A prófétaság szerepe az Egyház megújulásában (1)

Az Egyház megújulásáról szóló dolgozat sorozatunkban szólni kell az Egyház prófétai feladatáról is. Ez a dolgozat az Egyházban ma szükséges, élő prófétai tevékenységről szól.

Mottó: A prófétai beszédet el ne vessétek (1Tessz 4;19)

Bevezetés

Fiatal pap koromban említette egy alkalommal püspököm, hogy egy tárgyalás  alkalmával, azt mondta neki az egyik magas rangú kommunista funkcionárius, hogy az Egyház nem tölti be prófétai szerepét. Főpásztorom erre azt kérdezte,  hogy mit jelent ez. Az eset mindenesetre mutatja, hogy a prófétai tisztünknek  nem nagyon vagyunk tudatában. Az más kérdés, hogy azt a Mindszenty bíborost, aki tudatában volt prófétai küldetésének, és gyakorolta is, mérhetetlenül  gyűlölték, üldözték, kínozták, többek között prófétai tisztének gyakorlása miatt, és mindent megtettek, hogy a prófétai hangot elhallgattassák.

A  prófétaság  hozzátartozik  a  vallásos  élethez.  Izrael  prófétái  mellett  ott  találjuk  a  közel  keleti  népek  prófétáit. A  mohamedánok  Mohamedet,  mint  prófétát  tisztelik.  Népünk  sámánjainak  is  volt  bizonyos  prófétai  jellegük.  Dosztojevszkij  prófétaként  hirdette  meg  a  nihilista,  ateista  világ  eljövendő  összeomlását. Niche az Isten halálát hirdette meg prófétai ihlettel.

A  különböző  próféták  természetesen  nem  egyformán  jelentősek.  Jelentőségüket  egyrészt  Istenhez  való  viszonyuk,  másrészt  feladatuk  súlya  határozza meg. Az igaz próféták között kiemelkedő, egyedülálló szerepe van  Izrael hiteles prófétáinak, mert ők Istennek az egész emberiséggel kapcsolatos  tervét  hirdették  Isten  üzenetét  közvetítve.  Izrael  prófétái  Jézus  Krisztus előfutárai,  őrá  mutatnak,  róla  beszélnek  közvetve  vagy  közvetlenül.  Péter  apostol  második  levelében  szerepel  a  figyelmeztetés:  „birtokában  vagyunk  megbízható prófétai jövendöléseknek. Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító mécsre, amíg föl nem virrad a nappal, és a hajnalcsillag föl nem  kél szívetekben”(2 Pét 1, 19-20)

A prófétaság szerepe a vallásos társadalomban

Az emberek többsége úgy gondolja, az élet lényege, hogy minél több anyagi javat birtokoljunk. Három probléma van vele: nem tesz boldoggá, elmúlik,  és az így elrontott életért számot kell adni. Egyedül a Szentháromság örökre, teljesen boldog. Életük egymás végtelen értékelésében áll. Ez az értékelés  végtelen erővel rendelkezik. A boldogság útja számunkra az isteni személyek  életébe való személyes bekapcsolódás, amin keresztül mienk lesz örök boldogságuk. Az  emberiség  közösségben  élő,  történelmi  jelenség,  fokozatosan  bontakozik ki. Bűnbeesett világban élünk, amely elveszítette, és szüntelenül  elveszíti az Isten felé vezető utat. Az emberiség különböző csoportjai évszázados, évezredes bolyongásban keresik ezt az utat. Bűnös fellángolások, letörések, kísérletek és újrakezdések tarkítják ezt a keresést. Ebben a folyamatban,  küzdelemben fontos szerepe van a prófétáknak.

A próféta mögött az az istentapasztalás áll, hogy az Úr törődik a világ sorsával, keresi az istenkapcsolatra nyitott embert. A próféta Isten választott embere, akin keresztül Isten üzen,  küzd, hogy jó irányba haladjon a karaván. A nép állhatatlan és gyenge, külső,  belső ellenségek, hamis vezetők növelik az úton járás nehézségeit. A prófétának Isten vezetése nyomán meg kell találnia a következő lépést, amit Isten felé  tenni kell, aztán meg kell mutatnia az irányt. A próféta nem ért mindhez, csak  ahhoz, hogy merre kell a következő lépést tenni. A közösséget szirének éneke  csábítja, lidérces fények villannak fel, s mindig vannak ön jelölt, a közösség  által elfogadott vezetők, akik rossz irányba vezetik a népet. A prófétának meg  kell vívnia a hűség harcát saját magával, másodszor a hűtlenségre hajló néppel  és a hamis prófétákkal, akik rossz irányba vezetik a népet, végül az ellenséggel is meg kell küzdenie. A próféta többnyire kisember, akinek nincsenek jelentős evilági eszközei.

A próféta pusztában kiáltó szó. Isten hírnöke lélektanilag, társadalmilag igen sokszor kilátástalan helyzetben van. A próféta fegyvere  az ő szellemi ereje, bátorsága, szenvedélyes elkötelezettsége Isten szolgálatában. A prófétasors nehéz sors. Krisztus Urunk élete példázza legjobban. Isten  sajátos bensőséges kapcsolatban van a prófétával. Az Úr mélyen átélt, személyes szeretettel választja ki küldöttét, amit nem egyszer el is mond neki. Úgy  beszél vele, mintha egyetlen hűséges társa lenne. Az Úr szenvedélyes élményt kelt fel választottjában, és azonosul a prófétában felkeltett érzelemmel, s mint  sajátját hirdeti a prófétán keresztül. Ennek alapján nem csupán jelképes vagy  emberszabású kijelentés, amikor olyat olvasunk, hogy az Úr üvölt a Sion hegyén, fájón panaszkodik, megalázkodva esdekel, esetleg szenvedélyesen haragszik, fenyeget. A próféta botrányt okoz, kozmikus pusztulást hirdet, és az  Isten eltervezte csodás jövővel vígasztal.

Mindaz, amit a prófétaságról el lehet mondani, Jézus Krisztusban testesült  meg legteljesebben. Ő az emberiség egyetlen, központi Prófétája. Prófétai felkenése után három évig hirdette – az Atya egész emberiséghez szóló küldöttjeként – az Abszolút Igazságot, az Utat és az Életet a választott népnek és az  egész világnak, míg végül a Város kivetette, keresztre feszítette.

Jézus Krisztus prófétai üzenetei korunkban

1. Jézus Krisztus prófétai tisztét átadta Egyházának

A próféták, mint történelmi emlékek élnek képzeletünkben. A Biblia lapjairól  kemény, szigorú tekintettel néznek ránk. Isten szólt hozzájuk, s ők elmondták  Isten üzenetét. Próféták ma már nincsenek, gondolják sokan, szerepük lezárult, mert Krisztus megmondott nekünk mindent, amit tudnunk kell.

Amikor úgy képzeljük el, hogy Krisztus és az apostolok prófétáltak, de ma  már  nincsenek  próféták,  akkor  meggátoljuk  Krisztus  aktuális  prófétai  tevékenységének az érvényesülését korunkban. Igen sok baj származik abból, ha  az Egyház életében elsorvad az élő prófétai hang.

A hivatalos kinyilatkoztatás lezárult az utolsó apostol halálával, de a prófétaság intézménye nem fejeződött be vele. Létezik olyan prófétai tevékenység,  ami nem része a hivatalos kinyilatkoztatásnak, de az Egyház életének szerves része. Krisztus prófétai tiszte nem idejétmúlt történelmi emlék, hanem az Ő  állandó tevékenysége, amit az Egyházában prófétáin keresztül korunkban is  gyakorol.  Keresztelés  alkalmával  felkenjük  krizmával  a  megkereszteltet,  s  a kísérő szöveg értelmében a megkeresztelt részesül Krisztus papi, pásztori,  prófétai karizmájában. Minden megkeresztelt hívőnek van valamiféle prófétai  tiszte, és ebből következően feladata is, mert Istennél nincsenek üres címek.  Isten semmit sem végez feleslegesen. Amennyiben tehát mindenkit felkennek prófétává az Egyházban, Isten legalább egyszer minden megkeresztelt emberen keresztül szólni akar környezetéhez.

A prófétaság intézménye igen kényes valóság az Egyházban. A közösségnek  egyrészt van hierarchikus, Krisztustól kapott, tekintélyelvű, apostoli vezetése,  aminek mi katolikusok erőteljesen tudatában vagyunk. Emellett Krisztus kiválaszt valakit, s rajta keresztül bejelenti igényét, hogy a közösség mit tegyen.

A prófétai vezetés ellenőrizhetetlen, közvetlen irányítás. A prófétai vezetés kérés, óhaj Krisztus részéről, ami ugyan alá van vetve a hierarchikus vezetésnek,  de nem szép, ha kérését nem teljesítjük. Amennyiben tudatában lennénk, hogy  Krisztus jelenleg is üzen a prófétákon keresztül, sokkal jobban figyelnénk rájuk. A mai korban több évszázados népegyházi formáink látványosan mentek tönkre. Papságunk identitásválságba jutott, annak minden következményével.  A hívek óriási többsége hűtlen lett az Egyházhoz. A hívek töredéke maradt  meg. De ha értő szemmel nézzük templomi közösségünket, akkor világosan  látjuk, hogy ennek a maroknyi népnek is csak a töredéke marad meg. Korunk kísértéseire nincsenek megedződve a hívek. Nincsenek módszereink, amiknek segítségével ne fogynának, hanem szaporodnának a hívek. Ma különösen  szükségünk van prófétai útmutatásra.

A prófétai hang nem mond el mindent részletesen, hogy nekünk csak meg  kell hallgatnunk, aztán követnünk kell, hanem segít tájékozódni nehéz helyzetekben. Az Egyház számára nem elég a prófétákra figyelni, mert nemcsak  bennük, rajtuk keresztül szól a Lélek.

2. A krisztusi élet prófétai üzenete

Az  Egyház  prófétai  tevékenysége  nem  merül  ki  prófétai  üzenetek  közvetítésében. Az Egyház legalapvetőbb prófétai feladata, hogy hűségesen élje az  evangéliumot. Ez azért prófétai tett, mert a krisztusi életnek prófétai üzenete van. A hiteles krisztusi élet az eljövendő örök élet felé vezető utat mutatja.  Az evangéliumot megélni, és életünkkel hirdetni nagyon komoly és nehéz feladat, mert az Egyház tagjait is megkísérti a korszellem, a mammon, a szirének dala. Nagy tömegtől elvárni, hogy prófétai módon viselkedjen, szinte képtelen gondolat.

Prófétai jelnek nevezzük az Egyházban azoknak a híveknek az életét, akik  valami jellegzetes evangéliumi értéket erőteljesen képviselnek és élnek. Ilyen  például az evangéliumi tanácsok: a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség hiteles megélése. Prófétai jel lehet a keresztény családok élete, akik evangéliumi elvek szerint élnek. Prófétai jel volt a kommunizmus idején azoknak  a híveknek a magatartása, akik vállalták az üldöztetést hitükért. Prófétai jelről  akkor szoktunk beszélni, amikor az ellanyhult hívek között erőteljesen képviselik és élik egyesek az evangéliumi eszményt, vagy ha olyan kérdésben követi valaki az evangéliumi elvet, ami még nem ment át az egyházi köztudatba. Prófétai jel volt annak az osztrák sekrestyésnek a halála, akit behívtak  Hitler hadseregébe, de az illető nem vonult be, s emiatt kivégezték. Nemcsak prófétai üzenetekre és útmutatásra van szükség, hanem Krisztushoz hűséges  hívekre, akik korunkban megélik a hiteles krisztusi életet. 

Végső időkben élünk

Utolsó napok vagy végső idők a Bibliában nem a világ végét jelentik, hanem  bizonyos korszakváltást az üdvösség történetében. A mennybemenetel utáni  pünkösddel, Péter apostol szavai szerint, elérkeztek az utolsó napok, ami nem  világ végét jelentette, hanem az Ószövetség korának utolsó napjait, az Újszövetség idejének eljöttét.

A végső időkben nagy hitbeli, erkölcsi összeomlások játszódnak le, amelyek  aztán kihatnak a társadalom evilági eseményeire, és gazdasági, politikai, háborús összeomlásokat is eredményeznek. Az összeomlások után új kor jön. A végső időkben Isten hűtlen népe válságba kerül, megsemmisülés élménye van,  nem látja a kiutat, de az Úr mindig valami új, valami igazabb „mozgalmat” indít el lassú, a világ szempontjából jelentőségtelen eseményeken keresztül.

A XX. század vége és a XXI. század eleje is végső idő. Ezzel az élménynyel tele van a társadalmunk. Az élet minden területén óriási szellemi, társadalmi, gazdasági változásokon megy keresztül az egész világ. Posztmodern  világ, az újkor vége, New Age, a kereszténység alkonya, a nemzeti tudat elsorvadása, globalizmus, a társadalom értékvesztése, és annyi más kifejezéssel érzékeltetjük egy fontos korszak végét, és az új kor közeledtét. Korunkban  vége a modern időknek, a felvilágosodás korának, az újkornak, sokak szerint  a kereszténységnek.

Egy kor elmúlt. A tönkrement kort, a változásokat látva, legtalálóbban a  felvilágosodás korának lehetne nevezni. E kor lényege pedig, hogy az ezerhatszázas évektől kezdve nem spontán módon élték a nemzetek a maguk egyéni,  és közösségi életüket, szokásaik alapján, hanem tudatosan szervezték meg a  társadalmat, a közoktatást, hadsereget, közbiztonságot, egészségügyet, gazdasági életet stb. Nálunk Mária Terézia nevéhez fűződik a felvilágosodás kezdete. A tudatos szervezés következtében az államok nagy fejlődésnek indultak.  Szellemi életük is megváltozott. Az Isten központi szerepét tudatosan, vagy  öntudatlanul, fokozatosan elvetették az egyén és társadalom életében.

Az egységes keresztény életfelfogás fokozatosan háttérbe szorult. Ebbe belejátszott a  részben  jószándékú,  de  nem  eléggé  krisztusi  reformáció  és  ellenreformáció, a maga harminc és százéves háborúival, a reformált és katolikus államok  gyarmatosításaival stb. A hitet lejárató álvallásosságot könnyű volt képmutató  módon félretenni a felvilágosodás nevében. Különböző evilági értékeket tettek meg az élet legfőbb kincsének, értelmének. Egyesek a nemzeti gondolatot kiáltották ki az üdvösségnek, mások a szabad versenyt, ismét mások a szocialista forradalmat, stb., Ezeket az értékeket tették meg az élet céljának, fő boldogságnak, és ideológiát, eszmét építettek rájuk. Az ideológiák lényege, hogy  az adott érték, az emberi lét fő értéke. Ezeket a gondolatokat fogalmazták meg  a költők, zenésítették meg a zenészek: Hazám, hazám, te mindenem…; Föl,  föl, ti rabjai a földnek… stb.

A népszerű értékek lettek az ideológiák központi  gondolatává, és az ideológusok legfőbb életcéllá tették ezek szolgálatát. Az  ideológia az Isten, társadalom, egyén felett áll, és ennek a szolgálata a legfontosabb feladat, mert éppen az az ideológia teszi majd boldoggá a világot. Az  ideológiák funkcionáriusai az ideológiára fogékony emberekből rohamcsapatot, vagy szelídebb körülmények között pártot szerveztek, amelyek különböző  módszerekkel megszerezték az államok hatalmát, és a minden felett álló ideológiák szolgálatába hajtották a nemzeteket.

Az ideológiáknak éles ellenség fogalmuk van: náciknak a zsidók, kommunistáknak az imperialisták és bérenceik, a globalizációnak is megvan a maga  ellenség forgalma. Az ideológiák végrehajtó szervei igen keményen harcolnak  ellenségeikkel szemben, ahogy a koncentrációs táborok, a koncepciós perek, a  szibériai internáló táborok, vagy korunkban a médiák bizonyítják.

Mint már említettem, újra kell hangsúlyoznom, hogy a felvilágosodásnak  óriási, pozitív eredményei voltak, de létük mélyén istentelenek voltak, és idővel igen sok fanyar gyümölcsöt érleltek, lásd fasizmus, kommunizmus. Nem  szabad elhallgatnunk, hogy a felvilágosodás korában az Egyház tagjait is súlyos felelősség terheli két síkon. A felvilágosodás eredményei az Egyház tagjait is megszédítették, istenélményük elhalványult, előbb voltak pl hazafiak,  mint hívek. Másik probléma, hogy nem egyszer az evilági ideológiák kétes  szolgálatában  részt  vettek,  elsorvadt  prófétai  tevékenységük  a  korszellemmel szemben. Az Egyház összeforrt a szentnek kikiáltott, de igazából bűnös  felvilágosodással. Az ideológiák világüdvözítő voltába vetett hit azonban az  1950-es években kezdett meginogni.

A legfejlettebb ideológia, a kommunista  eszme nálunk belső meghasonláson ment keresztül. A Rajk per leleplezését  követető világbotrány következtében, halálos döfést kapott a kommunizmus  az 1956-os magyar forradalomban. Az ideológiák, elsősorban a kommunizmus, de a többi is, pusztulásnak  indultak,  hisz  fokozatosan  kiderült  róluk,  hogy nem teszik boldoggá a népeket. A társadalom fokozatosan kiábrándult az ideológiákból, ami önmagában nem lenne baj, sőt örvendetesnek is  lehetne tekinteni. A probléma, a baj ott van, hogy a társadalom fokozatosan nemcsak az ideológiák hibáiból ábrándult ki, hanem mindenféle értékből is,  amit  ezek  képviseltek:  nemzet, család, Egyház, szorgalom, becsület stb.

A felvilágosodással összeforrt kereszténység a felvilágosodással együtt pusztulásnak indult. Világintézmények nem egy nap alatt pusztulnak el. Az 1990-es  magyarországi  „fordulat”  az  ideológiák  temetési  szertartásának  kezdetét  jelentette. A  magyar  események  nem  kizárólagos  tünetei  az  átalakulásnak,  csupán  igen  jellemző,  fontos  epizódjai  a  történelmi  folyamatnak. Az  ideológiák összeomlása nem megtéréshez vezetett, hanem nagyobb erkölcsi öszszeomláshoz. A szétrobbanó, szétrothadó kommunista ideológia rákos sejtjei,  szervei, szétáradtak a társadalom szélesebb szervezetében. Ebből az alapból  kiindulva, jelenleg a posztmodern végső idejében, újabb állomáshoz jutottunk  a „fejlődésben”.

Ebben az időben, amikor az ideológiákra épülő államok kezdenek szétmállani, közben a kezdet óta gyilkos nagyobb erkölcsi, vallási, nemzeti, családi  összeomláson fárad, mert ő mindent tönkre akar tenni, a jól szervezett államokat is, a cél az anarchia. A végső cél pedig minden teljes tönkretétele. Ez  a  következő  lépés  kezdődik  most,  s  ennek  vagyunk  értetlen  szemtanúi. Az  ideológiák közül csak a legerősebb kerülte el a pusztulást, a pénz hatalma.  Az újabb korszak az a fajta globalizmus, amely kizárólag a termelékenység  fokozásából fakadó minél nagyobb jövedelmet tekinti a lét céljának. Ez is ideológia, de lényeges különbség van közte, és a korábbi ideológiák között. Az  újkori ideológiák mindig valami valós érték nevében szerveztek, csak azokat  kiforgatták értékükből, és nagy elméleti előadást szerkesztettek az ideológia  boldogító voltáról, továbbá ódát zengtek róla.

A globalizmusban fő érték az  elméletileg megfogalmazott és gyakorlatilag végrehajtott tendencia, a multik minél nagyobb hatalma, vagyona és minőségi élvezet. Erről nehéz ódát zengeni, és nagyszerű voltáról előadást tartani. Az eszme uralmához a korábbi  eszméket le kellett rombolni. Többé nem érték, cél már a szocialisták számára a világ proletárjait egyesítő kommunizmus, vagy a nyugati kapitalista állam,  nem érték a szocialista világnézet és erkölcs, az elvhűség, nem kell szerelem  és család, nem érték a racionalista hangyaszorgalom.

A tönkrement újkori ideológiák helyét elfoglaló multinacionális értékrendnek is megvan a maga eszmerendszere. A multi vállaltok minél nagyobb haszna a legfőbb cél, mert ezek fognak virágzást teremteni. Ez az ideológia is teljes  világuralomra tör, és az élet átfogó irányítására törekszik. Ebben a világfelfogásban vissza kell szorítani mindent, ami a cégek minél nagyobb hasznát gátolja. E felfogás ellenfelének tekinti a nemzeti államokat, mert azok is iránytani akarják a polgárok életét. A multi vállaltok szempontjából túl sok ember él a  földön. Az ember fő feladata, hogy a multi vállalat munkása legyen. Az emberiség létszámát vissza kell szorítani. Ezt a családi élet fellazításával, szabados nemi erkölcsökkel, az egészségügy drágításával, az eutanázia propagálásával  stb kell elérni. Vallásra egyeseknek szüksége van, de olyanra, ami magáévá  teszi ezeket az eszméket. A multinacionális eszme tehát ellensége az államnak, családnak, egyének nagy részének, ellensége a keresztény erkölcsnek.

A multik minél nagyobb hasznát az öncélú fogyasztás segíti elő. Eszmény  a fiatal, fülében walkman, chipset eszik, közben óvszert bevett lánnyal szeretkezik, illetve elkezdi az egyneműek kapcsolatát. Egyetlen célja van jelenleg  a felszínen a manipulált társadalomnak: a pillanatnyi ön-, család-, és nemzetpusztító fogyasztás. Ez az egyetlen érték. Csalás, lopás, hazugság, gyűlölet,  széthúzás, minden e célok szolgálatában, nyilvánosan elfogadott eszközök az e kollégiumhoz tartozóknak. Az egyneműek házassága a jövő útja. Ez a tömegek számára újfajta magasabb rendű gyönyört ad. További előnye az egyneműek társas kapcsolatának, hogy ebből nem születik gyerek, akire egyébként  sincs szükség, mert nincs szükség munkásokra. Nincs szükség aratóra, mert a  modern gépek olcsón learatják az újból nagybirtokká váló határokat. Esetleg  gabonára sincs szükség, az Európai Unió azért fizet, hogy ne vessék be a földet. Kevés ember, globalizációs üzemek, raktárak, és nagy parkok a jövő útja. 

Nincs szükség munkásokra, mert a modern vállaltok néhány dolgozója elvégzi  a kevés munkát, amit kell. Nem kellenek az idősek, mert ők drágák a „társadalomnak”, igazából azoknak, akik az állam bevételeit zsebre vágják. Jöjjön először az önkéntes, majd kötelező eutanázia. A multinacionális vállalatok minél  nagyobb haszna a cél, aminek mindent és mindenkit alávetnek, mert ezek teszik majd gazdaggá, boldoggá az államot. Kik az élvezői, birtokosai, iránytói  az óriási haszonnak, kik igazából a „társadalom”? Nehéz megtalálni őket. Itt  senki sem felelős semmiért, itt olajozottan megy a rendszer, senki sem vonhatja ki magát belőle. Ma másképpen nem lehet élni! – a jelszó. A minél nagyobb  haszon kötelező kényszere alól nem lehet kihúzni magunkat, mert különben  eltipornak, és nem tud alkalmazottainak fizetést adni a multinacionális vállalat  igazgatótanácsa. A  gazdagság  és  a  hatalom  ebben  az  őrült  hajszában  egyre  jobban koncentrálódik világméretekben, s mivel a vállaltok is harcolnak egymás ellen, s csak idő kérdése, hogy tönkremenjenek, ez világméretű pusztulást  készíti elő. Itt mindenki minden ellenségévé válik.

Az újkori és jelenleg a posztmodern eszmék az Egyház tagjaira is hatással voltak és vannak. Az európai egyházak napjainkban drámai összeomlás  szenvedő alanyai. A hívek többsége is magáévá tette a fogyasztói szemléletet,  világnézetet. Az Egyház a belső széthúzáson túl egymással szembenálló ellenséges erők kereszt tüzében áll.

A végső időkben ifjaitok és leányaitok prófétálni fognak

A prófétai események megerősödését a végső időkben Joel próféta előre meghirdette: „Így szól az Isten: Ez történik majd az utolsó napokban: szétárasztom  minden emberre Lelkemet, fiaitok és leányaitok prófétálni fognak. Az ifjak látomásokat látnak, s álmot álmodnak a vének. Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet azokban a napokban, hogy prófétai szót hallassanak” (ApCsel 2;17-18).

Az újkori prófétai jelek a csodás érem történetével kezdődtek. 1830-ban  Párizsban a csodás érem látomása, 1846. La Salette, 1858. Lourdes, Don Bosco  jövendölései, XIII. Leó látomása 1900-ban az Egyházról, 1917. Fatima, 1938.  Fausztina  nővér,  1966.  Garabandál,  Pio  atya  prófétai  tevékenysége,  Gobbi  atya máriás papi mozgalma, Szeretetláng, Vassula, 1981. Međugorje, 1992.  Manduria, és annyi más jelenés, amelyek nem váltak világhírűvé. Ezek a nagy  horderejű prófétai üzenetek az Egyház egészének szóltak, ezért is lettek világhírűek. De az Egyház élete mérhetetlenül gazdag, és kiterjedt. Nem csak az  egész Egyházat átfogó prófétai kijelentéseknek van létjogosultságuk, hanem  a kisebb horderejű, kevésbé központi jelentőségű prófétai kijelentéseknek is,  mert mutatják Isten jelenlétét, a kapcsolatot, az utat kisebb-nagyobb kérdésekben. Az ősegyház idejében rendkívül nagy jelentőségű prófétai kijelentés  volt Péter látomása, hogy egye meg az égi lepedőben leszálló csúszómászókat,  amivel a pogány missziók elindítására hívta fel az Úr Péter figyelmét. Kevésbé  jelentős prófétai kijelentés volt Agabus próféta jövendölése, miszerint éhínség  lesz, ami be is következett Claudius császár idejében, mégis a prófétai szó  hatására adományt küldtek a jeruzsálemi szegényeknek.

Az újkori prófétai jövendölések végeredményben a világméretű, egyre nagyobb elistentelenedés tényére hívják fel a figyelmünket. A prófétai üzenetek továbbá Istenhez való hűségre, illetve megtérésre buzdítanak. Végül arról  szólnak a próféták, hogy a gonosz műve teljesen összeomlik, Isten ügye pedig  győzni fog.

(folyt.)

Forrás: Tengernek Csillaga, 2014/2. szám

Létrehozva 2021. január 24.