A Tanítóhivatal szavai szerint a katolikus hit, a hívők hitérzéke (sensus fidelium), valamint a józan ész is egyértelműen elutasítja két azonos nemű személy mindenfajta polgári együttélését, melynek az a célja, hogy szexuális élvezetet kapjanak egymástól. Még ha az ilyen együttélésben élő személyeknek nem is kellene részt venniük kölcsönös szexuális élvezetben – ami a valóságban meglehetősen irreálisnak bizonyul –, az ilyen együttélés nagy botrány, a természetellenes paráznaság bűnének nyilvános elismerését és a bűnre vezető alkalom folyamatos közelségét jelentik.

Ezért mindazok, akik támogatják az azonos neműek polgári együttélését, vétkesek a bűn egyfajta struktúrájának létrehozásában.

A jogi szerkezet ebben az esetben a természetellenes, életvitelszerű paráznaság, mivel a homoszexuális cselekmények égbekiáltó bűnök a Katolikus Egyház Katekizmusa szerint is (lásd: KEK 1867). Azok, akik az azonos neműek polgári együttélését támogatják, végső soron igazságtalanok, sőt kegyetlenek azokkal a személyekkel szemben, akik ilyen együttélésben élnek, mivel ezek a személyek halálos bűnben lesznek megerősítve, megszilárdulnak belső pszichológiai kettősségükben, hiszen saját eszük azt mondja, hogy a homoszexuális cselekedetek szemben állnak a józan ésszel, és Isten, a Teremtő és az emberek Megváltója kifejezett akarata ellen valók.

Minden igaz katolikus, minden igaz katolikus pap, minden igaz katolikus püspök mély bánattal és síró szívvel kell, hogy bánkódjék és tiltakozzon a hallatlan tény ellen, hogy Ferenc pápa, a római pápa, Péter apostol utódja, Krisztus földi helytartója arról beszélt a „Francesco” dokumentumfilmben, melynek premierje 2020. október 21-én volt, a Római Filmfesztivál részeként, hogy támogatja az azonos neműek polgári együttélését. Az ilyen pápai támogatás a bűn struktúrájának alátámasztását jelenti, a hatodik parancsolat elleni életmódot a Tízparancsolatból, amit Isten ujjai írtak a Sínai-félszigeten lévő kőtáblákra (lásd Kiv 31,18), és az angyalok keze által az embereknek adták (lásd Gal 3,19).

Amit Isten az Ő kezével írt, azt még a pápa sem törölheti el, és nem írhatja át sem a kezével, sem a nyelvével.

A pápa nem viselkedhet úgy, mintha ő lenne Isten vagy Jézus Krisztus megtestesülése, módosítva az Úr e szavait: „Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.” (Mt 5,27–28), és nem mondhatja helyette többé-kevésbé a következőt: „Hallottátok, hogy azt mondta: ’Ne kövess el házasságtörést’, ’Ha valaki férfival hál együtt, úgy, ahogy asszonnyal szoktak együtt hálni, ez utálatosság” (Lev 20,13), „a férfiak, akik gyakorolják a homoszexualitást, nem öröklik az Isten országát” (1Kor 6,9); ’a homoszexualitás gyakorlása „szemben áll a helyes tanítással” (1 Tim 1,10). De azt mondom nektek, hogy azok számára, akik úgy érzik, hogy vonzódnak azonos neműekhez, „törvényt kellene alkotni a bejegyzett élettársi kapcsolatról. Ilyen módon jogilag is védetté válnak”.

Az Egyház minden pásztorának és mindenekfelett a pápának mindig emlékeztetnie kell másokat Urunk e súlyos szavaira: „Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában.” (Mt 5,19). Minden pápának nagyon meg kell szívlelnie azt, amit az I. vatikáni zsinat kihirdetett: „Péter utódai ugyanis nem abból az okból kapták a Szentlélekre vonatkozó ígéretet, hogy annak kinyilatkoztatása nyomán új tanítást hozzanak nyilvánosságra, hanem hogy segítségével az apostolok által átadott kinyilatkoztatást, vagyis a hitletéteményt szentül őrizzék, és helyesen magyarázzák” (Pásztori rendelkezés, Pastor aeternus, 4. fejezet)

Az együttélés jogi támogatása annak érdekében, hogy Isten kifejezett parancsolata ellen, az emberi természet és az emberi értelem elleni életmód jogilag lefedhető legyen, egy új doktrína, melyben „szalagot varrnak minden kéz könyökére és leplet készítenek mindenféle korúak fejére, hogy megejtsék a lelkeket” (Ez 13,18 KNB), egy új doktrína, amely „Istenünk kegyelmét szexuális élvezetté ferdíti” (Júdás 4), egy olyan doktrína, amely nyilvánvalóan ellenzi az isteni kinyilatkoztatást és az Egyház örök tanítását minden időkben. Egy ilyen doktrína cselszövés a bűnnel, és ezért messzemenően antipasztorális intézkedés.

A bűn életformájának jogi előmozdítása az Evangélium lényege ellen van, mivel az együtt élő azonos neműek a szexuális aktusaik révén súlyosan megsértik Istent.

A Fatimai Szűzanya anyaként az egész emberiséget arra kérte, hogy ne sértsék tovább Istent, akit már így is túlságosan megsértettek.

A Tanítóhivatal következő megnyilvánulásai hűen visszhangozzák Jézus Krisztus, a mi Isteni Mesterünk, az Örök Igazság, valamint az Egyház és a pápák hangját minden időkből:

• „A polgári jog nem mondhat ellent a helyes értelemnek anélkül, hogy ne veszítené el a lelkiismeretre vonatkozó kötelező érvényét.” (vö. János Pál pápa, Evangelium vitae enciklika, 72)
• „A homoszexuális együttéléseknek kedvező törvényhozás ellenkezik a józan ésszel, mert a házasság intézményét megillető, jogi garanciákhoz hasonlókat biztosít két azonos nemű személy együttéléséhez. A kérdéssel kapcsolatos értékeket figyelembe véve, ha az állam törvényesíti az ilyen együttéléseket, nem teljesíti kötelezettségét, mellyel támogatnia és védenie kell a közjó szempontjából lényeges intézményeket, amilyen a házasság is.” (Hittani Kongregáció, ÉRTELMI ÉRVEK A HOMOSZEXUÁLIS EGYÜTTÉLÉSEK TÖRVÉNYES ELISMERÉSE ELLEN, 6.)
• „Föltehetjük a kérdést, hogy miként ellenkezhet a közjóval egy olyan törvény, ami nem kötelez semmiféle konkrét cselekményre, hanem arra szorítkozik, hogy törvényesít egy létező valóságot, mely látszólag senkivel szemben nem jelent jogtalanságot. Erre vonatkozóan mindenekelőtt meg kell gondolnunk a különbséget, mely a homoszexuális magatartás, mint magánjelenség és mint törvényesen jóváhagyott – s végeredményként a jogrend egyik intézményévé avatott – társadalmi jelenség között van. E második eset ugyanis nem egyszerűen súlyosabb, hanem sokkal nagyobb és mélyebb következményekkel jár, s végül az egész társadalmi szervezet olyan módosulásához vezetne, ami ellenkezik a közjóval. A polgári törvények olyan elvek, melyek a társadalom keretein belül szervezik az emberi életet a jó vagy a rossz irányában. „Nagyon fontos, olykor meghatározó szerepük van a közgondolkodás és a szokások alakításában.” A polgári törvényekben kifejeződő életformák és -modellek nemcsak külsőleg alakítják a társadalmi életet, hanem arra törekszenek, hogy az új nemzedékekben módosítsák a magatartásformák megértését és megbecsülését. A homoszexuális együttélések törvényesítése szükségszerűen kiváltaná néhány alapvető erkölcsi érték elhomályosulását és a házasság intézményének lebecsülését. ” (uo.)
• „E [szexuális] kapcsolatok ugyanis akkor emberiek, amikor és amennyiben kifejezik és elősegítik a nemek kölcsönös megsegítését a házasságban, és nyitottak az élet továbbadására…” (uo., 7)
• „Amennyiben a homoszexuális együttélést jogilag analógnak tekintik a házassággal vagy a családdal, az állam önkényesen jár el és ellentmondásba kerül sajátos kötelességeivel.” (uo., 8)
• „A homoszexuális együttélések még távolabbi analógiás értelemben sem teljesítenek olyan feladatokat, melyek miatt a házasság és a család sajátos és minősített elismerést érdemel. Ellenben nyomós érvek szólnak amellett, hogy az ilyen együttélések ártalmasak az emberi társadalom egészséges fejlődésére, főként, ha egyre nagyobb mértékben fordulnak elő a társadalom egészében.” (uo.)
• „súlyos igazságtalanságot jelentene föláldozni a közjót és a család jogát olyan javak eléréséért, melyeket oly módokon lehet és kell is biztosítani, melyek nem ártanak a társadalom egészének.” (uo., 9)
• Mindig fennáll annak „a veszélye, hogy a jogszabály, amely a homoszexualitást a jogosultságok alapjává tenné, ténylegesen arra ösztönözhetné a homoszexuális irányultságú személyt, hogy kijelentse homoszexualitását, vagy akár partnert keressen a törvény rendelkezéseinek kihasználása érdekében” (Hittani Kongregáció, Megfontolások a homoszexuális személyek meg nem különböztetéséről szóló törvényjavaslatra adott válaszhoz, 1992. július 24,14.)

Minden katolikus, függetlenül attól, hogy laikusként, akár kisgyermek, fiatal férfi és fiatal nő, családapa és családany, vagy felszentelt személyként, mint kolostorban élő apáca, pap és püspök, megváltoztathatatlanul megtartja a hitet és küzd „a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek” (Júdás 1,3), és akiket ezért napjainkban megvetnek és peremre szorítanak az Egyház életében. [Nekik] sírni és kiáltani kell Istenhez, hogy Mária Szeplőtelen Szívének erős közbenjárására, aki Fatimában azt mondta, hogy az embereknek abba kell hagyniuk Isten megsértését, akit már túl sokszor megsértettek, hogy Ferenc pápa megtérhessen, és formálisan visszavonhassa jóváhagyását az azonos neműek polgári együttélésére annak érdekében, hogy megerősítse testvéreit, amint az Úr megparancsolta neki (lásd Lukács 22,32).

Mindezek a kicsinyek az Egyházban (gyermekek, fiatal férfiak, fiatal nők, családapák és családanyák, kolostorban élő apácák, papok, püspökök) bizonyára azt mondanák Ferenc pápának: Szentatyám, a saját halhatatlan lelked üdvössége érdekében, mindazon lelkekért, akik az Ön által jóváhagyott azonos neműek együttélése és saját szexuális cselekedetük által súlyosan megsértik Istent, és lelküket kiteszik annak a veszélynek, hogy örökre elvesznek, térjen meg, vonja vissza a jóváhagyását, és hirdesse minden elődjével együtt az Egyház következő, megváltoztathatatlan tanítását:

„Az Egyház tanítja, hogy a homoszexuális személyek iránti tisztelet semmiképpen nem vezethet a homoszexuális magatartás jóváhagyásához vagy a homoszexuális együttélések törvényes elismeréséhez” (Hittani Kongregáció, Megfontolások a homoszexuális személyek meg nem különböztetéséről szóló törvényjavaslatra adott válaszhoz, 11)

„A homoszexuális együttélések törvényes elismerése vagy azok házassággal való azonosítása nem csupán egy deviáns magatartás jóváhagyását jelentené, azzal a következménnyel, hogy a mai társadalom egy modelljévé teszi, hanem alapvető értékeket is elhomályosítana, melyek az emberiség közös örökségéhez tartoznak. Az Egyház nem teheti meg, hogy ne védelmezze az ilyen értékeket az emberek és az egész társadalom javára.” (uo., 11)

Az azonos neműek együttélésének a pápa általi, felfoghatatlan jóváhagyásával az Egyház minden igaz gyermeke árvának érzi magát, nem hallva többé a pápa világos és egyértelmű hangját, akinek megváltoztathatatlanul meg kell őriznie és hithűen kifejtenie a Kinyilatkoztatást, a Hit letéteményét, melyet az apostolok által adtak át.

Napjaink igaz gyermekei a 137. zsoltár szavait használhatják, mondván: Úgy érezzük, mintha száműzetésben, Babilon folyóinál sírnánk, amikor emlékezünk Sionra, amikor emlékezünk a pápák, az Anyaszentegyház ragyogó és kristálytiszta tanítására. Mégis rendíthetetlenül hiszünk Urunk szavaiban, hogy a pokol kapui nem győzedelmeskednek az Ő Egyháza fölött. Az Úr el fog jönni, még akkor is, ha késni fog, ha csak az éjszaka negyedik őrváltásakor, hogy lecsillapítsa a vihart az Egyházon belül, hogy lecsillapítsa a vihart napjaink pápaságában, és Ő azt fogja mondani: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek! Te kishitű – vonta kérdőre –, miért kételkedtél?” Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült.” (Mt 14,27;32–33) Urunk azt fogja mondani Ferenc pápának is: „Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.” (Mt 16,26–27); és a mi Urunk Ferenc pápának még ezt fogja mondani: „De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz a hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet.” (Lk 22,32)

2020. október 22.

+ Athanasius Schneider, az asztanai Szűz Mária érsekség segédpüspöke

A cikk forrása angol nyelven

Létrehozva 2020. november 30.