Engem keresztyénként mindig zavart az olyan megfogalmazás, miszerint „a keresztyének úgy hiszik, hogy Jézus Krisztus feltámadt”. Avagy személyesre fordítva: „Én hiszem, hogy Jézus Krisztus feltámadt” Ez a megközelítés, még ha igaz is, emberek hitéről beszél pusztán, s azt állítja, hogy a keresztyének azok, akik hisznek Jézus Krisztus feltámadásában. Ezzel viszont elsikkad az a körülmény, hogy a Jézus Krisztus feltámadásáról szóló beszámolók mégis csak egy történeti eseményről szólnak. Nem megkerülhető tehát az a kérdés, hogy most akkor Jézus Krisztus „objektíve” támadt-e fel, avagy egyszerűen voltak emberek, akik elhitték, hogy feltámadt, s ennek a hitnek a hagyománya a keresztyénség?

A tét nem kicsi. Ha ugyanis a keresztyénség csak a Jézus Krisztus feltámadásába vetett áthagyományozott hiten alapul, amelynek ugyanakkor nincs, avagy kérdéses az objektív történeti alapja, akkor igencsak bizonytalan alapokon nyugszik: addig „él”, ameddig vannak emberek, akik hisznek Jézus Krisztus feltámadásában.

Ez azért – lássuk be –, eléggé nyugtalanító körülmény, mert azt üzeni, hogy a keresztyén üzenet igazsága a szubjektumtól függ.  Semmi kedvem hinni egy olyan tartalomban, amelynek az igazságtartalma csak az én hitemtől függ. Ahogyan az ember hitvilágát ismerem, s ahogyan megmutatta önmagát eddigi története folyamán, semmi jó és megbízható nem várható tőle. Ha az igazolja egy tartalom igazságát, hogy vannak-e emberek, akik hisznek benne, akkor minden igaz, és semmi sem igaz. Akkor a hitek igazságtartalmának a megítélését a tetszésindex dönti el, amely semmi másról nem szól, minthogy egy adott időszakban és adott társadalomban mi számít divatos hitnek, s mi nem.

De hol van akkor az a kérdés, hogy egy adott hitnek van-e igazságtartalma, avagy nincs? Ha az igazság kérdése a háttérbe szorul, s minden valóságértelmezés mögött csak a szubjektum hitét látjuk, akkor az egyetlen racionális következtetés az, hogy jobb nem azonosulni semmiféle tartalommal. Nincs igazság, vélemények vannak.

Nos, eléggé furán érezném magamat, ha úgy kellene fogalmaznom, hogy „az a véleményem, hogy Krisztus feltámadt”. –  „Megengedem, hogy másnak más a véleménye.” – Mert ugyebár, a hitek egyenlők.

A feltámadás objektív igazságának a fenntartása ma azért problematikus, mert létezik egy uralkodó, nem mellesleg téves hit, amely a mai természettudományos bizonyíthatóságot tette meg az egyetemes igazság mércéjének. Ez semmi más, mint szimpla kivetítés. Ideje lenne kritikusan megállapítani, hogy a ma normatívnak tekintett igazság-értelmezés, amelyből a szekuláris-ateista világkép következik, egyszerű materializmuson alapul, amely nem tud mit kezdeni semmivel sem, ami a látóhatárán kívül esik. Így lett normává az ateizmus, amelyhez képest – megengedő módon – vannak még más nézetek is. Az előbbi úgymond a „realista”, az utóbbi a „hit”. A valóság ezzel szemben az, hogy nincs semmiféle objektív alapja annak, hogy az ateista materializmust realista valóságértelmezésként lehetne tételezni a hitben megélt valóságtapasztalattal szemben, amely úgymond „nem realista”. A hit nem attól hit, hogy nem realista.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. április 22.