23. MENTESSÉG

A menny boldogságának állandóságát és zavartalanságát biztosítja és növeli mindannak hiánya, ami bajt, bánatot, szomorúságot, fájdalmat, szenvedést, kellemetlenséget okozhatna.

A Szentírás szerint a mennyben „eltűnik a fájdalom s a jajgatás”. (Iz. 35, 10.) Az üdvözülteket „nem éri többé a Nap, sem bármi forróság”. (Jel. k. 7, 16.) „Isten majd letöröl szemükből minden könnyet és halál nem leszen többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem leszen többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel. k. 21, 4.) „És átok sem leszen többé.” (Jel. k. 22, 3.) „És éjszaka nem leszen többé és nem szorulnak szövétnek fényére, sem napfényre, mert az Úr, az Isten világosítja meg őket.” (Jel. k. 22, 5.)

Maga az Úr Jézus pedig így szól: „Azok, kik méltók lesznek elnyerni ama világot … többé már meg sem halhatnak, mert hasonlók az angyalokhoz és az Isten fiai a feltámadás fiai lesznek.” (Lk. 20, 35-36.)

A Szentírás e szavai alapján tehát a mennyben nem lesz és nem lehet gond, baj, fájdalom, szenvedés, szegénység, sanyarúság, nyomorúság, balsors, veszedelem, éhség, szomjúság, fájó hideg, elviselhetetlen hőség, betegség, megsebezhetőség, megcsonkítás, baleset, kár, félelem, rettegés, gyötrelem, bosszúság, piszok, rendetlenség, szemétdomb.

A mennyben kizárt lesz a lelki szenny is, a kísértés, féltékenység, félreértés, haragtartás, viszály, dac, sértés, gúny, ugratás, irigység, kevélység, rosszakarat, gyűlölet, számkivetés, elnyomatás, harc, háború.

A mennyben nem kell féltenünk a termést jégesőtől, házunkat tűztől, földünket árvíztől, üzletünket betöréstől, vasunkat rozsdától, ruhánkat molytól, birtokunkat tolvajtól, templomunkat bedőléstől, gyomrunkat elromlástól, szemünket megvakulástól, lábunkat bénulástól, vándorlásunkat támadóktól, nyugalmunkat légiriadótól, kedélyünket izgalomtól, hírnevünket rágalomtól, tervünket sikertelenségtől, jövőnket bizonytalanságtól!

A mennyben ismeretlen lesz a gyász, a koporsó, a temető, a sírhant.

A mennyben királyok leszünk a trónfosztás lehetősége nélkül. Élvezni fogjuk a boldogság forrását, amely nem száradhat ki. Személyünket örök világosság és fény ragyogja körül, amelyet nem lehet kioltani. Isten templomaiban fogunk neki szüntelen hála- s diadaléneket zengeni, amelyet senki el nem némíthat.

A mennyben nem lesz teljesületlen vágy, üres álom, kielégíthetetlen boldogság!

24. A BOLDOGSÁG KÜLÖNBÖZŐ FOKA

Annak ellenére, hogy az üdvözülteknek boldogsága elképzelhetetlenül és határtalanul nagy, ennek foka s mértéke az egyesekben mégis különböző, az ő földi érdemük szerint.

Hiszen ez már magától értetődő. Ez a legelemibb igazságosságnak követelménye; a külön s utolsó ítélet bírói jellegéből és a jutalom fogalmából is önként következik.

A Szentírás is külön hangsúlyozza ezt:

„Más a fényessége a Napnak, más a fényessége a Holdnak és más a fényessége a csillagoknak; egyik csillag is különbözik fényességben a másik csillagtól. Így van a halottak feltámadása is.” (I Kor. 15, 41-42.)

„Mindegyikük a saját jutalmát nyeri majd el munkája szerint.” (I Kor. 3, 8.)

„Munkája szerint”, tehát nem az eredmény, a siker, a látszat szerint!

„Aki szűken vet, szűken is arat és aki áldással vet, áldással is arat.” (II Kor. 9, 6.)

Maga Krisztus Urunk, leendő isteni Bíránk is figyelmeztet erre:

„Az Emberfia el fog jönni Atyja dicsőségében az ő angyalaival és akkor majd megfizet mindenkinek cselekedetei szerint.” (Mt. 16, 27.)

„Amily mértékkel mértek, olyannal fognak visszamérni nektek.” (Lk. 6, 38.)

„Atyám házában sok lakóhely vagyon.” (.Jn. 14, 2.)

Jézus példabeszédében az Úr annak, aki a neki adott tíz mináért[1] tíz minát nyert, tíz várost adományozott, annak, aki az öt mináért ötöt nyert, öt várost ajándékozott. (Lk. 19, 16. s köv.)

Krisztus Urunk e kijelentéseinek, a Szentírás egyéb helyeinek és a józan ész követelményeinek alapján az Egyház a firenzei zsinaton hittétel gyanánt is kimondotta az üdvözültekről: „Látják az egy és háromságos Istent, úgy amint van; az érdemek különbözősége szerint azonban az egyik tökéletesebben, mint a másik.” (Denzinger. 693.)

Amint a tűz is jobban melegíti azokat, akik közelebb állnak hozzá, úgy az üdvözültek jutalma is nagyobb, minél közelebb állt lelkük a halál pillanatában Istenhez.

A hittudósok véleménye szerint az üdvözülteknek nemcsak a lelke, hanem a teste is különbözni fog egymástól az érdemek nagysága szerint.

A mennyben a legnagyobb felmagasztalás, jutalom, dicsőség és boldogság Jézus Krisztusé mint emberé. (Fil. 2, 8-9.) Jézus után a legnagyobb méltóság, dicsőség és jutalom a „Boldogságos” Szűz Máriát, Jézus Anyját illeti meg.

Az egyes üdvözülteknek jutott mennyei boldogság alapjában és lényegében nem változik, tehát nem nagyobbodik vagy fogyatkozik.

„Lényegében” mondottuk, mert lényegtelen és alkalmi, tehát rendkívüli öröm érheti az üdvözülteket az utolsó ítélet előtt, vagyis addig, amíg e földi életnek egyes olyan eseményeiről értesülnek, amely számunkra is öröm oka.

Így pl. mint az üdvözítő mondja: „Nagy öröm lészen mennyben egy megtérő bűnösön.” (Lk. 15, 7.)

Valószínű, hogy öröm forrása az üdvözültek számára egy-egy szentté avatás, egy-egy szentnek megünneplése a saját ünnepnapján, a tiszteletére bemutatott szentmise vagy felajánlott jócselekedet, példájának hűséges követése s í. t.

A mennyei jutalom, dicsőség és boldogság különböző foka hatalmas indítóok arra, hogy földi életünkben minél nagyobb tökéletességre törekedjünk.

Minél nehezebb földi szolgálatunk, hevesebb a jóért vívott küzdelmünk, megbízhatóbb a hűségünk, áldozatosabb a törekvésünk, kitartóbb az állhatatosságunk, gazdagabb az érdemünk, ragyogóbb a lelki tisztaságunk és forróbb a szeretetünk, annál nagyobb lesz a mennyei jutalmunk, dicsőségünk és boldogságunk.

Ha a mennyei jutalom minden üdvözült számára egyenlő lenne, ez a tudat földi életünkben hatalmas gátat vetne a nagyobb buzgóságnak, a tökéletességre való törekvésnek, a súlyosabb áldozat vállalásának, szóval erősen csökkentené a többségnek erkölcsi színvonalát és erényességét.

Néha hallja az ember az ilyesféle, hamis alázatosságra és téves megelégedésre való szólásmódot: „Csak a mennybe jussak, ha mindjárt az utolsó helyre is.”

Bezzeg a földi dolgokról és értékekről nem beszélünk így.

Nem mondjuk: Ennivalóból éppen csak annyi, hogy éhen ne haljak, ruhából csak, hogy meg ne fagyjak, lakásból, hogy az eső ne érjen, pénzből csupán annyi, hogy életemet fenn tudjam tartani, az iskolázásból, hogy a betűket megismerjem s í. t.

Félő, hogy aki a mennyben csak a legutolsó helyre vágyakozik, ezt sem éri el.

De azért is kell törekednünk magasabb jutalomra, mert a mi boldogságunk nemcsak a mi egyéni dicsőségünk, hanem egyúttal Krisztus Urunk dicsősége, diadala is, megváltásának édesebb, értékesebb gyümölcse, öröme s elégtétele.

25. KÜLÖNLEGES JUTALMAK

Az alább jelzett vagy idézett szentírási helyek alapján a hittudósok egyöntetűen tanítják, hogy némely erény a mennyben különleges jutalomban s dicsőségben részesül, aminő más üdvözültet meg nem illet. Ez az ú. n. „Szentek koronája” (aureola). Mint Aqu. Szent Tamás mondja: „Kivételes győzelmek kivételes jutalma.” (Suppt. 99, 11.)

Ez a különleges jutalom háromfajta érdemért jár.

1. a) Először a vértanúságért, amelyet Istenért, az igaz hitért s vallásos meggyőződésért szenvedett valaki.

Az Úr Jézus mondotta: „Boldogok vagytok, midőn szidalmaznak és üldöznek titeket és hazudván minden rosszat mondanak rátok énérettem, örüljetek és vigadjatok, mert jutalmatok bőséges mennyekben.” (Mt. 5, 11-12.) És „Aki megtalálja életét, elveszti azt és aki elveszti életét énérettem, megtalálja azt.”[2] (Mt. 10, 39.)

Szent János evangélista pedig látomásában így szólaltat meg egy üdvözültet: „Ezek, akik hosszú fehér ruhákba vannak öltöztetve, kicsodák és honnan jöttek?[3] És mondám neki: Uram, te tudod. És mondá nekem (az Úr): Ezek azok, akik nagy szorongatásból jöttek és megmosták ruhájukat és fehérré tették a Bárány[4] vérében. Ezért vannak Isten trónja előtt és éjjel-nappal szolgálnak neki.” (Jel. k. 7, 13-15.)

1. b) Másodszor különleges jutalomban részesülnek a mindkét nembeli szüzek, akik szent tisztaságukat Isten kedvéért őrizték meg.

„Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meg fogják látni az Istent.” (Krisztus szavai: Mt. 5, 8.)

És Szent Jánosnak Jelenések könyvében olvassuk: „Új éneket énekelének a királyi szék előtt és senki más nem mondhatá az éneket, mint az a száznegyvennégyezer…[5] Ezek azok, akik nem fertőztették meg magukat asszonyokkal, mert szüzek. Ezek követik a Bárányt, amerre csak megyen … Szeplőtelenül vannak Isten trónja előtt.” (Jel. k. 14, 3-5.)

1. c) Harmadszor különleges jutalomban részesülnek a kiváló vallástanítók (aureola doctorum).

Krisztus Urunk mondotta: „Aki felbont egyet a legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt legkisebbnek fogják hívni mennyek országában, aki pedig cselekszi és tanítja, annak nagy lesz a neve mennyek országában.” (Mt. 5, 19.)

Dániel prófétánál pedig olvassuk: „Akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán. 12, 3.)

A vértanúk a vallási tévedés személyei, a vallástanítók a tévedés szelleme, a szüzek pedig saját testük felett arattak győzelmet: Isten dicsőségére. Vagy ahogyan Aqu. Szent Tamás mondja: „A szűz a test, a vértanú a világ és a vallástanító az ördög felett diadalmaskodott.” Ezért külön fényjelzés, jutalom és dicsőség illeti meg őket – Isten kegyéből!

Ez a különleges jutalom és kitüntetés valószínűleg a testre is kihat és láthatóvá válik.

26. KÉT KÉRDÉS

Kérdés, emberi, gyarló, ránk valló kérdés, hogy a mennyei boldogság különböző foka nem okoz-e egyesekben elégedetlenséget? Nem csökkenti, befolyásolja, zavarja-e a kevésbé jutalmazottak boldogságát?

Nem! Legkevésbé sem! Már e földi életben is kit bántana, ingerelne vagy bosszantana az, hogy nem ő a római pápa, a japán császár vagy az Amerikai Egyesült Államok elnöke? Pedig e földi életben valóban burjánzik az irigység, a féltékenység, az elégedetlenség, a rosszakarat.

Ám a mennyben akkora az összehangoltság, az egyértelműség és olyan tökéletesen közös a boldogság nevezője, hogy féltékenység, irigység, csalódottság, panaszkérdés, nyafogás, kisebbrendűség érzése és egyéb hasonló földi gyarlóságok el sem képzelhetők.

Az üdvözültek hálája, öröme és boldogsága elgondolhatatlanul nagyobb, hogysem az fájna nekik, hogy másvalaki még nagyobb hálára köteles. Mindegyik üdvözült átérzi, hogy amit a mennyben kapott, arra önmagától teljesen érdemtelen, sőt az annyira felülmúlja minden várakozását, hogy a menny legkisebb boldogságáért sem tudna eléggé hálálkodni.

Tegyük fel, hogy a jómódú olvasó karácsonykor egy család valamennyi gyermekét finom, szép, jó szövetből készült, jólálló ruhával ajándékozza meg. Vajon eszébe fog-e jutni a legkisebb gyermeknek irigyelni valamelyik bátyját, hogy ez hosszabb méretű, szélesebb, több gombos ruhát nyert?

Épp ily kevéssé támadhat irigység vagy méltatlankodás a mennyben azért, mert másvalakinek nagyobb boldogság jutott.

A mennyben a felebaráti kölcsönös szeretet tiszta, önzetlen és tökéletes.

Egy anya akkor boldog, ha gyermekét boldognak láthatja. Pedig a mennyben a kölcsönös viszony még szorosabb, önzetlenebb, melegebb, együttérzőbb, mint itt az anya és gyermeke, vagy a jegyesek között. Suso szerint: „A szeretet a mennyben oly nagy, hogy még azok is, akik a földi életben legtávolabb álltak egymástól, ott jobban szeretik egymást, mint itt a szülő a gyermekét.”

A mennyben uralkodó szeretet olyan lelki kapocs, amely az Urat az angyalokkal és a megdicsőültekkel és ezeket egymással úgy kapcsolja össze és fűzi egybe, mintha az egész mennyország egyetlen lénnyé és ténnyé válnék.

Mint ahogyan a mi testünkben a sok rész, tag, szerv, csont, izom, ideg, érzékszerv, véredény, mirigy összeműködik, mintha egyetlen tömegből állna, épp ilyen egységesen, összefüggően, egymást támogatóan és boldogítóan működik a mennyben is minden Isten vezetése, az ő és az üdvözültek egyesítő szeretete által.

A mennyben megismétlődik, mégpedig a legfelsőbb fokban és legeszményibb módon, amit a Szentírás az első keresztényekről mond, hogy a hívek seregének egy volt a szíve s lelke. (Ap. csel. 2, 46.)

Még egy kérdés: Az üdvözültek örömét nem csökkenti vagy rontja-e le volt övéinek esetleges elkárhozása? Nem bántja-e pl. a szülőt, ha gyermekét vagy ezt, ha szülőjét a pokolban tudja?

Nem! Mert a mennyben mindent Isten szempontjából fogunk megítélni, értékelni és érezni.

Gondoljunk csak arra, hogy már e földön is hányszor fordul elő, hogy ha pl. egy felnőtt gyermek szerelmes valakibe és ezt szülei ellenzik, a szerelem érzése oly nagy és elszánt benne, hogy képes érte az egész világot félrelökni, szüleinek fájdalmával, szenvedéseivel mitsem törődni, sőt ellenük fordulni, még saját életét is feláldozni. Az ilyen szerelmes „nem lát, nem hall semmit, nem is akar mást érezni”, mint szerelmesének viszontszeretetét. Hát akkor elképzelhetjük, milyen lehet, milyen végtelenül felfokozott lehet az Isten iránti szeretet az üdvözültekben.

Más példa:

Az egyik faluban egy leány fejszével agyonütötte testvérbátyját, mert az az édesanyjára támadt. Az anya iránti szeretet a leányban elnyomta, szinte kiirtotta a testvérét. Éppígy a mennyben az Isten iránt való szeretet oly elképzelhetetlenül nagy, hogy az elkárhozott, konok, istengyűlölő iránt valaha érzett szeretet, érdeklődés és részvét egyáltalán nem érvényesül.

„Mint ahogyan a kotlóstyúk által kiköltött kacsák nem hallgatnak anyjuk aggódó szavára, hanem nekiindulnak a víznek s úsznak: úgy a test és vér kötelékébe fonódott, a térbe s időbe beleakasztott lelkek is, kikben a lélek kínlódik, nekimennek az Óceánnak, az Istennek s elmerülnek imádásban, dicséretben, szeretetben.” (Prohászka Ottokár püspök.)

„A mennyben szívünket az istenszeretet gyönyörében annyira elveszítjük, hogy sem magunkkal, sem másokkal nem foglalkozunk, csak egyedül Istennel és ami Istenért van.” (Vianney Szent János.)

27. ÖRÖKKÉ TART!

A mennyország elképzelhetetlen boldogságának két mérete, kiszabata, terjedelme (dimenziója) van. Az egyik: boldogságának nagysága, gazdagsága, mérhetetlensége. A másik: örökké tartó volta.

Az üdvözülteknek boldogságát éppen örökké tartó volta hatványozza és emeli a legfelsőbb fokra. T. i. az a körülmény, hogy boldogságuk állandósága, változhatatlansága és megfogyatkozhatatlansága biztosítva van. Mielőtt azonban folytatnók e tárgyat, szükségesnek tartjuk, hogy az „örök” fogalmat kissé jobban megismerjük és a kétféle „örök” között különböztethessünk.

1. T. i. lényeges különbség van az örökkévaló és az örökké tartó között.

Örökkévaló csak az Isten. Az örökkévalóság (aeternitas) t. i. azt jelenti, hogy Istennek nem volt kezdete, neki nincs vége, benne nincs múlt és jövő, hanem csupán örök jelen. Az örökkévalóság Boethius szerint ,,a határnélküli életnek egyszerre való teljes és osztatlan birtoklása”.

Ezért az Úr Jézus is mikor magáról beszél, úgy fejezi ki magát, mintha számára idő nem volna: „Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” (Jn. 8, 58.) Nem mondja: „Én voltam”, mert ez már feltételezné Nála a jelen és múlt közötti megkülönböztetést. Máskor meg így szól tanítványaihoz: „Én veletek vagyok mindennap a világ végezetéig.” (Mt. 28, 20.) Ismét nem azt mondja: „Én veletek leszek”, mert ez ismét az istenségében levő jövőt tenné fel. Holott Istenben, mint említettük, nincs sem múlt, sem jövő, csak örök jelen.

Az örökkévalóságtól (aeternitas) lényegesen különbözik az örökkétartóság (aevum vagy aeviternitas). Értjük rajta azt a létet, amelynek kezdete van vagy volt vagy lesz, de vége, befejezése, határa nem lesz. Ilyen az angyalnak, az ördögnek, az emberi léleknek és ilyen a mennyei boldogságnak is a léttartama.

Amikor tehát a mennyei boldogságnak örök voltáról szólunk, e szót mindig a második helyen jelzett értelemben, vagyis az örökkétartóságnak értelmében használhatjuk.

Hogy a mennyei boldogság örökké tart, vagyis fennmaradásának nem lesz vége, az már a mennyben elnyerendő teljes és tökéletes boldogságnak fogalmából következik.

Tökéletes boldogság csak örökké tartó lehet, ennek tudatával és meggyőződésével.

Az Anyaszentegyház hivatalos tanító könyve is így szól: „Az igazi boldogság minden jónak teljessége, a bajnak minden mellékíze nélkül. És mivel célja, hogy az emberek vágyát maradéktalanul kielégítse, ezért végnélküli életűnek kell lennie. Az üdvözültek szíve vágya okvetlenül az, hogy javaiknak élvezete örökké tartson. Ha ez a birtoklás nem volna tartósan biztosítva, ez a legnagyobb fokban kínzó aggodalommal töltené el őket.” (Catech. ex. Decr. Conc. Trid. ad parochos: De XII. symb. art. Qu. 3.)

És valóban, a Szentírás gazdag ama kijelentésekben, hogy a mennyei boldogság határtalan, elveszíthetetlen, örökké tartó. Íme néhány idézet.

Az Úr Jézus mondja:

„Ez Atyámnak akarata, ki engem küldött, hogy mindenkinek, aki a Fiút látja és hisz őbenne, örök élete legyen.” (Jn. 6, 40.) „Az igazak örök életre mennek.” (Mt. 25, 46.) „Az én juhaim szavamat hallgatják és én ismerem őket és követnek engem és én örök életet adok nekik és nem vesznek el mindörökké és senki sem ragadja el őket kezemből.” (Jn. 10, 28.)

„Mindaz, aki elhagyja házát vagy fivérét, vagy nővérét, … az én nevemért, százannyit kap és az örök életet fogja örökölni.” (Mt. 19, 29.)

Hasonlóképp szólnak az apostolok: „Az Istennek kegyelme az örök élet Krisztus Jézusban.” (Róm. 6, 23.)

„Tudjuk, hogyha ez a mi földi sátorházunk leomlik, van épületünk az Istentől, nem kézzel alkotott, örök házunk az égben.” (II Kor. 5, 1.) „Az örök életnek örökösei legyünk.” (Pét. 3, 22.)

„És ez az ígéret, melyet Ő ígért nekünk: az örök élet.” (I Jn. 2, 25.)

„Aki hisz az Isten Fiában, az önmagában bírja Isten bizonyságát… És ez a bizonyság, hogy Isten örök életet adott nekünk.” (I Jn. 5, 10-11. s í. t.)

Persze boldogságunk örökkétartóságát ésszel felfogni, képzelettel utolérni, szívvel átérezni most nem tudjuk. Hiszen milyen más is lesz az élet a mennyben.

Testünk feltámadása és a lélekkel való egyesülése után a világtörténelem órái örökre megállnak. Nem lesz többé idő, óraketyegés, naptárforgatás. Napkelte s lenyugta. Nem lesznek évszakok (tavasz, nyár, ősz, tél), nem napszakok (reggel, dél, este, éjjel), nem életkorok. Az időt az időtlenség, a mulandóságot a változhatatlanság fogja felváltani.

E földi élet hosszúnak tűnő korszakai s évezredei, sőt a fényévek milliói is olyanok az örökkévalósághoz képest, mint a fölvetődő hal csillogása, mint egy-egy fényes tárgy villanása, mint a villámsugár átrebbenése a sötét éjszakában.

Elmúlnak évezredek, elröppennek évmilliók, végigéljük az évmilliárdok milliárdjait és az örök élet alig kezdődött meg.

A hitszónokok gyakori hasonlata: képzeljünk el egy óriási rakás lisztet, de olyan kiterjedésűt, amelyben nemcsak Földünk, hanem egész naprendszerünk, sőt az ég minden csillaga, tejútja, üstököse kényelmes helyet találhatna benne. És tegyük fel, hogy ebből az elképzelhetetlenül nagy lisztrakásból egy madár minden ezredik esztendőben csak egy szemecskét hordana máshová. Hát valamikor az évmilliárdok milliárdjai után mégis csak elfogyna a liszt. Ez az örökkétartóság? Nem, ekkor még az örökkétartóságnak éppúgy kezdetén volnánk, mint mikor a madár az első lisztszemet vette a szájába.

Igen, mert a mennyei élet boldogsága tenger, de part nélkül, hegy csúcs nélkül, örvény fenék nélkül, vonal vég nélkül, élet halál nélkül, végtelen boldogság a csökkenés lehetősége nélkül!

[1] A mina vagy mna, ha aranyból készült, megfelelt 3200 békebeli pengőnek, ha pedig ezüstből volt, értéke kb. 180 pengő volt. Az evangélium fenti helyén valószínűleg ezüst minát kell értenünk.

[2] E mondat értelme ez: Aki Krisztus megtagadásával akarja megvédeni és megtartani földi életét, az elveszti az örök élet boldogságát, és fordítva, aki Krisztus ügyéért veszti el földi életét, az helyébe örök, boldog életet nyer a mennyben.

[3] Ez a kérdés csak az előadás élénkítésére szolgál és jelképezi bizonyos szenteknek különös kiváltságos mivoltát.

[4] Vagyis Jézus mint az üdvözültek pásztora.

[5] A 144.000 kiválasztotton egyes magyarázók szerint az összes üdvözülteket kell érteni, akik az evangéliumi tanácsokat, különösen pedig a szüzességet követik.

Létrehozva 2020. szeptember 20.