Az ún. valóság-show-k gomba módra szaporodnak, és óriási népszerűségnek örvendenek. “Big Brother”, “Való Világ”, “A farm”… mindezekben játék és valóság keveredik s áll össze szórakoztató produkcióvá.

Írásunkban a “Big Brother” példáján próbáljuk megvilágítani e divatossá vált műsorok hátterét.

Mi az, ami miatt a konténerház banális hétköznapi eseményei oly sokakat magukkal ragadnak? Először is a “kukkolás” élménye: sok ezer más emberrel együtt végre megengedhetnek maguknak olyasmit, ami mindaddig megütközésre okot adó és tiltott dolognak számított. A kulcslyukon keresztül való leselkedés a “Big Brother”-féle műsorokkal általánosan elfogadottá vált. Bizonyára közrejátszik az egyes szereplőkkel való azonosulás lehetősége is, akik állítólag éppen olyan emberek, mint “te meg én”. Ezen kívül sok elbizonytalanodott kortársunk véli úgy, hogy a lakók közti rokon- vagy ellenszenv, összefogás vagy versengés megfigyelése révén könnyebben tudja majd kezelni saját konfliktusait. Aztán egyfajta ál-szakértői szerepben is tetszeleghet az ember, és elegendő információval fog rendelkezni, hogy a munkahelyi kávészünetben a szereplők legújabb intrikáit és egyéb ügyeit megtárgyalhassa a kollégákkal. Végül pedig a sorozat a napi legalább egyórás tévéadások mellett számtalan további lehetőséget biztosít a modern médiával való foglalkozásra. Így pl. az egyenes adásban sugárzó kamerák révén az Interneten ki-ki bármikor maga is vethet egy pillantást a szereplőkre, mobiltelefon segítségével belehallgathat beszélgetéseikbe, és a különböző internetes csevegő (chat) fórumokon keresztül maga is hozzátehet valamit a legfrissebb híresztelésekhez és történésekhez.

Mindezen ajánlatokkal élénken élnek is az emberek: a tévéadások gigantikus mértékű nézettségi mutatókat eredményeznek, és szorgalmasan látogatottak a megfelelő weboldalak is. Ez utóbbival kapcsolatban például a magyar “Big Brother”-sorozat beindulásakor arról lehetett hallani, hogy az első nagy roham miatt összeomlott a számítógépes rendszer, mert nem bírta az óriási terhelést.

De álljunk csak meg egy pillanatra… Valóban lehet valamit tanulni a résztvevőktől? Helyes nyomon követni olyan tévéadást, amely következetesen ledönt minden eddigi tabut? Tényleg támogatni való egy ilyesfajta “megfigyelői rendszer”?

Habár vannak országok, ahol egyes politikai, egyházi vagy civil körök szót emeltek az emberi méltóság megőrzés mellett, és különböző módokon tiltakoztak e sorozatok ellen, ez csak még jobban felcsigázta a közönség érdeklődését A producerek legnagyobb megelégedésére, akiknek ilyesfajta bírálatok meghallására nincs fülük. A televíziós csatornák számára legfőbb értékmérő a nézettség. Amennyiben egy műsor jó fogadtatásra talál, úgy az előtte, közben és utána sugárzott reklámokon irtózatos összegeket lehet keresni. Így azt mutatják, amit az emberek látni akarnak. Hisz az erkölcs vagy etika -szerintük- amúgy is nézőpont kérdése.

Ha viszont a társadalmi intézmények figyelmeztetéseit szélnek eresztik, a műsorgyártásért felelős személyek pedig a nyereségességi szempontokat föléhelyezik a morális megfontolásoknak, úgy minden egyes néző személyes felelőssége, hogy kritikusan ítélje meg ezeket a sorozatokat. Márpedig erre elegendő ok van.

Voyeurizmus

Egy voyeur (francia, ejtsd: voajőr) szótári meghatározás szerint olyan perverz személy, aki mások nemi szerveinek, szexuális tevékenységének nézése útján elégül ki. A “Big Brother”-ház mindenütt elhelyezett kamerái és a sorozattal foglalkozó magazinok szalagcímei meztelenséget és nem pusztán azt ígérnek a nézőknek. A napi tv-összefoglalók valóban nagyrészt abból állnak, hogy a házbeli unalmas hétköznapokat fantáziaébresztő, olykor akár pornografikus képekkel színesítsék. Ha ilyen téren túl kevés zajlana a szereplők között, mindig kéznél vannak megfelelő tusolási vagy öltözködési jelenetek, hiszen minden rögzítésre kerül…

A másik ember iránti tisztelet magában foglalja bizonyos határok betartását. Az, hogy a szereplők készek “mindent” megmutatni önmagukból, távolról sem jelenti azt, hogy mindezt meg is kell.

“Állatkert” leskelődőknek

A játékszabályok

A “Big Brother” típusú sorozatok játékszabályai hasonlóak minden országban, ahol sugárzásra kerülnek. Közös bennük, hogy mintegy 10-12 személy (5 vagy 6 férfi és 5 vagy 6 nő), akik korábban még sosem találkoztak egymással, kb. 100 napra lakóközösséget alkot. Ez idő alatt teljesen elzárják őket a külvilágtól, nincs se tévé, se újság, se számítógép vagy mobiltelefon, de még nem is levelezhetnek. A háztartást egyszerű körülmények között, “vissza a kezdetekhez” elven kell vezetniük, és szűkös anyagi keretből közösen gazdálkodnak. Emellett napi és heti feladatokat is meg kell oldaniuk.

A résztvevőket mindeközben szünet nélkül filmezik. Például a magyar tv2 650 m²-es “Big Brother”- házában több mint 30 kamera került oly módon elhelyezésre, hogy a nap 24 órájában (még éjszaka vagy a WC-n) is megfigyelhessék a lakókat. Ezenkívül minden beköltöző személyi mikrofont kap, amelyet állandóan magánál kell hordania.

Hogy célzatosan szíthassák a feszültséget a szereplők közt, egy olyan elemet is beépítettek, amely az élőben sugárzott szappanoperát durva versengéssé változtatja. Kéthetente egyszer minden lakónak meg kell jelölnie két társát, akiknek véleménye szerint el kellene hagyniuk a házat. Egy hétre rá a tévénézők telefonon vagy SMS-ben leadott szavazatai döntik el, hogy a legtöbbször megnevezett két személy közül melyik esik ki, ill. ki maradhat. A legvégén játékban maradó 2 résztvevő közül aztán a nézők választják ki a győztest, aki elnyeri a 15 millió forintos versenydíjat (például Svájcban ez az összeg 150 ezer frank volt).

Egyébként a szereplők menet közben bármikor elhagyhatják a házat, ezzel azonban számukra véget ér a játék. Visszaút ugyanis nincs.

Az összes képanyag, amit a 100 nap alatt felvesznek, a producerek tulajdonát képezi, akik saját belátásuk szerint hozhatják azt nyilvánosságra. Végső soron tehát egyfajta prostitúcióról van szó, amelyet semmilyen formában nem szabadna támogatni.

“Kerüljétek a paráznaságot!”- szólítja fel Pál apostol a korinthusi keresztényeket. Hiszen a szemérmetlen képekkel való foglalkozás nem marad következmények nélkül. Jakab pedig így figyelmeztet levelében: “mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz” (Jakab 1,14-15).

Azonosulás

A “Big Brother” pszichológiai kísérlete számára különböző hátterű, kinézetű és foglalkozású szereplőket választanak ki, ami a néző számára az azonosulás sokféle lehetőségét kínálja. Ezzel kapcsolatban egy külföldi publicista véleménye: “Sokféle cselekvési lehetőséget kínáló pluralista világban élünk. Ez bizonytalanságot is szül, mert a megengedhető és megengedhetetlen között eleve nem lehet világos különbséget tenni. Ezért az ilyen műsorok képesek cselekvési modelleket bemutatni és azonosulási lehetőséget felkínálni a nézőknek.”

A példaképek manapság igen keresettek, jobban, mint valaha. A “Big Brother” résztvevőinek bizonyos mértékig a társadalmat kell képviselniük. A sokszínűségből azután a néző választja ki azokat a cselekvési modelleket és véleményeket, amelyeket ő maga meg akar valósítani az életben. Ezzel a csábító pluralizmus még tágabb teret kap. Hadd gondolja, mondja és tegye mindenki azt, amit helyesnek tart. Egyéni vélekedésekre nagy az igény, egy biztos mércét ellenben, amely abszolút érvénnyel határozná meg, mi jó és mi rossz, elutasítanak.

Ennek a beállítottságnak a következményei megfigyelhetőek a naponta sugárzott “Big Brother”- show-ban: többé-kevésbé álcázottan napirenden van a képmutatás, a féltékenység, mások lejáratása. Ezek lennének azok a követendő példák, amelyek segítenek megtalálni helyünket a társadalomban? Azáltal, hogy hosszú időn keresztül szakadatlanul filmezik a szereplőket, és mindenfajta magánszférát lehetetlenné tesznek számukra, azt kívánják elérni, hogy ne rejthessék el valódi érzelmeiket, hanem azok napvilágra kerüljenek.

Kiesett vagy a házat önként elhagyó szereplőktől mindazonáltal újra meg újra olyan mondatokat lehet hallani, mint: “A valóságban egészen más vagyok!” Nem csoda, hiszen mesterségesen kialakított világban élnek, emellett pedig a legjobb oldalukat kell mutatniuk, tehát állandóan színészkedniük kell, ha nem akarják, hogy kiszavazzák őket. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a tv-összefoglalók rövid bevágásaikkal szintén irányított képet közvetítenek a szereplőkről. Ha valakit elsősorban nevetséges jelenetekben mutatnak be, akkor bohóccá válik; ha folynak a könnyei, mimóza hírébe kerül; ha pedig állandóan vitatkozva ábrázolják, ezzel egy kákán is csomót kereső ember képe alakul ki. Szó sem lehet tehát hitelességről, “való”-ságról!

Közvetlen beavatkozás

A “Big Brother” nézőjének lehetősége van beleszólni a játék lefolyásába, hiszen részt vehet annak eldöntésében, ki hagyja el a házat. Ezáltal olyan hatalom birtokában vélheti magát, amellyel nem rendelkezik a mindennapjaiban, ahol gyakran elbizonytalanodva, erőtlenül áll szemben az adóhivatallal, felettesével vagy éppen engedetlen gyermekeivel.

Mindazok azonban, akik Krisztust Urukként ismerik, tudják, hogy nincsenek tehetetlenül kiszolgáltatva a körülményeknek és a sorsnak. Imádságban kérhetik a mindenható Isten segítségét, s újra meg újra átélhetik oltalmát és vezetését. Mennyivel többet ér annak valós megtapasztalása, ahogyan helyzetek imádság és könyörgés által csodálatosan jóra fordulnak, annál a hamis hatalomérzetnél, amit egy telefonos szavazás jelenthet!

A szakértők

A hétvégi összefoglalót hetente vagy kéthetente követő élő showműsor különböző interjúival, a rajongók megszólaltatásával, a szereplők rokonaival való beszélgetésekkel további csúcspontot képez. Ehhez többnyire mindenütt meghívnak pszichológust, asztrológust és ismert személyiségeket, akik értékelik a házban zajló eseményeket. Így kívánnak lehetőséget adni a nézőnek, hogy saját megfigyeléseit összevesse a “szakértők” kijelentéseivel, s ezáltal maga is “lélek-specialistává” válhasson.

Az ember lelkivilágának megismerése érthető igény. Ám az élet alapvető kérdéseit illetően, mint “Honnan jöttünk?. “Hová tartunk?”, “Mi az élet értelme?” végső soron sem a pszichológiai megközelítés, sem az asztrológia áltudománya nem segít tovább. Mindazok számára. akik megértették a bűneset következményeit, a “Big Brother”- házban zajló történések szomorú tükörképei egy istentelen társadalomnak. Különösen elgondolkoztató, hogy asztrológus rendszeres közreműködése révén a csillagokkal kapcsolatos babonaság még inkább szalonképessé válik és terjed.

Ha valaki meg akarja érteni az élete és annak titkait, ahhoz a Valakihez kell fordulnia, aki azt megteremtette. Aki folytonosan a konténerlakókkal foglalkozik, az élvezi, hogy a történésekkel kapcsolatos információit, feltevéseit és véleményét másokkal is megvitathatja. Ha valaki a tanítási vagy munkaközi szünetben nem tud a témához hozzászólni, gyakran elmaradottnak számít.

Pedig mennyi fontos dolog volna, amelyek kapcsán szóban és tettben aktiválhatnánk magunkat. Segítségére vagyunk-e a munkatársunknak, akinek a felesége súlyos balesetet szenvedett? Felemeljük-e a szavunkat nyilvánosan abortuszt támogatók vélekedéseivel szemben? Hirdetjük-e az örömhírt, az evangéliumot? “Aki vigyáz a szájára, megtartja életét, aki feltátja a száját, arra romlás vár” -int a Példabeszédek írója (13,3).

Aki enged a “Big Brother” csábításának, órákat veszteget el azzal, hogy megnézze a tévéadásokat, böngéssze az internetes fórumokat, vagy az élőképeket. Hasznos szabadidős elfoglaltság? Aligha!

A győztesnek járó magas jutalom minden bizonnyal közrejátszik abban, miért jelentkeznek oly sokan a játékban való részvételre. Mivel a pénz állítólag boldogít, sokan készek “mindent” megtenni érte, még ha ezért a legintimebb dolgaikat kell is felfedniük.

Szélsőséges megtapasztalások

Kilépni a hétköznapok szürkeségéből

A “Big Brother” embereket mutogató állatkert! A résztvevőket teljesen megfosztják magánszférájuktól. Hogy a nap 24 óráján keresztül hagyják magukat filmezni, csak az egyik dolog. Ezenkívül azonban előre le kell mondaniuk mindenfajta jogukról, amely elhangzott szavaikhoz vagy a róluk készített képekhez fűződik. Jóvá kell tehát hagyniuk felvételeket, anélkül hogy azokat valaha is látták-hallották volna. Ez igencsak megkérdőjelezhető eljárás.

Valljuk meg: magunk és környezetünk “rendbetétele” több erőt és bátorságot kíván, mint az, hogy másokat fogmosás közben megfigyeljünk. Isten azonban nem azért ajándékozta nekünk az életet, hogy látszatvilágokba merüljünk el, és ily módon elfojtsuk saját nehézségeinket. Egy napon számot kell majd adnunk Neki – a többi közt arról is, mivel töltöttük az időnket.

Egy különleges helyzetben helytállni -a kihívás, amit egy konténerházban való 100 napos bezártság jelent- különösen is a fiatal nemzedékre gyakorol nagy-nagy vonzerőt.

‘Ugródeszka a szórakoztatóiparba

Sok szereplő azt reméli, hogy a “Big Brother” -rel egy csapásra bejuthat a szórakoztatás világába. Céljuk, hogy egyszer majd vezethessenek egy talkshow-t, esetleg énekesként futhassanak be karriert, vagy manökenként váljanak híressé.

A magamutogatás szenvedélyének legfőbb oka azonban valószínűleg egy a társadalmunkat jellemző másfajta alapbajban keresendő.

Jelentőség utáni vágy

A modern ember önazonosságát tekintve válságban van. Régi értékrendek kerültek kidobásra, újabbak pedig oly nagy számban léteznek, hogy az egyén nem is tudja, melyiket válassza. Levetette magáról Isten uralmát, és saját magát emelte trónra – amivel együtt jogot formál a személye iránti hódolatra. Láttatni akarja magát, középpontban akar lenni, azt akarja, hogy beszéljenek róla. Ezáltal kívánja elérni azt a tiszteletet, ami szerinte kijár neki. A média, különösen is a televízió, megfelelő lehetőséget kínál ehhez. A különböző talk- és valóság-show-k ideális terepet nyújtanak az ilyen jelentőségre éhes emberek számára a “nagy” fellépéshez. Ám ezek az új típusú hősök nem egy támogatásra méltó ügy vagy egy különleges szolgálat melletti bátor elkötelezettségükkel tűnnek ki, hanem azzal hajhásszák az elismerést, hogy személyes dolgaikat közzéteszik. Minél többet és intimebbet, annál jobb.

Következmények

Médiapszichológusok véleménye szerint a szereplőket jelentkezésükkor feltehetően csak az motiválja, hogy szeretnének híresek lenni vagy elnyerni a győzelmi díjat, így nem is számolnak azzal, hogy sokféle sértésben, bántásban, nevetségessé tételben, megszégyenülésben és kudarcban is részük lehet. Az elszigeteltség, az állandó megfigyelés és a konkurencia harc szélsőséges körülményei között a résztvevők olyan cselekedetekre is ragadtathatják magukat, amelyektől tulajdonképpen meg kellene őket óvni.

Arról sem igen gondolkodnak el a jelentkezők, vajon mi várja majd őket, ha ismét visszatérnek a normál életbe. Véget ér az a pszichikai nyomás, amely a 100 napos “lemeztelenítés” alatt rájuk nehezedett, vagy akkor kezdődik csak el igazán? Hogyan viselik a játékosok utólag azt a tényt, hogy nem csak közismertek lettek, de sokféle – részben negatív vagy bíráló- véleménnyel is szembesülniük kell?

Pszichológusok és más szakemberek úgy vélekednek, hogy az érintettek lelkileg nagymértékben veszélyeztetik magukat, s ennek valós következményeit egyáltalán nem képesek előre felmérni. Ilyen lehetséges utóhatásként említenek szorongásos és pánikreakciókat,v alamint depressziót, amelyek akár pszichózissá is fajulhatnak. Elképzelhetőek kései kihatások is, továbbá tartós személyiségváltozás. A szakértő nem ok nélkül figyelmeztet: Svédországban az egyik “Big Brother”-hez hasonló sorozat résztvevője, egy fiatalember állítólag öngyilkosságot követett el, miután kiszavazták.

Megbecsülés – de kitől?

Ami a hamis jelentőség utáni törekvéssel kezdődik, előbb-utóbb tragédiával végződik. Hisz a mohó vágy, hogy minden áron rivaldafénybe kerüljön valaki, végső soron kisebbrendűségből és elbizonytalanodásból fakad, ami több-kevesebb “hírnév” útján nem válik semmivé. Az élet forrón vágyott beteljesedését ugyanis nem embertársaink figyelme biztosítja számunkra, hanem csakis Isten, a Teremtő előtti tekintély. “Mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének” – áll a Róma 3,23-ban. Az ember alapvető problémája a bűne, amely elválasztja őt Istentől. Vele, teremtőjével kell az egyes embernek rendbe jönnie. Ehhez azonban meg kell vallania saját jelentéktelenségét, és el kell ismernie Isten jelentőségét. Kizárólag a megtérés és Jézus Krisztus helyettes halálába vetett hit révén kerülhet sor kiengesztelődésre. Csak így lehet része az embernek valódi, értelmes, beteljesedett életben. Ezért jelentheti ki Pál később ugyanebben a levélben: “Mivel tehát megigazultunk hit által, békességünk van Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róma 5,1).

Amit Dávid útravalóul adott fiának, Salamonnak, mindnyájunknak szól: “Te pedig, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét, és szolgálj neki teljes szívvel és készséges lélekkel, mert megvizsgál az Úr minden szívet, és megismer minden gondolatot és szándékot. Ha keresed, megtalálhatod. De ha elhagyod őt, akkor félreállít téged végleg” (1 Krónika 28,9). Senki nem rejtheti el magát Isten szeme elől. Ő az álarc mögé lát, és ismeri legbensőbb indítékainkat, érzéseinket és gondolatainkat. Isten azonban nem azonosítható sem George Orwell regényének kegyetlen kormányzatával, sem pedig a szenzációra éhes, “leselkedő” tévénézőkkel, akik végső soron mások kárára elégítik ki igencsak kérdéses igényeiket. Az igazságos, szerető Isten minden egyes teremtménye számára csakis a legjobbat akarja. “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3,16).

Ajánljuk ezért mindenki figyelmébe, aki a “Big Brother” mesterkélt médiavilágában tüsténkedik- álljon bár a kamera előtt vagy mögött -, ezt a valódi életet az élő Isten vezetése alatt. Ott ugyan nem a múló hírnév csillogása várja, de nem is méltóságának elvesztése, lecsupaszítás és botrány. Megtapasztalhatja viszont ugyanazt az elrejtettséget, amit a zsoltáros Ászáf, és vele együtt mondhatja Istennek a 73. zsoltár 23-25. verseivel: “De én mindig veled leszek, mert te fogod jobb kezemet. Tanácsoddal vezetsz engem, és végül dicsőségedbe fogadsz. Nincs senkim rajtad kívül a mennyben, a földön sem gyönyörködöm másban.”

(magyar vonatkozásokkal kiegészítve a kiadó által)

BIG BROTHER – egy tájékozódását vesztett társadalom tükörképe

A “Big Brother” (= Nagy Testvér) fogalmát George Orwell 1984 c. művéből kölcsönözték. Ebben a sötét jövőképet festő regénydrámában a főszereplőt, Winston Smith-t (is) gyakorlatilag folytonosan megfigyelés alatt tartja az állam szeme, a telekép (univerzális adó-vevőkészülék). Ami Winstonnak “Nagy Testvér”-ként mutatja be magát, végső soron nem más, mint egy totális diktatúra, amely állandó kémkedésével az egyén személyes öntudatának teljes megsemmisítésére törekszik.

A következő részlet jól tükrözi Winston emiatti életérzését: “Elővett a zsebéből egy huszonöt centest. Erre is ugyanazok a jelmondatok voltak felírva apró, jól olvasható betűkkel, s a pénzdarab másik oldalán ott volt Nagy Testvér arcképe. Még a pénzről is figyelnek ezek a szemek. A pénzekről, a bélyegekről, a könyvek fedeléről, a zászlókról, a plakátokról, a cigarettacsomagok burkolatáról – mindenhonnan. Mindig a figyelő szemek, s a hang, amely szinte beburkolja az embert. Alvás közben vagy ébren, munkában vagy étkezéskor, házban vagy utcán, fürdőben vagy ágyban – nincs menekvés előlük. Semmi sem a sajátod azon a néhány köbcentiméteren kívül, ami a koponyádban van.” Hogyan lehetséges, hogy Orwell regényének elrettentő ábrázolása a “Big Brother”- show révén tömegszórakoztatássá vált? Ahelyett, hogy tiltakoznának a növekvő ellenőrzés miatt, elsősorban fiatalok tömegei versengenek azért, hogy szünet nélkül bemutathassák magukat. A tv2 első “Big Brother” -sorozatára is rengetegen jelentkeztek! Vajon manapság miért vetik alá magukat sokan önként az állandó megfigyelés embertelen tortúrájának?

ethos, 2003/1

Létrehozva 2011. május 25.