Augusztus első vasárnapján Kovács Ervin Gellért atya a híres amerikai ördögűző, Chad Ripperger egyik előadása alapján tartott prédikációt. Két beszédet is találtam, ami alapján az atya beszélhetett, és ezeknek (Traditionalist Problems és Problems Today) igyekeztem nem szó szerinti fordítását, hanem a tartalmát, mondanivalóját visszaadni az alábbi bejegyzésben.

Komoly gond, hogy mi, hagyományhű katolikusok látjuk, milyen problémák vannak az Egyházban és a világban, és állandóan ezekkel a dolgokkal foglalkozunk újra és újra. Ezzel egyfajta depresszióba és elkeseredésbe hergeljük bele magunkat. Elveszítjük a reményt és arra a meggyőződésre jutunk, hogy minden rossz, és sosem lesz már semmi se jó.

Ráadásul rosszabbnak is látunk mindent, mint amilyen. Abba a hibába esünk, hogy a látszat alapján ítélünk. A látszat érzelmeket kelt bennünk és felnagyítjuk a hibákat, amikkel szembesülünk, így ítéletünk hamis, túlzó lesz. Pl. az új miserítussal kapcsolatos problémák miatt azt az ítéletet hozzuk, hogy a Novus Ordo érvénytelen, pedig ez nem igaz, túlzás. Vagy pedig eljutunk odáig, hogy nincs pápa.

Eluralkodhat bennünk a harag a sok rossztól, amit tapasztalunk. Ne hagyjuk, hogy a lelki életünket befolyásolják az Egyházban látott problémák és átvegye felettünk az irányítást a düh!

Mi a megoldás? Ha ilyesmit tapasztalunk magunkban, fordítsuk el ezekről a dolgokról a figyelmünket! Ez nem jelenti azt, hogy vakokká válunk a problémákkal szemben. Hanem, hogy megóvjuk magunkat a haragtól és a kétségbeeséstől.

Isten azért engedi meg, hogy ezeket a bajokat felismerjük, hogy imádkozzunk azokért, akik ezeket okozzák, nem azért, hogy dühöngjünk vagy teljesen elkeseredjünk.

Függetlenítenünk kell magunkat egyfajta „egészséges Egyház” ideájától, még akkor is, ha ezért kell dolgoznunk. Ha betegek a tagok, ne arra figyeljünk, hanem saját magunkra. Azzal törődjünk, hogy mi szentté váljunk. Amennyiben pedig szenvedéseket kell átélnünk a rossz irányba tartó katolikusoktól, akkor azt alázattal el kell fogadnunk Isten akarataként. Nem nekünk kell igazságot szolgáltatnunk magunknak. Isten fogja ezt majd végül megtenni.

Ne engedjük, hogy az egyházi problémák befolyásolják a szeretetünket mások iránt. Negatív dolgokat csak akkor mondhatunk másokról, ha teljesül három feltétel:

• Szeretetből fakadnak. Isten szeretetéből és a másik ember javáért, testi-lelki jólétéért. Vagyis nem azért, mert mérgesek vagyunk az illetőre.
• Igazságosak a szavaink, nem túlzóak.
• Feltétlen szükséges, hogy kimondjuk őket.

Óvatosnak kell lennünk azzal, hogy másokkal összejövünk és pletykálunk az Egyház helyzetéről és annak különböző tagjairól. Ráadásul sokan úgy szidalmaznak egyházi vezetőket, hogy maguk abba a bűnbe esnek, hogy nem imádkoznak értük.

Nem szabad elveszítenünk a fiúi tiszteletünket a pápaság intézményével szemben. Különbséget kell tenni az ember (pápa) és az intézmény (pápaság) között. Bármilyen ember is a pápa, az intézményhez hűségesnek kell lennünk. Szt. Péternek is voltak hibái. Imádkozni kell a pápáért! Ha azt vesszük észre magunkon, hogy látni és hallgatni se bírjuk a pápát, ideje elkezdenünk dolgozni a szereteten és imádkozni érte.

Hogyan is várhatjuk el másoktól, hogy alárendeljék magukat Krisztusnak, a katolikus hagyománynak és hierarchiának, ha mi folyamatosan a pápát, a püspököket és a papokat szapuljuk? Ezen felül hogyan is várhatjuk el, hogy a gyerekeink tiszteljenek minket, ha azt látják, hogy mi nem tiszteljük az autoritásokat? Ha azt akarjuk, hogy a gyerekeink tiszteljenek minket, akkor nekünk is meg kell tanulnunk tisztelni azokat, akik felettünk állnak. Nem mellesleg, a magisztériumtól is milyen alapon várjuk el, hogy pozitívan álljon hozzánk, hogyha folyton szapuljuk?

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2024. szeptember 10.