Részletek Dr. Gerhard Bergmann “Jézus Krisztus, Mohamed, Buddha vagy a hinduizmus” c. könyvéből

(A Szent Margit Lap 65-66., 69-71. számában megjelent cikkek nyomán.) 

5.1. Isten ismeretére nézve;

a) Mohamed ugyan az ázsiai vallásoktól eltérően, azok több-istenhitével szemben azt tanítja, hogy csak egy isten van, és ebben a monoteizmusában megegyezik Jézus Krisztussal. Mégis micsoda különbség van kettőjük között!

Az iszlám tanai így idézik Mohamedet: „A teremtésnél fogta isten a földgöröngyöt, kettéosztotta, az egyik felét a pokolra vetette és így szólt: ‘Ez mehet felőlem az örök tűzre.’ A másikat a mennybe vetette, és így szólt: ‘Ez mehet a paradicsomba felőlem.’” Mohamed istene önkényeskedő, despota-isten. Mohamed istenét Allah-nak hívják. Allah nem enged szabadságot az embernek, nem is engedhet, mert az ember szabadsága korlátozná isteni szabadságát és mindenhatóságát, ami megengedhetetlen. Ezért Mohamed istenről szóló tanítása szorosan össze van kapcsolva a predesztinációval. Volt ugyan az iszlám történetében egy irányzat, amely ezt a tant mellőzni akarta, győzött azonban Mohamed hideg és kemény tana, a kettős eleve-elrendelés tana, amely vagy üdvösségre, vagy kárhozatra rendeli az embert. Allah pedig zsarnok isten. 

Az ember életében mindent Allah végez el: gazdagságot, szegénységet, örömet és szenvedést ő ad, de még a bűnt is. Így szól a Korán, melyről Mohamed azt állítja, hogy Gábriel arkangyal diktálta neki, a 4,90 versben: „Ha Allah tévútra vezet téged, nem találod meg a helyes utat, akárhogy igyekszel is.” Az iszlám teológiájában olvassuk: „Allah megsemmisítheti és újrateremtheti a világot, ha akarja. Halottakat támaszthat, köveket szórhat, fákat járásra bírhat, eget és földet megsemmisíthet és újra teremthet.”

Erre csak azt mondhatjuk: egy isten bizonyára megteheti mindezt. De jaj nekünk, szegény embereknek, ha isten ezen képességeihez nem járul hozzá a szeretet. Éppen ez az, ami Mohamednél hiányzik, és az egész iszlámban is. Nem véletlen, hogy Allah-hal kapcsolatban soha nem használják az „atya” és „szeretet” szavakat, noha az „irgalmas, könyörülő” szavak nem ismeretlenek. Ezek azonban nem Allah atyai szeretetét fejezik ki, mert ilyen nincs, hanem csak a könyörületre irányuló emberi vágyat. Mert Allah könyörülhet, ha akar, vagy nem könyörül, ha nem akar. Hogy mennyire nem ismerik Allah lényében az irgalmat, mint lényeges vonást, kiderül a Korán 19. szurája 94. verséből: „Égen és földön senki nem közelíthet másként az irgalmashoz, csak mint rabszolga.” A szeretet evangéliuma valóban ismeretlen Mohamednél. Allah római despotára emlékeztet, aki hüvelykujja lefelé fordításával halált, felfelé fordításával életet parancsolt a gladiátoroknak. Nyoma sincs benne az igaz, szívből jövő könyörületnek. Még „irgalma” is a hatalmából és nem a szeretetéből következik. Ilyen Allah!

Mindnyájunkat el kell tehát gondolkoztasson, hogy az iszlám szó mennyire alávettetést jelent. Ez valóban az egész mohamedanizmus jellemzője. Allahnak legvégsőkig fokozott mindenhatóságából következik az iszlámra jellemző, hírhedt fatalizmus. Mohamed dühösen támadta Jézus Krisztus istenfiúságát. Szerinte Jézus istenfiúsága összeegyeztethetetlen a monoteizmussal. Mivel Mohamed a maga primitív gondolkodásmódja szerint az istenfiúságot nem szellemi, hanem érzéki értelemben vette, Jézus istenfiúságánál is emberi értelemben vett fizikai nemző folyamatra gondolt. Ezért hányják szemünkre a mohamedánok, hogy a Szentháromságban nekünk három istenünk van és nem egy. Mohamed tanítása által félrevezetve nem ismerik fel, Istennek micsoda mélységes bölcsessége és szeretete nyilvánul meg abban, hogy Jézus Krisztusban leereszkedik hozzánk, emberekhez, és Szentlelke által valósággal jelen van köztünk, és munkálkodik szívünkben és lelkiismeretünkben. Csak Jézus Krisztusban ismerjük meg igazán, kicsoda Isten, mert Őbenne törte meg Isten az örökkévalóság csendjét. Mivel Mohamed mindezt nem látta meg, ezért túlhajtott monoteizmusa visszaesést jelent a Jézus előtti időkbe, noha Jézus után 600 évvel élt és munkálkodott.

Forrás

Létrehozva 2019. szeptember 14.