La Croix  2019.10.30.  Malo Tresca

A sámánizmus egyes szertartásai, Mongóliától, Szibériától vagy a perui ősrengetegtől távol, immár a franciaországi erdőkben is feltűntek. A tény visszavonhatatlan: ez a spiritualitás, amely az élő és meghalt emberi lények, a természetben lévő szellemek, az állatok lelkei, netán a különféle istenségek közötti mediáció lehetőségét vallja, egyáltalán nincs peremre szorulva. Egy új generáció komplexus nélkül gyakorolja a rituálékat Európában is.

Előadások, képzések, fesztiválok, a sámánok földjén tett utazás élményeit taglaló blogok megsokszorozódását érzékeljük. A lehetőségek sorjáznak, melyeken egyre heterogénebb és egyre nagyobb létszámú közönség vesz részt. Augusztus végén rendezték e témában az első franciaországi nyári egyetemet, amelyen öt napon keresztül orvosok, antropológusok, a különféle tradíciók képviselői vitáztak szakterületükről, valamint személyes gyakorlatukról. „Hosszú időn keresztül nem fért meg egymással a tudomány és a tudat: hidakat szerettünk volna építeni a tudományágak és a sámáni tartomány között. Sikerült.” – mondja Didier Rauzy sámán, az esemény kiötlője, az „Ősi tradíciók bölcsességének köre” társalapítója. Ez a mozgalom áprilisban a sámánizmus tizenkettedik fesztiválját szervezte meg Charente megyében (Nyugat-Franciaországban), amelyre mindenfelől gyülekeztek a „bölcsesség hordozói”. Több mint 4000 fő özönlött a rendezvényre, melynek menetét a ceremóniák határozták meg. „A tömeg nagyon összetett volt: sámánokból, neofitákból, mindenféle társadalmi rétegből érkezett, különböző korú emberek alkották.” – folytatja.

Vajon mit keres ez a sok ezer nyugati polgár, amikor a többségi és történelmi vallásoktól eltávolodva a sámánizmus felé fordul? Eltérő okokat említenek. „A metafizikai keresés manapság nem feltétlen dogmatikus formulák igényében fejeződik ki. A neo-sámánizmus három olyan témát jelenít meg, amelyek a mi poszt-indusztriális társadalmainkban visszatérő elemek: önmagunk ismerete, a kreativitás és a jó(l)lét” – véli a jelenség vizsgálója, Raphaël Liogier filozófus és szociológus.

„Az európaiak rajongása a sámánizmus és a többi egzotikus dolog iránt a romantizmus koráig nyúlik vissza, s napjainkban megfelel a világ ismételt elvarázslása vágyának a vallás, a mágia, a misztérium, a misztika, a tudattal felruházott növényi létezőkkel való kapcsolat által.” – tartja Nadège Chabloz antropológus.

„Ami ténylegesen új a sámánizmus mára globalizált világában, az a szintetikus kifejeződés, abban az értelemben, hogy a sámánizmus formáinak egyfajta egységbe foglalása a cél, ahogyan ezt néhány év óta az Európa minden zegében-zugában virágozó fesztiválok és összejövetelek mutatják.” – fejti ki.

„A sámánizmus a materialista társadalom ellentéteként jelenik meg, valamint közvetítő és papság nélküli személyes tapasztalatot kínál.” – válaszol Éric Marchal, a Sámánista Társulás egyik alapítója. Ez a csoport 3 éves képzést kínál. Miután ez a spiritualitás kereteken kívül áll, nem mentes a kisiklásoktól sem. „Figyelni kell egyes önjelölt sámánokra. Emlékezzünk arra, hogy a hagyományos közösségekben senki sem akart sámán lenni, a mi társadalmainkban mindenki tolakszik.” – sajnálkozik. Az ayahuaska [pszichoaktív főzet] nem kontrollált használata, a mentális befolyásolás kockázata, szexuális kilengés a veszély. „Az eltévelyedések megelőzésére azokat a klasszikus ajánlásokat kell követni, melyeket a szektarizmusnál megfogalmaztak. Mivel nincs a neo-sámánizmusban egységes csoport, megállapodott tradíció, így nincs norma sem, amely ellenőrzést tudna gyakorolni a karizmatikus vezető felett. Ő ekkor elhagyhat minden határt, s egyes személyekkel teljesen függő kapcsolatot alakíthat ki.” – összegzi Raphaël Liogier.

Fordította: Hantos-Varga Márta

Megjegyzés: „Nagyobb világ” [A Bigger World] címmel 2019. október 30-án került a mozikba Fabienne Berthaud játékfilmje, mely valós történet alapján egy válságban lévő francia értelmiségi nőnek a sámánizmusba való beavatását meséli el Mongóliában.

Forrás

Létrehozva 2023. október 12.