Új interjú Burke bíborossal – Harmadik rész

Új interjú jelent meg az egyik dubia bíborossal, az Apostoli Szignatúra (az Egyház legfelsőbb bíróságának) korábbi prefektusával, az amerikai Raymond Burke-kel. Az interjút a The Wanderer magazin részletekben kezdte el közölni. Az alábbiakban az interjú augusztus 21-én megjelent harmadik, befejező részének magyar nyelvű fordítását közöljük.

A mostani interjúrészlet utolsó kérdés-válaszában a The Wanderer és Burke bíboros egy amerikai Mária kegyhely támogatására hívják fel az olvasókat. Kizárólagos amerikai vonatkozása miatt ezt a részt az interjú magyar fordításából kihagytuk. A Katolikus Válaszon a beszélgetés első része és második része is elolvasható.

The Wanderer: Nemrégiben Robert Sarah bíboros ismét felhívott a “reform reformjának” komoly megvalósítására a [II. Vatikáni] Zsinat utáni római miserítussal kapcsolatban. A legtöbb pásztor (és egyházmegyei liturgiavezető) azonban ha szimpatizál is a bíboros javaslatával, arra törekszik, hogy fokozatosan valósítsa meg ezeket a javaslatokat, felismerve, hogy a padsorokban sokaknak a gyors megvalósítás túlzottan sok lenne, és valójában ugyanazt a fajta zavart és frusztrációt eredményezné, mint amit sokan a II. Vatikáni Zsinat után éltek meg.

Melyik reformra kellene összpontosítanunk először azok közül, amelyeket a bíboros javasolt, figyelembe véve, hogy valamennyi plébánia és egyházmegye szükségletei egyediek? Vannak a “reform reformjának” olyan elemei, amelyek fontosabbak a többinél, és amelyekre először kellene összpontosítani?

Raymond Burke: Kétségtelenül azt gondolom, hogy kritikus fontosságú lenne kijavítani az összes olyan liturgikus visszaélést, amelyre a Redemptionis Sacramentum [az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2004-ben kiadott instrukciója] rámutatott. Pontifikátusa végén Szent II. János Pál pápa a liturgikus visszaélések kijavítására fókuszált. Pozitív értelemben pedig a Sarah bíboros által adott két javaslat ad jó irányt nekünk.

Először is arra biztatott, hogy a szentmisét úgy mutassuk be, hogy mindenki az Úr felé [ad orientem] fordul. Ez nagymértékben segíteni fog visszaállítani a hódolat érzését, és megmutatni, hogy a szentmise nem valamiféle szociális esemény a pap és a hívek között, vagy csupán maguk a hívek között. Az sokkal inkább a teljes közösség cselekménye a pap vezetésével, aki Krisztus személyében [in persona Christi] cselekszik, “az Atya imádata lélekben és igazságban” (vö. Jn 4,23), ahogyan a mi Urunk a szamaritánus asszonynak mondta a kútnál. Azt gondolom, hogy ez egy remek kezdőpont lenne.

Sarah bíboros nagyon jól elmagyarázza ezt a 2015. június 12-én a L’Osservatore Romano-ban közölt cikkében, és ismételten a 2016. július 5-ei londoni Sacra Liturgia konferencián tartott előadásában.

Sarah bíboros a reform második területéről a 2017-ben Milánóban tartott Sacra Liturgia konferencián beszélt, ahol ismét az Oltáriszentség térdelve és nyelvre történő fogadásának megfontolását kérte. Azt hiszem ennek a két területnek a kezelése nagyon hatékony lenne.

Természetesen olyan átfogó reformra van szükség, ami az Egyház sajátosságain belül történik. Rengeteg helyen például a szentségtartókat kivitték a templom szentélyéből, a II. Vatikáni Zsinat hamis értelmezésének eredményeként. Hasonlóan, más dolgokat is műveltek, amik megzavarták a hódolat jellegét, például az új szakrális zenével.

Azt gondolom, az, hogy mindenki az Úr felé fordul a pap vezetésével (lehetőleg Kelet felé, hacsak ez fizikailag lehetetlen a templom földrajzi elhelyezkedéséből kifolyólag), valamint az Oltáriszentség térdelve és nyelvre történő áhítatos fogadása a legfontosabb kezdőpontok.

Érdemes megjegyezni, hogy itt, a kegyhelyünkön szokássá vált az Oltáriszentséget nyelvre és térdelve fogadni. Az emberek örömmel fogadták ezt a gyakorlatot, és sohasem kaptam egyetlen gyűlölködő levelet vagy kritikát sem ezzel kapcsolatban. Továbbá ahogy Sarah bíboros kérte, az elmúlt adventtől kezdve bevezettük a szentmise ad orientem ünneplésének liturgikus gyakorlatát, az emberek pedig arról számoltak be, mennyivel több szépséget vitt ez a szentmise ünneplésébe.

The Wanderer: A The Wanderer arra a kérdésére, hogy folytatódik-e XVI. Benedek pápa hatása a liturgiára, Dr. William Mahrt, az amerikai Egyházzenei Szövetség elnöke azt nyilatkozta: “Igen, teljes mértékben, még mindig velünk van”, majd a folytatásban azt mondta: “Ő az ars celebrandi, a liturgia ünneplésének művészete fogalmát használta”. Dr. Mahrt ehhez még hozzátette: “A liturgiáról szóló írásait még ma is olvassák, és sokminden, amit megvalósítottunk, az ő inspirációja, ami folytatódni fog.”

Eminenciás úr, egyetért Dr. Mahrt értékelésével Benedek meglévő hatásáról a liturgiában? Tudna mondani bármi személyes észrevételt arról, hogy ön szerint mi lesz az ő maradandó öröksége a liturgikus hódolatban?

Raymond Burke: Igen, ismerem Dr. Mahrt-ot, ő egy csodálatos ember. Számomra nem kérdéses, hogy XVI. Benedek pápa pontifikátusának legnagyszerűbb adományai a szent liturgia helyes rendjének és szépségének visszaállítása terén voltak. Az ünneplés művészetére (vagyis az ars celebrandi-re, amire Dr. Mahrt utalt) nemcsak példát adott az, ahogyan Benedek a szentmisét bemutatta, de az ő tanítása renteget papnak is segített meglátni azt, hogy a pap az ő testét a mi Urunknak adja át. Az Úr az, aki az áldozatot felajánlja, és így a pap teljes felszenteltsége arról kell, hogy szóljon, hogy a pap hagyja a mi Urunkat cselekedni magán keresztül. Ilyen módon elkerülhetők az önmagára utaló gesztusok, amiknek semmi köze nincs a Szent Liturgiához.

Azt gondolom, XVI. Benedek pápa tanítása mélyreható volt, mert volt bátorsága kiadni a Summorum Pontificum-ot [2007-es motu proprio apostoli levél]. Az abba a dokumentumba foglalt tanításnak bizonyosan tartós hatása lesz. Egy másik maradandó adománya az “A liturgia szelleme” című nagyszerű könyve.

The Wanderer: Az elmúlt néhány hónapban több tudósítás szerint ön azt mondta, hogy nem hiszi, hogy a muszlimok és a keresztények ugyanazt az Istent imádják. Egyesek szerint ez nincs összhangban a II. Vatikáni Zsinat tanításával (pl. a Lumen Gentium 16., vagy a Nostra Aetate 3. pontjával), és Szent II. János Pál pápa nyilvános kijelentéseivel (pl. az 1985. augusztus 19-én Marokkóban a fiatal muszlimoknak mondott beszédével). Eminenciás úr, tudná tisztázni ezt a látszólagos ellentmondást?

Raymond Burke: A zsinati dokumentumok és Szent II. János Pál pápa írásai azt hangsúlyozzák, hogy az iszlám, a judaizmushoz és a kereszténységhez hasonlóan azt tanítja, hogy egyetlen Isten van, a mindenség Teremtője. Ezért tehát egységesek vagyunk abban a hitünkben, hogy csak egyetlen Isten van. Az az Isten azonban, akiről az iszlám dokumentumai, valamint a rendkívül agresszív és erőszakos muszlimok cselekedetei tanúskodnak, Allah-ot nem a szeretet Isteneként mutatják be. A keresztény hit szerint a szeretet Isten elsődleges tulajdonsága, ahogyan Szent János evangélista írja: “Isten a szeretet” (1Jn 4,8).

Tény, hogy egyes országokban a muszlimok tiltakoztak az ellen, hogy a katolikusok az “Allah” (“Isten” arabul) szót használják. Azzal tüntettek, hogy “A ti Istenetek nem a mi Istenünk.” Amire szükség van ebben, az egyszerűen az iszlám Istenről szóló tanításának valósághű elismerése. Azt gondolom, ez rámutatna arra, hogy az egy Isten muszlim felfogása ellentmondásban van az egy Isten keresztény tanításával.

The Wanderer: Úgy tűnik, mintha az élet- és családpárti kezdeményezéseket a társadalom többsége kedvezőbben ítélné meg, annak a tudományos fejlődésnek az eredményeként, amely meggyőzően igazolta, mikor kezdődik az élet, valamint köszönhetően annak, hogy fény derült az abortált magzatok testrészeivel folyó keresedelem iszonytató gyakorlatára, és sok más tényezőnek is. Valószínűtlennek tűnt még néhány évvel ezelőtt, hogy a Planned Parenthood [Amerika legnagyobb abortuszszolgáltatója – KV szerk.] állami támogatásának megvonása egyáltalán szóbakerülhet. Ismerve az új kormányzat és az országunk polgárainak változó hozzáállását, hogyan értékeli az élet- és családpárti mozgalmak előrelépését az Egyesült Államokban?

Raymond Burke: Határozottan érzem, hogy valódi előrelépést sikerült elérni. Ezt példázza, hogy az évente megrendezett Séta az Életért és mindazok az egyéni és csoportos kezdeményezések, amelyek az emberi élet tiszteletét népszerűsítik — olyan programokon keresztül, mint a várandós nők számára ingyenesen biztosított ultrahang vizsgálatok, a tanúságtételek az abortuszklinikáknál, a rózsafüzér-imádságok, a fiatal nők segítése tanácsadással, a segítségnyújtás a várandósságuk miatt nehéz helyzetbe került nőknek –, jó eredményeket értek el.

Ezzel egyidőben az ártatlan és védtelen emberi életek elpusztításának szörnyű gonoszsága egyre világosabbá válik az emberek számára.

Az interjú elolvasható itt.

Létrehozva 2017. szeptember 1.