II. János Pál A test teológiája egy olyan antropológiához rögzült, mely még mindig felismerhetően a katolicizmusban gyökerezik, míg a testcsonkítások legújabb irányzatai látszólag platformként kezelik a testet.

„Az én testem, az én választásom” – ezek a szavak gyakran az abortuszpártiakhoz kapcsolódnak. „Az én testem, az én jogaim” – az Amnesty International kampányszlogenje, hogy az egyéneknek joguk legyen dönteni saját maguk egészségéről, testükről és szexuális életükről. Így ma már olyan társadalmunk van, ahol az abortusz, a transzneműség, a béranyaság és a termékenységi manipuláció különböző formái „normává” váltak vagy válnak.

Feltehetjük a kérdést, hogy hol lesz vége ezeknek a gyilkosságoknak és a test kizsákmányolásának. A válasz egyszerű: csak akkor lesz vége, ha visszatérünk az emberi élet teremtésének alapjához és a Teremtőnkhöz. A testünk elsősorban nem a miénk, hanem Istené: „Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!” (1Kor 6,19-20).

II. János Pál pápa katekézise az emberről és a szexualitásról, melyet ma A test teológiája (TOB) néven ismerünk, a két nemről szóló hagyományos tanításra épült, ugyanakkor kiegészült Wojtyla pápa írásaival a szeretetről, a felelősségről, a komplementaritásról és a házastársi szeretetről, mint önátadásról. E mű nagy része azt hangsúlyozta, hogy az emberi lények méltósággal vannak felruházva és áldottak azáltal, hogy testük és lelkük is van. Néhányan az egyházban úgy gondolták, hogy a lengyel pápa tanításai kissé túlságosan őszinték; de bár még mindig vannak a TOB-nak kritikusai, a tanítás széles körben elfogadottá vált, mint egészséges, reális és katolikus.

Három közelmúltbeli fejlemény arra utal, hogy a TOB-t felül kell vizsgálni. Például, míg az USCCB [az Egyesült Államok Püspöki Kara] katolicizmusról és a testről szóló doktrinális jegyzete határozottan kiállni látszik a transzneműség csapása ellen, addig a Katolikus Egészségügyi Szövetség válasza kétértelmű. Az úgynevezett béranyaság (egy nő méhének bérlése) és a termékenységi manipuláció különböző formái rombolják a szülőségről alkotott elképzeléseket. És egy kevésbé súlyos, de még mindig érzékeny kérdésben a bécsi érsekség a tetoválás iránti katolikus érdeklődést népszerűsíti, talán azért, hogy divatosnak vagy relevánsnak tűnjön.

II. János Pál TOB-je egy olyan antropológiához rögzült, amely még mindig felismerhetően a katolicizmusban gyökerezik, míg a legújabb fejlemények látszólag platformként kezelik a testet. Ahogyan a neomarxista, posztdekonstruktív baloldal számos nyelv elfogadott nyelvtanát támadta meg névmások kitalálásával vagy helytelen használatával, ugyanúgy támadják az emberi testtel kapcsolatos elfogadott és nyilvánvaló bölcsességet is. Ahogy az USCCB megjegyzi: „XVI. Benedek pápa kifejtette, hogy a természeti világnak van egy ’beépített rendje’, egy ’nyelvtana’, amely ’célokat és kritériumokat határoz meg annak bölcs használatához, nem pedig a vakmerő kizsákmányolásához” (1-2). Ahogyan a neomarxista, poszt-dekonstruktív baloldal megtámadta sok nyelv elfogadott nyelvtanát azáltal, hogy névmásokat talált ki vagy használt helytelenül, ugyanúgy támadják az emberi testről szóló elfogadott és nyilvánvaló bölcsességet is. (Tweet bejegyzés)

A testünk a miénk és a mi felelősségünk, egy bizonyos pontig. Az USCCB nyilatkozata így folytatja: „A test nem tárgy, nem pusztán a lélek rendelkezésére álló eszköz, amellyel minden ember saját akarata szerint rendelkezhet, hanem az emberi szubjektum alkotó része, ajándék, amelyet úgy kell elfogadni, tisztelni és ápolni, mint valamit, ami a személyhez tartozik” (5). Ez a dokumentum XII. Pius és mások tanítóhivatali tanítására támaszkodik, amely az orvosi beavatkozás határait egy hiba kijavításában vagy egy rész feláldozásában az egész megmentése érdekében vázolja fel.

Az USCCB meghúzza a határt a „test alapvető rendjének megváltoztatása” (9) előtt a géntechnológia vagy az adott test kiberalkatrészekkel való transzhumanista helyettesítése által. Különösen a transzneműek manipulációjára összpontosítanak: „Ezek a beavatkozások olyan sebészeti vagy kémiai eszközök alkalmazását foglalják magukban, amelyek célja, hogy a páciens testének nemi jellemzőit az ellenkező neműre vagy azok szimulációira cseréljék” (10). A nyilatkozat hangsúlyozza az ilyen beavatkozások összeegyeztethetetlenségét a katolikus egészségügyi ellátással, amely tiszteletben tartja Isten ajándékát, a testet, mint megváltoztathatatlant, amelyet nem lehet kedvünkre alakítani. Miközben elismeri, hogy a szenvedésnek számos formája létezik, beleértve azokat is, akik „transzneműként azonosítják magukat” (12, n.), ez a dokumentum azt állítja, hogy csak azért, mert bizonyos dolgokat megtehetünk, még nem jelenti azt, hogy meg is kell tennünk.

Ezzel az állítással kapcsolatban az Egyesült Államok Katolikus Egészségügyi Szövetsége (CHA) (melynek mottója: „Szenvedélyes hang az együttérző gondoskodásért”) a „Nyilatkozat az emberi test technológiai manipulációjának erkölcsi korlátairól szóló doktrinális jegyzetről” című dokumentumában már nem tűnik olyan határozottnak, mint az USCCB püspökök. A nyilatkozat retorikája nem kötelező érvényű, látszólag a katolikus elveket erősíti meg, de közelebbről olvasva tele van utalásokkal arra vonatkozóan, hogy a szolgáltatók szabadon tehetnék azt, amit jónak látnak az emberi méltóság megerősítése érdekében.

Mary Haddad nővér, RSM, a CHA elnöke és vezérigazgatója kijelenti:

A katolikus egészségügyi szolgáltatók, mint közszolgálatot ellátó szolgálatok a vonatkozó szövetségi és állami törvényeket is követik, melyek elismerik a katolikus intézmények szabadságát, hogy az ERD-ket [Etikai és vallási irányelvek] olyan módon kövessék, amely az egészségügyi ellátásunkat hitelesen katolikussá teszi. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy tiszteletben tartsuk mindenki emberi méltóságát, beleértve a transznemű betegeket és családjaikat is, és a lehető legjobb orvosi és lelki ellátást nyújtsuk számukra.

Ez a ködösítés orwelli nyelvezete, nem pedig egy beépített rend grammatikája.

Ugyanez a káosz, a szívfájdalom és a manipuláció a termékenység területén ma. Ami egykor a madarak és a méhek egyszerű története volt, mára rémálommá vált. Gyerekkorunkban egy csókolózó párról énekeltünk: először jön a szerelem, aztán a házasság, aztán jön „Joe” a babakocsival. Ez már nem így van. Nem lenne értékelhető gyerekdal a lombikbébi megtermékenyítésről, a petesejt fagyasztásról, az embrió beültetésről vagy a béranyaságról.

A CBS News nemrég egy többrészes sorozatot vetített a „Facing Fertility” [Szembenézni a termékenységgel] című műsorban, amit őszintén szólva nem szabad evés közben nézni. A sorozat olyan gyermekkel rendelkező nőket mutat be, akik – biológiai vagy saját maguk által okozott – nehézségekkel küzdenek.

Úgy tűnik, hogy ez az egész beszélgetés és technológia nem a nők „megerősítését” szolgálja, hanem inkább a kinyerés vagy beültetés puszta hordozóivá teszi őket, különösen azokat a nőket, akik „bérbe adják” saját méhüket, hogy terméketlen párok vagy meleg „párok” biológiai gyermeket szülhessenek.

Mind a transzneműek csonkítása, mind pedig ez a beavatkozás Isten új életre vonatkozó tervébe súlyos dolog az átlag katolikus számára. A harmadik példa némi enyhülést nyújt, mivel – bocsánat a szóviccért – csak a bőr alá megy. Bárki észrevehette a „body art”, azaz a tetoválások már nem is annyira megdöbbentő elterjedését. Miután az 1980-as években a haditengerészetnél töltött időmet bőrfesték nélkül vészeltem át, ebben a században már választhatom azt, hogy katolicizmusomat tetoválással fejezem ki.

„Egy INGYENES TETOVÁLÁS SÉTA keretében” – áll a bécsi érsekség sajtóközleményében – „az érdeklődők keresztény motívumok egy kis repertoárjából választhatnak, és a neves stuttgarti tetoválóművész, Silas Becks elkészíti ezeket számukra.” Az április 15-i esemény nyitányaként „a Ruprechtskirchében tetoválási szertartást tartanak színesbőrűeknek… amelyet 19 órakor egy beszélgetés követ a tetoválás ellentmondásos helyzetéről a kereszténységben.” Ezt úgy értelmeztem, hogy ez valamiféle liturgia a tetováltaknak. Ne aggódjatok! A művész “hívő katolikus”, az esemény szponzora pedig a Quo Vadis, az osztrák vallási rendek intézménye.

Hol tartunk ezek után? Romlott korunk futóhomokjában, amikor Frankenstein az orvosi etika bevezető olvasmánya, és az emberek önként váltak élő hirdetőtáblákká. Gyors ellenszerként javaslom az Énekek éneke olvasását. Ez egy olyan történet, amelyből hiányoznak a sebészileg manipulált testek, és nincs tinta a láthatáron. Röviden: a test teológiája.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. július 4.