A niceai-konstantinápolyi hitvallás (A.D. 381) szerint az egy, szent, katolikus és apostoli Egyházban hiszünk. Mindegyik jegyet helyesen kell megragadnunk és kifejtenünk a maga teljességében. Ám csak együtt, egymást áthatva alkotják azt a teológiai alapot, amelyen az Egyház autentikus önfelfogása alapulhat. Nélkülük elhomályosulna az Egyház önazonossága, eltűnne sajátos megkülönböztető karaktere, és mindenféle álruhát kényszeríthetnének rá – akár belülről, akár kívülről. A négy egyházi jegyet pedig az eucharisztikus liturgia fejezi ki a legteljesebben és táplálja a legbőkezűbben.

Beszédemben ezek mellett az állítások mellett fogok érvelni, méghozzá a következőképpen. Először részletesen megvizsgálom Antiochiai Szent Ignác hét levelét. Ezután – rövidebben – tanulmányozom a II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű dogmatikus konstitúcióját az Egyházról. Mindegyik szöveg a négy meghatározó jegyen belül fogja fel az Egyház kinyilatkoztatott lényegét. Végül Szent II. János Pál Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikáját segítségül híva amellett érvelek, hogy e négy egyházjegy jelenleg veszélyben van. A fenyegetés nem csak a katolikus teológusok közösségéből származik, hanem sajnálatos módon az Egyház vezetéséből is. E veszély miatt arra a következtetésre jutok, hogy erőteljesen védelmünkbe kell vennünk az Egyház négy megkülönböztető jegyét és világosan ki kell állnunk mellettük. Egy ilyen apológia nélkül az Egyház önfelfogása – hogy ő maga valójában micsoda – rendezetlenné válik, és emiatt meggyengül a képessége, hogy Jézus Krisztus örömhírét megélje és hirdesse. Ez a gyengülés legjobban az eucharisztikus liturgiában válik majd láthatóvá, ami nem csak botrányt okoz majd, hanem – és ez a fontosabb – lealacsonyítja a liturgiát, az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli voltának legmagasabb rendű megjelenítését.

Antiochiai Szent Ignác: A szent, katolikus és apostoli Egyház eucharisztikus egysége

Talán magyarázatra szorul, miért Antiochiai Szent Ignácot választom kiindulópontul, aki a II. Vatikáni Zsinat és II. János Pál előtt majdnem két évezreddel élt. Azért döntöttem így, mert Ignácot az egyik legprófétaibb teológusnak tartom az Egyház hosszú teológiai hagyományán belül. Apostoli atyaként (+ 107) jól ismerte az írott Újszövetség nagy részét, és közreműködött annak elindításában, ami később az Egyház teológiai hagyományává vált [2]. Témánk szempontjából fontos, hogy Ignác volt az első, aki tanúságot tett az Egyház hierarchikus szerkezetéről: a püspökök, áldozópapok, diakónusok és laikusok létezéséről. Nem érvelt e mellett az egyházi berendezkedés mellett, hanem feltételezte, hogy az hűségesen és természetesen fejlődött ki a legkorábbi apostoli egyházakból, azokból a megszülető keresztény közösségekből, amelyek egyikének püspökként maga is résztvevője volt. Ugyanakkor hét levelével egy olyan egyháztant dolgozott ki, amely világossá tette az Egyház négy megkülönböztető jegyét, bár nem gondolt arra, hogy ezt a teológiai kifejezést használja. Amint látni fogjuk, Ignác ezzel prófétai módon megelőlegezte a II. Vatikáni Zsinat dogmatikus konstitúcióját az Egyházról, valamint II. János Pál enciklikáját arról az alapvető támogató és tápláló kapcsolatról, amely az Egyház és az Eucharisztia között kölcsönösen fennáll.

Az egység Ignác szerint az Egyház legfőbb jelenbeli kifejeződése és egyúttal döntő fontosságú célja. Így buzdítja Polikárp püspököt: „Legyen gondod az egységre, melynél nincs jobb dolog!” [3] A magnésziaiaknak pedig így ír: „Azért imádkozom, hogy [az egyházakban] Jézus Krisztus – aki életünk mindörökké – testének és Lelkének egysége legyen meg…” [4] S levelét ezzel a felhívással zárja: „Éljetek egyetértésben, aki Jézus Krisztus, kétségtől mentes lélekkel!” [5] A philadelphiaiakat biztosítja, hogy „a saját dolgomat elvégeztem, mint egyesülésre rendeltetett ember. Ahol ugyanis széthúzás és harag van, ott Isten nem lakik.” [6] A szmirnaiak, mivel Krisztusban és a Szentlélekkel közösségben élnek, részt vesznek az „isteni egységben.” [7] Az egység Jézus legnagyobb ajándéka, mivel azzal önmagát adja ajándékba, akiben az Egyház a Szentháromság isteni bensőségességébe vétetik fel.

Míg az Egyház célja az egység, addig Ignác szerint ennek az egységnek az igazoló forrása a hit. A szmirnaikhoz a következő ujjongó szavakkal fordul: „Az Isten Jézus Krisztust dicsőítem én, aki oly okossá tett titeket; egyesített ugyanis benneteket tökéletesítve a megingathatatlan hitben, mintegy az Úr Jézus Krisztus keresztjére szegezve testben és lélekben, és a Krisztus vérében levő szeretetben megerősített, teljesen bizonyossá téve titeket Urunkra vonatkozóan…” [8]Konkrétabban az apostolok hite az, amely létrehozza az Egyház egységét. Ignác az efezusiaknak hangsúlyozza, hogy keresztényekként „Jézus Krisztus erejében az apostolokkal is mindig összhangban voltak” [9]. Amint az idézetekből világossá válik, Jézus Krisztus az egyházi egység egyedüli forrása, mivel a benne való hit révén egyesül mindenki vele és egymással, és így együtt a Szentlélekkel közösségben egyesülnek az egyetlen Istennel és mindenki Atyjával. Pált visszhangozva Ignác vallja, hogy a keresztények egyetlen új embert alkotnak Krisztusban, mivel „egyesül[nek] a hitben”, és így eggyé válnak őbenne [10]. A hit végső és legnagyobb hatása, hogy mindnyájukban meglesz „Jézus és az Atya egysége” [11].

Az egyházi egységet, amely a Jézus Krisztusba vetett hit egységessége révén jön létre, a hívők azzal tanúsítják, hogy a püspökkel egyesülnek, aki megszemélyesíti az egyházi hit egységét. Ignác szemében az egység egy hierarchikus egyesítő láncolatból ered. A püspök tisztelete nem annyira a saját személyének tiszteletét jelenti, hanem „Jézus Krisztus Atyjának [a tiszteletét], aki mindenki püspöke” [12]. Ahogyan az ember engedelmeskedik a legfőbb püspöknek, Krisztusnak, úgy kell engedelmeskednie a Krisztust képviselő püspöknek is [13]. Ignác tudatja az efezusiakkal, milyen kiváltságosak: „Nekem ugyan csak rövid ideig volt meghitt kapcsolatom püspökötökkel, nem is emberi kapcsolat, hanem kapcsolat a Lélekben, mennyivel inkább mondalak boldognak titeket, akik oly szoros kapcsolatban vagytok vele, mint az egyház Jézus Krisztussal, és mint Jézus Krisztus az Atyával, hogy az egységben minden összhangban legyen” [14]. Itt újra látjuk az egység logikájának okozati láncát. A püspökkel egységben lenni azt jelenti, hogy egységben vagyunk az Egyházzal; az Egyházzal egységben lenni azt jelenti, hogy egységben vagyunk Jézussal; Jézussal egységben lenni pedig azt jelenti, hogy egységben vagyunk az ő Atyjával. Ez az egység, amint Ignác világossá teszi, a Szentlélek bensőségességén alapul. Hasonlóképpen buzdítja a magnésziaiakat:

Arra törekedjetek, hogy az Úr és az apostolok rendelkezéseiben szilárdak legyetek, hogy bármit tesztek testben és lélekben, sikeresen tegyétek, a hitben és szeretetben, a Fiúban, az Atyában és a Lélekben, a kezdetben és a végben, legtiszteletreméltóbb püspökötökkel és presbitériumotokkal, mely méltó a lelki koszorúra, valamint az Isten szerinti diakónusokkal. Engedelmeskedjetek a püspöknek és egymásnak, ahogyan Jézus Krisztus alávetette magát testileg az Atyának, az apostolok pedig Krisztusnak és az Atyának és a Léleknek, hogy az egyesülés mind testi, mind lelki legyen

Ignác számára tehát a püspök az egyházi és apostoli egység sarokköve, mivel „ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus [egyetemes] Egyház” [16]. Jézus Krisztus ugyanis az „életünk, akitől nem lehet elválasztani bennünket”, és ő „szintén az Atya akarata, ahogyan a püspökök is, kik a föld határaira rendeltettek, Jézus Krisztus akaratában vannak” [17]. Ignác a zenekari szimfónia és a kórus analógiáját használja. A papoknak összhangban kell lenniük a püspökökkel, mint „a lant húrjainak”, s ekkor „egyetértésetek és harmonikus szeretetközösségetek alkalmat ad Jézus Krisztus dicséretére”. A laikusok feladata pedig, hogy „kórusba tömörüljetek, hogy az egyetértésben összhangban legyetek, az egységben Isten hangszínét véve fel, egy hangon énekeljetek az Atyának Jézus Krisztus által, hogy meghallgasson titeket, és jó cselekedeteitek által felismerje, hogy Fiának tagjai vagytok. Azért hasznos nektek feddhetetlen egységben lenni, hogy mindenkor részesedjetek Istenben” [18].

Ez az egység Krisztusban és az ő Egyházában az, ami képessé teszi a keresztényeket a szent cselekedetekre. Ugyanis csak a szent Egyházon belül lévő szent keresztények képesek arra, hogy a szeretet szent cselekedeteit véghez vigyék. Ignác biztosítja az efezusiakat afelől, hogy:

Akik testiek, azok nem képesek a Lélek cselekedeteire, sem a lelkiek a testiekre, ahogyan a hit nem teszi a hitetlenség cselekedeteit, ugyanúgy nem teszi a hitetlenség a hitéit. Még amit testileg tesztek, azok is lelki cselekedetek, mivel mindent Jézus Krisztusban tesztek. [19]

Továbbá:

Mindezekből semmi sem marad rejtve számotokra, ha Jézus Krisztusban tökéletes a hitetek és a szeretetetek, ami az élet kezdete és teljessége; kezdete a hit, teljessége pedig a szeretet. A kettő egyesülésében van az Isten, és minden más, ami szép és jó az életre. Aki hitet hirdet, nem vétkezik, akinek szeretete van, nem gyűlöl. A fát gyümölcséről lehet megismerni. Így, akik Krisztust hirdetik, cselekedeteik által ismerhetők meg. Nem csupán a hirdetés ugyanis a dolgunk, hanem az, hogy a hit erejében találtassunk mindvégig. [20]

Az egyház minden szentség forrása, mivel neki magának a forrása Jézus, aki Krisztusként a Szentlelket kiárasztja mindenkire, aki hisz benne. Ebben a Lélekben hajtja végre minden hívő a szeretet szent cselekedeteit.

Amint a fentiekből kiderül, Ignác világosan látja, hogy amint három személy Szentháromsága alkotja az egyetlen szent Istent, úgy az Atya üdvösségtervében Fia, Jézus révén és a Szentlélek kiáradása által hozza létre az egy, szent és katolikus Egyházat. Ez az Egyház magában foglal mindenkit, aki hisz Krisztusban. Ők pedig, egyek lévén Krisztusban, a Szentlélek egységében, az Atya gyermekeivé válnak. Ez az egység nyer apostoli egyházi kifejeződést abban, hogy a hívek egységet alkotnak a püspökeikkel, az apostolok utódaival, valamint a papokkal és diakónusokkal. Ugyanis a püspökkel és az általa vezetett apostoli testülettel való közösség egyúttal a Krisztussal való egyesülést is jelenti a Lélekben, ennek révén pedig az Atya életébe való beleszületést is, aki minden egység forrása és beteljesülése.

Az apostoli hitnek ez az egyházi egysége Ignác szerint legjobban az Eucharisztiában fejeződik ki és valósul meg. Ekkor ugyanis az összes hívő az egy püspök körül egyesül, hogy megünnepelje az egy szent liturgiát, amely által mindnyájan a lehető legteljesebb mértékben egyek lesznek Jézus Krisztusban, és szentté válnak az ő eucharisztikus jelenlétében részesedve. Bár nem fogalmazta meg így, Ignác megértette, hogy az Eucharisztia mindennél jobban megtestesíti és ezáltal a legteljesebben valóságossá teszi az Egyház mind a négy alapvető jegyét.

Weinandy atya munkásságának ismertetése és a teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2019. március 17.