9. ORSZÁGUNK!

Krisztus Urunk az örök üdvösség állapotát különféle szóval jelzi, de leggyakrabban mégis a „mennyek országa” kifejezésével. A magyar is ,,menny-országnak” nevezi másvilági boldogságunkat.

Az Úr Jézus már e földi életre vonatkoztatva mondotta: „Keressétek először az Isten országát és ezek (t. i. minden, amire feltétlen szükségünk van) mind hozzáadatnak nektek.” (Lk. 12, 31.) Hát akkor elképzelhetjük, hogy Isten mennyei országával mi minden nem jár együtt.

Oly ország lakói, polgárai, tagjai leszünk, amelynek nincs, nem is lehet irigy, féltékeny, haragos versenytársa, ellenséges szándékú, fondorlatos szomszédja. Országé, amelynek nincs átléphető, átrepülhető, áthágható, megrövidíthető, megváltoztatható, féltő gonddal őrizendő határa.

Országunk lesz, amelynek jövőjéért nem kell dolgoznunk, harcolnunk, véreznünk, mert örökös léte s fennmaradása biztosítva van.

Országban fogunk élni, amelyben nincs törvény, nincs katona, rendőr, csendőr, végrehajtó, börtön, vesztőhely, mert mindezt teljesen és hiánytalanul pótolja a tökéletes szeretet.

Országunk lesz, amelynek a feje nem gyarló, halandó lény, császár, szultán, cár, elnök, a nép kegyéből uralkodó vagy ráerőszakolt zsarnok, hanem maga a végtelenül jó, szent, igazságos Isten, „Isten Báránya, a kezdet és vég, a királyok Királya, az uralkodók Ura”. (Jel. k. 1, 8; 19, 16.)

„Ő, dicsőség Királya – kiált fel Nagy Szent Teréz – és Ura az összes királyoknak. A Te királyi méltóságod nem szalmaszálakon nyugszik, hanem örökkévaló! Nálad nincs szükség közvetítőkre! Elég Rád tekinteni s az ember rögtön látja, hogy Te vagy az egyedüli, akit méltón lehet Úrnak nevezni! Neked nincs szükséged sem kíséretre, sem testőrségre annak bizonyságául, hogy csakugyan király vagy. Mert hiszen idelent, ha a király egyedül van egymagában, nem egykönnyen fogják elismerni annak, s akármennyire bizonykodik is, hogy király, nem hisznek neki. Mert hiszen egy hajszállal sem különb ember másoknál, s ezért kell, hogy valami bizonyítsa királyi voltát. Egészen helyénvaló dolog tehát, hogy körül legyen véve ezekkel a mesterkélt külsőségekkel, mert ha azok nem volnának, semmibe se vennék, őrajta magán ugyanis nem látszik meg a hatalom: kell, hogy más adja meg neki a tekintélyt. Ó, én jó Uram, én Királyom! Ki volna képes lefesteni a Te felségedet? Rajtad lehetetlen észre nem venni, hogy Te vagy a nagy Császár személyesen!”

És ez országban és királyságban még két körülmény páratlanul és egyedülállóan csodálatos.

Az egyik az, hogy Isten ezt az országot öröktől fogva nekünk szánta. Mert íme a Szentírás tanúsága szerint Krisztus Urunk az utolsó ítélet alkalmával így szól az üdvözültekhez: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot.” (Mt. 14, 34.) E szavakból az is kitűnik, hogy ez az ország a mi birtokunk lesz. Nemcsak lakói leszünk ez országnak, hanem tulajdonosai is.

A mennyei országnak másik bámulatos különlegessége és csodálatos kegye, hogy benne nemcsak az isteni király uralkodik, hanem uralkodnak vele együtt az üdvözültek is: „Aki győzelmes lesz, annak megadom, hogy velem üljön trónomon” (Jel. k. 3, 21.) és „ezeken (t. i. az igazakon) nincs hatalma a második halálnak, hanem Istennek és Krisztusnak papjai lesznek és vele uralkodnak” (Jel. k. 20, 6.) Istennel „uralkodni fognak örökkön-örökké.” (Jel. k. 22, 5.)

10. MENNYEI OTTHONUNK

Mindegyikünk tudja, érzi, távollétben megtapasztalta, hogy mi az otthon.

Mint hazulról elkerült diákokat vad lelkesedés fogott el a szünidő közeledtére. Már hetekkel előbb vonásokkal, számokkal jelölgettük a napokat, amelyek még elválasztanak az édes, meleg, meghitt, szabad otthontól.

Hát még a távoli harctéren küzdő vagy az ellenség fogolytáborában sínylődő katona milyen sorvasztó epedéssel, emésztő honvággyal gondol arra a földre, környezetre, ama tájra, levegőre és az övéire, akiket és amiket együttesen otthonnak érez.

Milyen jól esik mindnyájunknak, ha távol vagyunk, egy hazulról érkezett levél, csomag, emlék, ajándék!

Az otthon melegét, szeretetét, mosolyát, kényelmét, figyelmét, készségét, hangulatát, százarcú emlékeit nem pótolhatja sem vendégház, sem szálloda, vendéglő, hajó, vasút, semmi, semmi…

És mégis, ez az itteni, ez a földi otthon csak átmeneti, múló, bizonytalan, amely nem óv meg minket betegségtől, bajtól, halálesettől, tűzvésztől, árvíztől, betöréstől és száz más boldogságrontó hatástól.

A Világapostol szerint e földön „zarándokok és jövevények” vagyunk (Zsid. 11, 13.), „mert nincs itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük”. (Zsid. 13, 14.)

Az Úristen jóságának, szeretetének, kegyelmének köszönhetjük, hogy e múló, vándorszerű, koporsós jellegű és sírszagú otthonunk helyett egy felsőbbrendű, jobb, szebb, állandóbb, szerencsétlenség-mentes, boldogabb otthon vár ránk: a menny! Isten kigondolta, tervezte, alkotta, édes, meghitt, meleg, gondtalan, bensőséges otthon!

„Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátorházunk leomlik, van épületünk az Istentől, nem kézzel alkotott, örök házunk az égben.” (II Kor. 5, 1.)

„Mily nagy az Isten háza! – kiált fel a Próféta. – Mily nagy az ő birtokának helye! Nagy és határtalan, fölséges és megmérhetetlen!” (Báruk 3, 24-25.)

És mily édesen, testvériesen, hívogatóan szól az Úr Jézus: „Ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek!” (Jn. 14, 3.)

„Íme, Istennek hajléka az emberekkel és velük fog lakni és ők az ő népe lesznek és maga az Isten őnekik Isten velük leszen.” (Jel. k. 21, 3.)

Láttad már, amikor az anyamadár, fészkébe visszarepülve fiókáinak eledelt hoz? A kicsinyek bizalmas vággyal nyújtják ki nyakukat és tátják ki csőrüket, ösztönösen érezve, hogy anyjuk csak jót hoz számukra. Nem félnek tőle, mint ahogyan viszont megremegnek minden más lény közeledtekor.

De mi e fészek melege, védelme, oltalma, biztonsága, puhasága ama mennyei fészekhez képest, amelynek Uráról a szent Zsoltáros így zengedezik: „Szárnyával árnyékot borít reád és tollai alatt menedékre találsz.” (Zsolt. 90, 4.) Majd: „Az emberek fiai szárnyad oltalmába menekülnek. Házad dús javaitól megrészegülnek, gyönyörűséged patakjával itatod őket.” (Zsolt. 35, 8-9.)

A mindenható Isten és az üdvözült hívők a mennyei szeretet szent ölelésében és csókjában találkoznak.

„Már nem vagytok idegenek, hanem a szentek polgártársai és az Isten házanépe.” (Ef. 2, 19.) „Mindenkorra az Úrral leszünk.” (I Tessz. 4, 16.)

„Igazán mondom nektek, hogy minden vagyona fölé rendeli őt.” (Lk. 12, 44; Mt. 24, 47.)

„Istennek fiai és örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei leszünk.” (Róm. 8, 16-17.) „Az övé leszen mindez és én neki Istene leszek és ő nekem fiam leszen.” (Jel. k. 21, 7.)

Mennyei nemzetség vagyunk. Kimondhatatlanul édes, meleg, boldogító, örök haza s otthon vár ránk. Ennek tudatában mondotta Szent Pál apostol: „Kívánok feloszlani és Krisztussal lenni, ami sokkal jobb” (Fil. 1, 23.), és mentek az Egyház vértanúi bátran, sőt örömmel, égő vággyal s tüzes lelkesedéssel a halálba, hogy ezen át a mennyei otthonba juthassanak.

Szent Pamfilius vértanú élettörténetében olvassuk a többi között, hogy öt pogány ifjú megtért, elfogadta Jézus tanítását és ezért bíróság elé került. A bíró kérdésére, hogy hol van hazájuk s otthonuk, az egyik ifjú a többinek nevében így felelt: „A mennyei Jeruzsálem a mi hazánk s otthonunk, ott lakik a mi Istenünk, akit Atyánknak nevezünk, ahol tehát ő lakik, ott a mi otthonunk is!”

„Igen, – szólalt meg a többi is – ott fenn a mi otthonunk, oda kívánkozunk.” S amidőn a kínpadra vonták őket, égre emelték szemüket s e szavakkal biztatták egymást: „Ott a mi Atyánk, ott a mi örökös otthonunk, oda megyünk örökké, ott maradunk!”

„Az Atyához megyek” (Jn. 16, 15.) – mondhatjuk az Úr Jézussal. Ez a szó összfoglalata, gyűjtőfogalma, legkifejezőbb szava a mennyei otthon vágyainak, a legédesebb reménységnek, az új, jobb, szebb, boldogabb létrendbe emelkedésnek, magasabb, tisztább, éltetőbb légkörbe szállásnak!

11. DICSŐSÉG ÉS ÖRÖM

„Glória in excelsis Deo, Dicsőség a magasságban Istennek” – énekelték az angyalok Krisztus születésekor. De a magasságos mennyben Istennek dicsősége diadalmaskodni fog rajtunk is. Dicsőség lesz számunkra is.

E földi életben Jakab és János apostol kérte az Urat: „Tedd, hogy egyikünk jobbodon, másikunk baloldalon üljünk a te dicsőségedben.” (Mk. 10, 37.) Akkor az Úr leintette őket. A földi dicsőség fáklyafüst, apró, felbomló, bizonytalan és múló, gyakran kormozó és bűzt fejlesztő, látszatos dicsőség. Ennek ellentéte lesz az igazi, a valódi, a mennyei, boldogító örök dicsőség. Halljuk csak a Szentlélek Úristen csalhatatlan ígéreteit:

„Ez a mi jelenlegi pillanatnyi és könnyű szenvedésünk a mennyei dicsőségnek fölötte nagy mértékét szerzi meg nekünk.” (II Kor. 4, 17.) „Amiket most szenvedünk, nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.” (Róm. 8, 18.)

„Mert a teremtett világ is felszabadul majd a romlottság szolgaságából az Isten fiai dicsőségének szabadságára.” (Róm. 8, 21.)

Az Úr Jézusnak egyik legszebb, legtöbbet mondó és legboldogítóbb szava ez volt: „Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, ők is velem legyenek, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem a világ alkotása előtt.” (Jn. 17, 24.) És e dicsőségben nekünk is részünk lesz.

Isten látása, szeretete, az Ő és a mi dicsőségünk egyúttal a legtisztább és legboldogítóbb öröm forrása. „Jól van, – mondja majd az Úr – derék és hű szolgám, mivelhogy a kevésben hű voltál, sokat bízok rád, menj be Urad örömébe!” (Mt. 25, 21.)

„Ti most ugyan szomorúságban vagytok, de majd ismét meglátlak titeket és örvendeni fog szívetek és örömeteket senki sem veszi el tőletek.” (Jn. 16, 2.)

„Örvendezzünk és vigadjunk és adjuk meg Neki (Istennek) a dicsőséget, mert eljött a Bárány menyegzője és jegyese felkészült.” (Jel. k. 19, 7-9.)

Elképzelhetjük, hogy milyen menyegzős hangulatú, ünnepi, allelujás, hozsannás és zavartalan öröm lesz az, amelyet az Ég mindenható Ura készít számunkra: „örüljetek és vigadjatok, mert jutalmatok bőséges mennyekben.” (Az Úr Jézus szava: Mt. 5, 12.)

12. A TUDÁS

Ahány ablaka van lelkünknek, magyarul: érzékszerve, annyi oldalról tárul belénk az ismeret, annyiféle különálló, a többitől különböző világforma bontakozik elénk.

El lehet képzelni, hogy mekkora, sőt mennyi új világ, valóság, ismeret és titok tárul elénk, ha lelkünkről lekerült a fedő, a kuckó, a szakajtó és már nem néhány ablakon, hanem szabadon, gátlásmentesen érvényesíthetjük ismeretszerzési képességünket.

És mindez nem képzelet, nem ábrándos elgondolás, álomkép, hanem Isten szavával megerősített valóság:

„Rész szerint való az, amit megismerünk és rész szerint való az, amit prófétálunk, midőn pedig majd eljő, ami tökéletes, véget fog érni az, ami rész szerint való … Most tükör által homályban látunk; akkor pedig majd színrőlszínre. Most rész szerint ismerek; akkor pedig úgy fogok ismerni, amint én is ismert vagyok.” (I Kor. 13, 9-12.)

Mit jelent a pillanat, amikor egy tudós rábukkan valamely rég keresett igazságra, vagy a feltaláló előtt megnyílik álmának megvalósulása, a csillagász felfedez új csillagot, az orvos új gyógymódot?!

És mégis mit jelentenek e részletfelfedezések és pöttömnyi ismeret-többletek ahhoz a nagy általános és egyetemes tudáshalmazhoz és ismeretzuhataghoz, amely lelkünk elé tárul a boldog másvilágban.

Mégha a Szentírás külön nem tanítaná, lélektani alapon is igazolható a másvilági, hatványozott tudás. T. i. az ember ösztönszerű vágyódással keresi, kutatja, szereti az igazságot és mindig mélyebbre akar hatolni titkaiba. Minél jobban megérti Arisztotelész, Szent Ágoston, Szent Tamás gondolatait, minél tisztább ismeretet szerez az ég csillagairól, a harmatcsepp természetéről és az atomok szerkezetéről, minél többet tud meg az ásvány-, növény- és állatvilágról egészen az emberi lélek mélységéig, annál inkább növekszik az éhsége a több igazság, az újabb ismeretek, az igézőbb titkok feltárása után. És ha a menny minden vágy teljesülése, akkor Isten a tudás vágyát is kielégíti, a rejtélyeket megoldja és a titkokat leleplezi.

De a mennyben elnyert hatványozott tudásra kell következtetnünk Isten látásából is. A visio beatifica egyúttal visio intuitiva is!

„Nálad – mondja a Zsoltáros – van az élet forrása. És világosságod által látunk világosságot.” (Zsolt. 35, 10.) Isten fényében, Isten mindentudásának megvilágítása mellett fogunk látni, érezni, megismerni, felfedezni.

„Most – mondja a Szentírás – még nem tűnt ki, hogy mik leszünk. Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, amint van.” (I Jn. 3, 2.) Márpedig, ha Istent, a legnagyobb igazságot, a legfelsőbb titkot, a leggazdagabb valóságot látni fogjuk „amint van”, vagyis teljesen, maradék, gátlás, akadály nélkül, mi sem természetesebb, hogy a kisebb és alacsonyabb rendű valóságokat is teljesen meg fogjuk ismerni.

Ha a végtelen megismerésére képesek leszünk, annál inkább a végesére. Ha a Teremtő lényébe hatolhat képességünk, még inkább lesz lehetséges, hogy a teremtmények teljes ismeretére jussunk.

Ezek alapján elgondolhatjuk, hogy e földi életben a tudós s lángész mesterművei, találmányai s felfedezései, a művészet és irodalom aranykorszakai az örök élet ismeretéhez képest olyanok, mint az utcai kavicsok csillámai az ég csillagaihoz viszonyítva.

Tudásunk nagy, hatalmas, tiszta, világos, gazdag, terjedelmes, kielégítő, magasabbrendű, árnyéktalan lesz és kiterjed mindarra, amire szükségünk lesz. Meg fogjuk érteni a nagy s kis világ titkait s szerkezetét. Nemcsak a múltnak találmányait s felfedezéseit fogjuk ismerni, hanem azokat is, amelyeket az emberek egyáltalán nem voltak képesek megismerni, megérteni vagy felfedezni.

Isten már a földi embernek is sokat kinyilatkoztatott, de a mennyben országának még több titkát leplezi le. Az Úr belső életének rejtett, örök titkaiba pillanthatunk, mindenhatóságának, bölcsességének, szépségének, jóságának s irgalmának csodái tárulnak fel elénk.

Végigtekinthetjük a megváltás történetét. Feltárul előttünk az egészvilágtörténet és az igazitörténelem és benne nemcsak az, amit az emberiség megtudhatott, hanem az is, ami benne rejtetten működött. Mindezt más szempontból, más megvilágításban látjuk, t. i. Isten végtelen bölcsességének, gondviselésének és igazságosságának fényében. E fényben megoldódik minden rejtély, minden értelmetlenség és ellentmondás, amelyet földi életünk árnyékában fel nem fedezhettünk, meg nem oldhattunk.

Ma csak a részleteket látjuk, amelyek gyakran érthetetleneknek, céltalanoknak vagy éppen célelleneseknek látszanak. A mennyben látni, megérteni és megcsodálni fogjuk az egészet, az egyes részletek célját, összefüggését és tervszerűségét.

Szent Ágoston hasonlatát alkalmazva: „Mit szólnánk ahhoz, aki embertársának szépségét egy hajszálából, szónoki képességét egyik ujja mozgásából akarná megítélni, vagy egy palota értékét a rajta mászó bogáréból. Pedig az egész világról rendszerint mi is egy-egy apró részlet értékelése alapján szoktunk véleményt vagy ítéletet alkotni.”

Ilyen részletek: keresztényüldözések, vakság, süketség, bénaság, földrengések, villámcsapások, repülőgépek bombazáporai, ágyúk bömbölése, szuronycsata, borzalmas ragályok, kórházak zsúfolt termei, elmegyógyintézetek félhalottai, árvizek, a gonoszság ármányai, a kegyetlenségek szörnyűségei, a szociális nyomor s í. t.

Mindezekre fény derül, a legkisebbre és a legnagyobbra, a nyilvánosra és rejtettre, az ismertre és titkosra, a fontosra és lényegtelenre.

És látni fogjuk a magunk történetét is, Istennek megadott sok kegyelmével, áldásával, bölcs vezetésével, a saját érdemeinkkel, jótetteinkkel és ezek hatásával a környezetünkre és a jövő nemzedékre.

Abból a körülményből, hogy az Anyaszentegyháznak általános, egyetemes és jóváhagyott gyakorlata szerint bármilyen nyelven imádkozhatunk nemcsak a jó Istenhez, hanem a menny szentjeihez is, joggal következik, hogy ezek értik mindannyiunk nyelvét, akár közvetlenül, akár Isten mindentudásának fényében.

Több mint valószínű, hogy az üdvözült csecsemők is többet fognak tudni, ismerni, érteni és felfogni, mint e földön a legtudósabbak, legokosabbak, legjártasabbak és legtapasztaltabbak.

Megszűnnek az ismeret akadályai, nehézségei. Tudásunk hiány, tévedés, csalódás nélküli, vagyis tökéletes lesz.

(folyt.

Létrehozva 2020. szeptember 1.