Az egyetlen kérdés, amit az azonos neműek „házasságával” kapcsolatban érdemes feltenni, az, hogy vajon érdekelne-e bárkit is a baloldalon ez a harc, ha nem egy újabb civilizációs intézmény ledózerolásáról lenne szó.

Az azonos neműek „házassága” nem arról szól, hogy a férfiak házasodhassanak férfiakkal, a nők pedig nőkkel, hanem a férfiak és a nők közti házasság lerombolásáról.

Olyan dolog ez, amit az idősebb nemzedék tagjai közül sokan még értenek, de a fiatalabbaknak, akik számára a házasság intézménye már alig létezik, nemigen tudnak átadni.

A házasságkötések folyamatos csökkenése önmagáért beszél. A házasság intézménye elenyészik. A család immár nem több pislákoló fénynél a Nyugat éjszakájában.

Egész országok tűnnek el, népességüket pedig olyan migránsokkal pótolják, akik hagyományosabb országokból érkeznek, és a férfi-nő kapcsolatról jó értelemben véve haladásellenesen gondolkodnak. Ha ezek az migránsok nem is rendelkeznek megfelelő technológiával vagy a civilizáció egyéb áldásaival, és a házasságról alkotott képük is jobban hasonlít a rabszolgasághoz, mint bármely modern eszményhez, a csoport, a törzs vagy az ország legalapvetőbb célját azért teljesítik – létrehozzák a következő nemzedéket.

A házasság lebontása több annál, mint hogy az újság címoldalán két férfi csókolózik. Az egész a család lebontásával kezdődött. Az azonos neműek „házassága” pusztán egyik megállója annak az útnak, amelyet a válások szaporodása, a születések csökkenése és a huszon-, sőt harmincévesek elköteleződéstől való menekülése szegélyez.

A fenti út minden egyes lépése megszüntet valamit a házasság lényegéből egészen addig, amíg semmi sem marad belőle. Az azonos neműek „házassága” egyáltalán nem „befogadó” természetű dolog, pusztán újabb kísérlet arra, hogy a házasság társadalmi intézményét lebontsák, egészen addig, amíg teljesen megszűnik.

Kétféleképpen lehet valamit lerombolni. Nekieshetünk kalapáccsal, vagy támadást intézhetünk a szerkezete ellen, mígnem minden jelentésétől megfosztjuk.

A baloldal nem tiltotta be a házasságot, hanem elkezdte lebontani, lépésenként az összes feltételét megszüntette, a gazdasági szemponttól, egymás kölcsönös segítésétől kezdve az érzelmi és szociális területig, mígnem minden jelentésétől megfosztotta, és többé már nem lehet megkülönböztetni bármely olyan kapcsolattól, amely meghatározatlan nemű tagok között ideiglenesen jön létre, és bizonytalansága miatt semmiféle komoly és értelmes céllal nem rendelkezik.

A demokrácia megszüntethető úgy, hogy betiltjuk a szavazást, de úgy is, hogy annyiszor szavazhatnak az emberek, ahányszor csak akarnak, a kisgyerekek és a külföldiek is részt vehetnek rajta, egészen addig, amíg senki sem látja értelmét, hogy elmenjen szavazni, vagy hogy az egészet komolyan vegye. Ugyanez a helyzet a házassággal vagy bármely más intézménnyel is. Elpusztíthatjuk úgy, hogy betiltjuk, de úgy is, hogy fokozatosan megfosztjuk az értelmétől egészen addig, amíg már nem jelent semmit.

A házasság minden szempontját megszüntetik, egészen addig, amíg már nem jelent semmit.  És mikor a házasság többé nem egy férfi és egy nő egész életre szóló elkötelezettsége, hanem olyan szertartás, ami nem jelent többet, mint a modern szertartások túlnyomó része, akkor a pusztítás teljessé válik.

Először a házasság véglegessége szűnt meg, majd a monogám jellege, végül pedig az értelme. Ha valaki azért szeretné, hogy engedélyezzék az azonos neműek „házasságát”, mert meg kíván házasodni, valójában nem a házasságra vágyik, hanem csak újabb ürügyet talált rá, hogy a házasság ellen harcoljon.

Soha nem az azonos neműek „házassága” volt a kérdés, hanem a házasság.

Abban a világban is lesz házasság, amelyet a dekonstruktivisták kívánnak felépíteni, csak éppen nem lesz semmi értelme. Mint a nyári képeslapok: esemény lesz, nem pedig intézmény.

Jelentés nélküli régi rituálé. Alkalom arra, hogy önző módon magunkra vonjuk a figyelmet, és önmagunkat ünnepeljük. Kérkedés, mely éppoly üres, mint azok a templomok és zsinagógák, amelyek helyet adnak neki.

A házasság lebontása annak az általánosabb folyamatnak a része, melynek során az ember neme létállapotból tudatállapot lesz. A házasság válságát a nemi szerepek lebontása előzte meg, az azonos neműek „házasságát” pedig a nemek megszüntetése követi, melyek immár nem többek olyan identitásnál, melyet önként választunk, ruha, melyet hol felveszünk, hol levetünk.

A nemek lerombolásának a nemi szerepek lerombolása volt a feltétele. A lebontás minden lépése szükségszerűen vezet el a következőhöz, és ennek soha nem lesz vége, egészen addig, amíg mindent le nem rombolnak.

Az azonos neműek „házassága” nem a végállomás, mint ahogy az sem tekinthető végállomásnak, hogy női ruhába öltözött férfiak a női vécéket használják. Nincs végállomás.

A baloldal nem azért építi le a társadalmi intézményeket, mintha az egyenlőséget szeretné megvalósítani, hanem azért, mert le akarja rombolni őket. Addig folytatja az intézmények leépítését, amíg még van mit leépíteni, egészen addig, amíg nem marad más, mint egy üres vászon, gondolkodásra képtelen tömeg, akikre rákényszerítheti mindazt, amit az életről gondol.

Az egyenlőség csak ürügy a dekonstrukcióra. Ha megváltoztatjuk valaminek a paramétereit, nem fog működni. Definiáljuk újra, tágítsuk ki a meghatározását, és már nem jelent semmit.

A rózsának akkor is kellemes lenne az illata, ha másnak neveznénk, de ha bármit ”rózsának” hívhatok, ami a földből kinő, akkor már nem lesz miről beszélni.

A baloldal társadalom-leépítő programja a gondolatok és a fogalmak háborúja. Az egyenlőség címén annyira kitágították az intézmények és a különböző életformák jelentését, hogy azokba immár minden belefér, vagyis már nem jelentenek semmit. És mikor valami egyszerre jelent mindent, mikor a rózsa szóval illetünk mindent, ami a földből kinő, akkor a szavak jelentése is megszűnik.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2019. január 18.