Az angol nyelv egyik leghatásosabb idiómája az egyszerű „a vak vezet világtalant” kifejezés. Bizonyára nincs ennél ostobább cselekedet.

A kifejezés alapja a Szentírásban található. A Máté 15,14-ben a mi Urunk azt mondja: „Hagyjátok őket! Vakoknak vak vezetői! De ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.” 

Nincs idióma, amely jobban leírhatná a veszélyt a közelgő szinódus a szinodalitásról útja mentén.

A szinodalitás nem újdonság. Mások is kipróbálták már korábban, és szenvedtek a „vak vezet világtalant” kimenetelétől. Ez a forgatókönyv különösen az anglikán közösségben játszódott le korábban.

A The Synodal Process Is a Pandora’s Box [A szinódusi eljárás Pandora szelencéje] című könyvben a szerzők, Jose Antonio Ureta és Julio Loredo de Izcue idézik Gavin Ashenden volt anglikán püspököt, II. Erzsébet királynő volt káplánját. A katolikus hitre áttért férfi rámutat, hogy az anglikán egyház az ötvenes években indult el a maga sajátos „szinodális útján.” Tanúvallomása figyelemre méltó:

„A volt anglikánok úgy vélik, hogy némi segítséget nyújthatnak”, mert tanúi voltak annak, hogy a szinodális „trükköt” az anglikán egyházban „oly megosztó és romboló hatásra használták.”

„A tény az, hogy a volt anglikánok már látták ezt a trükköt korábban az egyházon kívül is kijátszani. Ez a progresszívek spiritualitásának része. Nagyon leegyszerűsítve, kvázi marxista tartalmakat csomagolnak spirituális vigasztakaróba, majd sokat beszélnek a Szentlélekről.”

Egy már megtett út

Az anglikanizmust nehéz elmagyarázni. Nagy-Britanniában Anglikán Egyháznak nevezik – VIII. Henrik király hitehagyásának gyümölcse. Az Egyesült Államokban Episzkopális Egyház néven ismert. A világ többi részén, különösen azokon a helyeken, amelyek egykor a Brit Birodalom részét képezték, a jelzős, átfogóbb anglikán kifejezés a szokásos.

Fiatal koromban episzkopális voltam. Az egyházközség, ahová tartoztam, tele volt régi fával, régi ólomüveggel, régi szavakkal és régi zenével. A liturgia és a miseruhák pompásnak tűntek.

Az antik környezet azonban radikális szellemet rejtett. A lelkészek – később a lelkésznők -, akik ezeket a miseruhákat hordták, gyakran bevallottan szocialisták voltak. A liturgia által hirdették az örök igazságokat, de nagyon is hajlandóak voltak kampányolni az abortusz és az egyenjogúsági törvénymódosítás mellett. Sőt, ezeket a tevékenységeket kifejezetten erényesnek tartották.

1986-ban már nem bírtam megemészteni, hogy az episzkopálisok nem foglaltak állást az abortusz ellen. (Később megtették – persze a rossz oldalon.) Átugrottam a Tiberist, és katolikus lettem. Hálát adok Istennek a kegyelemért, amit adott nekem, hogy meghozhattam ezt a döntést. Sok más episzkopális is ugyanezt tette más kérdések miatt. Sok közül lehetett választani.

Egy gyorsan haldokló szervezet

A Beliefnet összeszedte a számokat. 1992 és 2002 között az episzkopálisok száma 32%-kal, 3,4 millióról 2,3 millióra csökkent. Ez nem volt véletlen. 2021-ben az episzkopális egyház 1,62 tagot vall az Egyesült Államokban. Mi lehet a magyarázata annak, hogy három évtized alatt a tagság több mint felét elveszítette?

A kérdés megválaszolásához a Beliefnet Charlotte Allenhez fordult, aki számos kiadvány, többek között a First Things, a Weekly Standard és a Wall Street Journal gyakori szerzője.

„A viszályoktól sújtott Episzkopális Egyház USA egyre gyorsuló széttöredezése, amelyben nagy egyházközségek és egész egyházmegyék lépnek ki az egyházból, nem egyszerűen a meleg püspökökről, az azonos neműek házasságának megáldásáról vagy egy nőnek elnöklő püspökké választásáról szól. Hanem a liberális kereszténység összeomlásáról. Amint azt néhány megrögzött hívő kivételével ma már mindenki elismeri, a fővonalbeli egyházak, amelyek elhomályosították a tanítást és felpuhították az erkölcsi előírásokat, hanyatlanak, és az episzkopális egyház esetében felbomlanak.”

Amikor az emberek és az ideológiák összecsaptak, az emberek veszítettek… aztán elmentek

A cikk rámutatott V. Gene Robinson New Hampshire-i nyugalmazott anglikán püspökre. Mielőtt elfoglalta volna ezt a tisztséget, Robinson úr elhagyta feleségét és gyermekeit, hogy nyíltan homoszexuális kapcsolatban éljen. Az ebből eredő szakításról még a New York Times is beszámolt 2006-ban.

„Robinson püspök felszentelése heves reakciót váltott ki a fejlődő világ gyorsan növekvő anglikán tartományainak prímásaiból, ahol a homoszexualitás tabu. Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában sokan korlátozták kapcsolataikat az amerikai egyházzal. Néhány tradicionalista gyülekezet ebben az országban [USA] külföldi püspökök felügyelete alá helyezte magát.”

A következő évben a Times újra foglalkozott a kérdéssel.

„A tradicionalisták itthon és külföldön egyaránt azt állítják, hogy a Biblia a homoszexualitást utálatosságként írja le, és úgy vélik, hogy Robinson püspök felszentelése az episzkopális egyház részéről a legújabb és legdurvább bizonyítéka annak, hogy elutasítják a bibliai tekintélyt.”

A viták ellenére Robinson úr 2013-as nyugdíjba vonulásáig betöltötte hivatalát.

Múzeum kevés látogatóval

Sok helyen a gyönyörű külső héj megmaradt, ereklyeként egy liturgikus múzeumban. Az élet leheletétől elszakítva azonban lassan szétesik.

A brit konzervatív Melanie Phillips egy 1200 anglikán egyházi lelkész körében végzett tanulmányt idéz. Közülük háromnegyedük úgy véli, hogy Nagy-Britannia már nem keresztény ország. Celia Walden, a The Telegraph munkatársa ugyanezt a felmérést idézi, amely szerint a papság nagy része hajlandó az üresen álló templomépületet jógaórák, kiállítások, koncertek, kávézók és postahivatalok céljára használni.

Így folytatja: „Ironikus, hogy szekuláris társadalomként éppen azért vetettük bele magunkat az én-kultuszba, mert csapongunk, és nincs egy alapvető spirituális állványzat, amely stabilan megtartana minket. Nevetségessé válik az az elképzelés, hogy „Krisztus vére és teste” formájában kapunk táplálékot, de mégis lenyeljük a zöld leveket és a „szuperételeket” abban a reményben, hogy ezek megadják nekünk azt, ami üres lelkünkből hiányzik – és biztosítják az örök, bár szellemileg üres életet… Minden a wellnessről szól az ’én’ egyházában.”

2040-re eltűnik

A kanadai helyzet még rosszabb. Az Anglican Journal 2020-ban egy olyan cikket közölt, melynek pánikot kellett volna keltenie az egész közösségben. A „Püspöki Háznak” címzett jelentésében Neil Eliot anglikán lelkész statisztikai elemzésen alapuló, megdöbbentő előrejelzést tett. „Egyszerű előrejelzéseket kaptunk az adatainkból, amelyek azt sugallják, hogy körülbelül 2040-re nem lesznek tagok, látogatók vagy adakozók a Kanadai Anglikán Egyházban.”

Linda Nicholls kanadai anglikán prímás megdöbbent. „Bárki, aki az egyházban szolgál a padsorok között papként vagy diakónusként, vagy püspökként, tudta, hogy ez a csökkenés már megtörtént. Minden vasárnap látjuk, sokféleképpen látjuk.”

Jellemzően, amikor az ilyen visszaeséseket nézik, a liberálisok nem találnak hibát magukban.

Nicholls prímás derűlátó egy olyan állapot ellenére, amely alapjaiban kellene, hogy megrendítse őt. „A nap végén, amikor a nagy ítélőszék elé állunk és felelnünk kell azért, hogyan éltük az életünket keresztényként, azt hiszem, a kérdés, amit fel fognak tenni, az lesz: ’Hűséges voltál azzal, amit kaptál?’”

A liberalizmus hibáinak kijavítása még több liberalizmussal?

Mi tehát a liberális megoldás? Mint a marxisták, akik nem hajlandó elismerni a kommunizmus kudarcát, a válasz soha nem változik. Csináljunk még többet ugyanabból; csak csináljuk jobban. Több élelmiszerbankot akarnak, több szociális akciót, több kritikát a gazdagokkal szemben, több liberális aktivizmust, még, még, még, még, még.

Ez ugyanaz az irány, ami a szinodális út mentén is megjelenik. A progresszívek úgy tűnik, hogy a modern egyház elnéptelenedését „növekvő fájdalomnak” tekintik, amit a több liberalizmus, a több kísérés és a több elfogadás idővel korrigálni fog. Azt hiszik, hogy édes szavaikkal meg tudják győzni a katolikus laikusokat.

Gavin Ashenden figyelmeztetése valóban prófétai. Az anglikán „szinodális út” önpusztításhoz vezetett. A katolikusoknak erre figyelniük kellene.

Ideológiájuktól elvakulva a progresszívek azt állítják, hogy akik az örök igazságok mellett állnak ki, azok az ideológusok. Úgy tűnik, hajlandók feláldozni az örök igazságokat a modernista társadalmi igazságosság fejlődő normáiért.

Ezt az „utat” el kell utasítani.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. szeptember 30.