XIII. Leó pápa óta e szavakkal kérjük Szent Mihály arkangyalnak, a mennyei sereg fejedelmének oltalmát.

Kevesen tudják, hogy a Leó pápától származó invokációnak (segítségkérésnek) alapvetően két változatát kell megkülönböztetni: a par excellence Szent Mihály-imát, és a sátán elleni exorcizmust, amelynek szintén része egy hosszabb Szent Mihály-imádság. Az előbbi Leó-féle ima kezdete Sancte Michael Archangele, az utóbbié Princeps gloriosissime caelestis militiae. A továbbiakban mi most az elterjedtebb rövid formának az eredeti szövegét vizsgáljuk meg, keresve annak helyes fordítását. A két imádság keletkezés történetével egy másik alkalommal foglalkozunk.

Mindenek előtt tisztáznunk kell a Szent Mihályhoz forduló segítségkérés rövid formájának az eredeti szövegét, mert nyilván csak annak alapján található meg a helyes fordítás is. Eredjünk e nem könnyű kérdés nyomába. A rövidebb imádságot 1886-ban írta elő XIII. Leó pápa, mégpedig azon könyörgések után, amelyeket a Szent Rítuskongregáció 1884. január 6-i határozata (Acta Sanctae Sedis 16 [1883/84] 239‒240) szerint minden ének nélküli mise (missa sine cantu) végén, térden állva kellett elmondani. Ezek a következők voltak: három Ave Maria, egy Salve Regina az Ora pro nobis verzikulussal, majd a Deus, refugium nostrum et virtus kezdetű imádság. Ezekhez járult tehát 1886-ban a rövidebb Szent Mihály-ima, amelyet 1904-től kezdve Szent X. Pius pápa engedélye alapján a Cor Iesu sacratissimum, miserere nobis verzikulus háromszori elmondása zárt le.

E hagyományosan Leó-imáknak nevezett könyörgések mondását XIII. Leó az Egyházat, a pápaságot és a pápai államot ért támadások miatt rendelte el, mintegy paraliturgikus gyakorlatként, a szentmisén kívül. Innen érthető, hogy a szövegük miért változhatott ilyen gyorsan és miért nem került be a hivatalos liturgikus könyvekbe (pl. a misszáléba).

A Szent Mihály-imádságnak további problémája, hogy szövegét a Szentszék 1886-ban nem nyilvános úton, hanem valószínűleg csak a püspökökhöz intézett levélben tette közzé. Ennek tartalmát egy ír egyházi folyóiratból lehet megismerni (The Irish ecclesiastical record, 3rd series 7 (1886) 1050), ahol a szóban forgó imát az invocatio, vagyis „segítségül hívás” megjelölés vezeti be (ami teológiailag helyesebb is, hiszen imádkozni szigorú értelemben egyedül Istenhez lehet, az angyaloktól „csak” segítséget és közbenjárást kérhetünk).

 Mivel ezt a Szent Mihály-invokációt a Leó-imák többi részével együtt XIII. Leó pápa háromszáz napi búcsúval látta el, a szöveg bekerült a búcsúk hivatalos gyűjteményébe (Raccolta, majd Enchiridion indulgentiarum), amelynek 1952-es kiadása a 326. oldalon, a 447. pontban a következő formában hozza:

Sancte Michaël Archangele, defende nos in praelio, contra nequitiam et insidias diaboli esto praesidium: Imperet illi Deus, supplices deprecamur, tuque, Princeps militiae caelestis, satanam aliosque spiritus malignos, qui ad perditionem animarum pervagantur in mundo, divina virtute in infernum detrude. Amen.

A továbbiakban ezt a szöveget tekintjük mérvadónak. S most lássuk a magyar fordítás kérdését. Mivel a szöveget hivatalosan latinul kellett elmondani, egységes magyar fordítás hosszú ideig nem készült, ilyet nem hagytak jóvá. Egyes változatokat azonban találunk különböző imakönyvekben. A latin eredetivel összevetve azonban szembetűnő minőségi különbségeket találunk az egyes fordítások között. A szabadabb fordítások sok tekintetben sajnos megváltoztatják a XIII. Leó pápa által megfogalmazott könyörgés eredeti értelmét, ami végső soron csorbítja az invokáció erejét.

Talán a legszembetűnőbb és legsúlyosabb eltérés a szöveget hűen követő és az eredetitől elszakadó fordítások között abban áll, hogy a nequitiam et insidias szavakat a „gonosz kísértései” jelzős szerkezettel helyettesítik, lényegbevágóan megváltoztatva ezzel a könyörgés eredeti értelmét. A nequitiam et insidias egyértelműen két főnév, melyek közül egyik sem jelenti a kísértést (temptatio) és semmi esetre sem azonosítható egy melléknévből és egy többes számú főnévből álló szerkezetként.

A Szentatya egészen pontosan azt kéri Szent Mihály arkangyaltól, hogy a Sátánnak a gonoszsága és cselvetései ellen legyen a mi oltalmunk. Angyali segítségre tehát szükségünk van már a kísértést megelőzően is. Ezért azt kell kérnünk a mennyei sereg fejedelmétől, hogy még mielőtt a Sátán lecsapna reánk, már annak a szándékától is védelmezzen minket, ami gonoszság, és vigyázzon reánk már akkor, amikor a Hazugság Atyja kelepcét vetni készül a mi vesztünkre. Egészen mást jelent, ha ehelyett „gonosz kísértésről” beszélünk. Ez a behelyettesítés, mint látható, egyáltalán nem egyezik az eredeti latinnal, de annak tartalmával sem, és rontja az ima hatékonyságát. Ez az eredeti szövegtől elszakadt, valójában új szókapcsolat már csak a megvalósított támadással, a kísértéssel szemben kér oltalmat.

E megoldásban a „gonosz” puszta szentimentális jelzővé változik, hiszen miféle lehetne még a Sátán kísértése? Mindebből jól látható, hogy a Pápától tanult könyörgésben a nequitiam et insidias helyes olvasatával tehát „a Sátán gonoszsága és cselvetései ellen” kell kérnünk Szent Mihály közbenjárását. Mennyire fontos odafigyelnünk a szavak értelmére, és különösen a liturgikus szövegek helyes fordítására!

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2020. november 28.