Részletek Dr. Gerhard Bergmann “Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

 e) Felebaráti szeretet és szociális nyomor

Jézus Krisztus Evangéliumában a felebaráti szeretet a központi tanítások közé tartozik, míg a többi vallásban ez nem szerepel önálló tanként. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd embertársadat, mint saját magadat” (Mt 22,37-39), mondta Jézus.

A buddhista semmilyen életet nem olthat ki, mert nem tudhatja, nem lakik-e benne egy megboldogult ember lelke. A buddhizmusra egyfelől tehát jellemző a szinte őrületig túlhajtott kímélet minden élőlény, még a legkisebb férgek iránt is. Másfelől viszont az egész nem-keresztény vallásos irodalomban egyszer sem találkozunk a felebaráti szeretet kifejezéssel, ahogy ezt a nyelvtudósok megállapították. Megkímélik a bolhákat és tetveket (jainizmus), ugyanakkor elnézik, hogy emberek milliószámra pusztuljanak szennyben és nyomorban; könyörtelenek a kasztonkívüliekkel szemben, mint a hinduizmus; vagy hagyják a nyomorultakat elpusztulni „végzetbe vetett hittel”, mint az iszlám.

Az iszlámban a kiszmet hideg törvénye uralkodik, azaz, ami ki van ránk mérve, azt el kell fogadnunk. A hinduizmusban és a buddhizmusban a karma, a megtorlásban való hit nem kevésbé hideg törvénye uralkodik. A kiszmet éppúgy, mint a karma nem más, mint vak és merev sors(végzet)-hit. És ez döntő fontosságú mind szociális mind vallási vonatkozásban. A karmába vetett hit kioltja a szociális lelkiismeretet.

Miért is érezne a hindu ember részvétet a kasztonkívüli iránt? Hiszen a kaszthoz tartozás nem véletlen műve, hanem az előző élet-sorozat következménye. A kasztonkívüli azért kasztonkívüli, mert megelőző életében gonosztevő volt. Nos, nem lehet a sors (vagy istenség) karját lefogni, és változtatni az olyan ember helyzetén, aki rászolgál megtorlásra. Ebben van a szeretet és részvét hiányának végső foka. És ebből adódik például Indiában az elképesztő szociális különbség. Mindez karma – sors.

Hindu vagy buddhista karma, vagy mohamedán kiszmet: mindegy! Itt is, ott is beletörődés a végzetbe. „Add meg magad sorsodnak, amit Allah számodra rendelt”, ezt a vezérigét tanítja Mohamed híveinek. A felebaráti szeretet – mint kötelező parancs – nem fordul elő szótárukban. A hinduizmus, mohamedanizmus és buddhizmus, mint vallás, soha nem lesz képes arra, hogy felszámolja a tömegnyomort és rendezze a szociális viszonyokat. Az állam próbálja ezt a terhet magára venni. Még csak egy megjegyzés: a végzet igen hátrányosan befolyásolja a munkamorált is.

f) „Jótevő”

Miközben meg kell állapítanunk, hogy a vak végzetbe vetett hit, a látszat-világról szóló tanítás és az ezekből származó pesszimizmus igen hátrányosan befolyásolja a felebaráti szeretetet és a szociális kérdések megoldását, mégis találunk a buddhizmusban sok ún. „jótevőt”. Kínában nevezik így azokat, akik ki akarják érdemelni a mennyországot. Kétségkívül sok keresztényt is megszégyenít az, amit ezek a jótevők a szegényekért és a leprásokért tesznek, hogy ezzel előkelőbb helyet szerezzenek maguknak a mennyországban. 

Mindig közelebb jutunk az igazsághoz, ha a tettek mögött az okokat keressük. Minden cselekedet értékét a mögötte levő érzület adja meg. Márpedig a „jótevők” cselekedete mögött nem a szeretet,hanem az üdv-egoizmus rejlik hajtóerőként. Jézus viszont minden tisztátalan motívumot elítél. Az Evangélium szerint a szeretet nem keresi a maga hasznát. (“Osszam el bár egész vagyonomat alamizsnaként, /…/ ha szeretet nincs bennem, semmit sem használ nekem.” /1Kor 13,3/ E szavak pedig nem a Szúrákban, nem a Védákban, nem a tibeti titkos könyvekben, hanem az Evangéliumban találhatók! /szerk/)

Forrás

Létrehozva 2019. szeptember 18.