szavait, hogy biztos jó legyen. Szentségek esetében nem engedhető meg bizonytalanság. Olyan nem létezik, hogy „valószínűleg szentség volt”.

Bernard: Van egy olyan jelenség, amivel a hithű katolikusoknak meg kell küzdeniük. Régen az eretnekek elég őszintén beismerték az eretnekségüket: „Én ezt hiszem, az Egyház pedig azt.” Ma ez ennél bonyolultabbnak tűnik. A mai eretnekek ezt mondják: „Mi ellentmondunk annak, amit az Egyház a múltban csinált.”

Martin atya: Nem egészen így van. Inkább azt mondják: „Ma másképp látják a dolgokat az Egyházban, és én osztom ezt a véleményt.” És azt állítják, hogy ez a vélemény teljesen jogos. És annyi, de annyi különböző vélemény van manapság! Úgy értem, vannak emberek, mint például Charles Curran[13] a rochesteri[14] püspökségben, aki a katolikus doktrínával ellenkező tanokat hirdet. Az a véleménye, hogy az állatokkal való fajtalankodás is megengedett, ha valakinek az esik jól, és ez nem is bűn, még katolikusnak is elfogadható. És ő egy jó nevű pap a rochesteri egyházmegyében! Gyóntathat is a rossz hírű Matthew Clark[15] püspök keze alatt. Tehát borzasztó rendetlenség uralkodik. A katolikus katekizmus azt mondja, hogy a homoszexualitás torzulás és lényegében ördögi. De azt is mondja, hogy sok embernek vannak ilyen hajlamai, de nem tehetnek róla. Úgy születtek. A katekizmus azt mondja, hogy be kell fogadnunk a homoszexuálisokat. Ezt vajon hogy kell érteni?

Bernard: Valóban volt egy olyan eset Kanadában, hogy az igazságügyi miniszter, Allan Rock[16], aki legalábbis névleg katolikus, előterjesztett egy homoszexuálisokat védő törvényjavaslatot, és az új katekizmusra hivatkozva érvelt mellette.

Martin atya: Pontosan erről beszélek. Ez az új katekizmus nem egyértelmű. Mindennek az ellenkezőjét is meg lehet magyarázni vele. És ezt szándékosan csinálták! Úgy tervezték, hogy zavaros legyen. Én nem is használom ezt a katekizmust, hanem a trentói zsinat[17] által kiadott katekizmust, ami teljesen világos. Az új katekizmus is egy olyan dolog, amivel nagyon óvatosnak kell lenni. Nem szabad tévedhetetlennek tekinteni. Nem tévedhetetlen! Tele van kétértelműségekkel és nem-katolikus nézetekkel, és fel lehet használni az Egyház ellen.

Bernard: Nem egy sablon van itt kialakulóban? Úgy tűnik, hogy a II. vatikáni zsinat óta majd minden dokumentum ilyen bizonytalanságokat tartalmaz. Az új katekizmus, az új mise, az új szentségek esetében vissza kellene térnünk a hagyományokhoz, amiket az Egyház a múltban használt.

Martin atya: Vissza kell térnünk oda, ahol 1962 előtt voltunk. Vegyük például II. János Pál Ut unum sint enciklikáját. Azt fogjuk látni, hogy ez az enciklika ellentmond annak, amit XI. Piusz pápa mondott.

Bernard: Lehetséges, hogy a katolikusok egy olyan erőfeszítés tanúi, ami a pápaság átformálására irányul? Úgy tűnik, hogy a modernisták nem elégednek meg a pápaság megkaparintásával, át is akarják alakítani. Gondolja, hogy megpróbálják átformálni a pápaságot?

Martin atya: Ez már itt van. A Szentatya úgy viselkedik, mintha csak akkor lenne tévedhetetlen, amikor egyetért a püspökökkel.

Bernard: Tehát a kollegialitás máris átformálta a pápaságot.

Martin atya: Igen. Ne feledjük, hogy a kollegialitást eretnekségnek bélyegezték. Gallikanizmusnak[18] hívták, és az első vatikáni zsinat[19] elítélte. De újra megerősödött a második vatikáni zsinat során, és VI. Pál engedélyével el is fogadták.

Bernard: Amikor az emberek általában beszélnek az új világrendről, és különösen a katolikusok a hitehagyásról, úgy beszélnek, mintha ezekkel a dolgokkal a jövőben kellene számolniuk. Talán észre kellene venniük, hogy nagy részük már meg is valósult.

Martin atya: Igen, már itt is vannak. Már hitehagyott világban élünk. Az új világrend tény, akár tetszik, akár nem. Csak meg kell néznünk például, hogy mit művelnek fontos emberek, mint Kofi Annan[20], az ENSZ főtitkára, vagy Maurice Strong[21]. Az új világrend bekerített mindnyájunkat, és nem tudunk kitörni belőle. Tetszik, vagy nem tetszik, az új világrend itt van.

Bernard: Hogy jutottunk el idáig? Úgy tűnik, hogy mindez úgy történt, hogy a legtöbb ember észre sem vette.

Martin atya: És a hozzájárulása nélkül. Sose konzultáltak velük, sose kérdezték meg őket.

Bernard: Aludtak az emberek az utolsó néhány évtizedben?

Martin atya: Aludtak. Bíztak a választott képviselőikben.

Bernard: Mi pedig bíztunk a papjainkban és püspökeinkben.

Martin atya: Igen. Bíztunk a bíborosainkban, a pápáinkban. Bíztunk a hatalmon lévőkben, de ez így nem mehet tovább. Meg kell vizsgálnunk őket. Emlékszik Reagan[22] elnök politikájára: „Bízzál, de ellenőrizz”? Mi, amerikaiak állandóan hallottuk ezt. Igen, bízunk a szovjetekben, de ellenőrizzük, amit mondanak. Amikor azt mondták, hogy áthelyezték a rakétáikat, a mi hozzáállásunk ez volt: „Rendben, hiszünk nektek, de azért megnézzük, hogy tényleg áthelyeztétek-e őket.” Ugyanígy bízzunk az egyházi emberekben, de nézzünk utána a dolgoknak minden esetben. Hihetetlen, hogy mi mindent kell ellenőrizni, a legkülönösebb dolgokat, mert félrevezetnek, úgy, hogy észre sem vesszük. És mindig ránk sóznak valamit a katolikus Egyházban. Állandóan beszélek emberekkel, és csak egyedül ebben az egyházközségben is, folyton ezt hallom: „Ne viccelj! Ezt nem is tudtam!” Nem veszik észre, hogy mi történik. Nem olvasnak, és a papjuk nem mondja nekik, mindig csak ugyanazzal eteti az embereket. És csak ha beszélnek egy íróval vagy teológussal, aki ki mer állni, akkor döbbennek rá, hogy valami nagy változás történik, és nekik senki sem szólt.

Bernard: Mit kellene csinálniuk a katolikusoknak, hogy éberek maradjanak, és lássák, mi történik? A baj az, hogy sok katolikus és keresztény nem is fogja fel, hogy tényleg történik valami. Beszéltünk például azokról a kényelmes, középutas katolikusokról, akik nem látják a helyzet súlyosságát. Mit csináljanak a katolikusok, hogy jobban tudjanak figyelni a dolgokra, és valóban lássák, hogy mi történik, és ne legyenek olyanok, mint az emmauszi tanítványok, akik nem ismerték fel a Mestert?

Martin atya: Jó újságokat, könyveket és magazinokat kell olvasniuk. Angelika anyát[23] kellene hallgatniuk. Nem értek egyet mindennel, amit Angelika anya mond, de olyan életszemléletet kínál, ami teljesebb és katolikusabb, mint amit a világi médiától kapunk. A katolikusoknak olyan kiadványokat kellene olvasniuk, mint a Remnant[24] és a Wanderer. Ezekből az újságokból megtudhatják, hogy mi történik. És jó katekizmusokat kell tanulmányozniuk, amilyen a Baltimore Katekizmus[25], vagy a trentói zsinat által kiadott katekizmus. Jó lelki könyveket kell olvasniuk. Rengeteg katolikus könyv áll rendelkezésre, aki akarja, megszerezheti őket.

Bernard: De most kicsit kutatni kell utánuk.

Martin atya: Igen, kell egy kis erőfeszítés hozzá. De a kiadványok és a könyvek nem drágák, csak meg kell keresni őket. Általánosságban, a helyi püspökben és papban nem lehet bízni. Egyszerűen nem. Szeretnünk kell őket és finanszírozni, ha megérdemlik, de ne bízzunk abban, hogy a teljes doktrínát tanítják nekünk, amíg nem ellenőriztük. Ha ellenőriztük, akkor mondhatjuk, hogy „Igen, igaza van,” vagy „Ebben igaza van, de abban nincs.” Amikor fiatal voltam, sose hittem volna, hogy eljön az idő, amikor azt kell mondanom, hogy ösztönösen bizalmatlannak kell lenni egy pappal vagy püspökkel, amíg az ellenkezőjéről meg nem bizonyosodunk. Ha ezt mondta volna nekem akkor valaki, megbotránkoztam volna. Most meg ez a helyzet.

Bernard: Talán ez a krízis azért szakadt ránk, mert nem fojtottuk el csírájukban a bajokat. Most, úgy tűnik, már késő, mert az emberek bíztak az egyháziakban, de azok visszaéltek a bizalommal.

Martin atya: Az egyháziak mostanra elvesztették az emberek bizalmát. Elvesztették! Szörnyű dolog, de a sok napvilágra került gyerek-molesztálási ügy miatt az emberek egy papot látván ezt mondják magukban: „Vajon ez is egy pedofil?” Nem messze tőlem, van itt egy dominikai szerzetesek által lakott konvent. Az egyik öreg barát mesélte, hogy milyen megalázó volt számára, amikor egy részeg rákiáltott az utcán: „Te is molesztálsz gyerekeket, ugye? Szórakozol kisfiúkkal, ugye?” És mindezt az utca közepén, vagy a földalattin! Rettenetes, ha így nekiesnek az embernek, de ezt okozták a pedofil papok. Most már minden pap gyanús.

Bernard: Az elhagyott szőlőskertben[26] beszéltünk a devóciók mindennapi életben betöltött szerepéről, és megállapítottuk, hogy hozzásegítenek egy bizonyos kegyelemhez, vagy világossághoz, hogy meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól és aszerint cselekedjünk.

Martin atya: Nem élhetünk devóciók nélkül. Ami azt illeti, a devóciók a katolicizmus sajátossága. Találhatunk sok jó protestánst, görögöt, oroszt, koptot és örményt, de egynek sincs annyi szép ájtatossága, mint a római katolikusoknak. Némely devóciónkra azt mondják, hogy babona. De a legsikeresebb vallási szervezet a katolikus Egyház. Még most is, egy krízis kellős közepén is gyarapodunk. Nem csökkenünk számban, csak a hit gyakorlásában. Egyetlen más vallásnak sincsenek devóciói, csak a katolikusnak. És ha nem gyakoroljuk őket, valami nincs rendjén a katolikusságunkkal. Aki sohasem imádkozott egy kilencedet[27], sohase hódolt Krisztus öt sebe előtt, soha nem járt keresztutat, sosem végezte az első pénteki nagykilencedet[28], sosem imádkozik az őrzőangyalához, soha nem imádkozik egy szenthez sem, vagy soha se mond rózsafüzért, ó, akkor annak valami baj van a hitével. Akkor, lefogadom, hogy gyónni és áldozni sem megy nagyon gyakran, több bűnt követ el, mint régen, és gyenge pontja a hatodik és a kilencedik parancsolat. Erre fogadok akármiben.

Bernard: A devóciók különösen fontosak manapság, mivel gyakorlásukhoz nem szükséges az egyházi hierarchia.

Martin atya: Ez igaz, bár néhány vallásos gyakorlathoz szükség van egy templomra benne az Oltáriszentséggel, ilyen például a szentségi áldás.

Bernard: Talán hasonlíthatjuk a helyzetünket az Apollo asztronautákéhoz, akik a Holdra leszálltak. Olyan helyre mentek, ahol nyilvánvalóan zord, levegő nélküli környezet várta őket, tehát vinniük kellett a saját oxigénjüket. Ezzel talán párhuzamba lehet állítani a hithű katolikusokat, akiknek ma lelki oxigént kell magukkal hordaniuk.

Martin atya: Lelki oxigénre, lelki italra és lelki táplálékra van szükségünk. Például vegyük a televíziót, a rádiót, a magazinokat, az újságokat. Ezek a médiumok mind teljesen ellentétesek a keresztény eszmével. Pogányok. Bűnre csábíthatnak. Észrevettem, hogy a New York Times divatfotói mind használnak szexuális vagy homoszexuális hatásokat. Az a céljuk, hogy izgassák az embereket. Nem egyszerűen egy melltartót, egy nadrágot, vagy egy inget ábrázolnak. Nem, mindegyikben van valami szexuális beütés. Hogyan tudja elkerülni a csábítást egy normális nő vagy normális férfi? Nem tudja elkerülni a kísértést. Tehát egyetértek: nem hiszem, hogy életben maradhatunk sprituálisan, hacsak nem hordjuk magunkkal a túléléshez szükséges eszközöket. És a modern világ kísértései ellen használható fegyverek eltűnnek, ha a devóciókat eltörlik az életünkből. A modern Egyházban sok templomban nincs rózsafüzér, nincs Oltáriszentség, nincs gyakori gyónás. Ki megy gyakran gyónni manapság? Hol találunk egy jó gyóntatót, ha gyakran akarunk gyónni? Ez néha lehetetlen. Nincsenek jó gyóntatók. Emlékszem, a dominikánus Sziénai Szent Katalin templomba jártam itt a környéken. Egy gyónás után megkérdeztem a papot, hogy jöhetek-e majd mindig hozzá gyónni. Azt mondta, nem, mert állandóan váltják egymást. Egyszerűen nem törődött velem. Kerestem egy gyóntatót, és azt mondta: „Ez nálunk nem szokás. Régen csináltuk, de már nem csináljuk.” Az Egyház a végtelen fásultság állapotában van, és a papságban semmi szimpátia nincs a hívek iránt.

Bernard: A minket körülvevő barátságtalan lelki környezet ellenére is, a végső tanulsága az, hogy az isteni kegyelem minden korrupció és minden rombolás közepette is tovább működik. Például, a Szélsöpörte házban látjuk, ahogy Appleyard, az amerikai diplomata megnyílik az isteni kegyelem előtt.

Martin atya: Semmi kétség, az isteni kegyelem továbbra is működik. És nem hiszem, hogy az emberek ma alapvetően rosszabbak. Kevesebb kegyelem van a világban, mert a katolikus Egyház nem funkcionál egyházként. Már csak egy társadalmi-politikai eszköz. Nem teszi a dolgát. A helyzetünket az Emmausz faktor megvilágításában kell vizsgálnunk. Ami most van, azt Krisztus akarta. Ő teremtette ezt a helyzetet számunkra. Mindnyájan megmenthetjük a lelkünket. Tudjuk, mit kell tennünk. És ha nem, ki tudjuk találni, ha akarjuk.

Bernard: Köszönöm, Martin atya.

[1] Vallási mozgalom bizonyos protestáns keresztény szekták között. Tagjai a szertartások alatt, állítólag a Szentlélektől megszállva, önkívületben táncolnak, rázkódnak, a padlón hemperegnek, féktelen érzelmi kitöréseket mutatnak. Jelentése: szent hempergő.

[2] Anabaptista keresztény felekezet. Nevét az alapítójáról kapta. Elveik alapját Jézus tanítása képezi.

[3] Arimathiai, Aritmiai vagy Arimatheai József zsidó/esszénus tanácsúr, Jézus belső köreihez tartozó tanítvány.

[4] Mózes, Izaiás, Jeremiás, Ezékiel: ószövetségi próféták.

[5] Lk 24,26.

[6] Mk 8,33.

[7] Utalás Józs 9,21-re.

[8] A könyv egyik szereplője.

[9] Helység Róma közelében.

[10] A Szent X. Piusz Papi Testvérület (vagy Testvériség) egy nemzetközi papi társaság, amit a francia római katolikus Marcel Lefebvre érsek alapított 1970-ben. Arról ismert, hogy számos egyházi reformot elutasít, amely a II. vatikáni zsinat nyomán jött létre a katolikus egyházban. Fő feladata a katolikus hagyomány őrzése annak teljességében és tisztaságában, igazságainak tanítása, erényeinek terjesztése, különösképpen a római katolikus papságon keresztül.

[11] A Szent V. Piusz Társaság egy 1983-ban New York államban konzervatív papok által alapított tradicionalista társaság, amely a Szent X. Piusz Papi Testvérületből szakadt ki. Kritizálják a modernista, zsinati egyházi áramlatokat, és megkérdőjelezik a XII. Piusz utáni pápák legitimitását.

[12] Leonard Edward Feeney (1897–1978) amerikai jezsuita, költő, író. Szembehelyezkedett az Egyház vérkeresztségre és vágykeresztségre vonatkozó álláspontjával, azt hirdette, hogy csak a katolikus Egyházban lehetséges az üdvözülés, ezért 1949-ben kiközösítették. 1972-ben kibékült az Egyházzal, anélkül, hogy visszavonta volna tanítását.

[13] Charles E. Curran (1934–) amerikai római katolikus pap és teológus. Szembeszállt a Humanae Vitae pápai dokumentummal és az Egyház több tanításával (pl. fogamzásgátlás, abortusz, válás, homoszexualitás, eutanázia). Az „amerikai Hans Küng”-ként emlegetik. 1986-ban vatikáni döntéssel elmozdították katedrájától az Amerikai Katolikus Egyetemen. Azóta a protestáns Southern Methodist Universityn tanít. A média keresett és sokat idézett „katolikus” szakértője – érthetően.

[14] Rochester az Egyesült Államok New York államának harmadik legnagyobb városa.

[15] Matthew Harvey Clark (1937–) amerikai római katolikus prelátus, Rochester püspöke 1979-től 2012-ig.

[16] Allan Michael Rock (1947–) kanadai jogász, politikus, diplomata; igazságügy miniszter (1993–1997) és egészségügyi miniszter (1997–2002).

[17] Az 1545-től 1563-ig folyó, III. Pál pápa által Tridentben (ma Trento) összehívott zsinat.

[18] A gallikanizmus francia egyházpolitikai irányzat, amelynek célja az volt, hogy a pápa hatalmát a francia egyházban visszaszorítsa, illetve, hogy francia nemzeti egyházat hozzon létre.

[19] Az első vatikáni zsinat (1869–1870) a katolikus egyház 20. egyetemes zsinata volt, amit IX. Piusz pápa hívott össze.

[20] Kofi Atta Annan (1938–2018) ghánai diplomata, az Egyesült Nemzetek Szervezetének hetedik főtitkára tíz éven keresztül. 2001-ben Annan és az ENSZ közösen kapta a Nobel-békedíjat.

[21] Maurice Frederick Strong (1929–2015) kanadai olaj- és ásványkereskedő üzletember és diplomata, az ENSZ főtitkár-helyettese.

[22] Ronald Wilson Reagan (1911–2004) amerikai színész, politikus, Kalifornia állam kormányzója, majd az Amerikai Egyesült Államok 40. elnöke.

[23] Mária Angelika Annunciáta nővér, angolul Mother Angelica, született Rita Antoinette Rizzo (1923–2016), olasz származású amerikai klarissza apáca, televíziós személyiség. 1981-ben ő alapította az Örök Ige Televíziós Hálózatot (Eternal Word Television Network – EWTN), a legnépszerűbb amerikai és nemzetközi katolikus tévécsatornát, melyet 144 országban 230 millióan néznek.

[24] The Remnant: Amerikában megjelenő, konzervatív római katolikus újság.

[25] Eredeti nevén Baltimore Catechism, készült a harmadik baltimore-i zsinat megrendelésére a XIX. század végén gyermekek számára Amerikában.

[26] A Martin atyával készült interjú sorozat egy másik darabja.

[27] Kilenced, latinul novena: intenzív imádságban eltöltött, kilenc napig tartó, rendszerint valamilyen jelentős vallási ünnepben végződő kötetlen formájú időszak.

[28] A Jézus Szíve-tisztelet imádságos gyakorlata. Jézusnak az Alacoque Szent Margitnak adott ígérete szerint, akik kilenc egymás utáni hónap első péntekjén megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, se a nekik szükséges szentségek vétele nélkül.

(vége)

Forrás: PPEK

Létrehozva 2021. május 10.