3. A FELTÁMADÁS CSODA, TITOK ÉS KEGYELEM

 A feltámadás általános és egyetemes lesz. Vagyis minden elhunyt ember teste, kivétel nélkül fel fog támadni, a jóké és gonoszaké egyaránt. (Dán. 12, 2; Jn. 5, 28. s köv.; Jel. k. 24, 15; I Kor. 15, 22. 51. Symb. Athanos.)

Az összes emberi testek egyszerre támadnak fel, amidőn „eljön az óra” (Jn. 5, 28.), mégpedig „hirtelenül, egy szempillantás alatt”. (I Kor. 15, 52.)

A feltámadás nem pusztán ébredés lesz, mintha a holtak a feltámadásig csupán aludtak volna. A feltámasztás nem is új teremtés, azaz semmiből való új test létrehozása lesz, hanem Isten mindenhatósága révén a földi halandó testnek teljes és tökéletes életre keltése és egyesítése a lélekkel.

A holttestek feltámasztása Isten mindenhatóságának csodája lesz. Tehát nem természetes folyamat, mint pl. a pillangó felszállása a gubóból vagy a csibe kikelése a tojásból.

Mi több, a holttest feltámasztása a csodáknak valóságos halmozása. Íme: a) a hamuvá, porrá vált hullának újra emberi testté válása, b) Ennek életre keltése, illetve a lélekkel való újra egyesítése, c) A test halhatatlanná tevése, d) A feltámasztással egyéb csodák is történhetnek. Pl. lehetséges, hogy egy emberi test egyes részei már más, előbb élt emberek, állatok vagy növények alkotórészei voltak stb.

Hogy Isten minderre képes, arról kezeskedik az ő mindenhatósága. Ha Isten kezdetben a puszta semmiből az emberi lelket megteremthette és a föld anyagából a testet megalkothatta, akkor a már meglett, de porrá lett vagy hamuvá vált testet is képes újból összeállítani és a lélekkel egyesíteni. A világ kezdetén történt teremtés csodáját a világ végén a feltámadás csodája fogja felváltani, „mert Istennél semmi sem lehetetlen”. (Lk. 1, 37.)

A feltámadás hittitok, azaz mostani eszünkkel meg nem érthető, fel nem fogható. Éppoly hittitok, mint a teremtés, a Szentháromság, a megváltás vagy az Oltáriszentség titka.

A feltámadás végre kegyelem is, Isten jóságának, irgalmának, igazságosságának és bölcsességének nagy, eléggé fel sem értékelhető ajándéka, amelyre semmiféle jogunk vagy jogcímünk sem volna.

Testünk feltámadásának hite és tudata annyiban is kegyelem, amennyiben ráébreszt minket testünk méltóságára, fontosságára és megbecsülésére, és erős ösztönzésül szolgál, hogy testünket kellően fegyelmezzük, józan lemondásra szoktassuk, önmegtagadással fékezzük és a vele kapcsolatos bűnöktől magunkat megóvjuk.

Idevág még a halottakról való kegyeletes gondoskodás és az ereklyék tisztelete is!

           Tested legyen csupán a házad.

           Benne lakója: tiszta lelked.

           Írass nevére égi telket.

           Leveled róla: az alázat.

           A test a sírban szendereg majd,

           A lélek meg csodás rügyet hajt,

           A rózsás mennyei ligetbe.

                                    (Harsányi Lajos: Assisi Szent Ferenc üzenete.)

4. MILYEN TESTBEN FOGUNK FELTÁMADNI?

Ugyanabban a testben fogunk feltámadni, mint amelyben meghaltunk, amint Krisztus is tulajdon testében támadt fel. (Ján. 20, 27.)

Jób is felkiált: „Saját testemben látom meg Istenemet.” (Jób 19, 26.) Az egyik makkabeus testvér úgy válaszolt az őt megkínzó zsarnoknak: „Az égből kaptam ezeket (nyelvemet és kezemet). Ezért az Isten törvényeiért lemondok róluk, mert bízom benne, hogy visszakapom őket.” (II Makk. 7, 11.)

A vértanúságra szánt keresztények nevében Szent Perpétua ekként szólt a pogány pribékjeihez: „Nézzétek meg jól és jegyezzétek meg arcunkat, hogy az utolsó ítélet napján felismerhessetek minket.”

Isten végtelen és bölcs igazságossága is azt kívánja, hogy a másvilági jutalomnak vagy büntetésnek viselője az a test legyen, amely az érdemnek, illetve bűnnek részese volt. „Mert – mondja az apostol – mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye díját, amint jót vagy gonoszat cselekedett.” (II Kor. 5, 10.)

A világtörténelemnek minden földbe temetett, vízbe fúlt, állatoktól felfalt, tűzben hamuvá égett embere saját testében fog feltámadni. Lehet, hogy egyes emberek testének porát a szél rég széthordta. Lehet, mint már említettük, hogy egy-egy ember testének részei száz és száz más embernek, állatnak vagy növénynek alkotórészeivé váltak, Isten mindenhatósága mégis ugyanabban a testben támaszt fel mindenkit, mint amelyben e földön élt.

Az azonosságnak azonban nem kell vegytaninak lenni. Másszóval nem szükséges, hogy a feltámasztott testünk ugyanazokból a parányokból álljon. Hiszen testünk parányai a be- és kilégzés, táplálkozás, anyagcsere stb. folytán földi életünkben is másodpercenkint változnak, sőt a tudomány szerint testünk körülbelül öt-hét évenkint teljesen megújul. Csontunk, agyvelőnk, izmaink, fogaink, mirigyeink alkotórészei folyton kicserélődnek (metabolizmus).

Vannak szerveink, amelyek idők folyamán egészen elpusztulnak és vissza sem térnek, pl. a méhlepény (placenta), a tejfogak, a csecsemőmirigy, bizonyos korban (klimax) a női ivarmirigyek stb.

Viszont vannak testrészeink, amelyek rendkívüli rövid idő alatt váltakoznak, pl. vörös vérsejtjeink alig három hétig keringenek, naponkint kb. egybilliót elveszítünk. De utána mások kipótolják az elvesztetteket. (Dr. Nékám Lajos egyet. ny. r. tanár: Drámák az orvostudományban. 7. old.)

Tudásunk, tapasztalataink, érzéseink, világnézetünk, munkaterünk, beosztásunk időközben változnak vagy változhatnak, de énünk, személyiségünk, öntudatunk egész életünkön át ugyanaz marad, ugyanannak tudjuk és érezzük.

Ily értelemben lesz tehát a feltámadt testünk is ugyanaz. Mint pl. a Duna is mindig ugyanaz, noha vize folyton-folyvást újul. Amint egy-egy gyertya lángját is ugyanannak vesszük, holott szüntelenül más és más alkotórészekből tevődik össze. Vagy ahogyan pl. a 90 éves aggastyán testét is azonosnak vesszük a 90 év előtti csecsemő testével. A feltámadt és mostani test azonosságát tehát élettani értelemben vesszük.

A feltámadt testben is megmaradnak bizonyos ismertető jellegzetességek, mint pl. az Úr Jézus kéz-, láb- és oldalsebhelyei feltámadása után is megmaradtak. (Jn. 20, 27.) Hiszen földi életünkben is megmaradnak testünknek egyes jellegzetességei (pl. sebforradás, anyajegyek stb.), noha ezek parányrészei is állandóan változnak.

A mindenségben van elég alkotórész, hogy minden ember teste újra felépíthető legyen. S ha nem telnék a meglevőkből, hát teremt az Isten. Aki semmiből létrehozta az egész mindenséget, annak csak nem fog nehezére esni minden emberi lélek számára visszaszerezni ugyanazt a jellegzetességű testet, amelyet halálakor elhagyott.

Ahol Isten mindenhatóságáról van szó, ott a „hogyant” csak az emberi gőg és kurtaeszűség vetheti fel.

„Isten pedig testet ad annak, amint akarja.” (I Kor. 15, 38.)

5. MILYEN LESZ FELTÁMADOTT TESTÜNK?

E kérdésnél mindenekelőtt lényeges különbséget kell tennünk az üdvözült és elkárhozott lelkek számára feltámasztott testek között.

Először az üdvözült lelkek számára feltámasztott testek tulajdonságairól szólunk.

1. Szent Pál apostol szerint Krisztus „újjáalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi az Ő dicsőséges testéhez amaz erejénél fogva, amellyel hatalma alá vethet mindent”. (Fil. 3, 21.)

A halál kicserélése lényünk tartozékainak. Ha valamely városban magasabb feszültségű áramot vezetnek be, ki kell cserélni az összes kábeleket, vezetékeket, zsinórokat, kapcsolókat és lámpákat. Mostani testünkkel nem illünk bele a boldog örökkévalóságba. Halálunkkor tehát levetjük mindazt, ami nem illik bele az örökkévalóságba, feltámadásunk pillanatában pedig felöltjük mindazt, ami az ottani élet minőségének és természetének megfelel.

2. Megdicsőült testünk szenvedés mentes, szenvedésre képtelen, romolhatatlan lesz. Kizár minden betegséget, fájdalmat, kínt.

„Az Isten majd letöröl szemünkről minden könnyet és halál nem lészen többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem leszen többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel. k. 21, 4.)

A megdicsőült testet „a szenvedés, szomorúság, keserűség meg nem környékezi. Arca nem esik be, nincs rajta a savanyúság és elégületlenség kifejezése. Nem szántja s szaggatja a szenvedély és hervasztja a szenvedés”. (Prohászka.)

3. A feltámadott test véglegesen, elválaszthatatlanul és örökre egyesül a lélekkel, vagyis éppoly halhatatlan lesz, mint a lélek.

„A halottak feltámadnak romolhatatlanságban … Mert ennek a romlandó testnek romolhatatlanságba kell öltöznie és ennek a halandó testnek halhatatlanságba kell öltöznie.” (I Kor. 15, 52-53.)

„Íme, megújítok mindeneket!” – így szól az Úr. (Jel. k. 21, 5.)

4. Feltámadt testünk finom, átszellemült, légies, magasabb létformára emelt lesz.

Jelen életben a felvett táplálék alakul át testünkké: hússá, csonttá, vérré, ideggé stb. A feltámadás alkalmával viszont testünk alaptermészete hasonul át a lélekhez és simul ennek felsőbbrendű létéhez.

„Elvettetik az érzéki test, feltámad a szellemi test. Ha van érzéki test, van szellemi test is.” (I Kor. 15, 44.)

Feltámadt testünk szellem vagy sugár módjára nem érzi a tér korlátáit. Urunk feltámadt teste is megjelent az apostoloknak zárt ajtókon keresztül.

5. Feltámadt testünk leírhatatlanul szépséges lesz. Testünk szépsége igazodni fog a lelkünkhöz.

Amilyen különbség van a hernyó és a pillangó, a szén és a gyémánt, a sötét felhő és a szivárvány között, még nagyobb különbség lesz a mostani testünk és a feltámadt között utóbbinak javára.

6. Feltámadt testünk fényes, ragyogó, világító lesz. „Az igazak fényleni fognak, mint a nap Atyjuk országában.” (Mt. 13, 43.)

Amint Krisztus Urunk teste színe változása alkalmával fénylett és ragyogott, ugyanő „újjáalakítja gyarló testünket és hasonlóvá teszi az ő dicsőséges testéhez azon erejénél fogva, amellyel hatalma alá vethet mindent”. (Fil. 3, 21.)

7. Végre feltámadt testünk tökéletes lesz. Testünk a halálban elveszti mindazt, ami változó, esendő, gyarló, undort vagy szégyent keltő. Ellenben feltámadáskor kárpótlásul kap oly testet, szervezetet és állományt, amely kizár minden tökéletlenséget.

Így a vértanúk vissza fogják kapni elvesztett tagjaikat, de „sebeik jobban fognak ragyogni és díszleni, mint arany és drágakő”. (Szent Ágoston.) Testünkön nyoma sem lesz a korosodásnak. „Az örök élet nem az érett öregkor félholt állapota.” (Mulford Prentice.)

Feltámadt testünk mentes lesz minden földies vágytól, amely gyakran gonddal, szenvedéssel és csalódással jár.

„Azok, – jelentette ki az Úr Jézus – kik méltók lesznek elnyerni ama világot és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, mert hasonlók az angyalokhoz.” (Lk. 20, 35-36.)

Szent Pál pedig így nyilatkozik: „Az eledel a gyomorért van, s a gyomor az eledelekért, Isten pedig ezt is, azokat is megsemmisíti.” (I Kor. 6, 13.)

És milyen lesz az elkárhozottak feltámadt teste? Erre a kinyilatkoztatás nemigen ad választ.

Annyi bizonyos, hogy az elkárhozottak teste is végleg és örökké egyesül a lélekkel, tehát halhatatlan lesz. „Azokban a napokban – mondja a Szentírás – az emberek keresni fogják a halált, de nem találják meg és vágyódni fognak a halál után, de a halál futni fog előlük” (Jel. k. 9, 6.)

A kárhozottak teste nem fog dicsőségre, szépségre, tökéletességre változni, mint a megdicsőülteké. „Íme, titkot mondok nektek: Mindnyájan fel fogunk ugyan támadni, de nem mindnyájan fogunk elváltozni.” (I Kor. 15, 51.) A szentatyák a Szentírás e szavait úgy magyarázzák: hogy csak az üdvözültek teste fog megdicsőülni, az elkárhozottaké útálatos lesz.

Persze az elkárhozottak testének tulajdonságai is büntetés jellegűek lesznek, mégpedig volt bűnös voltuk mértéke, másszóval, Isten végtelen igazságosságának ítélete szerint.

6. A FELTÁMADÁS HITÉNEK EGYIK FÖLDI ÁLDÁSA

Feltámadásunk jövő ténye már földi életünkben is hatalmas erkölcsi értéket és vigaszt jelent saját és mieink testi szenvedésében, a magunk halálelőérzete és mieink elhunyta alkalmával. Ez a hit olaj a szenvedés és a gyász csikorgó, őrlő malomköveire, csodabalzsam, biztatás, áldás!

Egyik katonakórházunkban egy rendkívül derék, idősebb korosztályú honvédnek (polgári életben többgyermekes földmívesnek) jobbkezét le kellett vágni. A műtét után a harcos balkezébe tetette testétől elválasztott jobbját és így szólott: „Isten veled, te kedves, öreg kéz; sok jót tettél velem, hűségesen szolgáltál, együtt osztottuk meg sorsunkat…” Nem tudta folytatni, torkán akadt a szó, könnyek áradata pótolta.

Valamennyi jelenlevőt mélyen megindított a jelenet. De amikor azt mondottam neki, hogy ne vegyen jobbjától végleges búcsút, mert ahogy igaz, hogy most levágták a kezét, még igazabb, hogy a feltámadáskor nemcsak visszakapja azt, hanem jobban, erősebben és elválaszthatatlanul, könnye egyszerre megakadt, hangja visszajött és megnyugodva ezzel a szóval búcsúzott el jobbjától: „A viszontlátásra.”

Amint este azzal a reménnyel fekszünk le aludni, hogy reggel ismét felébredünk, és amint tudjuk, hogy ha a Nap leáldozik, másnap ismét felkel, éppoly bizonyossággal tudjuk, hogy testünk is feltámad. „Mint utolsó ellenség semmisíttetik meg a halál, mert (Krisztus) mindeneket lába alá vetett.” (I Kor. 15, 26.)

Hasonló vigasztalásul szolgál a feltámadás reménye mieink koporsója és sírja előtt is.

„Nem akarunk – írja az apostol – titeket, testvérek, tudatlanságban hagyni azokról, akik elaludtak (vagyis elhunytak), hogy ne bánkódjatok, mint a többiek (vagyis a pogányok és hitetlenek), kiknek nincs reménységük. Mert amiképp hitünk szerint Jézus meghalt és feltámadt, éppúgy fogja az Isten azokat is elévezetni vele együtt, akik elaludtak Jézusban …. Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!” (I Tessz. 4, 12-17.)

Valóban, mieink elhunyta alkalmával van-e, lehetséges-e megnyugtatóbb vigasz és boldogítóbb remény, mint az, hogy amit a halál elragad tőlünk és a sír elnyel előlünk, azt nemcsak visszakapjuk, hanem Isten kigondolta szépséges, felséges, megdicsőült, tökéletes megújhodásban, elszakíthatatlanul, örökre?!

E tényben éri el a megváltás is legfelső fokát, teljes mértékét: „Azért jöttem, – mondja Krisztus Urunk – hogy életük legyen és minél több legyen!” (Jn. 10, 10.)

(Folyt.)

Létrehozva 2020. július 3.