XI. Pius és a Quadragesimo Anno

„A vallási szocializmus, a keresztény szocializmus egymásnak ellentmondó kifejezések; senki sem lehet egyszerre jó katolikus és igazi szocialista.”
XI. Pius pápa, 1931. május 15.

Régi mondás, hogy azok, akik nem ismerik a történelmet, arra vannak ítélve, hogy megismételjék. Már több generációt is felneveltünk, akik nem csak nem ismerik a történelmet, de akiknek hamis történelmet mutattak „alternatív tények” alapján. Amit történelmi ténynek gondolnak, azok elég gyakran csak politikai töltetű fikció.

De ahogy az Egyesült Államok alelnöke Mike Pence nemrég megjegyezte,

„Önnek van joga a saját véleményére. De nincs joga a saját tényeihez.”

Korunk egyik legszomorúbb jellemzője a mély történelmi tudatlanság. Ami ezt a tudatlanságot különösen súlyossá teszi, hogy nem tudatos. Inkább arrogánsan bölcsnek tartja magát, és mély, gyakran rejtett igazságokkal rendelkezik. Függetlenül attól, hogy ez a tudatlanság a szentek, Kolumbusz Kristóf, az egyházatyák,a nagy üldöztetés, a késő ókor, a katolikus erkölcs, vagy millió más téma tanulmányozásában nyilvánul meg, ez megtalálható mindenhol. Ez valóban világjárvány. Másodévesek vesznek körül bennünket a szó szoros értelmében, és a szóban forgó másodévesek nem csak bölcs bolondok, de veszélyes zaklatók is.

A legtöbb katolikust alternatív tényekkel etetik évtizedek óta. Így meglepetés-e, hogy az egyházellenes politikai mozgalmat hitehagyott politikusok vezetik, akiknek van bátorságuk megállapítani saját magukról, hogy hithűek, annak érdekében, hogy megszerezzék a katolikusok szavazatát?

Egyáltalán meglepő-e, hogy ezek a politikusok szövetségesként viselkednek azokkal, akik a Kolumbusz Rend Lovagjait szélsőséges csoportnak tartják?

Ez az átverés már évtizedek óta fut alig egy bátortalan nyöszörgéssel püspökeink részéről. Ez most éri el csúcspontját, mint egy szocialista abortusz-szerető báb, aki rózsafüzért teker a csuklója kör, csak egy választásra távol az elnökségtől. Gramsci és Alinsky követői talán elérték azt a fordulópontot, ahol a szándékosan nem katekizált többség a szocializmus nyirkos ölelésébe került anélkül, hogy valaha is tudta volna, hogy az Egyház régóta elítéli a szocializmust.

Van néhány pap és püspök, akik manapság mernek prédikálni erről a témáról, bár általában a pusztába kiáltó hangok ezek. De a jó dolog az, hogy nem kell hozzá szilárd prédikáció, hogy felfedezzük az igazságot az információ korában. Egy hatvan másodperces internetes keresés előhozza a Quadragesimo Anno (Negyven év) pápai enciklikát, amit 1931-ben írtak. Ebben az enciklikában XI. Pius pápa erőteljes, világos és egyértelmű ítéletét látjuk a szocializmusról, benne a fenti idézetet is. Itt van a szövegkörnyezete az adott idézetnek, valamint néhány más részlet ebből az örökérvényű enciklikából:

„Mivel a földi javak termelése kellő munkafelosztás mellett eredményesebben megy végbe, mint az egyéni elszigetelt erőfeszítéssel, a szocialisták arra a következtetésre jutnak, hogy a gazdálkodásnak, amelyben merően anyagi folyamatot látnak, szükségképpen szociálisan kell történnie.

S tisztán ebből a tárgyi szükségességből vezetik le az embernek társulását és a társadalomnak alávetettségét a termelésre való figyelemmel. Sőt a lehető legeredményesebb gondoskodás a földi élet mindenféle kényelméről látszik náluk a legfőbb jónak, amelyért az embernek magasabb javait, például a szabadságát is gondolkodás nélkül föl kell áldozni, mert alárendelt jelentőségű a minél tökéletesebb termelés föltétlen szükségessége mellett. A kárpótlást, amiért a személyiségét föláldozta a társadalmi termelésben, bőségesen megtalálja majd az ember a javaknak ama gazdagságában, amely neki a társadalmi termelés termékeiből osztályrészül jut, s amelyet azután szabadon élvezhet és fölhasználhat földi életének kényelmére és szépítésére. Amíg tehát a szocialista társadalom egyrészt kényszer nélkül el sem képzelhető s következőleg meg sem valósítható, úgy másrészt megint hamis szabadságot hirdet. Valódi társadalmi tekintély a szocialista társadalomban helyet nem találhat, mert az tisztán a földi hasznon és az anyagon nem is épülhet föl; igazi forrása az Isten, mindenek teremtője és végső célja.

Ámbár a szocializmusnak – mint egyébként minden tévedésnek – igazságai is vannak, amit a pápák soha kétségbe nem vontak, mégis az ő sajátos társadalomelmélete eltérő a keresztény tantól. Vallásos szocializmus, keresztény szocializmus a mondott társadalomelmélet mellett ellenmondások. Ugyanazért jó katolikusnak és ilyen értelemben szocialistának lenni nem lehet.”

XI. Pius folytatja a diagnosztizálást, hogy miért van sok katolikus, aki megadja magát a szocializmus csábításának:

„A társadalomban és a gazdaságban a Krisztus törvényétől elszakadásnak s következőleg nagy munkástömegek hitehagyásának legmélyebb oka és forrása az emberi szív rendetlen vágyai, az áteredő bűn szomorú következményei. Az áteredő bűn az ember tehetségeinek csodálatos összhangját úgy megzavarta, hogy a rosszra való hajlandóságok elragadják és elcsábítják a világ mulandó javainak az égi és örök javaknál többre becsülésére. Innen van az el nem csitítható vágyakozás a gazdagság után ideiglenes javakban, az a mohóság, amely az embereket minden időkben az isteni törvénynek és a felebarát jogának megsértésére vezette, a mai gazdasági berendezkedés mellett pedig az emberi gyöngeségnek különösen sok alkalmat nyújt az elbukásra.”

Ha ez igaz volt 1931-ben, a nagy gazdasági világválság csúcsán, mennyivel igazabb ez ma, amikor a „lélek rendetlen vágyai” váltak a normává, nem pedig a kivétellé?

A következő rész is nagyon alkalmazható arra, hol találjuk magunkat most. Mindazok számára, akik azt remélik, hogy Krisztus kemény tanításainak enyhítésével vagy a szocializmus egyes tanainak elfogadásával átalakíthatjuk azokat, akik a szocializmushoz vonzódnak, a Xi Pius hideg vizet önt erre az eszmére:

„A kérdés fölvetői abban a reményben ringatják magukat, hogy a szocialistákat így megnyerhetjük magunknak. Hiú reménység! Akik a szocialisták közt apostolok akarnak lenni, azoknak az egész és teljes keresztény igazságot nyíltan és becsületesen kell vallaniok és feles igazságokkal nem szabad kacérkodniok. Ha tényleg az evangélium igazi hirdetői akarnak lenni, akkor inkább törekedjenek a szocialistákat meggyőzni, hogy jogos követeléseik a keresztény hit elvei alapján jobban megvédhetők és a keresztény szeretet erejével hatásosabban megvalósíthatók.”

Sajnos azok a katolikusok, akik megpróbálták behozni a szocializmust az Egyházba, valóban „hibát követtek el” azon a ponton, hogy a hiba váltotta fel a megbízható tanítást sok helyen, ahol egyáltalán nem lett volna szabad tolerálni azt, azaz iskoláinkban és felsőfokú oktatási intézményekben. XI. Pius megjósolta, hogy egy ilyen dolog meg fog történni:

„Ez a Részünkről most újra hangoztatott és nyilvánított ítélet vonatkozik a szocializmusban újabban észlelhető jelenségre is, amely korábban ismeretlen volt, de ma már az összes szocialista irányoknál tapasztalható; tudniillik a szocialista erkölcsi képzés és nevelés mozgalmára. A szocialista gyermekbarátok teljes erővel igyekeznek már a zsenge ifjúságot magukhoz vonni és maguknak megnyerni. Rajta keresztül az egész népre akarnak befolyást gyakorolni, hogy kineveljék a szocialista embert, és azt az ő sajátos társadalombölcseletük hordozójává tegyék.”

Azzal, hogy az elmúlt évtizedekben a szocializmus a katolikus iskoláinkba irányították, mi lett az eredmény? Milyen gyümölcse van a szocialista-materialista eszmék tűrésének, elfogadásának és ünneplésének a katolikus fiatalság körében?

A szegényeknek jobb soruk van? Városaink a béke, az igazságosság és a kedvesség bástyái , ahol a szocialisták vannak uralmon? Templomainkban buzgó keresztények nyüzsögnek, akik sóvárognak, hogy imitálják Krisztust a szegények szolgálatában?

Vagy inkább a társadalom szétesésének és az amerikai katolikus egyház szétrombolásának lehetünk szemtanúi?

XI. Pius pápa, imádkozz értünk.

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2021. február 20.