Elhangzott Rómában püspökök és bíborosok jelenlétében tartott konferencián, 2010. december 17-én. A szerző karagandai segédpüspök (Kazahsztán).

Isten imádásának elsőbbsége minden hiteles pasztorális teológia alapja

I. A pasztorális teológia teológiai megalapozása

Ha helyesen akarunk beszélni a lelkipásztorkodás elméletéről és gyakorlatáról, először is tudatában kell lennünk ezek alapjáról és teológiai céljáról. Az Egyház célja azonos a megtestesülés céljával: „propter nostram salutem”.

Így fogalmaz a hit és az Egyház imádsága: “Qui propter nos homines et propter nostram salutem descendit de caelis et incarnatus est…. et homo factus est.” Ez az üdvösség a lélek megmentését jelenti az örök élet számára. Az Egyház teljes jogi és lelkipásztori rendjének célja sem más, mint ez az üdvösség, ahogyan az Egyházi Törvénykönyv utolsó kánonja is mondja: “prae oculis habita salute animarum, quae in Ecclesia suprema semper lex esse debet.” (can. 1752)

Az emberi lélek üdvösségének tartalma a szentség, az eredeti emberi méltóság Krisztusban való megújítása, sőt tökéletesítése. Isten az embert saját képére és hasonlatosságára alkotta (Ter 1,26) és ez a mű csodálatos, ahogyan az Egyház fogalmaz a liturgiában: “Deus, qui humanae substantiae dignitatem mirabiliter condidisti”. Még csodálatosabb azonban ennek a képmásnak megújítása ás tökéletesítése, amely a megváltás műve révén történt: “mirabilius reformasti”. A megújulás, az új tökéletesség, a szentség abban a felfoghatatlan kegyelemben áll, hogy az ember részesülhet magában az isteni természetben: “Divinitatis esse consortes”. Részesülni az isteni természetben pedig annyit jelent, mint Isten fogadott fiainak lenni, fiaknak lenni az Egyszülött Fiúban, Jézus Krisztusban.

Jézus Krisztus, Isten egyetlen természetes Fia elsőszülötté tette magát sok testvér között az ő valódi megtestesülése által: “primogenitus in multis fratribus” (Róm 1,29). Megváltó áldozata révén Krisztus felkínálja az embernek az isteni élet kegyelmét. Ugyanaz az isteni élet, mely jelen van a Szentháromság misztériumában, jelen van Isten Fiának emberségében is: “in ipso inhabitat omnis plenitudo divinitatis corporaliter”, benne lakozik testi formában az istenség teljessége (Kol 2,9). A megtestesült Krisztus telve van kegyelemmel és igazsággal (Jn 1,14). A Szentlélek kiosztja az istenfiúság kegyelmét és a szentséghez szükséges összes többi kegyelmet az isteni élet ezen forrásából, az Egyház, Krisztus misztikus teste közvetítésével, a szentségek liturgiájában. Így jobban érthetjük, amit a II. Vatikáni Zsinat tanított:

Liturgia est culmen ad quod actio Ecclesiae tendit et simul fons unde omnis eius virtus emanat. (Sacrosanctum Concilium 10)

A liturgia a csúcs, amely felé az Egyház minden tevékenysége irányul, ugyanakkor a forrás, amelyből árad minden ereje. Az apostoli munka is arra van rendelve, hogy mindazok, akik Isten fiaivá váltak a hit és a keresztség által, közösségbe gyűljenek össze, dicsérjék Istent az Egyházban, és résztvegyenek az áldozatban és az Úr asztalának lakomájában. (SC 10).

Az előadás teljes szövege megtalálható itt.

Létrehozva 2021. április 28.