Szigeti György Zen történetek című válogatásában (Farkas Lőrinc Imre Kiadó, 1996.) olvassuk (83.o.) a következő történetet, amelyet az utókor épülésére följegyeztek:

“Amikor Tung-san Hsziao-cung szerzetes először járt Ven-csu Jing-hszin zen mesternél, az így szólt szerzeteseihez: – Az egyenes horgok a fekete sárkányokat kapják el. A hajlított horgok a békákat és a földigilisztákat kapják el. Akad-e köztetek valaki, aki horogra kapott már egy sárkányt?

Hosszú szünet után így folytatta: – Ez időpocsékolás. A szárazföldi teknősbéka haja egy pillanat alatt hosszabbra nőtt. E szavakat hallva Tung-san Hsziao-cung hirtelen elérte a megvilágosodást.”

Ha valaki nem világosodott volna meg teljesen e szavakat olvasva, annak tudnia kell, hogy a nonszensz a zen sajátos céljának, a teljes valóság logikán-túli megragadásának jellegzetes eszköze. A zen nem elmélet, hanem gyakorlat, nem a buddhista írásokra, hanem kizárólag a zen-mester személyes tapasztalatára támaszkodik. A zen-meditáció, a zazen útját járva a zen-tanítvány elérheti azt a tapasztalatot, amikor mindent egységben, egyetlen intuitív pillantásban szemlél, ami nagy felszabadulással és békességgel jár. Ez a szatori, a megvilágosodás. Többnyire sokkszerű hirtelenséggel érkező, váratlan ajándék.

“Egy szerzetesről mesélték, hogy akkor érte el a megvilágosodást, amikor mestere lelökte a verandáról, és ő kitörte a lábát.”  (Enomiya-Lassalle: Zen. Medio, 1995. 52. o.)   Csu-ti mester, amikor tanításáról kérdezték, egyszerűen felmutatta egyik ujját, és nem szólt egy szót sem. Tanítványai egyike utánozni kezdte ezt a szokását. Mikor ezt Csu-ti mester meghallotta, egy késsel a zsebében odament az ifjú tanítványhoz és megkérdezte: – Mi a Buddha? A tanítvány felmutatta egyik ujját, mire Csu-ti mester hirtelen levágta azt a késsel. A fiú ordítva rohant el. A mester utána kiáltott. Az ifjú visszanézett. Csu-ti mester felmutatta az egyik ujját, mire a fiú hirtelen elérte a megvilágosodást. (Vö. Szigeti 87-88. o.)

Hugo Enomiya-Lassalle, SJ német misszionárius maga is kipróbálta a zent, majd hívévé szegődött és keresztény zen-iskolát hozott létre Japánban. Azt állította, hogy a zazen gyakorlása, bár nem mindenki számára a legjobb út, nagymértékben fellendítheti a keresztények imaéletét is.

Lassalle atya tiszta szándékú ember volt, aki semmiképpen nem akarta veszélyeztetni a keresztény hitet. A zen-tapasztalatot természetes emberi értéknek tartotta, amely nincs szükségszerű összefüggésben a buddhista tanokkal, ezért felhasználása nem jelenti a hit rombolását. Az volt a véleménye, hogy a keresztény misztika, bár nem azonos a zen-tapasztalattal, könnyebben születik meg, ha zen-meditációval van megalapozva. Ebben a meggyőződésben terjesztette el a zen gyakorlatát nyugaton is. Ma már a zent sok helyen a keresztény lelkiségek között tárgyalják a spirituális teológiában.

Úgy véljük azonban, Enomiya-Lassalle atya és követői nem számoltak kellően három súlyos problémával.

1.) A keresztény misztika nem lehet a “semmi” misztikája

Bár Keresztes Szent János a teremtményekhez való ragaszkodás fölszámolásában nagyon nagy súllyal használja a “semmi” kifejezést, nincs kétség arról, hogy az imaéletben ő a témás elmélkedésből kíván átlépni a misztikus szemlélődésbe, és semmiféle mesterséges technikát nem vezet be a gondolkodás természetes folyamatának felszámolására.

Avilai Szent Teréz egyháztanító pedig hosszan tárgyalja azt a kérdést, vajon felfüggesztheti-e az ember saját maga az értelem működését, és a leghatározottabb tagadással felel. Kimondottan szenvedélyesen kel ki az ellen a tanítás ellen, hogy a keresztény lelki életnek egy bizonyos szinten figyelmen kívül kell hagynia Krisztus emberi természetét. A Megtestesülés hite és a zen semmi-misztikája nem egyeztethető össze.

“Már nem szabad semmi mással foglalkoznunk, és mindig csak a ‘semmi’-t kell egyre lejjebb nyomni. Aki ezt következetesen csinálja, egyszer csak bejut a legmélyebb szintre. Mihelyt megérintjük a legmélyebb tudatot, fellobban a szikra – és ez a megvilágosodás.” (Enomiya, 146. o.)

“Maradjunk meg a ‘mu-dzsi’-nél, tehát a semmivel meditáló módszernél.” (U.o. 146-147. o.) 

Ez nem kereszténység. Ez buddhizmus. Az ilyen meditáció nyereség lehet ott, ahol Krisztust nem ismerik, de a Megtestesülésben hívő nem fordíthat hátat annak, aki így szól hozzá: “Senki sem jut az Atyához, csak általam.” (Jn 14,5)

“A keresztény ima mindig egyidejűleg hitelesen személyes és közösségi természetű. Elkerüli a személytelen, illetve az énre összpontosított technikákat, amelyek olyan automatizmusokat képesek létrehozni, melyek következtében az imádkozó az intimista spiritualizmus foglya marad, és képtelen a transzcendens Isten felé irányuló szabad nyitottságra. Az Egyházban az új elmélkedési módszerek legitim keresésénél mindig szem előtt kell tartani, hogy a hiteles keresztény imádság lényegi tulajdonsága két szabadság találkozása, az Isten határtalan szabadságának találkozása az ember behatárolt szabadságával.” (Hittani Kongregáció: A keresztény elmélkedés néhány szempontja . Szent István Társulat, 1991. 9. o.)

A zen személytelen, az énre összpontosított technika. Kipróbált, bevált technika, amely valóban kitágítja az én lehetőségeit, de megreked az énnél. Lassalle atya idézi is Novalist (32. o.):

Egynek sikerült –
Fellebbentette a szaiszi istennő fátylát –
De, csodák csodája, mit lát?
Íme, nem lát mást, mint önmagát.

2.) A démoni befolyás lehetősége

Igaz, Lassalle atya a zen-technikát nem a keresztény imádság helyett, hanem csak annak megalapozásához akarja használni, hangsúlyozva, hogy az önmagában csak természetes érték. Igen – de létezik-e absztrakt természetes élettér? Ténylegesen az ember csak két állapotban lehet: a bűn vagy a kegyelem állapotában, a sátán uralma alatt vagy Jézus Krisztus uralma alatt.

És Lassalle atya megfontolásaiból teljesen hiányzik a sátán.

Őszintén leírja, hogy a zen-meditáció második fokán sajátos belső élmények lépnek föl. Képeket lát, alakokat. Megjelenhetnek neki vadállatok, amelyek fenyegetően szembenéznek vele. Nagy, rámeredő szemeket láthat. Hangokat hallhat. Megkötözöttnek érezheti magát. Színes foltok és szikrák tűzijátékát észlelheti.

Őszintén elmondja azt is, hogy mindezt makiyó-nak, a szellemek világának nevezik. De szerinte szó sincs ott szellemekről. Mindez csak az emberből, a tudatalattiból származik.

Azt is őszintén elmondja, hogy a zen második fokán az ember egyesül a kozmikus erőkkel. Képessé válik arra, hogy emberfeletti dolgokat vigyen végbe.

És még mindig nem gyanakszik. Talán, elméletben, hisz a démonok létezésében. De a gyakorlatban nem számol velük.

Mi azt gondoljuk, hogy mind a tudatalatti korlátlan felszabadítása, mind a “természeti” erőkkel való egyesülés jó alkalom lehet a démonoknak, hogy az emberre befolyást gyakoroljanak.

Igaz, a zen-mesterek nem engedik, hogy tanítványaik kapcsolatba lépjenek a megjelenő lényekkel, és elutasítják a mágiát is,  tovább vezetve a tanítványt a harmadik fok, a megvilágosodás felé. De megnyugtató-e áthaladni a tigrisketrecen, ha szilárdan elhatározzuk, hogy nem fogjuk bántani a tigrist?

3.) A New Age szellemi kontextusa

Lassalle atya úttörő volt a nem-keresztény vallások pozitív értékeinek fölismerésében, egy olyan korban, amikor a ma  New Age-nek nevezett mentalitás még nem lépett fel a mostani erővel a nyugati civilizációban. Ma már azonban világosan kell látnunk, hogy a keleti meditáció szellemi importja egy határozottan kitűzött célt szolgál:

• a keresztény hit abszolút igényének eltörlését,
• egy reinkarnáció-hiten alapuló vallási szinkretizmus és relativizmus egyeduralmának bevezetését.

Ebben a szellemi kontextusban nem szabad azon törnünk a fejünket, mennyi fogadható el a zenből vagy más keleti technikákból. A kereszténységben sohasem a technika volt a lényeg. Nehéz Jézus Krisztust úgy elképzelni, hogy a lótusz-ülést gyakoroltatja a tizenkettővel. Márpedig a mi feladatunk: az Ő küldetésének folytatása a földön. Abszolút igénnyel, mert “nincs üdvösség senki másban” (Csel 4,12).

A hazugság Atyja tudja ezt, s ravasz sakkhúzásként tolja maga előtt Enomiya-Lassalle atya tiszta szándékú idealizmusát.

Létrehozva 2019. szeptember 21.