Munkánk középpontjában az identitás és identitásfejlődés kérdésköre áll. Foglalkozunk ennek során a női és férfi identitással, a család szerepével ennek kialakulásában, ezzel kapcsolatos problémákkal és az identitás sérüléseivel. A pszichoszexuális fejlődés is része az identitás fejlődésének, ezért a szexualitás és identitás kapcsolata is része munkánknak. Fontosnak tartjuk a gyermek jogát, hogy legyen apja és anyja. Ezért politikailag is igyekszünk tenni. A gyerek számára akkor biztosított az ideális fejlődés, ha szülei stabil, konfliktusokkal nem terhelt, kapcsolatgazdag házasságban élnek egymással. Így azért is küzdünk, hogy a házasság mint egy férfi és egy nő között létrejövő kapcsolat, valamint az ebből létrejövő család meghatározó példakép maradhasson kultúránkban.

Hogyan került látókörükbe a homoszexualitás?

Harminc év óta folyamatosan fordulnak hozzánk olyan nők és férfiak, akik számára saját homoszexuális vonzódásaik nem kívánatosak, és vágynak arra, hogy heteroszexuális kapcsolatra alkalmassá váljanak. Hosszú éveken át intenzíven foglalkoztunk a homoszexuális irányultsággal, és arra a megállapításra jutottunk, hogy a saját nem iránti vonzódás a gyerekkorban megélt krónikus kapcsolati sérülések ellensúlyozására tett kísérlet. Ezek a sérülések a fiúkat elsősorban az apával való, a lányokat az anyával való kapcsolatban érték. Szerelmes érzéseikben a gyerekkorból származó kielégítetlen érzelmi szükségleteket – az elfogadás, a figyelem, megbecsülés hiánya az azonos nemű szülő részéről – szexualizálják. Egy homoszexuálisan érző férfi az erotikus kapcsolatban gyakran tudat alatt a férfitárstól való elfogadást, megbecsülést várja, vagy olyan férfias tulajdonságokból akar részesülni, melyeket magából hiányol. A homoszexualitással való próbálkozás azonban mindig hiábavaló marad, mert a szexualitás révén sem érzelmi sérülések nem gyógyíthatók, sem kapcsolati űrök nem tölthetők be.

Miért kap olyan nagy hangsúlyt munkájukban ez a terület és mellette a gender-ideológia?

A következő generáció jövőjéről van szó. A szexualitás egyetlen formája sem velünk született és nem mereven ösztönök által irányított. A pubertásban természetszerűleg sok fiatal bizonytalanodik el vonzalmait illetően és él meg félelmeket a másik nemmel való találkozás során. Szeretnénk felvilágosító munkát végezni, és nyíltan beszélni mindarról, amit a homoszexuális életstílus jelent. A homoszexualitás nem jelent természetes és egészséges alternatívát a heteroszexualitással szemben. Bátorítjuk a fiatalokat a velük született heteroszexuális potenciáljuk kibontakoztatásában, hogy majdan éretten menjenek bele a házasságba. Arra is biztatjuk őket, nézzenek szembe érzelmi problémáikkal és keressenek megfelelő segítséget.
Ami a gender-ideológiát illeti: olyan alaptételeket képvisel, melyek jelentősen zavarják és akadályozhatják a fiatalok identitásfejlődését. A gender-elméletek radikális irányzata abból a feltételezésből indul ki, hogy nincs lényegi különbség férfi és nő között. Amennyiben ilyet észlelünk, az a hibás nevelés eredménye. A gender-ideológia tehát ki akarja törölni a gyerekekből a nemspecifikus különbségeket.
Ez az alapfeltevés minden empirikus tudásunknak ellentmond. A fiatal lányoknak sokkal inkább azt kell megtanulniuk, miként tudják elfogadni éppen nemi különbözőségeiket. Aki mást akar tanítani a gyerekeknek, önelfogadásukat és ezzel identitásfejlődésüket nehezíti meg. Az identitás nem azonos a szereppel. Azok a gyerekek, akiknek biztonsággal fejlődött ki identitása, később szabadabbak különféle szerepek alkalmazásában.
A gender-ideológia szerint a „nem” jelentéktelen kategória. A férfi és nő házasságát mint normát éppen ezért elutasítja, hiszen az a nembeli különbözőségén alapul. Ugyancsak elutasítja a heteroszexualitást mint normát. Azt hirdeti, hogy a homo-, transz-, biszexualitás, valamint a transzgender életformák jogilag ugyanúgy kezelendők. Pedig ez mind nem veleszületett irányultság! Ha a gyerekeknek ezt közvetítjük, mélyen elbizonytalaníthatjuk és elbátortalanítjuk őket a házasságérettség felé vezető úton, és megfosztjuk attól a fontos üzenettől, hogy a házasság maga és a rá való érettség kulturális teljesítmény, amelyért érdemes kockázatot vállani. Nincs a házassághoz fogható semmi más közösség, amely oly mértékben hozzájárulna a nemek összekapcsolásához, a társadalom fejlődéséhez, jövőképességéhez és békéjéhez. Ránk felnőttekre hárul a feladat, hogy erre bátorítsuk és efelé segítsük a következő generációt.

A gender mainstreaming sok esetben nagyon vonzón fogalmazza meg elképzeléseit.

Az eredeti, a két nemre, nőre és férfira alkalmazott, az angol nyelvterületen ismert gender fogalom tartalmával  – amely a nők és férfiak társadalomban betöltött szerepét jelenti –  egyetértünk. A gender mainstreaming a nemek társadalmi egyenlőségének főirányként való érvényesítése, vagyis az arra való törekvés, hogy a férfiak és a nők egyenlően részesedjenek a társadalmi javakból.  Csakhogy a gender-ideológia más tartalommal töltötte meg a gender fogalmát.

Miben más ez a gender-fogalom?

Annyiban, hogy értelmezésében a „gender” nem velünk született, hanem minden ember szabadon bármikor megválaszthatja és cserélheti. Sajnos a nyelvi zűrzavar meglehetősen nagy manapság. Az EU a gender mainstreamingről írva például a gender-ideológia új gender-fogalmából indul ki. E szerint nincs eredendő különbözőség nő és férfi között. Így a nemi szerepekben sem lehet különbség, sem a munkában, sem a háztartás megosztásában. Egy nő, aki néhány éven keresztül otthon marad a gyerekei mellett, teljes munkaidejét a családnak akarja szentelni, a gender-ideológia szerint elnyomott asszony, aki nem megfelelő tudattal rendelkezik. De ez egyszerűen nem helytálló. Én azt az álláspontot képviselem, ha egy házaspár 50-50 százalékban akarja megosztani a pénzkereső és háztartási munkát, legyen szívük joga, de ezt ne akarják kötelezővé tenni!
A gender-ideológia még ennél is tovább megy, mikor azt állítja, hogy az ember férfiként és nőként való kezelése hátrányos helyzetbe juttatja a nőt, és követeli, hogy meg kell szabadulnia a „nem” kötelező érvényű meghatározásától. Az ember külső nemi jegyei – mondja a gender-ideológia – véletlenszerűek, a szabadság akadályát képezik, ezért legjobb, ha egészen lemond a „nem” kategóriájáról. Ezzel a férfiség és nőiség, maga a testiség jelentőségét értékeli le, amivel rombolja mind a gyerekekben, mind a felnőttekben az identitástudatot. Identitásunkat akkor tudjuk megtalálni, ha testünket és annak jelentőségét, nemi kötődésünket pozitívan integráljuk életünkbe.

Mit gondolnak erről más nőszervezetek?

Sokan úgy vélik, a gender mainstreaming pusztán a nők és férfiak financiális és politikai egyenlőségéért, igazságosságáért küzd. Ezért nagy a vonzereje. A nyugati társadalmakban is vannak tennivalók, a nők itt is szenvednek el hátrányokat, igazságtalanságot, amik sajgó sebek számukra. Az ember igazságosság utáni vágyával azonban ez az ideológia visszaél, mikor arra hivatkozik, hogy az embert kimenteni hivatott a nem „kényszerzubbonyából”. Ez a totalitarizmus jele. Minden totalitarizmust az fémjelez, hogy a valóságban létező embert, annak minden nagyságával és gyengeségével helyettesíteni kívánja egy „jobb emberrel”. Aki azonban azt hirdeti, hogy a nem az ember beszűkülését eredményezi, elidegeníti az embert önmagától és végül megakadályozza a test, lélek, szellem teljes kibontakoztatását.

Mit tart a DIJG fontosnak a nők számára?

A lényeg, hogy valóban a szabadság érvényesüljön. Nőknek és férfiaknak meg kell tanulniuk, hogy kölcsönösen hallgassanak egymásra. A nő gyakorta egészen másra vágyik, mint a férfi, és ezt ki is fejezi, ha erre megvan a szabadsága. Azokban az országokban, ahol a nők nem állnak anyagi nyomás alatt, mutatkozik meg, hogy értékrendszerükben sokszor másra fektetik a hangsúlyt, mint a férfiak. Egy nőt, aki munkarerejét szívesen fordítja családjára és gyerekeire, nem szabad ezért megbélyegezni és diszkriminálni. A család számára lehetővé kellene tenni, hogy egy kereső munkájából fenntarthassa magát. Sok nő néhány otthon töltött év után vissza akar térni a munka világába, ők szívesen választanák a részmunkaidőt. Fontos lenne a nők számára ezt a visszatérést lehetővé tenni. Ez a politika és a gazdaság feladata lenne.

Magyar Kurír

Létrehozva 2011. május 31.