Többen jelezték, hogy rendkívül komoly fordulatot vett a szeretetláng ügye: győzelemre áll a mozgalom a szellemi harcban, hiszen hosszas, kínos és mély hallgatás után megcáfolhatatlan cáfolat született részükről a mozgalom hamis alapjairól írott elemzésre, és ezzel saját dugájába dőlt az aljas kritika. És valóban komoly dolog történt, mert egyik igen fajsúlyos képviselőjük megszólalt végre, olyannyira, hogy ettől már Aquinói Szent Tamás is elsápadt, a szentek elpirultak stb., ahogy egy kedves kommentelő volt szíves jelezni.

A cáfolatra való figyelemfelhívást maga a szerző is szétküldte emailben a mozgalom tagjainak, és hát (O tempora, o mores!) az omladozó mozgalom kiábrándult tagjai azonmód továbbították is. A szerző bizonyos Sipos Gyula, reneszánsz ember, író, képző- és életművész (munkahelye: a Szeretet Földje, számlaszáma: 10700268-stb-stb, könyvei „minden jobb könyvesboltban elérhetők”), akinek prófétai munkásságával már volt alkalmam találkozni egy vírus-videó révén. Ő a hanyag eleganciával, zsebredugott kézzel végzett ima, a nyelveken szólás és a nyelvek értelmezésének is értő mestere, aki mindemellett – és ezt igen bátran merem állítani – próféta is. Hiszen csak próféta lehet az, aki a „nyelveken imádkozó” (≈ hablatyoló) hölgyet fordítva, az „imában” még el nem hangzó “Ámen”-t előre látva bele tudja azt fordítani a szövegbe, ahogy ebben a videójában látható (27:05-nél). És ha ez nem lenne elég, Gyula (sipos) rendelkezik a könnyed csevegő modorban végzett folyamatos szófűzés és árasztás kivételes adományával is, így érdeklődéssel figyeltem a CÁFOLATOT.

A hallottak alapján elsőre nehéz volt eldöntenem, hogy vajon író és próféta létére szövegértési nehézségei vannak, vagy szándékosan küzd maga kreálta szalmabábukkal, amikor hamisan prezentálja a kritika állításait, és bőszen cáfol nem állított dolgokat. De mivel előadásai során előszeretettel árulja bőtermő írói munkásságának drága gyümölcseit is, felvetődött, hogy esetleg anyagilag érdekelt lehet a szeretetláng mozgalom túlélésében, így szövegnemértése fakadhat másból is, mint pusztán természetes szellemi korlátokból. De nem vitatkozom azzal, aki szerint ez egy igen valószínűtlen fordulat lenne…

Az előadás a maradék szeretetlángos törzsbázist szólítja meg, azokat, akik nem tudnak, vagy nem akarnak elolvasni, megérteni érveket, így örömmel veszik a szalmabábuk cáfolatát a nem értő vagy érteni nem akaró mesterüktől. Ezért minden „érvvel” nem foglalkoznék, mert a mesterrel ellentétben én nem szeretem zavarni a bányászbékákat. De két témát azért idecitálnék.

Sipos Gyula elmondja, hogy bár a támadásokat karizmatikusként és szeretetlángosként már megszokhatta, de ez a mostani rágalmazó támadás más volt, mint az eddigiek. Ezt az aljas támadást két felkészült, de ultrakonzervatív ember végezte, akik, idézem a mestert:

„odáig mentek, hogy leírják, hogy Jézusban nem volt hit és remény, csak szeretet, mert az ő emberi természete egy volt Istennel, és állandó elragadtatásban élt”

Nem lenne Gyula, ha ebbe a kijelentésébe nem kandikálna bele a hősies szalmabáb-érvelés, mert Jézus állandó elragadtatásban létezése természetesen nem az én állításom volt, hanem az ő sajátos félértelmezése a Krisztusban fogantatása pillanatától meglévő közvetlen isteni színelátásnak. Milyen jó, hogy cáfolta… De Sipos úr láthatóan nem éri be az egyszerű tévedéssel, mindenképpen eretneknek is akar bizonyulni, ezért így folytatja:

„Na ez ugye, abszolút eretnekség, ez az Egyház tanításának és Jézus Krisztus személyiségének teljes félreértése”.

Az eretneknek minősítés a próféta részéről arra az állításomra vonatkozik, hogy Krisztusnak emberként nem volt hite és reménye, csak tökéletes szeretete. Ez a kijelentés már a mozgalom másik vezetőjénél is kiverte a biztosítékot, aki álnéven kommentelve, pszichiáternek kiadva magát oktatott facebookon arról, hogy „teológus csíra” létemre mekkora baromságokat állítok, és házi feladatként kegyesen biztatott utánanézni Aquinói Szent Tamásnál, hogy volt-e hite és reménye Krisztusnak, mert szerinte természetesen volt. Úgy tűnik, hogy ez egy általános tévedéssé vált a mozgalom tagjai között, talán mert a mozgalom kezdeténél is megvolt: maga Erzsébet asszony kinyilatkoztatója is azt állította, hogy volt hite és reménye Krisztusnak.

De természetesen Krisztus nem rendelkezett a hit és remény teológiai erényeivel, és ez pont a Gyula mester által nem értett közvetlen Isten-látásából fakadt. Ahogy az Erdő Péter bíboros által újabban kiadni kívánt Ludwig Ott dogmatikája írja:

„Krisztus lelke létezésének első pillanatától fogva rendelkezett Isten közvetlen látásával.”

Ennek a kijelentésnek teológiai minősítése sententia certa, azaz a hithez tartozó teológiailag biztos tanítás, amelynek igazságát a kinyilatkoztatás tanításával való belső összefüggése garantálja, még akkor is, ha Gyula próféta nem hallott még róla.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. december 8.