“a farkas pedig elragadja és szétszéleszti a juhokat”  (Jn 10,12)

A farkasok, akik elragadják és szétszórják Jézus Krisztus juhait, a botrányok szerzői, akik nem elégednek meg saját pusztulásukkal, hanem azon fáradoznak, hogy másokat elpusztítsanak. De az Úr azt mondja: “jaj annak az embernek, aki által a botrány történik”. (Mt 18,7) Jaj annak, aki botrányt okoz, és másokat arra késztet, hogy elveszítsék Isten kegyelmét. Origenész azt mondja, hogy “aki mást bűnre késztet, az súlyosabban vétkezik, mint a másik“. Testvéreim, ha van köztetek valaki, aki botrányt okozott, ma igyekszem meggyőzni őt arról a rosszról, amit tett, hogy megbánja azt, és a jövőre nézve óvakodjék tőle. Az első pontban megmutatom, hogy a botrányokozás bűne milyen nagy rosszallást vált ki Istenből; a második pontban pedig azt a nagy büntetést, amellyel Isten a botrányt okozókat fenyegeti.

Első pont.: Arról a nagy rosszallásról, amelyet a botrány bűne okoz Istennek

1. Először is meg kell magyarázni, hogy mit értünk botrány alatt. Íme, hogyan határozza meg azt Szent Tamás: “A botrány olyan szó vagy cselekedet, amely alkalmat ad a felebarát romlására“. (2 II., q. 45, art. 1.) A botrány tehát olyan szó vagy cselekedet, amely által te vagy felebarátod számára a lelke elvesztésének oka vagy alkalma. Ez lehet közvetlen vagy közvetett. Közvetlen, amikor közvetlenül kísérted vagy készteted a másikat a bűn elkövetésére. Közvetett, amikor, bár előre látod, hogy a bűnös szavak vagy cselekedetek a másik számára a bűn okozói lesznek, mégsem tartózkodsz tőlük. De a botrány, legyen az közvetlen vagy közvetett, ha nagy jelentőségű ügyben történik, mindig halálos bűn.

2. Lássuk most azt a nagy rosszallást, amelyet a felebarát lelkének elpusztítása okoz Istennek. Hogy ezt megértsük, meg kell fontolnunk, mennyire drága minden lélek Istennek. Ő minden ember lelkét a saját képmására teremtette. “Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra“. (Ter 1, 26) Más teremtményeket Isten az akaratának egy „fiat”-jával („legyen”) teremtett, de az ember lelkét saját leheletével teremtette. ” az orrába lehelte az élet leheletét“. (Ter 2,7) A felebarátod lelkét Isten öröktől szerette. “Örök szeretettel szerettelek téged“. (Jer 31,3) Sőt, minden lelket arra teremtett, hogy király legyen a Paradicsomban, és hogy társa legyen az ő dicsőségében. “Ezek által nekünk ajándékozta az értékes és rendkívül nagy ígéreteket, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek“. (2 Péter 1,4) A mennyben a szentek lelkét az ő örömének részesévé teszi. “Menj be a Urad örömébe“. (Mt 25,21) Magát adja nekik majd jutalmul. “igen nagy lesz a jutalmad!”. (Ter 15,1)

3. De semmi sem mutatja meg világosabban azt az értéket, amelyet Isten az emberek lelkének tulajdonít, mint az, amit a megtestesült Ige tett a bűntől és a pokoltól való megváltásukért. “Ha – mondja Szent Eucharius – nem hiszed el Teremtődnek, kérdezd meg Megváltódat, hogy mennyire értékes vagy“. Szent Ambrus arról a gondoskodásról szólva, amelyet testvéreink iránt kell tanúsítanunk, azt mondja: “A testvér megváltásának nagy értékét Krisztus halálából ismerjük“. Mindennek az értékét az alapján ítéljük meg, hogy egy értelmes vásárló milyen árat fizetett érte. Nos, Jézus Krisztus az apostol szerint saját vérével vásárolta meg az emberek lelkét. “Mert nagy árat fizettek értetek! “. (1Kor 6,20) Azt mondhatjuk tehát, hogy a lélek ugyanolyan értékű, mint Isten vére. Valóban így fogalmaz Szent Hiláriusz: “Tam copioso munere redemptio agitur, ut homo Deum valere videatur“. Ezért mondja nekünk a Megváltó, hogy bármi jót vagy rosszat teszünk a legkisebbel a testvérei közül, azt vele tesszük. “amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek“. (Mt 25,40)

4. Mindebből következtethetünk arra, hogy milyen nagy az a nemtetszés, amit Istenben kivált, ha egy testvért megbotránkoztatunk, és lelkét tönkretesszük. Elég, ha csak annyit mondunk, hogy akik botrányt okoznak, megfosztják Istent egy gyermekétől, és megölnek egy lelket, akinek üdvösségére vérét és életét áldozta. Ezért nevezi Szent Leó a botrányok szerzőit gyilkosoknak. “Quisquis scandalizat, mortem infert animæ proximi“. Ők a gyilkosok leggonoszabbjai; mert nem a testet, hanem a testvér lelkét ölik meg, és megfosztják Jézus Krisztust minden könnyétől, minden fájdalmától és mindattól, amit azért tett és szenvedett, hogy ezt a lelket elnyerje. Ezért mondja az apostol: “Amikor azonban testvéreitek ellen így vétkeztek, és megsértitek az ő gyönge lelkiismeretüket, Krisztus ellen vétkeztek“. (1 Kor 8,12) Akik egy testvért megbotránkoztatnak, Krisztus ellen vétkeznek; mert, amint Szent Ambrus mondja, megfosztják őt a lélektől, amelyért annyi évet áldozott, és annyi fáradságnak és munkának vetette alá magát. Mesélik, hogy boldog Albertus Magnus harminc évig dolgozott egy fej elkészítésén, amely hasonlított az emberi fejhez, és szavakat mondott; Szent Tamás pedig, attól tartva, hogy ez az ördög közreműködésével történt, fogta a fejet, és összetörte. Boldog Albertus panaszkodott Szent Tamás cselekedetére, mondván: “Harminc év munkáját törted össze rajtam“. Nem állítom, hogy ez igaz, de az biztos, hogy amikor Jézus Krisztus látja, hogy egy lélek botrány miatt elpusztul, meg számonkéri a botrány okozóját, és azt mondja neki: Nyomorult gonosz, mit tettél? Megfosztottál ettől a lélektől, amelyért harminchárom éven át fáradoztam.

5. A Szentírásban olvassuk, hogy Jákob fiai, miután eladták testvérüket, Józsefet, bizonyos kereskedőknek, azt mondták apjának, hogy vadállatok falták fel. “Fera pessima devoravit eum“. (Ter 35,20) Hogy apjukat meggyőzzék mondanivalójuk igazságáról, József kabátját egy kecske vérébe mártották, és bemutatták neki, mondván: “nézd meg, a fiad köntöse-e vagy sem? “. Válaszul a megszomorított apa könnyek között azt mondta: “Fenevad ette meg, vadállat falta fel! (33). Így képzelhetjük el, hogy amikor egy lélek botrány által bűnbe jut, az ördögök Istennek bemutatják annak a léleknek a ruháját, amelyet a Szeplőtelen Bárány, Jézus Krisztus vérébe mártottak, vagyis a kegyelmet, amelyet a botránkoztatott lélek elvesztett, és amelyet Jézus Krisztus a vérével vásárolt meg, és ezt mondják az Úrnak: “Nézd meg, hogy ez a te fiad ruhája-e vagy sem.” Ha Isten képes lenne könnyeket hullatni, akkor keservesebben sírna, mint Jákob, annak az elveszett léleknek, az ő meggyilkolt gyermekének láttán, és azt mondaná: “Ez az én fiam köntöse: egy gonosz vadállat ette meg.” Az Úr keresni fogja ezt a vadállatot, mondván: “Hol van a vadállat? Hol van a vadállat, amely felemésztette gyermekemet?” Amikor megtalálja a vadállatot, mit fog vele tenni?

6. “Megtámadom őket” – mondja az Úr Ozeás prófétája által – “mint a medve, akit megfosztottak kölykeitől“. (Oz 13,8) Amikor a medve az odújához ér, és nem találja kölykeit, körbejárja az erdőt, hogy megkeresse azt, aki elrabolta őket. Amikor megtalálja az illetőt, ó, micsoda dühvel ront rá! Így fog az Úr rárontani a botrányok okozóira, akik megfosztották őt gyermekeitől. Azok, akik botrányt okoztak, azt fogják mondani: Hogyan tudnám jóvátenni a rosszat, amit tettem? Az Úr válaszolni fog: Ha te voltál az oka a kárhozatának, akkor meg kell fizetned nekem a lelke elvesztéséért. “Vérét a te kezeden keresem”. (Ez 3,20) Mózes ötödik könyvében meg van írva: “Ne könyörülj meg rajta, hanem követelj életet az életért” (MTörv 19,21). Elpusztítottál egy lelket, el kell szenvedned a sajátod elvesztését.

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. augusztus 6.