(egy levelezőlistáról)

Gordonnal kapcsolatban néhány-két észrevétel:

1. Szerintem értékes, hogy pl. a nyitott odafigyelésre/meghallgatásra (active listening), megértésre törekvésre nagy hangsúlyt fektet.
2. Az is értékes, hogy az alapvetően nem konfliktusra, hanem békére törekszik.
3. Azt is értékesnek tartom, hogy az ún. Én-közlésekre (I-messages) is odafigyel, vagyis az eseményekre történő belső reflexióinkat osszuk meg a környzetünkkel.

Biztos, hogy ezekre keresztényként is nagyon érdemes odafigyelnünk.

De: a gond az, hogy MINDEZ KEVÉS. Lejjebb olvasható Gordon Credo-ja az emberi kapcsolatokról. Első olvasatra szép, de teljességgel istentelen (nincs benne szó az ember transzcendens dimenziójáról). Enélkül azonban teljesen önzővé, öncélúvá válik a módszer, amit pusztán a pillanatnyi érdekeim (nem értékeim!) és saját magam által megfogalmazott szükségleteim mozgatnak.

Az én megközelítésemben – fenntartva a korábbi három pontban példaként elismerteket – a Gordon módszer a levegőben lóg, az evangéliumi keretek nélkül nem használható. Jogos a kérdés: azzal viszont fenntartások nélkül? A válaszom erre: nem.

Ennek egyik oka, hogy a Gordon kapcsolati modellje csak a mellérendelt viszonyokat ismeri, csak abban gondolkodik. /Megjegyzés: szerintem az életben igazából egyetlen mellérendelt kapcsolat létezik, a házasság szentsége révén a férj és feleség kapcsolata, minden más valamilyen formában alá-fölé rendelt./

Nem tudom sem logikai érvvel, sem bibliai érvekkel alátámasztani, hogy pl. a szülő-gyerek kapcsolatban ez az gordoni-egyenrangúság kellene, hogy érvényesüljön.

A gondom a módszerrel pl. nevelési vonalon az, hogy gyakorlatilag ugyanazt a modelt alkalmazza, mint a dianetikát terjesztők,

ti. a gyerek szellemileg úgy tekintendő, mint egy felnőtt, és képes ugyanarra a strukturált gondolkodásra, ráadásul a racionális érvelés hatékony a számára. Kíváncsi lennék, ha “kölcsönadnám” egy napra a 3 éves gyermekünket,,mire menne bizonyos szituációkban a “beszéljük meg az igényeink közti különbséget és keressünk konszenzusos megoldást” tipusú módszerrel?
Elképzeltem magamban, hogy egy monasztikus szerzetes rend meddig lenne képes fennmaradni és közösen imádkozni, ha a gordoni módszerrel kezdenénk a vágyakat és igényeket összehangolni?

A gyereknevéssel kapcsolatban szerintem a tekintély, az engedelmesség, az alázat és a szolgálat helyes értelmét nem képes kezelni a Gordon-módszer.

A saját módszer: nevelési megközelítésemben amíg a gyerekek felelős döntéshozó képessége nem lesz teljes (késő kamaszkor, felnőtt kor környékén), addig a szülőnek/nevelőnek kötelessége a még hiányzó részt kipótolni. A “művészet” éppen abban rejlik, hogy helyesen mérjük-e fel, hogy az adott helyzetben mire képes a gyerek, mi várható már el tőle, hogy képes legyen felelős döntésre, s hol, milyen mértékben igényel/vagy szükséges a beavatkozás. Én az ilyen helyzetekben is az egyház társadalmi tanításának egyik alapevét szoktam felidézni, a szubszidiaritást, vagyis a kisegítés elvét. Sokszor jelentett már kapaszkodót.

Viszont – ellentétben Gordonnal – nem hiszem, hogy pl. a kommunikációs technikák elsajátítása elegendő lenne az emberibb kapcsolatok kiépítéséhez, ápolásához. Azt pedig végképp nem vallom, hogy ügyes technikák révén garantált a békés, konfliktusmentes élet. A kereszthordozás a keresztény élet része, a kérdés az, hogy tudunk-e értelmet adni a másokért vállalt/elviselt szenvedésnek.

A mellérendelt viszonyokban tudhat még relatíve leginkább hasznos kapaszkodót nyújtani a módszer egy-két eleme, ismétlem, ha sikerül kimazsolázni belőlük a megfelelő elemeket. S ezzel ugyanott vagyunk, mint a New Age ezerarcú módszereivel: van benne jó, de az egész önmagában nem jó irányban mutat, így aki nem tudja szétválasztani a hasznosat a károstól, az a módszer révén észrevétlenül már nem a keresztény, a kinyilatkoztatásból megismerhető  emberképre és családképre építkezik.

Thomas Gordon:

Hitvallásom az emberi kapcsolatokról

Credo

Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, ami nekem fontos, és szeretném fenntartani. Mégis, mindketten különálló emberként élünk, ki-ki a maga egyéni igényeivel, szemléletével és azzal a jogával, hogy megpróbálja kielégíteni ezeket az igényeit. Igyekezni fogok őszintén elfogadni magatartásodat, amellyel igényeid kielégítésére törekszel, vagy amikor gondod van igényeid kielégítésével.

Amikor megosztod velem a problémádat, törekedni fogok, hogy igazán elfogadóan és megértően hallgassalak – úgy, hogy megkönnyítsem számodra, hogy rátalálj a saját megoldásodra, semhogy a magaméira szoktassalak. Ha az én viselkedésemmel van gondod, mert az keresztezi igényeidet, bátorítalak majd, hogy érzéseidet őszintén elmondd. Ilyenkor meghallgatlak majd, és igyekszem változtatni magatartásomon, ha tudok.

Ha pedig a Te viselkedésed ütközik az én igényeimmel, és emiatt úgy érzem, nem tudlak elfogadni, ezt is meg fogom őszintén osztani veled: olyan nyíltan és becsületesen közlöm érzéseimet, amennyira csak tudom – bízva abban, hogy tiszteled annyira az igényeimet, hogy meghallgass, és igyekezz ennek nyomán változtatni a viselkedéseden.

Olyankor, ha egyikünk sem tud a másik kedvéért változtatni a magatartásán, és úgy látjuk, hogy kapcsolatunkban itt az igények konfliktusa lépett fel, állapodjunk meg abban, hogy egyikünk sem él a hatalmával a maga győzelme érdekében, a másikunk veresége árán. Szem előtt tartom az igényeidet, de figyelembe kell vennem a sajátjaimat. Ezért hát igyekezzünk elkerülhetetlen konfliktusainkra mindig olyan megoldást találni, mely mindkettőnk szemében elfogadható.

Ha ezt tesszük, teljesülnek a kívánságaid, de az enyémek ugyanígy – senki sem veszít, mndketten nyerünk. Így pedig, igényeid kielégítése révén, tovább fejlődhetsz, növekedhetsz mint önálló ember. Nem kevésbé én is.
Kapcsolatunk így mindig egészséges lehet, hiszen kölcsönösen örömteli.
Mindketten azzá váltunk, amire bensőnkből képesek vagyunk, és továbbra is a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével viszonyulhatunk egymáshoz, barátságban és békében.

Olvasd el másik összefoglaló cikkünket is a Gordon módszerről itt.

Létrehozva 2018. november 12.