A boszorkányüldözések között valójában alig volt olyan, amely egyházi bíróságok előtt zajlott volna.

A történeti kutatások alapján bebizonyosodott, hogy a boszorkányüldözések között alig volt olyan, amely egyházi bíróságok előtt zajlott volna. A boszorkányüldözés máig élő nemzetközi és hazai tévhiteiről, valamint a társadalmi bűnbakkeresésről kérdeztük Bárth Dánielt, az ELTE BTK Néprajzi Intézetének tanszékvezetőjét.

– Számos népszerű elgondolás szól a boszorkányüldözés és az egyház kapcsolatáról. Mai tudásunk szerint mekkora szerepe volt a boszorkányüldözésben a katolikus egyháznak? Melyek voltak a boszorkányüldözés valódi okai?

– Az egyik népszerű tévedés a boszorkányüldözést a középkorba helyezi. Voltaképpen a nagy európai boszorkányüldözések az 1450-1750 közötti három évszázadban, tehát túlnyomórészt a kora újkor időszakában zajlottak le. A kérdésnek hatalmas történeti szakirodalma van, de ennek eredményei ritkán tükröződnek a szélesebb társadalmi közvélekedésben. Az emberek sokaságának fejében az üldözés az egyházzal, különösen a katolikus egyházzal (az inkvizícióval) kapcsolódik össze.

A kutatások ugyanakkor alig-alig találtak olyan peres eljárásokra utaló dokumentumokat, amelyek egyházi bíróságok előtt zajlottak.

A több mint 2200 magyarországi boszorkányper is szinte kizárólag világi bíróságok, vármegyei, földesúri és városi bírói testületek előtt zajlottak le. Világi bírák végezték a tanúk kihallgatását, világi hóhér végezte a kínvallatást és ha arra került a sor, a kivégzést is.

Az ítéletek világi törvények mentén születtek meg. Az egyház, pontosabban a 16. századtól az egyes felekezetek a szellemi hátteret biztosították, ami áttételesen hatott az üldözésekre – ezen a téren a protestantizmusnak ugyanakkora a történeti felelőssége, mint a katolikus egyháznak.

A teológiai gondolkodás (az Ágoston démontanát interpretáló Aquinói Szent Tamás óta) létező valóságnak tartotta, hogy az ördög és a démonok kapcsolatban állhatnak bizonyos földi segítőkkel, akiken keresztül az ártatlan emberek elleni rontásokat végrehajtják. A kapcsolatukat rejtett paktum pecsételi meg.

Az ún. ördögszövetség elméletét domonkos szerzetesek dolgozták ki, ahogy ez a 15. század végén kiadott és nagy európai népszerűségre szert tevő Malleus Maleficarum (Boszorkánypöröly) című kézikönyvben tükröződik.

Ez a teológiai háttér készenlétben állt akkor, amikor a társadalom mélyszöveteiből – különböző okokból – megindult a bűnbakkeresés.

– Kiket és miért tartottak boszorkánynak?

– Röviden: bárkit, bármikor, bármiért.

A történeti antropológiai kutatások az 1970-es évektől a szomszédsági viszonyok szerepét hangsúlyozzák a nagy boszorkányhisztériákkal kapcsolatban.

A vádaskodások alulról indultak, az emberek igyekeztek megszabadulni haragosaiktól és ehhez a felső, teológiai alapú világi törvénykezést használták fel. Persze ez önmagában nem lett volna elég, mindig kellett egy megszállott bíró, esetleg szerzetes vagy protestáns lelkész, aki élére állt a hisztériakeltésnek.

A magyarországi perek vádlottjai többségükben olyan asszonyok, akik valamilyen többlettudással rendelkeztek a közösségben (bábaság, kenés, gyógyfüvek ismerete, ráolvasások használata), és gyanús tevékenységük miatt rontások (latin szóval: maleficium) elkövetésével vádolták meg őket.