„A szájba áldozás tilalma megalapozatlan ahhoz képest, hogy a járvány milyen komoly egészségügyi kockázatokkal jár a kézbe áldozás esetében. Az ilyen tilalom a hatalommal való visszaélésnek minősül.”

Senki nem kényszeríthet bennünket arra, hogy Krisztus testét olyan módon vegyük magunkhoz, ami az ostyadarabok elvesztésének és a tisztelet csökkenésének kockázatát jelenti, mint amilyen a kézbe történő áldozás. Bár igaz, hogy a szentostyát megkaphatnánk úgy, hogy egy kicsi fehér és tiszta kendő által közvetlenül a szájba lehetne venni, ez a módszer nem mindig kivitelezhető, és egyes papok ezt meg is tagadják.

Ezekben az esetekben jobb, ha lelki áldozást végzünk, amely különleges kegyelemmel tölti el a lelket. Az üldöztetés idején sok katolikus nem tudott hosszú időn keresztül szentségi módon szentáldozáshoz járulni, ám lelki áldozást végeztek, amely sok lelki előnnyel járt.

A kézbe történő áldozás nem higiénikusabb, mint a szájba áldozás.

Valójában veszélyes lehet a fertőzés miatt. Higiéniai szempontból a kéz nagy mennyiségű baktériumot hordoz. Sok kórokozó a kéz által terjed. Akár a másokkal történő kézfogás, tárgyak gyakori érintése, például ajtófogantyúk és a tömegközlekedésben lévő kapaszkodók által a baktériumok gyorsan átjuthatnak egyik kézről egy másikra; és a koszos kézzel és ujjakkal az emberek gyakran megérintik ezután az orrukat és a szájukat. Emellett a baktériumok napokon keresztül képesek túlélni az érintett tárgyak felületén. Egy 2006. évi tanulmány szerint, amelyet a „BMC Infectious Diseases” [BMC Fertőző Betegségek] folyóiratban publikáltak, az influenzavírusok és hasonló vírusok életben maradhatnak akár néhány napig is az élettelen felületeken, mint pl. ajtófogantyúkon, kapaszkodókon, középületekben.

Sokan, akik a templomba érkeznek, majd kézbe áldozásban részesülnek, előtte megérintették az ajtófogantyúkat vagy kapaszkodókat a tömegközlekedésben vagy más épületekben. Így a vírusok a tenyerükön és az ujjaikon vannak. Aztán a Szentmisén a kezükkel és az ujjaikkal néha megérintik az orrukat vagy a szájukat. Ezekkel a kezekkel és az ujjakkal megérintik a megszentelt ostyát, ezáltal a vírus az ostyára kerül, így a vírusok az ostya által jutnak be a szájukba.

A szájban lévő ostya minden bizonnyal kevésbé veszélyes és higiénikusabb, mint a kézbe történő szentáldozás. Valójában a tenyér és a kéz ujjai alapos mosás nélkül tagadhatatlanul sok vírust hordoznak.

A szájba áldozás tilalma megalapozatlan ahhoz képest, hogy a járvány milyen komoly egészségügyi kockázatokkal jár a kézbe áldozás esetében. Az ilyen tilalom a hatalommal való visszaélésnek minősül. Úgy tűnik továbbá, hogy egyes egyházi hatóságok ürügyként használják a járvány helyzetet. Úgy tűnik továbbá, hogy néhányuknak valamiféle cinikus örömöt jelent, hogy egyre inkább terjesszék az eucharisztikus szentségben jelen levő Krisztus legszentebb és isteni testének lényegtelenné minősítését és deszakralizációját, kitéve az Úr testét a tiszteletlenség valódi veszélyének (ostyadarabok elvesztése) és a szentségtörésnek (a szentostya ellopása).

Továbbá az is tény, hogy az Egyház 2000 éves története során nem volt bizonyított fertőzés a szentáldozás vétele miatt.

A Bizánci Egyházban a pap mindenkinek ugyanazzal a kanállal adja az ostyát a hívők számára. Aztán a pap vagy diakónus megissza azt a bort és a vizet, mellyel megtisztította a kanalat, amelyet néha egy hívő is megérintett a nyelvével a szentáldozáskor.

A keleti egyház sok hívője megbotránkozik, amikor a latin rítusú püspökök és papok hitetlenségét meglátják, amikor bevezetik a szájban történő áldozás fogadásának tilalmát, amely tilalom végül az Eucharisztikus Krisztus teste és vére szent és isteni jellegének hiánya miatt történt.

Ha napjainkban az Egyház nem törekszik ismét a legnagyobb lelkesedéssel növelni a hitet, Krisztus testének tiszteletét és ehhez a biztonsági intézkedéseket, akkor az emberekkel kapcsolatos összes biztonsági intézkedés hiábavaló lesz. Ha napjainkban az Egyház nem tér meg és nem fordul Krisztushoz, megadva az elsőbbséget Jézusnak, nevezetesen az Eucharisztikus Jézusnak, Isten megmutatja az Ő igéjének igazságát, amely azt mondja: „Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte.” (Zsolt 127,1).

A cikk forrása angol nyelven

Lelki áldozás végzéséhez különösen alkalmas ez az előkészítő ima, amelyet Liguori Szent Alfonz nyomán az Egyház ajánl:

„ Jézusom!
Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek, és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj legalább lelki módon a szívembe!
Magamhoz ölellek, mintha már ott lennél, és teljesen egyesítem magamat Veled.
Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled! “

Forrás

Létrehozva 2020. február 29.