Egy pillanatra megszakítom a helyettes bűnhődésről szóló sorozatot, hogy néhány általánosabb tanulságra irányítsam a figyelmet az atyák kapcsán. Aki már unja a témát, azt hadd biztassam arra, hogy adjon mégis esélyt ezeknek a posztoknak, mert fontosabbak, mint aminek látszanak. Van idő, amikor az a helyes, ha nem akarunk másról tudni, csak Jézus Krisztusról, róla is mint Megfeszítettről (vö. 1Kor 2,2). Az összegyűjtött idézetekben az atyák újból és újból ugyanazt mondják el, amit egyszerűen nem unhatunk meg: Jézus Krisztus elszenvedte helyettünk a bűneink jogos büntetését! Az igazságos Isten annyira szeretett minket, hogy magára vette a bűneinket és helyettünk bűnhődött.

Ez óriási hír, az elképzelhető legfelszabadítóbb üzenet! Örök életünk lehet, ha hiszünk benne! Ezt nem lehet elégszer hallani. Fontos, hogy lássuk ennek általános elfogadottságát is a korai egyházban. Arra buzdítok tehát mindenkit, hogy olvassa el a sorozat eddigi és ezután következő posztjait. De van egy másik oka is annak, amiért érdemes követni a sorozatot.

Az egyházatyák nekünk, protestánsoknak gyakran kiesnek a látókörünkből, mintha a kereszténység az apostolok után valamiért megszűnt volna, hogy a reformációval kezdődjön újra. Ezzel maguk a reformátorok egyáltalán nem így voltak, ők kifejezetten építettek az atyák érveire, amikor az evangélium védelmében léptek fel koruk teológiai vitáiban. A helyettes bűnhődésről szóló sorozat nekünk is lehetőséget ad arra, hogy kicsit ismerkedjünk az első évszázadok meghatározó alakjaival, beazonosítsuk őket, belelássunk a gondolkodásukba, megismerjük a stílusukat, érvelési technikáikat. Arra bátorítok mindenkit, hogy olvassa az egyházatyákat, kezdve mondjuk Római Kelemen és Antiókhiai Ignatiosz leveleivel, Szardeszi Melitón húsvéti igehirdetésével, vagy Jusztinosz apológiáival! Érdemes beleszippantani abba a levegőbe, amit ezek a testvéreink szívtak, megízlelni azt a lelki táplálékot, amit fogyasztottak, belehallgatni a vitáikba, amelyeket az evangélium ügyéért vívtak. Érdemes ezt azért is tenni, hogy saját kereszténységünket tágabb perspektívában lássuk.

Lassan húsz éve olvasom viszonylagos rendszerességgel és alapossággal a korai keresztény irodalmat, de most kifejezetten a helyettes bűnhődés témája érdekel az írásaikban, ezért az elmúlt hetekben egyszerre többezer oldalnyi anyagot lapoztam át. (A Covenant Seminary-n annak idején irdatlan mennyiségű könyvet kellett elolvasnunk, de azt tanították nekünk, hogy akár négyféleképpen is el lehet olvasni egy szöveget: skimming, reading, careful reading, critical reading. Az első esetben átfutjuk a szöveget, hogy lássuk, miről szól. A második esetben elolvassuk, de csak felszínesen. A harmadik esetben alaposan olvassuk, minden mondatra odafigyelve. A negyedik esetben elemezzük is az olvasottakat, véleményt formálunk az érvekről, aláhúzással, jegyzeteléssel kapcsolódunk hozzá. Az olvasónaplókban mindig jeleznünk kellett, hogy egy könyvet melyik módszerrel olvastuk a négy közül. Nos, az egyházatyákat az elmúlt hetekben az első vagy a második formában olvastam, és csak amikor lokalizáltam a témám szempontjából fontos szakaszokat, azokat olvastam el alaposan és kritikusan.) Összeszedtem néhány általános megfigyelésemet.

1. Az egyházatyáknak egyértelműen a Szentírás az elsődleges autoritás. Aki azt gondolja, hogy a biblicizmus az evangéliumi protestantizmus szektás jellegzetessége, az mindenképpen vegyen a kezébe egy korai keresztény könyvet és kezdje el olvasni. Meg fog lepődni azon, hogy az atyák írásait mennyire át- meg átjárja a Szentírás, időnként a könyveik nagyobb részét bibliai idézetek teszik ki. Amikor az egyházatyák egy állítást bizonyítani akarnak, a Bibliából vett idézetekkel támasztják alá, és ez elegendő bizonyíték számukra, hogy a kérdés le van zárva. Az atyák biblicizmusa néha a fundamentalista kereszténység „proof-texting” (igehelyekkel való alátámasztás) legóvatlanabb hagyományaira emlékeztetnek, de mutatják, hogy mennyire fontos volt számukra a Szentírás tekintélye.

2. Az egyházatyák feltűnően nagy hangsúlyt fektettek az életszentségre. A helyettes bűnhődés tanát könnyen megtaláltam az írásaikban, hiszen amint az atyák Krisztus haláláról kezdenek beszélni, a szövegeik „vérezni” kezdenek, nyilvánvalóvá téve, hogy ugyanúgy a helyettes bűnhődésben hittek, mint apostol elődeik és reformátor utódaik. A könyveik nagy általánosságban azonban inkább a keresztény életről szólnak, a bűnnel való küzdelemről, a tisztaságról, a gyülekezeti élet szabályairól, az imádkozásról, a böjtölésről, az önmegtartóztatásról, a türelemről, a Krisztusért vállalt szenvedésről, a vértanúságról, a megbocsátásról, a reménységről, az alázatról. Az egyházatyák nem tudtak olyan kereszténységet elképzelni, amelyben Krisztus helyettes áldozata a bűnre való felhatalmazás lenne, a kegyelem a szentség hiányát igazolná, a mennyek országába a széles úton is el lehetne jutni. Van mit tanulnunk tőlük.

Az írás elolvasható itt.

Létrehozva 2018. október 19.